2014. január 12., vasárnap

A Boszporuszt is átlőné a világverő magyar íjász - Mónus József


A Boszporuszt is átlőné a világverő magyar íjász

- Mónus József -




"A szó szoros értelmében hagyománytisztelő vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy mély tisztelettel gondolunk őseinkre, akik hatással vannak környezetünkre, hőstetteik könnyet csalnak a szemünkbe" 
- nyilatkozta Mónus József íjász világbajnok.





2006 - ban kezdett az íjászattal foglalkozni Mónus József, aki egy 784 éve fennálló rekordot döntött meg távlövészetben, és azt tűzte ki célul, hogy 907 méterre repíti nyilát a Boszporusz-szoros felett. 

Mónus sport helyett harcnak tartja az íjászatot, amelyet sohasem tanult, az ösztöneire hallgat, és ahogy ellövi a nyilat, mindig megérzi, hogy eltalálta-e a célpontot.

Mónus József 2006 tavaszán Egerben járt, és egy íjászversenyt látva borzongató érzés fogta el. 

"Tudtam, hogy valamikor régen jártam és harcoltam már itt. 
Ez a felismerés eredményezte, hogy belevágtam az íjászatba" 
- meséli a kezdetekről.




Az addig gépész üzemmérnökként dolgozó Mónus azt mondja, nem a sport, hanem a tradíció miatt foglakozik az íjászattal, nem is tartja magát sportembernek, és amikor a versenyeket emlegeti, harcosoknak hívja az ellenfeleket.

"Mindannyian harcolni akarnak, a mongol még akkor is lő, ha mész a célhoz a saját nyiladért. 
Mindenkit motivál, hogy más nemzetekkel versenghet, ilyenkor érezni a másik harcos közelségét, ahogy lihegnek a nyakadba, aztán a végén jöhet a baráti kézfogás, bár a mongolok ebben is mások, ha legyőzöd őket, nehéz szabadulni az erős kézszorításukból".

Mónus az íjászatot annak rendeli alá, hogy a magyarság múltjával, csatáival, főbb harci eszközeivel foglalkozzon.





"Nagyon érdekel, hogy milyen lehetett a magyarok íja a 10-11. században, és ha az őseinkre gondolok, mindig az íjászat az első, ami az eszembe jut. 

Szeretném bebizonyítani, hogy szinte elképzelhetetlen messzinek tűnő távolságba is el lehet lőni tradicionális jellegű íjjal. 

Arra szeretném felhívni a figyelmet, ha egy török harcos az 1500-as években képes volt 800 méterre ellőni, akkor ugyanerre a magyar is képes lehetett, csak lehet, hogy arról nem maradt írásos emlék. 

Ami akkor elmaradt, azt szeretnénk most pótolni" - ad magyarázatot elhivatottságára.




Mónus 2008-ban nyerte az első világversenyét, amikor Dél-Koreában részt vett a Hagyományos Íjászok Világfesztiválján, amely része volt az olimpián kívüli sportágak Világjátékának. 

A verseny előtt 20 napon keresztül napi 1000 nyílvesszőt lőtt ki, azt mondja, mindig hosszú időt szán a felkészülésre, mert fontos neki, hogy azt érezze, minden összeállt. 

"A lelki nyugalom csak akkor van meg, ha érzem a felkészültség magabiztosságát,  ehhez pedig idő kell. 

Az embernek, az íjnak és a nyílnak tökéletes összhangot kell alkotnia" - magyarázza, de amikor arról kérdezzük, az íjászoknál is fontos-e, hogy a levegőt benntartsák lövés előtt, azt mondja, sosem tanulta a technikát, csak az érzéseire, ösztöneire hagyatkozik. 

Szerinte az ember bármilyen távolságra el tud lőni, és a legerősebb íjat is ki tudja húzni, csak fejben el kell hinnie, hogy meg tudja csinálni.




video: 


Mik a jellegzetességei az íjászat azon sajátos válfajának, amelyekkel foglalkozik?

Két változata van, a távlövő és a hagyományos harci íjászat, amit távcéllövésnek is neveznek.

Az előbbinél a minél nagyobb lőtt távolság számít, az utóbbinál százötven-négyszáz méterre felállított zászlórúd vagy emberalak nagyságú cél meglövéséről beszélünk.

Az első világszintű céllövő versenyt, amin részt vehettem, Dél-Koreában rendezték 2008-ban.

Ez a TafisaTrex Game, azaz olimpiákon kívüli sportjátékok világversenye.

Céllövő világbajnokság volt, amit sikerült is megnyernem a 145 méteren elért találataimmal.




Hagyományos íjak, ezeréves technika. 
Találtak olyanokat, amelyek alapján hitelesen rekonstruálható ez az ősi fegyver?

Ezek az íjak teljesen hitelesek, hiszen Keleten egyre több, legutóbb Mongóliában, kerül elő. 

Szerkezetükben és anyagukban sokrétűek ugyan, mégis úgy érzem, hogy csupán annyiban mások, amennyiben az akkori állatok táplálkozási szokásai, hiszen annak megfelelően képződik a szaru is.

Össze lehet vetni e harc hangulatát a sportoknál tapasztalt érzelmi kitörésekkel?

Nem. Ez ugyanis szinte kikapcsolja a külvilágot, erőt ad és örömmel telíti a szívemet, amikor látom a nyílvessző szárnyalását, érzem végtelen szabadságát. 





Ezeket a viszonylag erős íjakat tehát nem csak a cél elérése érdekében használom, hanem, mert bennük érzem őseink erejét, győztes és vesztes csatáinkat, a harci szellemet, ami magával ragad az íjakon és fegyvereken keresztül, megelevenítve számunkra azt a régmúlt világot. 

A világbajnokságról készült filmeken látjuk e csaták lenyűgöző pillanatait, halljuk a csatakiáltásokat, érezzük az önfeledt, fegyelem nélküli erőt, hiszen a harcban nem voltak szabályok, nem volt fegyelmezés, mert csak egyetlen cél lehetett, a győzelem. 

Ezek az érzések ott szunnyadnak a lelkünkben, génjeinkben, csak elő kell csalogatni őket, ahogyan magam is egy lélektani válságból cseppentem ebbe a világba. 

Ebben őseim segítettek, ami szavakkal leírhatatlan érzés.





A hajdúnánási íjász neve itthon akkor tűnt fel a hírekben, amikor 2010-ben egy 1226 óta fennálló mongol rekordot döntött meg: a Nyílegyenes Távlövő Bajnokságon 508,74 méterre lőtte a nyílvesszőjét, ilyen messzire (503 méterre) előtte utoljára egy Esunkhei nevű mongol harcos tudott ellőni Dzsingisz Kán egyik ünnepi versenyén. 

Mónus akkor 140 méterrel lőtt többet, mint a második helyezett.

"Az 508 méteres rekordot 2010-ben a Bugacon rendezett Kurultáj nevű hagyományőrző rendezvényen sikerült 603 méterre javítani, de volt már 704 méteres lövésem is. 

Arra is büszke vagyok, hogy idén az Ősök napján háromezer ember előtt 240 méterről előttem a másfél centis zászlórudat, az egyik nap ehhez négy, a másik kilenc lövésre volt szükség ehhez, pedig olyan szembeszél volt, hogy hét méterrel arrébb kellett céloznom."




Az időjárási körülményekkel máskor is meg kell küzdeni, az idén szeptemberben, az amerikai Utah államban lévő Grand Salt Flatsen rendezett nemzetközi távlövőversenyen például a száraz, meleg sivatagi éghajlaton sorra szakadtak szét az íjak. 

Mónus a meleg miatt nem tudta használni a 100 font (45, 95 kg) húzóerejű íjat, helyette 54 fontossal lőtt, és így is két világrekordot ért el: az összetett tradicionális íjak korlátlan erejű Turkish kategóriájának 2008-ban felállított világcsúcsát több mint 32 méterrel lőtte túl, a vadásznyílvessző stílusban pedig a korábbi rekordot több mint 60 méterrel verve, 274 méternél landolt a nyila. 

A legnagyobb eredménynek mégsem ezeket tartja, hanem azt, hogy a korlátlan erejű vadászvesszős kategóriában 300 méteres lövésével három méterre megközelítette a távlövőlegenda, Don Brown világrekordját.

"A verseny után odajött hozzám egy 80 év körüli indián férfi, Lary Hatfield, aki jelenleg is világrekorder, és könnyes szemmel mondta, hogy ő ilyet még nem látott, majd barátilag fenékbe billentett. 




Visszavágyom Amerikába, van még négy olyan kategória, amelyben szeretném, ha az én nevem mellett lenne a világrekord" - mondja Mónus, aki a versenyre 600 nyilat készített, ezekkel összesen tizenhétezret lőtt, és végül csak tizennyolcat vitt el magával.

A magyar csapat összesen 12 aranyéremmel és öt világrekorddal zárta a versenyt, ebből öt aranyat és két rekordot a fia, a 17 éves Mónus László József  szerzett, aki apjához hasonlóan 2006-ban vett íjat a kezébe. 




"Meglő mindent, ösztönből csinálja, így született. 
Ugyanakkorát tud lőni, mint én, de egymás ellen sosem fogunk harcolni" - mondja Mónus, majd büszkén sorolja középiskolás fia díjait, köztük a miniszteri kitüntetést, Európa-bajnoki címeit és világrekordjait, amelyek eléréséhez tanárai rugalmasságára is szükség van, hogy tanév közben versenyeken indulhasson.

A legutolsó érmet Dél-Koreából hozta haza Mónus, ahol a csapatversenyben második helyen végeztek (összesen tizenkét magyar íjász vett részt a viadalon), a győzelem nyolcvan nyíl után mindössze egy lövésen múlt. 

Az úgynevezett Naadam-lövészet hagyománya a legenda szerint Dzsingisz kán idejére nyúlik vissza, a mongol vezér szórakozása volt ugyanis, hogy a legyőzött ellenfél harcosait beásta a földbe, úgy, hogy csak a fejük látszott ki, majd nyíllal lőtt rájuk. 

A mostani verseny barátságosabb körülmények között zajlik, a harcosok 75 méterről lőttek egy bögre nagyságú célpontra, Mónus ezt a lövést térdelve hajtja végre, míg a több százméteres távolságokra ellőtt nyilakat álló helyzetből, a fegyvert negyvenöt fok körüli szögben tartva küldi útjára - Utah-ban például GPS-szel mérik le, milyen messzire szállt.




A nyilak súlya és kialakítása az egyes kategóriákban más és más, nem mindegy, mennyi toll kerül a végére, és milyen a hegye, a nehezebb, vastagabb nyilak nagyjából ötszáz méteres távolságig használhatóak, de akár 300 km/h-s sebességgel is repülhetnek. 

A nem természetes anyagból készült íjak értéke 40-60 ezer forint körül van, a szarus íjaké százezertől egymillióig terjed, de Mónusnak ezekre nem kell költenie, Grózer Csaba barátja látja el őt felszereléssel, akit ő mindig meg is említ a sikerei után. 

A védőfelszereléseket is egy barátja, Váradi László és felesége készíti neki, a kezét védő, ősi magyarokét is idéző eszközöknek nagyon fontos szerepe van, mert biztonságot adnak neki azzal, hogy minimálisra csökkentik a a sérülés lehetőségét.




"Ez veszélyes mutatvány, és az ember akkor tud jól lőni, ha mindent ki tud kapcsolni, csak a célt látja maga előtt. 

Ha eltereli a figyelmét bármi más, akár az, hogy fél, hogy megsérül lövés közben, akkor már nem tud ugyanúgy teljesíteni. 

Ahogy ellövöm a nyilat, abban a pillanatban érezni szoktam, hogy célba talált, vagy elkerülte" - árul el egy műhelytitkot a totemállata után Farkasnak hívott íjász, akit eddig négyszer sebesített meg a lövés közben eltört nyíl.

A Hajdúnánáson, Budaörsön és Pesterzsébeten gyakorló Mónus ruházatában is ápolja az ősök emlékét, de azt mondja, nem érték még kellemetlen élmények emiatt, mindig talál, ahogy ő mondja, mélyebb érzésű embereket, akik tudják, mit képvisel. 

A jövőre nézve két nagy célt tűzött ki maga elé, az első, hogy 300 méterről tradicionális íjjal beletaláljon egy emberalak nagyságú célpontba - a kétszáznegyvenet korábban már sokszor kipipálta
-, a másik, nagyobb szabású terv, hogy a 907-es pozsonyi csata emlékére 907 méter fölé lőjön el egy nyilat. 




A Boszporusz és az Aranyszarv - öböl, Európa és Ázsia találkozásánál


Az utóbbi jövő nyáron esedékes, helyszíne pedig a Boszporusz-szoros, eredetileg ugyanis az volt a terv, hogy a legkeskenyebb pontja fölött lő át íjjal, ami nagyjából 750 méteres távolságnak felelt meg, de időközben merészebbek lettek a célok. 

Törökországban egyébként is nagyon népszerű a hagyományos íjászat, és Mónus szerint évek óta csábítják őket török íjászbarátaik, hogy tartsanak bemutatót.

 "Ez olyan kihívás, olyan feladat, amely csak egyszer adódik az ember életében, világraszóló esemény lesz" - harangozza be az egyelőre csak tervezett rekordkísérletet, és a lelkesedését látva biztosak lehetünk benne, hogy a törökök is meg fogják jegyezni az íjász nevét.




A Boszporusz és az Aranyszarv - öböl, Európa és Ázsia találkozásánál



(forrás: origo/Hartl Nagy Tamás)







Kedves Barátaim!

Megtörtént a sok év óta várt lehetetlen!

918 méteres lövés miatt Magyar zászló lobog egy évig a sós sivatagban! A verseny legnagyobb lövése volt.
Kedves Barátom, a nemrég elment Posta Pál mindig erről álmodott velem! Átlőni 1000 yard fölé!

Amerikában a mai tudósítás így olvasható:
"4 magyar íjász 11 világrekordot lőtt az Amerikai Egyesült Államokban rendezett távlövő World Archery világversenyén, többek között egy óriási, 918,37 méteres lövéssel"




Elmentünk mint később kiderült az életünk versenyére !

Mi csak harcolni akartunk a békében, a barátság eszközeivel egy olyan úton, ami a népünk múltjának büszkeségén alapul.
Mi Farkasok látni akarjuk a büszke múltunkat, dicsőséges zászlóinkat, a derűt , a napfényt, a büszkeséget, a boldogságot a népünk útján, amihez mi is adni akarunk.
Bárhogy van, a népünknek élni kell szabadon tovább, ahogyan a sólyom száll az égen, de ezt az utat csak tettekkel lehet továbbjárni!
Mi nem tettünk most sem semmi mást, csak harcoltunk a kilőtt nyílvesszőinkkel a magyar zászló becsületéért!
Világversenyről világversenyre! Megmutatni a győztes jogán a magyar zászlót!

AZ eredmény kihirdetése után mi Farkasok összeborultunk a magyar zászlóval a vállunkon és csak sírtunk.
Hosszú percekig sírtunk.
Szétszakadva, sebekkel, gyötrelmekkel, rengeteg munkával, viharverten, felemelt fejjel álltunk ott, ugyanakkor örömteljesen, szívünkben és lelkünkben a dicsőséggel, a pompával, a büszkeséggel, a boldogságunkkal, őseink tiszteletével, akaratunk, a hitünk erejével!
HA ebben a pillanatban körbenézel akkor rájössz milliók állnak melletted!
Látszólag láthatatlanul, de érezve leheletüket ott vannak milliók melletted, akiknek szívében ugyanolyan erő emeli felfelé a magyar zászlót!
Mi csak tenni akartunk a magyarság hírnevéhez úgy, hogy közben nem mérlegelsz, csak mész a felkészülésed során lehajtott fejjel az utadon.
Befolyás nélkül teszed, a szíved diktátumát!
Az utadat irigyek, koncért harcolók is keresztezik gyakran.
A saját utamat járjuk, ezt az utat járhatja velünk bárki, de az utunkon elénk rossz szándékkal ne álljon senki sem.
Az egy évig tartó felkészülésben, a napi 500 vagy 1000 kilőtt nyílvessző lövése közben nem lehet arra mit mondani, akkor hogyan lesz a holnap, csak este amikor összerogysz a fáradságod miatt,akkor kéred a jó Istent, a Sorsodat, adjon holnap több erőt neked.
11 világrekordot úgy lőni, hogy megálmodta két család, ugyanakkor sok millió ember vágyaival, reményeivel, elvárásaival a lelkedben megmérkőzöl bárkivel a világon a kilőtt nyílvesszőiddel.
Ani általános iskolában tanít, Kiara a Semmelweis egyetemre, Laci az Óbudai egyetemre jár! Tanulni és versenyezni ilyen szinten már nehézség, nyilván . Ilyen szinten felkészülni, hogy legyőzz mindenkit a világon, nagyon nem egyszerű feladat . De Farkasnak születtek, kötelességük a harc!
Nagy csata volt ez számunkra, talán az életünk csatája.

Képzeljétek el a következő jelenetet.

Most ebben a pillanatban elviszlek benneteket a sós sivatagba, az eredményhirdetésre.

Mindenki ott van és várakozik aki számít :
Amikor a győztes jogán kiszólítottak és ott álltunk a díjkiosztó ceremónia porondján és elmeséltük , hogy a 907 álomhatárt miért is ostromoltuk kitartóan éveken keresztül. Könnybe lábadt szemmel!
Átlőve a lehetetlent, így lett jogcímem elmesélni a győztes jogán az 907 évi pozsonyi diadalt.
Meghallgatták és most már mindenkinek, még az amerikaiaknak is könnyes lett a szemük.
Sírtak, és örültek a lövésnek!
A sors úgy hozta , hogy Frenk , egy 30 éve kint élő magyar barátom eljött a versenyre és ebbe a sírós hangulatban felolvastatott Ábrahám Lincoln és a magyar szabadságharc huszárjainak közös történetét. Most már mindenki büszke volt magyar és amerikai is népére, és szinte mindenki sírt!
Ilyen hangulatot, ilyen lelkiséget vittünk mi ki büszkén a zászlónk mellett a Pepsi Cola országába!

Mennyire költséges egy ilyen szintű verseny?
Egész évben, amit össze tudtam rakni pénzt, azt azonnal erre a versenyre való felkészülésre fordítottam. Hajdúnánás és Eger város segített bennünket, de a keretük a költségeinkhez képest töredéke volt. Illetve egy barátom, János az utolsó pillanatban futott a segítségünkre.
Nincsenek tartalékaink, csak a hitünk.
Hiszen bármit elkészítettél, bármit kipróbáltál, bármit belőttél annál kell lenni még jobbnak , amit folyton keresned kell , ha a hited megvan.
A hitünk eddig megvolt. Aztán kell még valami! De a magyarok Istene most is segített!

Nincs más út számunkra mint megyünk tovább harcolni a magyar zászló becsületéért!
Világversenyről világversenyre! Megmutatni a győztes jogán a magyar zászlót!

Úgyhogy most sem állhatunk meg.
A versenyzés miatt el kell adnom az általam készített íjakból, hogy össze tudjuk rakni a költségek értékét.
Ha valaki szeretne, a világ legjobb íjaiból vásárolni az keressen meg. Egyénre szabott, teljesen lelkiséggel bíró íjaimat máshol ilyen szinten nem tud vásárolni, az teljesen bizonyos.
Mindenki azzal jön, hogy az íjászszövetség biztosan támogat bennünket. A magyar íjászatra az állam sok milliókat ad az íjászszövetségnek , de mi egy fillért sem kaptunk tőlük soha sem.

A mostani verseny részleteiről így írnak az itthoni újságok:

"A World Archery, a világ legjelentősebb íjász szervezetének ( pl ők rendezik az olimpiát is) nyílt nevezésű világrekordlövő versenyére érkezett ki a „Farkas csapat”
Mónusné Ruszin Anna, Prokaj Kiara, Mónus László és a Farkas, Mónus József

Mónus József és családja Hajdúnánáson, míg Mónus Laci párja, Prokaj Kiara pedig Egerben él.
Valamennyien többszörös világrekorderek, többszörös világbajnokok.
A versenyt Nevada és Utah határában lévő Salt Flastban, a sós sivatagban rendezték most is meg 1940 óta.
Az íjászcsapat egy éven keresztül készült számukra az év legjelentősebb versenyére.
Önerőből versenyeztek, a magyar zászló becsületéért, ahogyan mondják.
Segítséget Hajdúnánás és Eger városától kaptak.
A világszervezet több íjtípusban és több íjerősségben hirdeti meg versenyét, hogy bármilyen fizikai erővel rendelkező íjásznak lehetőséget adjon a versenyzés során a legtávolabbi lövésre.

Óriási párharcok alakultak ki a verseny során.
Mónusné Ani a három lőtt világrekordjából a 70 # Field recurve kategóriában lőtt óriásit! 438,métert.
Ani a vadászhegyes kategóriában a magyar szarus íjával lőtt akkorát , hogy a modern amerikai longbowos férfiakat is legyőzte!
Végül is a legkeményebb csatát a méterekkel az angol longbow stílusban vívta, de ebben a stílusban egy rendkívül értékes World Archery világrekordot szerzett a 268,84 méteres lövésével,magasan túllőve a régi aktuális világrekordot.
Kiara a Compound flight 39,7 # kategóriában lőtt 678, méter.
Kiara az első körben lőtt a korábbi világrekorder 548 méterére szinte 130 méterrel nagyobbat.
Nem sokat lehet erre mit mondani. Jól tette!
Kiara is három világrekordot lőtt, ráadásul a vadászhegyes kategóriában kétszer is javítani tudott.

Laci maradt már csak és a Farkas.

Meglepő tény pl , hogy az ún Robin Hood íj, azaz az angol íjak világrekordlövő tabellájának összes, azaz a 35#(font) , az 50# és bármilyen erős korlátlan erősségben kizárólag magyar zászló leng a lövők nevei mellett, Mónus Lászlónak és a Farkasnak köszönhetően.
Mónus László nagy csatát vívott a korábbi világrekorderrel, Tony Bagessel, de Laci eredményét nem tudta ellenfele túllőni.
Laci előbb túllőtte Bages rekordját 1 méterrel, de azután még közel tízen métert lőtt rá! Így az új 35 # english longbow világrekord 254,94 méter!
Nagy önfegyelemmel, türelemmel versenyzett Laci. Tavaly a Laci egy modern kategóriában 747, 59 métert lőtt. Most visszajött a primitiv íjak kategóriájába, mert szerette volna itt is a magyar zászlót kitűzni a győztes jogán! Megtette büszkén, rendíthetetlenül.

Mónus József most csak három világrekordot lőtt.
De közte élete lövését is!
Fehér Farkas, tavaly a korábbi 873, 26 méteres Tony Osborn világrekordert győzte le a 897 ,66 méteres lövésével.
Mivel a Farkas évekkel ezelőtt a 907 évi pozsonyi csata tiszteletére jelentette be, hogy átlövi a 907 méteres álomhatárt, ezért évről évre nagy várakozással vártuk az eredményeket.
Tavaly világrekordjával, a 897 méteres lövésével ténylegesen megközelítette, de most magabiztosan túl is lőtte azt.
Sokan már korábban feladták volna, hiszen 897 métert sem tud lőni senki a világon rajta kívül ebben a stílusban, de tovább ment, farkas módjára célja felé.
Éveken keresztül készült. Ha kellett törte az íjakat, nyílvesszőket, semmit sem kímélve.

Na , de térjünk vissza a versenyhez.
Reménytelennek tűnő feladat előtt állt, hiszen senki a világon nem tudta átlőni ezen szabályok szerint a 900 méteres álomhatárt.
De a Farkas most megtette!
918 méter lett a vége!

918,37, pontosan ! "

Kedves Barátaim!

Nincs más út számunkra mint megyünk tovább harcolni a magyar zászló becsületéért a magunk módján, a kilőtt nyílvesszőinkkel!
Világversenyről világversenyre! Megmutatni a győztes jogán a magyar zászlót!

Köszönöm az erőt amit kaptunk, köszönöm a hiteteket, a sok biztató szót!
Ez a győzelem a Tietek , teljes mértékben!
Értetek holnap is harcba megyünk a múlt tiszteletével!

Barátsággal a Farkas!

Wolrd Archery világrekodlövő listája( 2018)

USA Archery világrekordlövő listája (2018)









- Harci cél- és távíjászat – Mónus József 

(Megint mesélek..., Vitray Tamás műsora):











"A nyíl adja meg az utat és az ívet a nyílvessző számára, mely maga a meglévő ERŐ!
A kettő együtt adja a távolságok legyőzését.
A kulcs annak az íjásznak a kezében van, aki tartja a nyilat, az ő teremtő képességei által megáldottan."










Továbbá:




-Figyeljük a TURULmadár érkezését!:



- A Boszporuszt is átlőné a világverő magyar íjász - Mónus József:








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:
hagyomanyorzoink.hu

blog oldalam: 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.