2014. december 26., péntek

MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN - Wass Albert


MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN - Wass Albert




Ruff István Zalán rajza



Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a Földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt.

Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a Mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája.

Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal.
Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a Mennyország népe azon a karácsonyon.

Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát.
Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak.
Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a Mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára.
Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.

De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben.
Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a Mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.

Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar.
De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.

Mikor aztán megszólaltak odalent a Földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt.
Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott.

Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek.
Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem.
Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.

Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az Égi kupolaterembe.
Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az Égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet.

Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!

Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát.
Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban.
„Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé.
S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a Mennyei palota közepén, egész világ csodálatára.

S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…”
De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.

Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat.

Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára.
Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.

Sok-sok időbe került, míg a Mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával.
Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ!

Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamennyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.

Végül aztán már csak az Égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten.
Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között.

Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az.
Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten.

Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt.
 „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva.
„Restellem magamat” – vallotta be a szeplős.
– „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.”
„Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr.
„Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is.
De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?”
„Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.

Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben.
Az Égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme.

Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet.
„Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet.
„Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?”
„Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt.
 „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus.
„Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?”
A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt.
„Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve.
Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e?
Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika.
„Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt.
Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan.
„S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…”

Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek.
Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a Mennyországból.

Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt.
„Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság.
Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.”

Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás.
Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte.
 „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész Mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent!
A Mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”


Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!







Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Az utolsó Táltos:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- Az utolsó Táltos: 

- TÁLTOS ÉNEK: 

- Sámánizmus és Sámánok, Táltosok: 

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html

- Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

- A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  
Rovás ABC értelmezése: 

- A Magyar Őshaza - A Pallagkultúra:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-magyar-oshaza-pallagkultura.html

- 3 csodatévő, gyógyító hely Magyarországon, és 15 + 1 másik csodás hely Itthon:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:


2014. december 25., csütörtök

Lev Tolsztoj - Pánov apó különös napja - Karácsonyi történet


Lev Tolsztoj - Pánov apó különös napja

(Karácsonyi történet)






Élt egyszer, valamikor réges - régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. 
Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. 
Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította.
 Pánov bácsi nem volt túl gazdag. 
Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. 
Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket.

Azonban azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; 
egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; 
egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. 

És az emberek állandóan jöttek hozzá. 
Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sarkat rakatni hozták régi lábbelijüket. 
Így aztán Pánov bácsinak mindig volt elegendő pénze, hogy kenyeret vásároljon a péknél, kávét vegyen a szatócsnál, vagy beszerezze a káposztát kedvenc leveséhez.

Az öreg cipészmester boldog volt. 
Kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szeméből mindig vidám fény sugárzott. Szeretett énekelni, szívesen fütyörészett, és az utcán mindig jókedvűen köszöntötte ismerőseit.

Ezen a napon azonban másként alakultak a dolgok. 
Pánov bácsi szomorúan állt szobácskájának ablakánál. 
Elhunyt felesége jutott az eszébe, meg a fiai és lányai, akik rég elhagyták a családi fészket. 

Karácsony előestéje volt, családi ünnep, amikor együtt van a család, csak neki kell egyedül töltenie ezt az estét. 
Nézte a szomszédos, gyertyák és lámpák fényétől világos ablakokat, amelyek mögött néhol feldíszített karácsonyfákat is megpillantott. 

Az utcáról játszadozó gyermekek ricsaja, felszabadult kacagása hallatszott be szobájába, ajtaja repedésein keresztül pedig a karácsonyi sült hús orrcsiklandozó illata lopta be magát a kicsiny cipészműhelybe.

"Istenem, Istenem" - mondta szomorúan, fejét csóválva Pánov bácsi.
"Istenem, Istenem" - ismételgette, miközben szemében kialudt a vidám fény.
Aztán egy nagyot sóhajtott, meggyújtotta az olajlámpát, oda-sétált a magas polchoz, és leemelt róla egy régi, megsárgult könyvet.

Lesöpörte munkaasztaláról az ott maradt kis bőrdarabokat, kávét tett föl a tűzhelyre, majd kényelmesen helyet foglalva nagy fonott székében olvasáshoz kezdett. 
Mivel soha életében nem járt iskolába, csak nagyon-nagyon lassan tudott olvasni. Ujjával gondosan kísérte a sorokat, s minden egyes szótagot hangosan mondott ki.
A történet karácsonyról szólt. 
Arról, hogy egy Jézus nevű kisfiú nem meleg szobában született, hanem istállóban, mivel szülei nem kaptak szállást a vendégfogadóban.

"Lám, lám" - dünnyögte Pánov bácsi a bajszát pödörgetve. 
"Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. 
Betakartam volna a kisgyermeket fércpaplanommal, és eljátszadoztam volna vele."

Pánov bácsi fölkelt székéből, és megpiszkálta a tüzet. 
Odakint sűrűbbé vált a köd, a szobára is vastagabb sötétség borult, így hát felerősítette egy kicsit a lámpáját. 
Töltött magának egy bögre kávét, majd visszatért a könyvhöz.

Most a három gazdag emberről olvasott, akik sivatagokon keresztül utazva vitték ajándékaikat - aranyat és illatos fűszereket - a kisded Jézusnak.
"Édes Istenem... - tört fel belőle a szó -, de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki!" 

Aztán hirtelen elmosolyodott, szemében ismét ott bujkált a vidám fény, fölkelt az asztaltól, odalépett a magas polchoz, és leemelt róla egy spárgával át-kötözött, poros dobozt. 
Felnyitotta s kivett belőle egy pár apró cipőt. 
Ez a két kis cipő volt élete legjobb munkája.

,,Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba" - mondta határozottan, majd visszahelyezte őket a polcra, ő maga pedig ismét helyet foglalt fonott székében, és sóhajtva hajolt könyve fölé.

Talán azért, mert a szoba kellemes melege elbágyasztotta, vagy talán, mert későre járt már, Pánov bácsi csontos ujja lecsúszott a könyv lapjáról, és kis, kerek szemüvege az orrára ereszkedett. 
Álomtündér szállt a szemére.

Odakint egyre sűrűbb köd ülte meg a tájat. 
Homályba vesző árnyak haladtak el az ablak előtt. 
De az öreg cipész nem látta őket. 
Halkan hortyogva aludt székében.

Egyszerre csak egy hang hallatszott a szobában: "Pánov bácsi!" 
Az öregember felpattant székéből. 
Szürke bajsza remegett, amikor megkérdezte: ,,Ki az? Ki van itt?" 
Senkit sem látott, mégis úgy érezte, rajta kívül még valaki van a szobában.

"Pánov bácsi" - szólt ismét a hang. 
,,Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. 
Ajándékot akarsz adni nekem. 
Holnap erre fogok járni. 
Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem! 
De vigyázz! 
Nem fogom megmondani, ki vagyok! 
Neked kell felismerned engem!"

Ismét csend telepedett a szobára. 
Pánov bácsi a szemét dörzsölgette, de nem látott senkit. 
A faszén lassan égett a tűzhelyben, az olajlámpa már alig pislákolt. 
Kintről harangszó hallatszott: megérkezett a karácsony.

"Ez csak Ő lehetett" - dünnyögte bajsza alatt az öreg cipészmester. 
,,Ez Jézus volt. 
És ha csupán álom volt az egész? 

Akkor is... Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. 
De hogyan ismerem majd fel? 
Hisz nem maradt mindörökre kisded. 
Férfi lett belőle, király. 
Azt mondják, Isten volt."

Az öregember lehajtotta fejét, s elmélázott: 
"Nagyon jól kell megfigyelnem az utcát, nehogy észre-vétlenül elmenjen mellettem!".

Pánov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán.
 Fonott székében ült, szemben az ablakkal. 
Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal.

Lassan megjelentek az első napsugarak a domb felett, és bevilágították a hosszú, kanyargós, macskaköves utcát. 
Járókelő azonban még nem jelent meg a házak között.

"Készítek magamnak egy csésze finom kávét karácsonyi reggelimhez" - gondolta jókedvűen Pánov bácsi. 

Befűtött a tűzhelybe, föltette a jókora adag kávét, de fél szemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a várva várt látogatója észrevétlenül továbbmenjen.

Végre megjelent valaki. 
Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén. 
Pánov bácsi dobogó szívvel a jégvirágos ablaküveghez szorította orrát. 
Talán éppen Jézus érkezik, gondolta magában izgatottan. 
Aztán kiábrándulva visszalépett az ablaktól. 
Nem Jézus volt az, csak a minden héten errefelé járó öreg utcaseprő haladt háztól házig talicskájával és seprűjével.

Pánov bácsi rosszkedvűen bámult ki az utcára. 
Aztán elfordult az ablaktól. 
Fontosabb dolgom van nekem, gondolta magában, semhogy egy öreg utcaseprőt figyeljek. 

Fontos vendégre várok: Istenre, a királyok királyára, Jézusra. 
Csak akkor fordult vissza, amikor már úgy vélte, az utcaseprő elhaladt a ház előtt. 
De az öregember még mindig ott volt az utca szemközti oldalán. 
Talicskája mellett átfagyott kezét dörzsölgetve fázósan toporgott a hidegben. 

Pánov bácsi hirtelen megsajnálta: a szerencsétlen ember szemmel láthatóan nagyon fázott, és ráadásul éppen karácsony napján kellett dolgoznia. 
Kikopogott neki az ablakon, de mivel az utcaseprő nem reagált, kinyitotta hát az ajtót, és onnan szólította:

"Hé! Barátom!" Az utcaseprő félve emelte fel tekintetét - az emberek gyakran durván bántak vele munkája miatt -,
ám megnyugodott, amikor észrevette Pánov bácsi arcán a széles mosolyt.
"Gyere, térj be hozzám egy csésze kávéra!" - invitálta barátságosan a cipészmester.
"Úgy látom, csontig átjárt a hideg."

Az utcaseprő otthagyta talicskáját, és belépett az öreg műhelyébe. "Köszönöm" - mondta. 
"Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves."

Pánov bácsi megkeverte a tűzhelyen levő edényben a kávét. 
,,Ez a legkevesebb, amit tehetek" - mondta anélkül, hogy megfordult volna. ,
,Utóvégre karácsony van."

Az utcaseprő szipákolva válaszolta: ,,Ez minden, amit én a karácsonytól kaptam." Átvette Pánov bácsitól a csésze kávét, majd odacsoszogott a tűzhelyhez, hogy egy kicsit felmelegedjen. 

Nyirkos ruhájából fanyar illatot terjesztő pára szállt fel. 
Pánov bácsi visszasétált az ablakhoz, és az utcát bámulta.

"Vendéget vársz?" - kérdezte az utcaseprő komoran. ,,Úgy értem, rendeset, nem olyant, mint én vagyok."

Pánov bácsi lehajtotta fejét: ,,Hát... Hogy is mondjam? Hallottál Jézusról?" - kérdezte.
"Jézus ugyanaz, mint Isten. Nem?"
"Nos, Őt várom ma" - mondta Pánov bácsi.

Az utcaseprő meglepődve pillantott fel, aztán lassan beletörölte orrát kabátja ujjába. Pánov bácsi ekkor elmondta neki az egész történetet.

"Ezért lesem állandóan az utcát" - fejezte be. ,,Várom, mikor érkezik meg." 
Az utcaseprő a tűzhely szélére helyezte kávés-csészéjét. ,,Hát akkor, sok szerencsét" - mondta, és már indult is az ajtó felé. 
,,Egyébként... köszönöm a kávét" - fordult vissza, miközben arcán első ízben jelent meg mosoly. 

Odakint fogta a talicskáját, és tovább indulva folytatta munkáját.
Pánov bácsi addig nézett utána műhelye ajtajából, amíg alakját elnyelte a messzeség. 
A téli napsütés szokatlanul erős volt, fényessé varázsolta az utcát, s még egy kis meleget is adott, amely felolvasztotta a jeget az ablakokon és az utca kövein. 

Megjelentek az első járókelők. Néhány részeg az éjszakai mulatozás után támolyogva kereste az utat otthona felé, ünneplő ruhába öltözött családok indultak rokonaik meglátogatására. 
Sokan udvarias főhajtással köszöntek Pánov bácsinak, aki cipészműhelye ajtajában állt.

"Boldog karácsonyt, Pánov bácsi!" - mondták neki. 
Az öreg nyájasan viszonozta a köszöntést, azonban senkit sem állított meg. 
Hisz mindannyiukat ismerte. Akire ő várt, az nem falubelije.

Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. 
Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. 
Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas. 
Karjaiban kisgyermeket tartott.

Már-már elhaladt a cipészműhely előtt, amikor Pánov bácsi megszólította: "Jó napot, fiatalasszony! 
Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!" 
Az asszony ijedten rezzent össze a hangra, s indult is volna tovább, csakhogy a jóindulatú fény Pánov bácsi szemében bizalmat ébresztett benne az öreg iránt. 

"Köszönöm, nagyon kedves magától" - mondta a fiatalasszonyka, miközben belépett a cipészműhelybe.
Pánov bácsi azonban csak vállat vont. "Semmiség" - felelte. 
,,Úgy látom, alaposan átfáztatok. Messzire mentek?"

"A szomszédos faluba" - válaszolt nyíltan a fiatalasszony. ,,Négy mérföldet kell még gyalogolnunk. 
Ott lakik a rokonom, akit meg szeretnék kérni, hogy fogadjon be bennünket. 
Ahol eddig laktam, nem maradhatok, mert nem tudom fizetni a lakbért. 
Ugyanis férjem elhagyott."

Pánov bácsi közelebb lépett hozzá. "Van kenyerem, főzök levest, és megebédelünk, jó?" Ám a fiatalasszony büszkén megrázta a fejét.

"Rendben van, de ennek a kicsinek azért adunk egy kis meleg tejet" - mondta az öreg, és azzal máris kivette a kisgyermeket édesanyja kezéből. 
,,Ne aggódj, nekem is voltak gyermekeim!" - tette hozzá csillogó tekintettel. 

Melegített egy fazék tejet, majd megetette a kisdedet, aki egész idő alatt vidáman gőgicsélt, és jókedvűen rugdalózott az öregember ölében.
"Nicsak!" - kiáltott fel Pánov bácsi. ,,Hát nincs neki cipője!"
"Nem volt miből venni neki" - tört fel a keserűség a fiatalasszonyból.

És Pánov bácsi agyát erősen ostromolni kezdte egy gondolat. 
Megpróbált nem figyelni rá, de a gondolat csak nem hagyta békén. 
Végül is felállt, s megint levette a polcról azt a dobozt, amelyben élete legszebb művét - a két kis gyermekcipőt - tartotta. 
Felpróbálta őket a kisded lábacskájára, és azok furcsa módon tökéletesen megfeleltek neki.

"Hát akkor, használja őket egészséggel!" - mondta gyengéden. 
A fiatalasszony nem tudta elrejteni örömét.
 ,,Hogyan hálálhatnám meg jóságát?" - kérdezte örömtől reszkető hangon.

Pánov bácsi azonban nem is figyelt rá. 
Megint az ablaknál állt, s az utcát nézte árgus szemmel. 
Remélem, gondolta, nem haladt el Jézus, miközben én a gyermeket etettem.

"Történt valami?" - kérdezte a fiatalasszony.
"Hallottál Jézusról, aki karácsonykor született?" - fordult vissza hozzá az öreg cipészmester.

A fiatalasszony bólintott.
"Őt várom" - mondta Pánov bácsi. "Megígérte, hogy ma meg fog látogatni."
És elmesélte neki álmát, ha egyáltalán álom volt az, ami az éjjel történt vele. 

A fiatalasszony figyelmesen végighallgatta. Aztán, bár tekintetéből látszott, nem veszi komolyan az egészet, kedvesen megérintette az öreg kezét, és így szólt hozzá: "Remélem, az álom valóra fog válni! 
Megérdemli, hogy valóra váljon, már csak azért is, amiért ilyen jó volt hozzám és gyermekemhez."

És ezzel ő is folytatta útját.
Pánov bácsi becsukta utánuk az ajtót, nagy tál káposztalevest főzött magának ebédre, majd visszatért az ablakhoz.

Múltak az órák, az emberek jöttek-mentek az utcán. Pánov bácsi figyelmesen fürkészte az arcokat, ám Jézus nem volt közöttük.

Lassan szorongás vett erőt rajta. Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak ő nem ismerte fel! 
Lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt, amikor ő egy pillanatra elfordította tekintetét, vagy fölkelt megpiszkálni a tüzet! 
Nem volt türelme a fonott székében ülni, fölkelt, megint kiállt az ajtó elé.

Különféle emberek jártak az utcán: gyermekek és öregek, koldusok és nagymamák, jókedvű és komor arcú emberek. 
Egyesekre Pánov bácsi rámosolygott, másoknak biccentett, a koldusoknak pénzt vagy kenyérszeletet adott.
De Jézus csak nem érkezett meg.

Amikor beesteledett, Pánov bácsi elveszítette minden reményét. 
Sűrű decemberi köd ereszkedett alá, a járókelők ritkulni kezdtek, és felismerhetetlen, homályos árnyakká váltak.

Az öreg cipészmester szomorúan gyújtotta meg lámpáját, rakott a tűzre, és készített magának vacsorát.
Utána elővette könyvét, beletelepedett nagy fonott székébe, de szíve túlságosan bánatos volt, szeme túl fáradt ahhoz, hogy olvasni tudjon.

"Csak álom volt az egész" - motyogta bánatosan. 
"Pedig nagyon akartam hinni benne.
Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!" 

Szemüvege mögött két nagy könnycsepp homályosította el tekintetét. 
Egyszerre, mintha megváltozott volna a szoba. 
Könnyein át Pánov bácsi menetelő emberáradatot vélt felfedezni kicsiny műhelyében.

Ott voltak: az utcaseprő, a fiatalasszony a gyermekével és mind a többiek, akiket aznap látott, mindenki, akit aznap köszöntött.
S ahogy elhaladtak mellette, ezt suttogták neki: ,,Hát nem láttál engem? 
Tényleg nem láttál engem, Pánov bácsi?"

"Kik vagytok?" - kiáltott az öreg cipészmester. ,,Mondjátok meg, kik vagytok!"
Egyszerre ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amelyet előző éjszaka is hallott, de hogy merről jött, azt Pánov bácsi most sem tudta megfejteni.

"Éhes voltam, és adtál ennem. Szomjas voltam, és adtál innom. 
Nem volt ruhám, és felruháztál. 
Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél."

És megint csend telepedett Pánov bácsi szobácskájára. Szemében a könnycseppek felszáradtak. 
Tiszta tekintettel szétnézett, ám senkit sem látott.
"Lám, lám" - szólt akkor csendesen, hosszú, szürke bajszát pödörgetve. "Szóval mégis itt volt."


Elgondolkodva csóválgatta a fejét, majd elmosolyodott, és kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szemében ismét felvillant a megszokott, vidám fény.



(Forrás:  Pásztor Judittól)







Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Az utolsó Táltos:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- Az utolsó Táltos: 

- TÁLTOS ÉNEK: 

- Sámánizmus és Sámánok, Táltosok: 

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html

- Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

- A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  
Rovás ABC értelmezése: 

- A Magyar Őshaza - A Pallagkultúra:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-magyar-oshaza-pallagkultura.html

- 3 csodatévő, gyógyító hely Magyarországon, és 15 + 1 másik csodás hely Itthon:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:



- Wass Albert: Tonuzoba (a fiatal besenyő vezér):

- Wass Albert - Az utolsó Táltos: 

- Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA:

- Wass Albert - A Teremtés története:

- Lev Tolsztoj - Pánov apó különös napja - Karácsonyi történet: