2015. január 17., szombat

Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe






Mondd meg, mi fáj!
Eláruljuk, mi van a lelkedben.




  

Minden betegség lelki eredetű.

A betegség a lélek jelzése, egy intő jel,  ami elárulja, hogy a lélekben megszűnt a harmónia.

Ezt ugyan mindannyian tudjuk, és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt, csak nem fordítunk rá figyelmet.


Azért azt is sokan tudjuk, hogy ez egy jóval összetettebb probléma!

Ugyanis, ha egy lelki problémát huzamosan nem tudunk megoldani, akkor az lenyomatot hagy a lélektestben,  ami átíródik a fizikai síkra.

A megjelenő tünetek kezelése nem a megfelelő megoldás, valódi eredményt csak akkor érhetünk el, ha feltárjuk a betegség kialakulásában szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk.

Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni, és elfogadni.
Amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.

Így juthatunk el csak a teljes gyógyuláshoz.






Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünkhöz szükséges egyensúlyt.

Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, harmonikusan funkcionálunk.

A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, hatással van az érzelmeinkre.

Ha például elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk.
Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet.

Ha például, nem a szívünk szerint élünk, és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk.

Vagy például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is.

Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani.

Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek.

A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell.

Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki.

A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségünket.

Minden gyógyulás kulcsa így a saját tudatunkban van.






Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol.

Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben.

Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért.

Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak.

Például ha környezetedben mindenki influenzás, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál.

Ám a sorozatosan visszatérő, vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek.

Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak.

"Be kell végre látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el.

Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre."

Azzal, hogy megfigyeljük, milyen esemény vagy hatás következtében, melyik testrészünkön jelenik meg a megbetegedés, azt is megállapíthatjuk, hogy miről szól az üzenete, hiszen minden testi tünetnek megvan a maga jelentése.

Szervezetünk ugyanis mindig jelez, ha valami nincs rendben. 

Betegségeink tehát egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy lelki úton honnan erednek, vagyis mi az, amit magunkban helyre kell tennünk.

Csak meg kell tanulnunk olvasni ezekből a jelekből.






Miről árulkodnak a betegségeid?

(részletek Rüdiger Dahlke könyveiből)


Agyalapi mirigy - Irányítóközpont (mások irányítanak).


Ajakrák - Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.

Alhasi görcsök - Félelem, bizonytalanság.

Alkoholizmus - Talajvesztettség, értéktelenség tudata.
Lelkiismeret furdalás.
Az Én elutasítása, vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra.

Allergia – Félelem. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése. Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságot.

Angolkór - Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.

Aranyér - Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt. Határozatlanság, rugalmassághiány.

Ágybavizelés - Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).

Ájulás - Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem). El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. Önvédelem.

Állkapocs problémái - Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.

Álmatlanság - Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól, nyugtalanság, félelem, bűntudat. Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól. Alvás-problémák: halál-kérdés.

Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság

Ágybavizelés: rettegés valakitől.

Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.

Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.

Alkar: cselekvőképesség

Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. - szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása.

Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra

Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész

Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja

Balesetek - Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.

Belek - Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése.

Bélrendszer: ellenséges érzelmek

Boka - Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.

Bőr - Az egyéniség védőburka. Elfojtott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.

Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra, elfojtott harag.

Bőrkeményedés - Merev nézetek, állandó rettegés, elképzelések.

Bőrkérgesedés - Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen. Ez védőpáncél, utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre.

Bőrpigmenthiány - Vitiligo - Kötődés hiánya, kitaszítottság, elszigetelődés

Bright kor - Gennyes vesegyulladás - Alacsony önértékelés, állandó kudarc veszteség érzete.

Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.

Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.

Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság

Candidiázis - Gombás megbetegedés - Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.

Ceilulitis - Kötőszövetgyulladás - Megrekedés gyermekkori traumák. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóságtól. Ragaszkodás a fájó emlékekhez.

Cukorbetegség - Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha..... ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Csalánkiütés - titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.

Csecsemőkori asztma - rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.

Csecsemőmirigy - Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.

Csípő - Döntő pillanatban az egyén fél lépni.

Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!

Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő

Csomók - Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalás

Csontok: Törés - Lázadás a halalom ellen, szilárdság, merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.

Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.

Csontvelőgyulladás - Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.

Csorgó orr - Elfojtott sírás, tehetetlenségérzet

Csukló - Lendület és fesztelenség.

Dadogás - Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.

Daganat-tumor - Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás,régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeretfurdalás

Méghdaganat, ciszta - Nemiségben esett csorba.

Duzzanat - Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése

Depresszió: menekülés az aktivitástól

Derékfájás: túlhajszoltság.

Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre

Ekcéma - Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya. Ellentétek harca, érzelmi kitörések

Elmebaj - Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.

Emlékezetkihagyás: Amnézia - Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.

Epekőbántalom - Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás, lerakódott fájdalom, sérelem. Epe: agresszió, keserűség, bánat. Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.

Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.

Égési sérülések - Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.

Émelygés, hányinger - Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem.

Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.

Érelmeszesedés - Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.

Étvágy - saját érzelmek megvetése. Biztonság vágy. Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem. Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzet

Beteges éhség - Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettség

Elfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmek

Elhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.

Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.

Fehérfolyás - A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.

Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus Fejfájás - Kemény önkritika. Az én alábecsülése. Maximalista vagy, túlhajszolod magad, nem tűröd a kritikát.

Fekély - Önbizalomhiány, emésztő gond. Lelki fájdalom.

Fertőzés - Ingerültség, harag, bántalom.

Ficam - Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni - felszólítás.

Fogak - Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.

Frigiditás - A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.

Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.

Fulladásos roham - Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.

Fül: Fülcsengés - Az őrangyal figyelmeztetése.

Zúgás: nem a belső hangra figyelek.

Fájás: Ne kelljen hallani.

Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve.

Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.

Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől

Felkar: erő a cselekvéshez

Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség

Ficam: harag, ellenállás

Fog: agresszió, vitalitás.

Fogíny: ősbizalom

Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd, vitalitás hiánya

Fojtó érzés: szorongások

Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet

Gerincoszlop - Az élet hajlékony tartóoszlopa.

Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtam

Gerincoszlop görbülése - Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.

Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe.

Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak)

Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört

Gégehurut - Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.

Golyva - Strúma - Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya). Elég volt a bántalmakból. Egzisztenciális fensőbbségérzés.

Görcsök - Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.

Gyermekkori betegségek - Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.

Gyomor bántalmai - Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre. Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.

Fekély - Önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálsz járni, elfojtod az agressziódat.

Égés - Önmarcangolás, aggódás, félelem (maró).

Hurut - Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.

Rontás - Rettegés, mohóság, irigység, szorongás.

Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.

Hascsikarás - A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.

Hasmenés - Elutasítás, kapkodás, nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak" rajtad.

Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal.

Hasnyálmirigy Az élet édessége.

Felsőrész - Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, - jövőt szimbolizálja.

Közép - Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes - jelen.

Alsórész - Bizonytalan anyagi háttér - derék - múlt.

Hepatitisz - Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.

Hidegrázás - Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.

Húgyhólyag panaszai - Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.

Hólyaggyulladás: Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz. Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, "altesti sírás"

Hörghurut - Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend.

Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel

Hajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.

Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.

Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.

Herpesz: Undorodsz valamitől.

Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát

Idegek - Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.

Idegesség - Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.

Idegösszeomlás - Túlzott Én központúság.

Impotencia - Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.

Influenza - Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.

Isiász - Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.

Izületek - Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.

Reuma - egy izületre terjed ki - Elnyomottság, becsapottság érzete, a körülmények ócsárolása.

Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.

Ujjak: Hüvelyk - Intellektus, aggódás.
Mutató - Ego, félelem.
Középső - Harag, nemiség.
Gyűrűs - Bánat.
Kisujj - Család, színlelés.
Kar - Képesség az élmények befogadására.
Kelés - Harag, forrongás, háborgó indulatok.
Kéz - Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág.

Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek.

Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.

Klimax - Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.

Koleszterin - Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.

Kóros étvágytalanság - Kóros soványság - Az élet megtagadása, szorongás, önutálat,elfojtod a nemiséged,bűntudat

Könyök - Irányváltoztatás. Új élmények befogadása. Elhárítás

Köröm - Bizonytalanság, védelem.agresszió

Köröm rágása - Önemésztés, gyermeki dac.

Köszvény - Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.

Kötőhártya-gyulladás - Harag, csalódottság az életben látottak miatt.

Kövérség - Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.

Kancsalság: egyoldalú látásmód

Kényszeres evés: ingerhiány.

Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség

Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegség

Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.

Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.

Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.

Láb: comb - Ragaszkodás koragyermekkori traumához.

Lábszár - Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása, vagy túl feszített tempóban haladsz.

Lábfej - Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőtől, megfenekléstől.

Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.

Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik

Láz, hőemelkedés - Izzó harag.

Leukémia - Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.

Légzés - Az élet befogadásának képessége.

Mandulagyulladás - Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.

Máj - A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.

Máj Betegségei - Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt. Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.

Meddőség - Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.

Mellkas: rugalmasság, zártság

Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.
Mell ciszta - Túldédelgetés, gondoskodás.

Csomók - Basáskodó magatartás.

Feszülés - Táplálék megvonása.

Melléküregek - Egy szeretett személy bosszúságot okoz.

Mellékvese - Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.

Menstruáció előtti zavarok - Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.

Menstruációs zavarok - Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés. Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség

Merev nyak - Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.

Migrén - Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.

Nyirokmirigy gyulladás - Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. "Hát nem borzasztó?"

Mozgásbetegség - Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.
  
Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

Medence: nemi tartás

Mióma: álterhesség

Mutálás: nem tudja, milyen helyzetben milyen hangot használjon

Narkolepszia - alvás kényszer - Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.

Nátha - Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek, el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.

Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság. Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.

Nyáktömlő gyulladás - Elfojtott harag.

Nyírok betegségei - Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani.

Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát

Női mell: anya-gyermek kapcsolat

Női szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást.

Orr vérzése - Esdeklés a szeretetért, önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem ismertség érzése.

Orr polip - nem kívánt gyermek, veszekedések.

Ödéma - Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.

Orr: emóciók, szex, büszkeség

Orrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.

Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.

Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.

Pajzsmirigy - Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra? Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.

Petefészek - A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.

Pikkelysömör - Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása. Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.

Porckorongsérv - Talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség.

Prosztata: férfias agresszió

Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van

Rák - Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.

Rákos daganat: Elfojtott harag, bánat

Reuma - Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés. Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.

Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt.

Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás

Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.

Sclerosis multiplex - Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.

Sérv - Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túlerőltetés. Félreértelmezett önkifejezés. Túlterheled magad.

Szaruhártya gyulladása - Engesztelhetetlen harag.

Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép, befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal

Szem betegségei - nem szívesen látja, ami életében végbemegy. Valamit nem akarsz meglátni. Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.

Gyermekeknél: Rövidlátás - A jövőkép bizonytalan

Távollátás - Rettegés a jelentől.

Összetérő kancsalítás - Nem akar szembesülni a külvilággal, önellentmondás.

Szemtengelyferdülés - Fél szembesülni önmagával.

Széttartó kancsalítás - Nem mer szembenézni a jelennel.


Szürkehályog - Képtelen boldogan előretekinteni.

Retina leszakadás - az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.

Zöldhályog - Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.

Szédülés - Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.

Székrekedés - Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység, nem szeretsz adni

Szélgörcs - Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.

Szív - Szeretet és biztonság középpontja.

Szív betegségei - érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.

Szívroham - a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.

Szívkoszorúér trombózis - Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.

Szívszorítás - Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit.

Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából

Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja

Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.

Térd panaszai - Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.

Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.

Torok betegségei - elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért. Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.

Tuberkulózis - Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.

Tüdő betegségei - Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre. Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.

Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás

Tüdőgyulladás - Újra és újra fellépet sebek, letargia.

Tüdőtágulás - Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától.

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék

Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség

Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.

Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.

Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítés

Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.

Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata

Tumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet

Utazási rosszullét: Kiszolgáltatottság érzet, félelem, bezártság érzés

Vállpanaszok: túlterheltség

Vastagbél: sokat kritizálsz.

Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.

Vékonybél: tudatos analízis

Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.

Vér: ego, vitalitás

Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba

Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)

Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés

Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.

Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

Zöld hályog: visszafojtott könnyek



(Forrás:jezusafeny)




   



Visszeres a lába? Mi lehet a visszeresség lelki oka?


A szív és érrendszer szállítja az élet nedvét, a vért. Szimbolikusan a vér az élet áramlását, örömét, az élet igenlését, elfogadását fejezi ki. Ha pedig a vér, az élet nedvének áramlásával valami probléma van, akkor lelki síkon az élet elfogadásával, örömével, életünk alakulásával lehet valamilyen probléma.

Ha Önnek is visszeres a lába, akkor végiggondolta már az életét ebből szempontból?
Elégedett élete alakulásával? Elégedett jelenlegi helyzetével?
Vannak tervei a jövőre?

A visszér lelki okai mik lehetnek?

Mik lehetnek a visszeresség kialakulásának lelki okai?

Általában a lábszáron alakul ki a visszértágulat. Ha a vér áramlásában valamilyen probléma van (https://www.harmonia-centrum.hu/visszer-kezelese), akkor ez élete folyamatát nehezíti, az előrehaladását akadályozza. Nemcsak az előrehaladást, a jövőbeni tervek megvalósítását nehezíti, hanem azt is kifejezheti, hogy már jelenlegi helyzetével sem elégedett, nem talál benne elég örömet. „Élete öröme” nem elégíti ki annyira, hogy az élete áramlását szimbolizáló vér problémamentesen áramoljon a lábaiban, a visszereiben. A visszerek kitágulnak, ezzel is jelezve az élete alakulásával szembeni fenntartásait.

A visszér kialakulása nemcsak az élethelyzetével, élete alakulásával szembeni aggályát fejezheti ki, hanem arra is utalhat, hogy bizony nincs igazán tisztában a saját maga értékeivel. Önértékelési problémái miatt kishitűsége, vagy akár egyenesen kisebbrendűségi érzése miatt nehezen áll ki saját magáért, amikor másokkal szemben meg kellene védenie magát, véleményét vagy tetteit. Önértékelési gondjai miatt nemcsak a „lelke van maga alatt”, hanem a szervezete, a vérkeringése is ellustul, és nem képes már megfelelő módon pumpálni a vért, vagyis az élete erejét a testében.

Ez a kisebbrendűségi érzés és önértékelési zavar, akár odáig is fajulhat, hogy lelkileg elfásul, fizikailag pedig ellustul, mert nincs miért (a céljaiért) előre menni, küzdeni. Úgy érzi, hogy fizikailag nem tud, és lelkileg pedig talán már nem is akar „átmenni a falon” is akár céljai eléréséért.

A kitágult vénákban a vér áramlásának lelassulása nemcsak tetteinek és elszántságának a lankadását fejezheti ki, hanem a gondolatok formálásának a sebessége is „alacsonyabb fokozatra kapcsolhat”. Ez persze a jövőbe vetett hit lanyhulásával lehet szoros összefüggésben, ami az életerő és elszántság lankadásának a következménye. Könnyen előfordulhat, hogy mindez azért alakul így, mert nem látja maga előtt a jövőbe vivő lehetőségeket, vagy pedig jelenlegi problémás helyzetéből nem látja a kivezető utat. Ilyenkor már nem egyszerűen arról van szó, hogy nem azt csinálja, amit igazából szeretne, hanem arról, hogy úgy érzi, hogy már jövőbeni céljai megvalósításának a lehetősége is hatalmas méretű akadályokkal áll szemben.

Az is lehet azonban, hogy a lázas mindennapi tevékenysége közben, amelyben úgy érzi, hogy megrekedt, és nem jut egyről a kettőre, elfelejtkezik arról, hogy meghatározza a jövőbe vivő céljait, és céljai kitűzésének elsődleges fontosságú feladatát, a mindennapi lázas tennivalók pótcselekvésével helyettesíti. Ez a pótcselekvés lehet akár tudatos „homokba dugja a fejét” stratégia, de akár arról is lehet szó, hogy „nem látja a fától az erdőt”. Ha Ön is magára ismer ebben a helyzetben, akkor a helyzetére melyik állítás jellemzőbb inkább?

Kishitűsége akár odáig is eljuthat, hogy a hibáira összpontosítva egyszerűen képtelen meglátni kétségtelenül meglévő értékeit. Talán lelke mélyén tisztában van az értékeivel, vagy legalábbis azok létezésével, de nincs elég lelki ereje, önmagába vetett hite és kitartása ezen önmaga előtt is egyre inkább rejtett értékeire alapozva megszervezni és élni az életét.

Nem találja saját értékeit, de helyette talál valami mást: az értéktelenségeit. Ez az értéktelenség-(érzés) aztán vonatkozik lelki és testi oldalra egyaránt. Valahol mélyen tisztában van értékességével, szépségével, de „nem hajlandó” számításba venni és ezekre alapozva élni. Borulátóságában úgy érzi, hogy problémái sokkal nagyobbaknak tűnnek, mint kétségtelenül meglévő értékei. Ezért aztán a buzdítás és bátorítás is „süket fülekre talál Önnél”. Így van ez? Vagy azért még korántsem ennyire rossz a helyzet, és megvan még az önmagába vetett hite?

A láb visszértágulata igen gyakran alakul ki terhes nőknél. Ez a terhességgel kapcsolatos félelmekből származhat. A leggyakrabban ilyenkor a születendő gyerek nevelésével kapcsolatos felelősségtől és kötöttségektől rettennek meg a kismamák.

A visszeres emberekre jellemző egy kicsit a lustaság, a célok eléréséhez szükséges elszántság és kellő kitartás hiánya. Ugyanakkor mivel saját maguk félelmeivel vannak elfoglalva, ezért a kellő rugalmasságra és engedékenységre való hajlam is csorbát szenved. Éppen kishitűségükből adódóan érzik úgy, hogy bizony ők nem lehetnek nagyvonalúak, mert akkor még kevésbé tudnak kiállni magukért, és még kevésbé tudnak a sarkukra állni. Pedig sok esetben ennek épp az ellenkezője lenne az igaz, mert az engedékenység nem biztos, hogy a gyengeség kifejezője, hanem inkább arról van szó, hogy hosszú távú céljai elérése érdekében a nagyvonalú emberből hiányzik a kicsinyesség, és időnként bátran lehet nagyvonalú.

Lelki síkon mit tehet a visszértágulat ellen?
Fontos, hogy megtanulja elfogadni önmagát, és szeretni mindazt, amit csinál. Önállóan gondolkodó emberként szabadon dönthet jelenlegi feladatairól, cselekedeteiről és jövőbeni céljairól is.

Ha meri szabadjára engedni fantáziáját és kreativitását, akkor abból olyan merészebb célok születhetnek, amelyek megvalósításáért akár még érdemes lehet úrrá lenni a lustaságán is. Ha pedig nem a múltban megtörtént negatív jelenségeken és elkövetett hibáin rágódik, hanem előre tekint, akkor felfedezhet olyan lehetőségeket is, amelyeket eddig a problémáira fókuszálva nem is vett észre.

Saját maga előrejutásáért tűzzön ki célokat, és dolgozzon, nem pedig mások helyesléséért. Fokozatosan dolgozzon azért, hogy visszaszerezze az élete irányításához szükséges állóképességét.



(Forrás: harmoniacentrum)


Gyógyító kristályai:

HELIOTRÓP, HEMATIT, RÓZSAKVARC,  AVENTURIN

A Heliotróp, vértisztító,




a Hematit, érfal regeneráló,




a Rózsakvarc, és az Aventurin, a szeretet Kristályai











A magyarok lelki gyógyulása

Ki is a Magyarok Istene?


Egy teljesen új magyar történelem és magyarságkép;
Az ősmagyar vallásról, a magyar kereszténységről;
Új megközelítésben a honfoglalásnak nevezett visszatérésről;
A magyar legendárium egyik legszebb és legmisztikusabb jelképe a Turulmadár;
Miként irtották ki a Turulmadarat a köztudatból?

video:



A Somogyi kódex része, a Ciceró kódex.

Ez egy eltitkolt magyar ősforrás, mely a magyar eredetet teljesen más megvilágításba helyezi!




Az 1530-as évek akkori gondolkodásmódját tükrözi vissza.

Hiányzik a teljes gondolkodásmódjukból és leírásukból a Noé történet!

Az összes keresztény tanításban az áll, hogy tőlük ered mindenki, hiszen csak ő maradt életben és a fiai (Sém, Kám, Jáfet).

Valójában a Noé történet, és a vízözön egy büntetés.

A Biblia szerint, az ő leszármazottai vagyunk mi, és eredendően Ádámtól és Évától kezdve, örökkön örökké bűnösök vagyunk mi is emberek.

Ez ellen tiltakoznak a magyarok, és azt mondják, hogy mi nem vagyunk bűnösök, ezért nem valljuk, hogy volt Noé és a vízözön!...ezért nem vagyunk Noé leszármazottai!

Kám = Egyiptom termőföldje

A magyarok Kám-tól eredtek.

A hon visszafoglalás:

Kám és Árpád együtt jött be.

Kám = Kende, ŐsBuda várában lakozott, 904-ben halt meg.
Az Anfiteátrumban lakott, Kám várában (Óbuda).

Mikor Kám meghalt, akkor Árpád egyesítette magában Kám szerepkörét is.

A magyarok Istene minket véd!

A Turulon keresztül van kapcsolatunk Istenünkkel! - ez maga a Szentlélek Madara.



Emese álma - Henriett galéria


Emese álma:

Emese méhéből patakok áradnak. Ő egy forrás!  Innen származunk.


A Rováskrónika szerint:

A Pünkösd: "Az égő nyelveknek nagyságos ünnepe!"

A Szent Lélek itt maradt a Földön...a Szent királyaink Pünkösdkor beszélhettek vele.

IV. Béla alatt omlott össze a trón!


Az Iszfaháni kódex (iráni) szerint:

A hunok a kereszténység ellen nem viseltettek ellenségesen!

Tisztelik a más vallásokat is.

A hunoknak egy Istenük van, a Nap!

Templomuk nincsen, mert az egész világ a Nap temploma.

Egyetlen Nap jelképük van, mely egy kör, középen egy ponttal.




Szíriából - Amlas


A hunoknak papjaik sincsenek.

Eggyé váltak a Nap éltető sugarával.

Egyekednek = Egyistenhitűek

Keresztelés: Egy víznek alája álltak.

A magyar EGYISTENhitből ered az Egyház elnevezés.


A hunok tízparancsolatából, az Iszfaháni kódexből (Tíze szava):

"Hidd az Ős Istent, az országot, hazádat, lakóhelyedet!"





 




Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:

- Gyógyító növényeink 2. rész: 


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:

- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész: 

- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész: 




- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- MÁK - MÁKOLAJ:

- ZSÁLYA:

- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:

- Az útifű:

- Galaj:

- Az erős paprika:



- A LEPKÉK:

- ÉJSZAKAI LEPKÉK:

- A MADARAK:


- KÉRŐDZŐK:

- DISZNÓFÉLÉK:

- LÓFÉLÉK ÉS A SZAMÁR:

- A HOLLÓ – HOLLÓ FAJTÁK

- FECSKEFÉLÉK:

- KROKODILOK:

- SÜNFÉLÉK:

- A GOMBÁK ORSZÁGA:

- A talaj élővilág (edafon) összetevői:





Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
hagyomanyorzoink.hu


blog oldalam: