2015. augusztus 29., szombat

KIK IS VAGYUNK MI MAGYAROK? - Jásdi Kiss Imre


KIK IS VAGYUNK MI MAGYAROK? 


NÉZZÜNK A FAL MÖGÉ!!!

Az ŐS NYELV a MAGYAR!!!

Az élethez szükséges ÁLDÁS van a Kárpát - medencében!


 KERESZT = KÖROSZT = KÖR OSZTÓ

KÖROSZTÓSOK = KÖRÖSZTÖSÖK (ŐS – US) = KERESZT ŐSÖK = KRISZTUSOK




(Nagyszentmiklósi kincs - a tál közepén a körosztó)



A szél (=lélek) által forgatott körőszt, 8-9.000 évvel a " forgó" régi képi ábrázolásokon már megjelenik. ( ilyen a mi gyerekkorunkban is használt forgó játékszer pl.)



Köröszt - Kereszt - Körosztó - Körforgó 


A forgó végein a toll (a pihe) a lélek szimbóluma, de tárgyként e tollak valóban forgatták is, miáltal a jel - a kereszttel négy egyenlő részre osztott kör - jelentése teljes egészében kifejeződött. 
/Krisztus emiatt forog, KÖRÖZ, akár a sisakforgó (CRISTa), és a KÖRÖZ a KERESZT szavunk eredeti jelentése!/

KÖRÖZ szóban rejlik tehát a „KÖRÖSZTény" (christian) szó valódi értelme:
A KÖRben lévő két átló metszéspontja a mag, a testesülés, innen tehát a „KORpus" (test ősülés) szó, fogalom is, mert a KORpus is forgó, hiszen mivel a latin us végződés elhagyható, csak a nemet jelöli, marad a korp = kerep, azaz forgó. 
(Egyébként is a „latin" CeREPo ­KEREPIő.)

Tehát e fogalomkörben mindenütt a forgásra akadunk. 
Így válik teljesen érthetővé, hogy a „kereszt" alapja a „köröz", vagy „körös" ige, és a -t végződés teszi főnévvé. 
Mint például tör-tört, kör-köret, visel-viselt (holmi) stb. 
Tehát a körőszt azért körőszt, mert forogó. 
De hát ez egyértelműen adódik a „kereszt" szóban lévő ker, kör szóból is, ami pedig igazán őseredeti magyar szó, jelentése nem is kérdéses. 

Mindebből adódik, hogy a körösztény egész egyszerűen Köristen tisztelője, s a keresztség, keresztelés pedig valódi értelmében Köristen hívei közé való beavatás.


Körkeresztek


(Az egyenlőszárú kereszt a suméroknál ( mah-garok) az ember és a szellemvilág közötti szövetség jele.)

Más nyelven mindez megmagyarázhatatlan! 



Kelta kereszt


Tehát e fogalomkör, vallás és hitvilág magyarul fogalmazódott meg, mégpedig a leletek alapján legalább 10.000 évvel ezelőtt. 
Hogy sokfelé eltorzult ez a gondolatkör: a lényeget illetően mit sem számít. 
Még mindig megértjük.


(A gondolatokat Varga Csabától kölcsönöztem - Magyar Nyelv)


További magyarázat itt:
http://koristen.uw.hu/02/hogyan-lett/index.htm?fbclid=IwAR2ipSlSJhZEMqSeXzkauUGyYxMMMcdxFjuwgSeie1GAOCGNLm8Q3gn7De8








MIT TUD A VÍZRŐL A MAG - ÁR NÉPE?

(Jásdi - Kiss Imre, Jakab István)




"A magyar ősnép „árasztó” nép.
A világon számos helyen felleljük ennek nyomait.
Az áradáskor a folyó kilépve medréből lerakja kincseit, amelyben az elvetett mag sokkal gazdagabb forrásra lel.
Európában a Kárpát-medence a legékesebb bizonysága az árasztó nép tudásának."

video:







A PUSZTA = PÁSZTA...

... kultúra népe vagyunk, ahol minden hegynek és völgynek a neve elmondja a történelmünket!

Van egy férfi, aki nem kevesebbet állít, mint hogy
a Kárpát medence hajdani népe egyenesen a tájba írta regéit.
Mondok egy példát.
A Balaton feletti hegyvidéket ma Bakonynak nevezzük, ez korábban Bak volt.
A mai helynevek arról árulkodnak, hogy egykoron mi történt a Bakon... Ábel (BAKon Ybel -Bakonybél) és Inanna (BAKon Ynanna -Bakonynána) nászából megszületik Gaia -Galya patak.

Jásdi Kiss Imre 
bizonyos földrajzi eltolódásokból és földrajzi helynevekből kikövetkeztetett időbeliséget állít fel, amit tárgyi, logikai bizonyítékokkal és a magyar nyelvben rejlő furfang, lelemény és mélységes tudás segítségével MAGYARáz el hallgatóinak.

Magával ragad az a bizonyosság, ami árad belőle.
Sokat emlegetett példája szerint,
a puzdra
(alul-felül nyitott, de zárható bőr henger) nem más, mint egyfajta korabeli hírközlési rendszer műszaki eleme.
 Hogy is van ez?
Az biztos, hogy az alul-felül nyitható cső kevéssé tűnik alkalmasnak arra, hogy abban nyílvesszőket hordjon magával a harcos vagy a vadász.
Gondoljunk csak arra, hogy ha cserkészés közben a cső alja kinyílik, vessző nélkül marad az ügyetlen vadász.

Ellenben mi van akkor, ha a puzdracső valóban nyílvesszőket tartalmazott, csak nem abban az értelemben, amiben azt ma hisszük?
 Ha teszem azt három vesszőből, felső harmaduknál zsineggel összefogott nyalábot képzünk, úgy a vesszőket mint egy háromlábú állvány, ki tudjuk nyitni. Honnan is ered a szó: nyíl(ó)vessző?
Az így kinyitott állványunkra a mindkét végén nyitott puzdracsövet ráhelyezve, azon áttekintve kémlelhettük a táj egy adott részét.
Ha most a kört amit látunk, vízszintesen és függőlegesen is felosztottuk egy a cső tőlünk távolabbi végén valamiféle kereszttel, úgy egészen pontosan tudtuk kémlelő puzdránkat tájolni.





Mi lehetett ennek a jól tájolható csőnek a lényege, és ez hogyan képezhette alapját a korabeli távközlésnek?
A válasz, ha logikusan belegondolunk nem is olyan valóságtól elrugaszkodott. Sírleletek sokaságában lelhető fel tarsolylemez.
Megtanultuk, hogy előkelő urak viseletének része, övükön hordott táskájuk, tarsolyuk.
A leletek jó része viszont mindösszesen két ponton rögzültek, ott is oldható módon a feltételezett bőrszütyőhöz.
És arról se feledkezzünk meg, hogy minden esetben a fém anyaga ezüst, gazdagabb sírokból kívülről arannyal futtatva, de mindenképpen ezüst.


A bárándi tarsolylemez


A tarsolylemez
belső fele homorú, mint egy homorú tükör.
A legutóbbi időkig tükörnek fényesre polírozott ezüstlapot használtunk, később egy üveglap egyik oldalát vontuk be ezüst alapú anyaggal.
Miért ne tételezhetnénk fel, hogy a bőrtasakról egyszerűen eltávolítható, azon lazán fityegő fémlemez valójában tükör volt?
Lovaglás közben a belső, színezüstből lévő felület a folyamatos mozgástól tükörfényesre volt polírozva állandóan, így használatra készen.

Földi hívság, hogy a tarsolyos tükröt hord magánál?
Talán bizony saját ábrázatját nézegette benne?
Talán előfordult, de mint tükör arra is alkalmas volt, hogy azzal teszem azt a Nap fényét visszatükrözzék egy adott pontra.
Épp ennél a tulajdonságánál fogva is kérdésessé teszi, hogy eleink magukkal vittek volna-e egy olyan eszközt a ruhájukon, ami messziről csillog villog, ezzel felhívva magukra akár a vad, akár az ellen figyelmét?
Meglehetősen kétséges.
Így aztán egyre könnyebb elképzelni, hogy a tarsolylemez vagy pusztán fejedelmi jelvény, vagy teljesen más célra használt eszköz volt.

Az egymagában fényvisszaverésre használt tükröt több tíz kilométerről észre lehetett venni, sajnos a csillogást akár az is megláthatta, akinek nem kellett volna.
Ezt a célt szolgálta a már korábban említett, jól irányozható puzdracső, mely a fényt az adott pontra vetítette, annak irányától eltérő szemszögből nézve viszont észrevehetetlenné tette a jelet.

Amikor ma üzenetet küldök egy barátomnak, akkor azt mondom, levelezek vele. Nyelvészek bebizonyították, hogy a hideget érző ember elment az erdőbe és tűzrevalót gyűjtött, így jött létre a "fázik" szavunk.
Aki fázott, az elment fázni az erdőbe. hasonlóan, aki levelezni akart, az összeszedte a leveleket, meggyújtotta és a keletkezett lángot kivetítette. 
Valahogy úgy jöhetett létre fény szavunk, hogy a pislákoló lángba FÉM reszeléket szórt, hogy megnövelje a láng fényét... (mondjuk itt nekem néhol sántít a dolog, de élvezetes a levezetés).

[megjegyzés: az üzengetéshez azért nem kellett fa, elég volt a levél, mert a fából rakott tűz túl nagy lánggal ég, túl messziről látszik. 
A száraz(!) avar szinte füst nélkül ég, így alig észrevehető.]

Emészthető?
Mert van ám még!
A kört osztó
titkát ismerő a köroszt(ó)s.
Áthallás?
Krisztus?
A keresztes szóból származik?
Így kapcsolódik majd be a kereszténységbe maga a kereszt?

Más.
A pásztorbot
ennek a magas kultúrának legfontosabb kelléke.
Ősi építmények kapcsán gyakran eszembe jutott, miként készítettek teljesen sík, és vízszintes alapot az épületnek?
Mondjuk egy hatalmas piramisnak?
A derékszög még csak hagyján, de a vízszint?

A pásztorbot ugye arra való a pásztornak, hogy a végén lévő kampóval kapja el a birka lábát.
Láttam ilyet, tudom, hogy erre speciel alkalmas.
Ugyanakkor azt is láttam, hogy még mire.



juhász szerszám, jópásztor szerszám, fáraó fejedelmi jelvénye


 Hogy a képen látható tárgyak mi célt szolgálnak, azt mindenki tudja.
Hatalmi jelvény, de miként válhat az egyszerű pásztor szerszáma, hatalmi jelvénnyé?
A pápával ellentétben a az egyiptomi fáraók soha nem állították magukról, hogy bármi közük volna a pásztorokhoz.
Jásdi Kiss Imre egy egyszerű, ám annál kézenfekvőbb magyarázattal oldja fel a két rejtélyt egyszerre.




A pálcát vízbe merítve, a fenti alkalmatosságról lelógó inga helyét a pálcán jelezni kell, majd a készséget újból összeszerelve, bárhol máshol is hozzájuthattunk a vízszinteshez úgy, hogy egyik végét fix ponton rögzítjük, szabad vége alatt pedig a nyíló vesszőket addig állítjuk, míg az inga újból a korábban jelölt helyre kerül.
A képen direkt nem vízszintes a pálca helyzete.

Máshogy magyarázom.
A műszer részei a hosszú fa rúd, a fixen ráerősített felső rész (a képen sárga), és az erről lelógó inga (a képen fehér vonal alján sárga gömb).
A felső fix részről lelógó inga helyzetét kell bejelölni a pálcán, miközben az a víz tetején úszva biztosan vízszintes helyzetben áll.
Később a pálcát úgy kell beállítani, hogy az inga a korábban jelzett helyre lógjon újra, így kapunk megint vízszintest.
Így jobban érthető?






Ezzel az egyszerű, mégis zseniális eszközzel képessé válhat az ember, hogy akár hatalmas területeket is síkká tegyen, akár egy piramis alapjához.



Pászta bot - Pictish - Papil kő Skócia


És ha már piramis, nem mehetek el szó nélkül
a hegyek mozgatása
mellett.
Kiss Imre azt mondja, hogy a természeti tájat olyan mértékben voltunk képesek alakítani és formálni, hogy a távközlési rendszerünknek megfelelően változtattuk akár hegycsúcsok helyzetét.
Erre példának a Gyenesdiás és Esztergom közé húzott egyenest szinte mértani pontossággal érintő Bakonyi csúcsokat hozza fel.
Méghozzá nem kisebb időtávlatba helyezve a műveletet, mint akár 120 000 év! Legalább is Veszprém város nevét így helyezi földrajzi időtengelyre.
A város nevének jelentése a magyarázat alapján Vízperem (Veszprém), már pedig azt tudjuk, hogy a közelben lévő Balaton vize legutóbb 120 000 évvel ezelőtt moshatta az anyaföldet Veszprém közelében.

Ebben a rövidke élménybeszámolóban nem mondtam el mindent, így aztán az érdeklődőknek csak azt tudom ajánlani, hogy keressenek rá Jásdi Kiss Imre nevére a világhálón.

(Forrás: zefpress.blog)

Jásdi - Kiss Imre video:

További videók itt:

- A MAG-YAR NÉP A MAG NÉPE! A MAG-YAR AZ ŐSNYELV!

- ARVISURA - ÁRVÍZ URA - spiriteve írása:





  

PÁSZTA BOT = PÁSZTÁZÓ BOT = PÁSZTOR BOT






BÁR - ANYA = A NYOMÁS ANYJA = BARANYA

A Világtörténelem Kárpát-medencei alapjai Mózes, Jézus, Koppány, Pápa vonalon.


A kőtáblák készítése, és a pásztázó pápa bot szerepe a piramisok építésében.


Ősmagyarok hírközlő rendszere


(Jásdi Kiss Imre)




A piramisok alatt...

 bonyolult barlang, illetve alagút rendszerek vannak. 
Ezek az alagutak gázok vezetését szolgálják. 
Szigetelésüket a kazein eljárással oldották meg őseink. 
Valódi kőre sziklára hasonlító anyagot lehet előállítani kazeinből (túróból) és égetett mészkőből vagy csontból. 
A sziklaöntés más építészetben, térkép rögzítésben, jelek, keresztek öntésében is kimutatható mai nap is a kőtáblák legendája innen ered.

A piramisok mindig nagy kiterjedésű medencék közelében vannak. 
Ezek a medencék erdő nélküli TAR-tájak. 
Ma tartálynak írjuk. 
A föld alatt minden esetben nagy mennyiségű szén található. 
A szén nem engedi az erdő kifejlődését ezért tar a táj. 
Az ilyen hely elárasztása vízzel feltöltése szülte a tartály szót.

A több négyzetkilométer felületű víztározók létrehozása nagy feladat. 
A mérnöki munkát a pásztázó bottal végeztük. 
A Pápai pásztorbot kisebbik hurkába akasztott szív alakú függővel a vízszint visszajelölhető bonyolult körülmények között is. 





A piramisok dolga volt ennek a nagy mennyiségű víznek a föld alá pumpálása. 
Acetilén vagy más gázzal érhető el akkora nyomás ami ezt megoldja. 
A piramisok nagy tömege az ellenerőt kellett, hogy biztosítsa. 
A víz 'H2O' kettéválása után mindkét alkotó külön-külön egyesül a szénnel 'C'. 
Két molekula vizet köt le egy szén atom. 
Keletkezik földgáz más néven metán 'CH4' és a szén-dioxid 'CO2' 
A föld elektromos áramot termelő hatására az elektrolízis elve alapján a két gáz ellenkező irányban igyekszik és különféle telérekben (föld alatti tartály) gyűlik össze. Esetleges berobbanásuk okozzák a földrengéseket. 
Az elmúlt 40 év földrengési térképe tökéletesen fedi a PÁN-tengely területét. 
A földkéreg Osztopán környéki területen a legvékonyabb.

Említett tartályok piramisok felett a közeli hegyeken Eurázsiát behálózó üzenő rendszer van kiépítve.

A földrészeken át egyenesen haladó hegycsúcsokból álló vonal ennek eszköze. 
A puzdra csőbe illeszthető kereszttel egy MORZÉÉ típusú jelrendszerrel értelmes tartalom közölhető. 
A csőben látható KÖR OSZTÁSA ad nevet a tárgynak KÖRÖSZT azaz kereszt és kezelőjének KÖROSZTÓS (mint például a juhnál a juhos az aki foglalkozik a juhokkal) 




A körosztóst ma Krisztusnak ejtjük. 
A fa levél meggyújtásával keletkezett fényt használta a rendszer ezért ma levelezésként emlegetjük az üzenet küldést. 
Fémreszelék hozzáadásával növelték a fényerőt így keletkezett a fényes szó.

A krisztusok kezelte üzenő hálózat tárgyi elemei azok nevei több nemzet szóhasználatában kimutathatóak ezáltal megállapítható, hogy ezeket a fogalmakat a köznép használták, a nyelv befogadta és a közélet részei voltak. BÁR nyomást jelent. Kicsinyítő képzős alakja a BÁRKA. 
A szén-dioxid kis nyomással a kőzetbe pumpálás eredményeként, pl. Nap piramis 8-10 C°-kal melegebb a környezeténél. 
Ez az infratükör hatás.

A PÁN tengely másik gáza láng-gal ég. BAR-LÁNG BARLANG (BARMUDa jelentős metángáz kibocsájtó hely. Erről híresült el) 
A két gáz peremes hegyekben pumpálásának köszönhető, hogy a jégkorszakot túlélte a bioszféra. A BÁRKÁBAR-KABAR a nyolcadik magyar törzs.




Mindezek alapján megállapítható:

1, A PÁN tengely ősidők óta működő földgáz és szén-dioxid termelő terület
2, A 50-60 ezer éves szkíta birodalom a kultúra teremtője és átmentője.
3, A piramisok olyan építmények, melyeket vízpumpálásra használták. A Kurgánok gázok összegyűjtését és továbbítását
szolgáló építmények.
4, A fentiek együttesen tették lehetővé a jégkorszak túlélését növények, állatok és emberek számára
5, Az üzenő rendszer hálózat nyelve a magyar ezért minden nyelv alapja.
6, A föld pólus váltása gázok keveredését okozza. Erre utal a Maya naptár és a korona időkódja is.
7, A földgázmezők berobbanása véget vethet a földi életnek. A Japán földrengés az első.
8, Az Ószövetség, és az Újszövetség állításainak máig ható következménye a nemzetekre szakadt világ szégyenletes helyzete.
A Föld veszélyeztetése vallási téveszmék védelmében, méltatlan az emberhez.
9, A ma embere történelmi alapok nélkül él. A Föld egységes értelmezése nem jelenik meg a hétköznapi cselekedeteinkben.
Morális süllyedésünket a valódi történelem ismeretében tudjuk megakadályozni.

Kijelentéseim, tényközléseim, jelentéseim bizonyítékai a fal mögött és az Ősenergia című filmjeimben megtekinthetőek:
Link
A PJP Egyesület az adatok kezesélét, további archeológiai feltárások koordinálását és a PÁN tengely felügyeletét vállalja.


Jásdi Kiss Imre






A KERESZT = KÖROSZT = KÖR OSZTÓ


Hallgassuk Jásdi Kiss Imre videóját e témában klikk: 
http://www.youtube.com/watch?v=cUg_Eh7nLSM



Jézus a Keresztes

A piramisokkal kiegészített táj egy hálózatot alkot. Ezen a „háló”-n futnak „üzeNET”-ek.
Súlyos tárgyi bizonyítékokhoz szoktunk az előző részben, most is tárgyakkal támasztom alá az üzenő rendszert.
 

Ősmagyar sírokból kerülnek elő a puzdrák, és a tarsolylemezek. 

Úgy vizsgáljuk meg ezeket az eszközöket is, mint Veszprém nevét. 




Puzdra cső 


A puzdra mindkét végén nyitható cső. 

Miért kockáztatná egy nyilazó szkíta, hogy kiakad a vesszőtartója, és elszórja a fegyverét. 
Nyilván nagyon fontos oka van, ha évezredeken keresztül ragaszkodik hozzá, hogy így legyen. 
Az egyik fedél, vagy tető közepén mindig található egy lyuk.

Az eredeti tarsolylemezek két kicsi kampóval rögzített, domború, ezüst tárgyak.





Hun - szkíta tarsolylemez


Megint csak igénytelenek lennénk, ha belenyugodnánk, hogy eleink kik igen kiváló bőrvarrók, és szegecselők, minden ok nélkül kockáztatnák az elvesztését. 

A lemez belső fele, /a homorú /a folyamatos súrlódástól „tükör”fényes volt mindig. 


Három vesszőből „nyíl”-ó állványra fektessük föl a puzdra csövet, és irányítsuk a következő hegycsúcsra. 

A környék száraz leveleit gyűjtsük össze. 
Ezt a folyamatot levelezésnek nevezzük. 
Az üzeNET a HÁLÓn úgy megy, halad, ha meggyújtjuk a leveleket. 
A „tarsoly”-gó lemez homorú felével gyűjtsük össze az égő levél fényét, és irányítsuk a csőbe, ami elküldi a címzettnek. 
Csak neki, mert a hegycsúcson állón kívül senki sem tud a csőbe belenézni. 
Rettenetes fegyver ez még ma is. 
Mit is látunk, ha belenézünk egy csőbe? 
Egy kört. 
Ezt a „kör”-t kell „oszt”-ani függőlegesen, és vízszintesen, ha éjszakai sötétben célozunk vele. 
Mint egy puskával, csak most fényt lövünk.
Ami „kör oszt” az a kereszt. 

Aki a juhokhoz értett, egy „S”betűvel jelölve juhos juhász lesz. 
Aki a lovakhoz értett az a lovász. Ha a kör osztóhoz értett valaki mesteri szinten, Őt köroszt-ósnak hívtuk.
A mássalhangzókkal beszélő ősök ezt így ejtették: KRISZTUS.





Őseink - Faragott múltunk - Waum Péter alkotása


A hatvan-hetvenezer évvel ezelőtti hegymozgatásokkal együtt a hírközlésnek ez a színvonala olyan fejlett társadalomban lehetséges, ami a társadalmat alkotó ember szellemi fejlettségének is igen magas fokát mutatja. 


A Kárpát-medencéből szétáramló tudás nyelve ezért Magyar a világon mindenütt. 
A műveltséget tudást terjesztőkre a fejlettség alacsonyabb fokán lévők Isten ként tekintettek. 
Őseinkhez tartozni, közösséget vállalni velük nem hasonlítható a mai kapcsolatok egyikéhez sem. 
A Nagybirodalom kialakulása tehát tudásalapú, és minden erőszak nélküli.
Ez a hatalmas tudásanyag, rögzítést igényel, amit a kor lehetősége szerint kőtáblákba véstünk. 

Kőbe rögzítettük a térképeket, vízrajzokat, legendákat, törvényeket. 
Ezek a táblák örökítették meg a GENEZIST is. 

(EGY az isten. Jásdi Kiss Imre)






Ősi szakralitásunk Jásdi Kiss Imre előadása Szeged 2012 szeptember 8.




Hallgassuk Jásdi Kiss Imre videóját e témában klikk:
http://www.youtube.com/watch?v=DhjMhAkT6Q0


Létezik egy egységes, az egész Földet behálózó kultúra, egy ősi nép, többmillió éves múlttal.


Keze nyomát átépített hegyek jelzik világszerte, szoros összefüggésben a felszín alatti szénrétegekkel, ősi nyelvének lenyomata megtalálható gyakorlatilag minden mai modern nyelvben.
Ez a nép a magyar, és a bizonyítékokért nem kell messzebbre mennünk a Bakonynál.

Nemrégiben a kezembe került egy könyv, a címe Hatodik pecsét.
Szerzője sokéves kutatása során egy sor olyan adatot ásott elő, amelyek nemcsak hogy nem illeszkednek a tanított történelmünkhöz, de egyenesen újraértékeltetik az olvasóval a világról alkotott képét.

Jásdi Kiss Imre írta, ahogy szülőhelyének, a Bakonyban található Jásdnak a múltját, nevének eredetét kutatva meghökkentő tényekre bukkant: épített hegyekre, nagyléptékben átformált tájra.

Jásd neve a történelem régmúltjában még LÁYst-ként íródott, és maga a szó egyértelmű gyökere a LÁT, LÁTÁS szavunknak.

A Bakony-béli kis falu környékén pedig hemzsegnek az olyan hegycsúcsok, hegyoldalakban megformált teraszok, amelyek különleges elhelyezkedést mutatnak.
Mindegyikről akadálymentesen látható legalább a szomszéd két hegy, egymással ellentétes irányban.

És mindez nem ér véget a Bakonyban, de behálózza egész Földünket.
Folytatódik tőlünk keletre, az Uralon túl (egész Japánig), és nyugatra, Spanyolországig, sőt, továbbmenve egészen Dél-Amerikáig.
Ezek a LAY-vonalak.
Vagyis olyan vonalak, amelyek mentén láthatunk.



  
A vonalak gondosan megformált hegyek, Dél-Amerikától Japánig. 
Egy ősi kommunikációs rendszert takarnak...
  
A felszíni "képződmények" (és országnevek, ahol azok találhatóak) elnevezései előszeretettel tartalmazzák az ősi magyar nyelv egyes szavait, mint PAN (mely a NAP szóból ered a körrovásírás szabályai szerint), vagy a tudást jelentő URU, UR.




Az épített hegyek oldalai azonos szögűek, kelet-délkeleti tájolásúak, és a segítségükkel kirajzolódó vonal alkalmas arra, hogy a Föld éppen sötét, éjszakai oldalán néhány perc alatt fényjelekkel körbejuttassa az információkat.
Olyan tulajdonságokkal ruházva fel a tudás ismerőjét, mint az állatvilágban a csúcson lévő ragadozót az ereje.

Az URU-PAN pecsétrovás "N"-je egy fordított főníciai "e" betű.
A képben "e"-ként URU elé kerülve eURU sort alkot.
A PAN-ból megmaradt "PA" az URU mögé kerül, ezzel előáll eURUPA, vagyis Európa nevének magyarázata.

A körrováson az olvasás helyének kezdete változik, így jöhet létre belőle az eredeti jelentésétől különböző szó.
Az egyes hangok jelölésének változása a rovásírás betűinek a főníciai írásmódtól eltérő formájában keresendő!
A könyvben a szerző több tucat meggyőző példát hoz e változásokra, és az azokból születő új értelmekre, elnevezésekre.

Az ősmagyar sírokban talált ezüst tarsolylemezek kiváló fényvisszaverő tulajdonságúak (a tükrök is azzal készülnek máig), alkalmassá téve e tárgyakat a Lay-vonalak menténi, fénnyel történő kommunikációra.

GEA az ősmagyarban a Földet jelenti.
ER a magyar nép ősi neve.
A MÁNY a mányolást, a csinálást jelentette a régmúltban.
Ezt jelentette a mára eltűnt TIKMÁNY, tojás szó is, melyet a tyúk (tik) mányolt. 




A körrovásra írt szavak az elhelyezkedésük függvényében viszonyrendszereket fejeztek ki.
A pecsét eredeti jelentése az, hogy Geát ER-ek Mányolták Nyugat-Európában is! Ma Németország neve ez, vagyis GERMANY.





Őseink, a magyar nép, millió évekkel ezelőtt könyvet írt, mégpedig a felszínt megformálva, óriási léptékben.
Mindennek bizonyítékai ott találhatóak a rovásírásban, és nyelvünk gyökereiben. Az már csak egy mellékes szál, és csak én teszem hozzá, hogy a világszerte mindenütt megtalálható piramisok belsejében szintén ezzel a rovásírással jegyezték föl az információkat.

 Persze aki megpróbál piramisokat (PEREMESeket) kutatni, hamar rá kell jöjjön, hogy nem is olyan egyszerű azok közelébe férkőzni.
De ez már egy másik történet.

Mindenesetre a fent említetteket, és még rengeteg további értékes információt megtalálhatja bárki Jásdi könyvében, vagy ha azon túl is érdekesnek találja a témát, a minket körülvevő világban.

Ehhez elég a Bakonyig (BAKon-ig) utazni, vagy egy kis ősmagyar nyelvismeret beszippantását követően a világtérkép meghatározott területeinek elnevezéseit vizsgálgatni.
És hogy mindez nem véletlen, és legkevésbé sem céltalan, kiderül a könyv lapjairól.

Minden gondolkodó, magyarul beszélő embernek ajánljuk.
Segít képbe helyezni magunkat, kik is vagyunk valójában.
Mert ez a valós múltunk, és jövőnk csak ennek a múltnak az ismeretében lehet.


(Forrás: egyseg.org/Károly Kaich)








A PAN (NAP) TENGELY A FÖLDÖN

Az egész Földre kiterjedő kultúrlenyomat rendszere!

URU - PAN - NAP - URU

Pan - Nap
Es-pan (Spanyolország)
Nip-pán (Japán)
Pan- on -ia

Pánon-halom
Oszto - pán
a két helységet összekötő egyenes, merőleges a fenti PÁN tengelyre!




További térképek:


 


GÁZ NAGYHATALOM VAGYUNK

Az egész Föld gázkészletét a Kárpát öle = Bár - Anya = Baranya adja

...vagyis...a saját gázunkat vásároljuk vissza!

MAG - IA - ÁS = A Mag árasztásának népe vagyunk – Az árvíz urai = Arvisura



Kál vonalak:



Jásdi - Kiss Imre video:







EZT AZ ANYAGOT ISMERNIE, TUDNIA KELL MINDEN MAGYAR EMBERNEK!!!


Légy figyelmes, és halld meg a mondanivalóját!!! 

NEKED SZÓL, MAGYAR EMBER!!!

Fenekestől fordít ki minden eddig hitt "igazságot" a sarkából!!!

Mi vagyunk a leggazdagabbak a Világon!!!
A Világtörténelem, csupán csak keskeny szelete a Magyar Kultúrának - Jásdi Kiss Imre előadása





 
Hallgassuk Jásdi Kiss Imre videóját e témában :

http://www.youtube.com/watch?v=FP2eh7PCdxk







Jásdi Kiss Imre - A Világtörténelem kicsinyke szelete a magyar kultúrának


2013.09.27.




"Létezik egy egységes, az egész Földet behálózó kultúra, egy ősi nép, többmillió éves múlttal. Keze nyomát átépített hegyek jelzik világszerte, szoros összefüggésben a felszín alatti szénrétegekkel, ősi nyelvének lenyomata megtalálható gyakorlatilag minden mai modern nyelvben. 

Ez a nép a magyar, és a bizonyítékokért nem kell messzebbre mennünk a Bakonynál.

Vonalba épített hegyek (köztük a Sínai-hegy, azaz a Bakony), Kál-on Tárhely (Kolontár), piramisok, Orbán Viktor által Esztergomból elhurcolt korona, és a pápa, aki közönséges bűnöző. Jásdi Kiss Imre bő másfél órás, új perspektívák hosszú sorát felvillantó előadása a 2013-as Tudatosság Völgyén. (1:20:43-nál egy hölgy a közönségből elszálltnak nevezi az előadó fejtegetését – vesztére.)"

video: 











Jásdi Kiss Imre - Akták:



Mag - dolina, vízgyűjtő terület:


Hol éltek túl?

Hol máshol, mint a meleg anyaölben-BAR-ANYÁBAN- a BARLANG-ban, mert volt BÁR-LÁNG-juk, és persze annak tudása, hogy hol megy le a víz a MAGra a DOLINÁN át. 

Ha a növényi magot elárasztjuk vízzel, meg még meleg is lesz a föld, akkor kisarjad az új élet.




Lefolyik a víz a szén szintjéig - feljön a gáz:


Pán tengely:


Kezdőhely:


A hegyek közötti jelölő keresztek:


Bemérés puzdracsővel, jeladás tarsolylemezzel:


Genezis:



Mindig innen indult az élet, a HON-ból ...

(H-idro-GÉN, O-xi-GÉN, N-itro-GÉN, olvasd össze az első betűket, kijön szépen a HON szavunk eredeti jelentése) azaz az élet 3 alapvető elemének a szakszerű irányításából.

A harmónia, HON szavunk hidrogén, oxigén, nitrogén elemi tartalmának élet szabályozó feladatát mondja el, ha értjük, hogy a három-oN-ia mit jelent.
Gén a javából mindhárom.

Olvass tovább:





A Jásdi Kiss Imrétől (is) bőven van mit tanulni érdemes... .......... Bár' a tudás ...

Bár' - az fontos tudás ha elveszne,
akkor hiába van gáz, nem nő gaz,
hegyek alján haló barmok hevernek
és nem lesz ott ember fia gaz.dag.

Bár' anya őrzi az ölében a jó tengrit,
tudatlannak nincs kincs barlangban.
Ha.jó nincs vízen' kéz nem fog ostort,
már nem pászkáz, és nem bar.ankol.

Ó rég rossz irányt mutat a kőkereszt,
nem találhatod meg így a peremest...
Azok mutatták hol a cél, a gól', huta,
az élet adó kincsekhez így vezettek.

Akik saját tükrükkel keresték a fényt,
fizetségük becsület és sok-sok telér,
sziklát bontottak és sziklákat raktak,
A Szent Grálhoz ők így folyamodtak.

Elébb volt ott Marija, és Mag.dolina...
Ha készen állt találkozott föld és ég,
Létrejött a frigy' nem kellett násznép,
utána folyt hegyen völgyön a bőség...


Zen.g.a (Bencze Ágnes)







Az ősi üzenetek dekódolása


"Élj, gondolkodj, érezz úgy, hogy az a teremtett Életet szolgálja!
Tegyük jobbá együtt a világot!"




Az ősi üzenetek dekódolása 1. rész Jásdi Kiss Imre sorozata ( 2017. febr. 23.):








Az URU tudás, amivel BÁR-ANYA működik

A magyar kultúra 65 millió évéről beszélünk!


Veszprém = Víz-perem
Keszthely = Kezdő-hely




video:
- Jásdi Kiss Imre Magyarország kincsei:
https://www.youtube.com/watch?v=5v4kPJHozNs


Keszthely=kezdőhely, Gyenesdiás=egyenes isteni út, Hévíz=hővíz....mellette a világ legnagyobb dino lelőhelye...stb.! 




"A korona PÁN(t) végighalad EsPÁNon, PANónián, JaPÁNon és a Föld túloldalán SaiPÁN szigetén is!"




- Jásdi Kiss Imre -

video 1.:
  
video 2.:
- Mit tud a vízről a Mag-ár népe? - Jásdi-Kiss Imre, Jakab István:

  
"Michel-angelo = Angyal Mihály minden szobra belülről üres!"




video:
- Jásdi Kiss Imre:Hegyek, vizek, energia 1.:


"A Stonehenge közepén áthaladva érkezik vissza a Kál vonal hozzánk."




video:
- Jásdi Kiss Imre:Hegyek, vizek, energia 1.:


"Az óceán aljából feláramló óriási gázbuborékok okozzák a hajók eltűnését pl.: a Bermuda háromszögben (a Kál vonalon)"




video:
- Jásdi Kiss Imre:Hegyek, vizek, energia 1.:

  
"2002-ben egy kutatócsoport rábukkant egy német bánya fölötti temetőre,
ahol az eddig ismert dinoszaurusz fajokhoz képest 43 új fajt tudtak meghatározni, köztük egy szárnyas dinoszauruszt is!"




video:
- Jásdi Kiss Imre:Hegyek, vizek, energia 2.:
https://www.youtube.com/watch?v=ea-VtP_ngZ4


Az öntött kövekről:





Továbbá:

 Jásdi - Kiss Imre előadása az öntött kövekről:









"Nem sikerült genetikai kapcsolatot kimutatni az un. finnugor népességhez!"

Akkor?
Honnan is erednek a gyökereink?

Hallgassuk a bizonyító erejű doktori kutatás eredményeit!



(Kép: Alánia - turáni népeink - Obrusánszky Borbála foto)







"Az emberiség legnagyobb problémája az, hogy a valódi önazonosságát lecserélte egy mesterségesen kreált önazonosságra!" - Dr. Grandpierre Atilla csillagász, író, zenész




A valós történelmünkről beszél Dr. Grandpierre Atilla!

Erről mindenkinek hallania kell, hogy tisztán tudjuk 
kik is vagyunk mi, magyarok!

video:







 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:



-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:



Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:











- Székelykapuk és kopjafák:
- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Az őrségi = ősrégi jelkincs: 

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk


 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:


- ÉHEZŐK VIADALA = A 3. VILÁGHÁBORÚ - spiritEVE írása:

- Miért lettek elnyomva a nők? - Spiriteve írása:


- HOLD - HOLT - NAGYBOLDOGASSZONY Spiriteve írása:

- G-RÓF és BÁ-RÓ Spiriteve írása:

- FIGYELMETEKBE AJÁNLOM! - 1.  Spiriteve írása:

- FIGYELMETEKBE AJÁNLOM! - 2.  Spiriteve írása:

- A magyarok ARANYA - spiriteve írása:


- LÉP-jünk tovább - spiriteve írása:

- ARVISURA - ÁRVÍZ URA:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK ÉS A JÓ VIZÜNK A KULCS:




 


Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:


blog oldalam: