2016. december 31., szombat

Napisten születésnapja


Napisten születésnapja



Sűrű, sötét éjszaka volt. Az év leghosszabb éjszakája.
Az eget nehéz, szürke fellegek takarták.
Az éles szélben egy kucsmás ember baktatott az erdei ösvényen.
A fenyők is dideregtek ebben a sötét hidegben.
A kucsmás ember a kezében egy fejszét tartott, és a fenyőcsemeték felé vette az útját.




- Itt a kerecseny ünnep, legalább egy szép fenyőfájuk legyen ezeknek a gyerkőcöknek,
ha már ilyen szegény helyre születtek! - sóhajtott a kucsmás ember.

Már nappal, az úton járva kinézett egy csinos kis fenyőfát, most azért jött el.
Megtalálta a sötétben is a kis fát, és már emelte is a fejszéjét.
Igyekezett, minél hamarabb mehessen hazafelé ebből a hideg, sötét erdőből a kicsi, meleg házikójába, a családjához.

- Ne vágd ki a csemetémet! 
- szólította meg a kucsmás embert egy hatalmas, sudár fenyő.
Hagyd, hogy élvezze még Napatyánk csodálatos teremtett világát! - kérlelte.

- De nekem kell ez a kis fa! - válaszolt az ember. - Az örökzöld fenyő az életfa, ami összeköti az eget a földdel.
- és észre sem vette, hogy egy fával beszélget.

- Éppen azért! A fa csak akkor tud kapcsolatot teremteni az égi és a földi világgal, ha gyökere a földben van,
csúcsa pedig az eget éri. 
Őseitek lelkei, a tündérek, az égi segítőitek a fenyők ágai között lépdelnek le hozzátok, földi lényekhez.

- Tudom én ezt, te fenyő! De a Sólyom ünnephez mégis csak kell egy üde, zöld fa az otthonunkba.
Egyéb sem lesz az ünnepre a gyermekeimnek!
A fára is csak annyi díszítés lesz, amit mi magunk készítünk.
Elfacsarodik a szívem, ahogy nézem a gyermekeim izgatott várakozását.
Festik az ezüst- és aranyszínű diókat, készítik színes papírból a láncot a fára.
Pedig édesség is csak az lesz rajta, amit én készítek egy kis égetett cukorból, egy pici napraforgóbéllel,
meg amit a feleségem csinál, cukorból főzött szaloncukor. Az igazi ünnepi hangulatot pedig maga az élő fa hozza el.
A csodálatos fenyőillat, a gyertyák viasz-szaga és az együttlét harmóniája adja meg a Sólyomünnep bensőséges, szeretetteljes békéjét.

- Miért kell neked ehhez megölnöd egy fácskát, kucsmás ember?
Nézd, milyen szép ágaim vannak, amelyeket hamarosan úgyis ledobok, hogy följebb friss, fiatalokat hajtsak!
Méregzöldek, erősek, illatosak, gyönyörűen mutatnak majd rajta a színes papírdíszek, az arany- és ezüstdiók.

A kucsmás ember szélfútta, piros arca elkomorodott. Lehorgasztotta a fejét.
Kucsmája a homlokára csúszott. A felhőkből hatalmas, csillogó hópelyhek kezdtek szállingózni. Béke telepedett az erdőre.
- Bocsásd meg gyilkos gondolataimat - szólalt meg hosszú hallgatás után a kucsmás ember
és a földre engedte a fejszéjét. - Megértettelek, és most már tudom, hogy a fenyőágak is ugyanúgy illatoznak, és éppúgy az örök kikelet zöld igéjét hordozzák, mint maga a fa. - sóhajtott megkönnyebbülve.
- Kedves fenyő, kérlek téged, adj belátásod szerint nekem az ágaidból, amelyek megszentelik a kerecseny ünnepünket.
A fenyő szelleme hálát adott a Teremtő Istennek, hogy egy magyar szívben ismét a szeretet győzött, nem pedig a sötétség, birtoklási vágy.

A várakozás ideje alatt, Álom havának első napjától Napisten megszületéséig a gonosz oldal birtokolja az Atya teremtett világát.
Az egyre hosszabbra nyúló éjszakákban a rontók, ártók, boszorkányok és a rossz lelkek teszik a dolgukat.
Ilyentájt történik meg a világban a rengeteg baj, csapás, szerencsétlenség.
A gonosz hideg, a lelketlen köd, a csúszós utak, a rossz látási viszonyok mind kedveznek a bajok bekövetkezéséhez,
amik azért történnek meg, hogy betöltődjenek az emberi sorsok.
Megmérettetnek az emberi kapcsolatok, és az emberek szembesülnek belső árnyoldalaikkal,
amelyek már csak hátráltatják őket az életútjukon. Eljött az ideje az elengedésnek.
Ismerjék fel bűneiket és utasítsák el azokat, hogy amikor Napisten megszületik, testben
és lélekben tisztultan fogadhassák a Fényt, megmerítkezhessenek az újszülött Napsólyom tiszta, növekvő fényében.




A Nap, a Sólymok Sólyma, lassan kezdett emelkedni a látóhatáron.
Bíborba és aranyba burkolták az égi kezek. Gyönyörűségesen indult el égi útjára az ibolya-lila éjszakában.
Az év leghosszabb éjszakájának fogságából nyílt meg szabadulásának útja
Nehezen indult fölfelé. A sötétség még igyekezett néhány pillanatra gátolni visszahúzni.
Nem engedhette, hiszen a növekvő Fény az ő lassú elhalását hozta el.
Az újszülött Napsólyom bukdácsolt a hatalmas szál fenyők koronája felett, gyenge kis sugarai fel-felakadtak a tűlevelű ágakon.
Meg-megcsusszant az égi ösvényen, és emelkedése hol lassult, hol gyorsult.
A sötétség csak húzta, húzta visszafelé, de a Hold és a bolygók minden erejükkel táplálták az újszülött Napot.
Az égi tünemények egymással szemben álltak, és erősítették a Napistent. A fény és a szeretet ereje.
Ez az erő győz le minden rosszat, ártót, gonoszt, és hozzásegíti a Napistent, hogy megszületve a teremtett világ fölé emelkedjék és éltesse.

Tündérek sokasága és várakozó fénylények tömege várakozott a megszentelt helyen.
A csillagok szikráztak és sziporkáztak, hangtalan égi kórus énekelt az erdőben.
Majd a madarak szólították meg a születő Napot. A sólymok megbillentették pöttyös, barna szárnyukat,
büszkén felcsapták szépséges fejüket. Izzó fekete szemük megtelt melegséggel,
és pillantásukkal nagy szeretetben biztatgatták a Sólymok Sólymát, hogy ne féljen.

Ahogy a Nap fénye erősödött, a sólymok is egyre jobban emelkedtek.
Csodálatos tánc kezdődött az ébredő világ felett, ahogy a sólymok és a Nap közös tánca elindult.

A Nap pörgött-forgott, és csak szórta, szórta fényének ezernyi gyémántcseppjét,
míg a sólymok lelkük melegével árasztották el a világot. A lélek fénye a szeretet.
A megértés és a türelem ez a Sólyomünnep nagy-nagy titka!
Ezek az áldott erők szállnak alá a teremtett világba, és az emberek megkapják ajándékként az emberek.
A sólymocskák pedig nem fukarkodnak!
Röppennek, és méretlenül szórják a nagy titok kincseit kicsiknek, nagyoknak, gyermeknek, felnőttnek.
Mert a szeretet az igazi ajándék. Az együttlét öröme a boldogság.
Nem holmi drága pénzen vett ajándék, csillogó, értékes értéktelenség.
A szeretet azt adja, amire az ember vágyik, ami egyszerű valóságában nyújt örömöt.
Amit a kezünkkel készítünk el. Amit megrajzolunk. Amit kivágunk, mert az szerez boldogságot szeretteinknek.
Amíg az ajándékokat készítjük, gondolatban a másikkal vagyunk, és ez az érzés szívet melengető ezt ő is érezni fogja.
Ettől lesznek fényesek és szépek az ajándékaink. Az igazi ajándék a szívünkből jön.

A sólymok pedig csak hozzák, egyre hozzák és szórják méretlenül az égi szeretetet és fényt. Ünnep van!
Megszületett Napistenünk! A Sólymok Sólyma, a Fény. Lesz hát kikelet és újjászületés!

- Kegyelmi ajándék a világnak minden évben az újjászületés - villogtatta sugarait a Napsólyom. -
Hálás vagyok néktek, sólymok a segítségért, világra jöttemért.
Legyen hát ajándék minden embernek a születésem! - mosolygott a szorgos kis sólymokra és a tündérekre. -
Mindnyájan hallottátok a fenyőfa és a kucsmás magyar beszélgetését. Láthattátok igaz szívét is.
A természet iránti tisztelete és szeretete erősebb volt benne, mint a birtoklási vágy a fenyőfa megszerzésére.
Szerintetek is ajándékot érdemel? - mosolygott széles fénnyel a Napisten.
A sólymok hevesen bólogattak, vijjogtak, így mutatták ki egyetértésüket.
Hiszen a tiszta szívű magyar ember megérdemel egy kis ajándékot az Égi Atyjától.
- No, akkor munkára fel, sólymocskáim! Sok jó ember és még több kiváló gyermek lakik ebben az országban, akik ajándékot érdemelnek.
Bírjátok még az iramot kis, tollas segítőim?
A sólymok ismét bólogattak, vijjogtak és igazgatták szárnyaikat.
- Van három napotok a Sólyomünnep megszentelt napjáig, hogy mindent beszerezzetek és elrendezzetek,
hogy gyertyagyújtás idejére az ajándékok az életfa ágai alatt legyenek!
Mit tettek a sólymok, mit nem, az örök rejtély marad.
De a szegény kucsmás ember szerény, de tiszta hajlékában, a feldíszített fenyőág-csokor alatt a család minden tagja ajándékot talált.

A vígkedélyű sólymocskák tündéri ügyességgel raktak aztán minden magyar gyermek kerecseny fája alá ajándékot.
A lassan a világra telepedő alkonyatban pedig hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.
Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarát.

Mire eljött az este, lassan a világra telepedő alkonyatban a sólymocskák fáradtan, de boldogan,
hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.

Ebben az évben is megtörtént a csoda! 
Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarait.

(Kovács Kálmánné)


Forrás: Feketéné Lendvay Katalin








Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Annunakik közöttünk?








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 

2016. december 29., csütörtök

Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak és A Plejádok Fényküldöttei - Amorah Quan Yin



Hajnalhozók c. könyvből

- Barbara Marciniak -

A Plejádok tanításai

részletek
"A Fény Családja mindenhol egyesülni kezd. 

Arra kell összpontosítanotok a figyelmeteket,
ami közös bennetek, és nem arra, ami eltérő. 

A Fény Családjának tagjaiként semleges
módon hoztok információt a bolygóra, saját fejlődésetek elősegítésére. 

Ezt kell tennetek -
hiszen a saját fejlődésetek a bolygó fejlődését is befolyásolja.

DNS-etek kettős spirálból tizenkét szálúvá fog fejlődni. 




Ez a tizenkét spirál megfelel a testen
kívül és belül elhelyezkedő enegiaközpontoknak, a csakráknak. 

Már most is több millióan
vagytok ezen a bolygón, akik küldetést teljesítetek. 

Vállaltátok, hogy idehozzátok a küldetés
beteljesítéséhez szükséges frekvenciát. 

Egyre több embercsoport válik tisztává, és ezek a
csoportok hatással vannak másokra. 

Hamarosan egészen világosan kezditek majd látni,
hogy kik is vagytok és mi a feladatotok.

Érdemes részesévé válni ennek a folyamatnak, amely hihetetlen evolúciós ugrást jelent, és ez a következő húsz évben gyorsított ütemben zajlik majd le. 

Vannak olyanok, akikben már végbement a DNS tizenkét szálának - a tizenkét spirálnak - az újrarendezése. 

A DNS tizenkét spirális szála a testen belül és kívül egymással kölcsönhatásban áll. 

A tizenkét szál kapcsolata azt jelenti, hogy a tizenkét energia vagy információ-központ működésbe léphet, és egymásnak küldözgethetik az információkat.

Ezekből a központokból hét tradicionálisan a testen belül helyezkedik el, öt pedig a testen kívül. 

Általában csakraközpontokként ismertek, és a naprendszeretek általatok jelenleg
ismert tizenkét égitestének forgására vannak hangolva -a tizenkét égitestre, amelyek, ahogy ti látjátok, három dimenzióban vibrálnak. 

A tizenkét égitest forgásában benne van a tudás:
együtt forognak a csakrarendszerekkel, amelyek kiérnek egészen az univerzum széléig, és együtt forognak a testeteken belül forgó DNS-sel.

Amikor az emberi DNS újra tizenkét szálú spirálrendszerbe kezd szerveződni, és e tudás birtokában kezd működni, hihetetlen erő jelenik meg. 

Egyének, csupán azáltal, hogy
összejönnek, és közösen fejezik ki, hogy meg akarnak tenni valamit - együtt válnak a
kozmosz minden részéből érkező energiák telepatikus befogadóivá -, megváltoztathatják az univerzum arculatát. 

Az emberi DNS újrasodrásának folyamatát mi mutációnak nevezzük.
Amint a Fény Családjának tagjaiként képessé váltok arra, hogy ezt a mutációt a testetekbe fogadjátok, képesek lesztek egységbe rendezni a tizenkét információ-központotokat. 

Akkor majd egyre inkább megértitek, hogy a saját tapasztalataitokat ti magatok hozzátok létre, és megtanuljátok, hogy tudatos alkotókká váljatok. 

Ami még ennél is fontosabb, megtanultok tudatosan emlékezni arra, kik vagytok.

Ahogy a tizedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik csakrátok kezd kinyílni, sok bolygón kívüli energia jelenik meg életetekben. 

Egyre többen és többen hordjátok magatokban
a magasabb frekvenciákat, és idevonzzátok ezeket az energiákat. 

A tizedik csakra a naprendszerhez kapcsolódik, a tizenegyedik a galaxishoz, a tizenkettedik egy ponthoz valahol az univerzumban. 

Amikor már uraljátok ezeket a frekvenciákat, olyan információkat
hoztok erre a bolygóra, amelyek a világ nagy részét megdöbbentik és megrázzák.

Identitások, kultúrák olvadnak majd össze, sok „új világrend" áramlik be, nagy káoszt és bizonytalanságot teremtve. 

A Fény Családjának tagjaiként ti ezt egyszerűen csak
végignézitek, mert tudjátok, hogy káosz és bizonytalanság kell a rendszer megdöntéséhez, hogy azt fénnyel újjá lehessen építeni. 

Felismeritek, hogy fejlődési folyamat megy végbe, és
azok, akik kezelni tudják a változó frekvenciákat, feltétlenül fejlődni fognak. 

Érdemes most
élni a Földön. 
A terv nagyon jó.


(Forrás: Hajnalhozók c. könyv)








KÖNYV!

A Plejádok Fényküldöttei
szerző: Amorah Quan Yin


Ez a könyv rengeteg gyakorlatot tartalmaz arra vonatkozólag, miként tudjuk megtisztítani energiamezőinket.


Minden alkalommal, amikor egy nagyobb fejlődési ciklus végéhez érünk, felbukkannak a Plejádok Fényküldöttei. 

Közéjük tartoznak Földünk és naprendszerünk védelmezői is. 

Azért keresnek fel minket, hogy ráébresszenek aktuális fejlettségi szintünkre, és megmutassák, milyen lépéseket kell megtennünk a következő szint elérése érdekében.

Amorah Quan Yin a plejádokbeliek energetikai gyógyító gyakorlatait tárja elénk. 

Olyan galaktikus auratisztító technikákat mutat be, amelyek egészséget, tökéletes kiegyensúlyozottságot és energetikai feltöltődést kínálnak. 

Megtanít minket Ka-csatornáink megnyitására, ezáltal fizikai testünkbe fogadhatjuk multidimenzionális énünk, holografikus lenyomatunk energiáit.


A gyakorlatoknak számos jótékony hatása van: elvágják azokat a pszichikus kötelékeket, amelyekkel olyan emberekhez kötődünk, akik elszívják az energiánkat, így megemelik rezgésszintünket, megfiatalítják sejtjeinket, kiegyensúlyozzák testünket, miközben szellemi fejlődésünket és érzelmi sebeink gyógyulását is elősegítik. 

Széles távlatokat nyitnak bolygónk, naprendszerünk, és a galaktikus spirálok valamennyi lénye számára azáltal, hogy megmutatják, miként bocsássuk meg magunknak előző életeink helytelen cselekedeteit, tehát elengedhetetlenül szükségesek Földünk pozitív átalakulásához.


Kik a kiválasztottak?





Ez a könyv rengeteg gyakorlatot tartalmaz arra vonatkozólag, miként tudjuk megtisztítani energiamezőinket.




A Krisztusi tudatosság





Jézust azért gyilkolták meg, ....




Milyen céllal épültek a piramisok?










Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - és A Plejádok Fényküldöttei - Amorah Quan Yin:

- Annunakik közöttünk?








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
hagyomanyorzoink.hu


blog oldalam: