2016. június 27., hétfő

A lótuszvirág


A lótuszvirág



"Az élet a vízből, egy mély, végtelen óceánból és egy hatalmas lótuszvirág sarjadásából jött létre."




A lótusz a reinkarnáció, az újjászületés szimbóluma, mert szirmai és porzói spirális elrendezésűek, pont úgy, mint az emberek DNS-e.

A lótuszvirágot számos különböző kultúrában – legfőképpen a keleti vallásokban – a tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás és újjászületés szimbólumaként tartják számon.


"A szimbólumok olyan ábrák, melyek egy magasabb dimenziójú geometria elemei.

Ennél fogva komoly erőket mozgatnak meg."


A jellemvonásai nagyon hasonlítanak az emberi szellemet jellemző vonásokra: a környezete ellenére is a lótuszvirág képes igen szép virágokat produkálni és tisztának maradni.

A lótuszvirág egy másik jellemvonása, hogy akkor szökik magba, amikor virágzik.

A lótuszvirág a vizek, a teremtés, a világmindenség és a lélek jelképe, az élet születése, a sötét mélyben rejtőző csíra kibontakozása, félistenek születési helye, örök élet, lelki fejlődés.

A lótuszvirág ötvözi önmagában a 4 őselemet, a 4 ősprincípiumot, amelyből az emberi test is fölépül. 

A gyökerei a földben vannak (gyökércsakra, földelem), a szára a vízben van (keresztcsonti csakra, vízelem), virága a víz felett van (szív csakra, levegő elem), s felülről süt le rá a Nap, a tűzelem (napfonat csakra).




A Himalája hegység, a világ tartó pillére nem más, mint a világlótusz szára és magtokja; az egyes világrészek pedig úgy veszik körül, mint a lótuszvirág szirmai.

A lótusz gyökerei a mélyben, a sárban erednek, szára azonban felfelé igyekszik, áttör a vízen, a gyönyörű, tiszta és illatos virág pedig a felszínen, sőt a víz fölött lebeg, a napfényben fürdőzve.

Ez a növekedési minta a lélek fejlődését szimbolizálja az anyagiság, a materializmus sarától a tapasztalás vizein keresztül a megvilágosodás fénylő világosságáig.

A lótuszvirág úgy válik a bölcsesség szimbólumává, hogy amikor elér a növekedése, a fejlődése csúcspontjára és kinyílik, onnantól a bibéjét soha nem éri víz.

Jóllehet léteznek egyéb növények is, amelyek a víz felszíne fölött virágzanak, egyedül a lótusz rendelkezik olyan erős szárral, amely akár 20-30 centire is a víz fölé nyúlik.

A lótuszvirág a tudat ébredését jelenti, ezenkívül a hetedik csakrát is szimbolizálja.

A Lalitavisztara szútra szerint „a legjobb ember lelke makulátlan, akár a lótusz, amely a sárból hajt ki, de nem ragaszkodik hozzá.”

Egy másik nagy tanító megfogalmazásában „az ezoterikus buddhizmusban a szív olyan, akár a ki nem nyílt lótusz: amikor a Buddha erényei kifejlődnek benne, a virág szirmot bont; ezért is ül a Buddha egy lótuszvirágon.”

A lótusz a buddhizmus egyik legismertebb motívuma, amely számtalan buddhista művészeti alkotáson szerepel, és az egész kultúrkörben megtalálható.




Gyakran díszítenek vele textileket, szobrokat és kerámiatárgyakat, valamint épületeket.

Indiában a lótuszt tartják a virágok legnemesebbjének, külön neve van a bimbónak, a virágzó és elvirágzott lótusznak, amely egyben a múlt, a jelen, s a jövő, tehát együtt a múló idő jelképe a brahmanizmusban, innen vált a tiszta tanítás jelképévé a buddhizmusban.

Indiában a lótusz a születés női szervét idézte emlékezetbe, és az istenanyát szemé-lyesítette meg.

A kozmikus lótusz, mint teremtő öl, mint az isteni elv tartózkodási helye vagy forrása, különleges szakrális erőként szerepel.

A termékenység lótusz-istennőjének kultusza széleskörűen elterjedt az indiai földműves-kultúrákban.

Csupán az óind nyelvben több mint száz neve van a lótusznak, többnyire a víz vagy a virág motívumával kapcsolatban.

Elvonatkoztatva a konkrét megjelenítésektől, a kozmikus lótusz a teremtést jelképezi, a világ keletkezését az ősvizekből vagy pusztaságból, amelynek közepén az alvó Vishnu nyugszik.

A lótusz-köldökű Vishnu önnön testéből szüli a gigantikus lótuszt, amelyben a „ló-tuszban születetett” Brahma trónol.

„Ó Örökkévaló! Látom Brahmâ-t, a teremtőt, benned trónolva a lótuszon” – mondja a Bhagavad Gitá egyik verse.

„A hinduknál a Tűz szelleme – amely felébreszt, megtermékenyít és (eszményi őské-péből) konkrét formába fejleszt mindent, ami a vízből, vagyis az első Földből született – fej-lesztette Brahmâ-t.

A tér vizein és az Örökkévalóság Kígyóján pihenő Vishnu Isten köldökéből kinövő lótuszvirág – a legszemléltetőbb allegória, melyet valaha kigondoltak;
ez a Világ-egyetem, mely a központi Napból, a PONT-ból, az örökké rejtett magból fejlődik ki.

Lakshmi-t, Vishnu nőnemű aspektusát, akit Padma-nak, lótusznak is neveznek, a ’Teremtés’ idején lótuszvirágon úszva ábrázolják, és a tér ’óceánjának köpülése’-kor úgy, hogy a tej-tengerből jő elő, mint Vénusz a tenger tajtékából.” 

– folytatódik HPB gondolata a Titkos Tanításban, „A lótusz, mint egyetemes jelkép” c. fejezetben. (I. kötet, II. rész, 8. fejezet)




„A lótusz a természetnek és isteneinek szentelt virág, és jelképezi az elvont és a konkrét Világegyetemet, mert mind a szellemi, mind a fizikai természet teremtő erőinek emblémája.

Az árja hinduk, az egyiptomiak és utánuk a buddhisták a legősibb időktől fogva szentnek tartották.

Tisztelték Kínában és Japánban, a görög és latin egyház is átvette, mint keresztény emblémát”… itt a lótuszt az ábrázolásokon a vízi liliom helyettesíti…

Ez a szál virág jelképezi a tüzet és a vizet, vagyis a teremtés és a nemzés gondolatát, tehát ugyanazt a gondolatot, mint a lótusz a Bodhisat kezében, aki hírül adja Maha-Maya-nak, Gautama anyjának a világ-megváltó, Buddha születését. …

A hinduknál a lótusz a természet tűz és víz (a szellem és az anyag) létrehozta nemző erejének emblémája.” – írja H.P. Blavatsky.

Buddha trónja is lótusz, a bimbók a bodhiszattvák, a kinyílt virág pedig magának Buddhának a jelképe.




Kínában úgy tartják, hogy a lótusz a 4. holdhónap 8. napján virágzik, ez a nap ugyanis Buddha születésnapja.

A buddhizmus megjelenésével Kínában új jelentés társult a lótuszhoz.

A buddhizmus szent növényeként (a nyolc kincs egyike), a buddhista egyház jelvényévé vált.

Az összes fontos buddhista istenség kapcsolódik valahogyan a lótusz szimbólumához – vagy úgy, hogy lótuszvirágon ül, vagy úgy, hogy egy teljes szépségében pompázó, kinyílt lótuszt tart a kezében.

Léteznek olyan képek és szobrok is, amelyek álló Buddhákat ábrázolnak, mindkét lábuk alatt egy-egy lótusszal.

Mivel a lótusz nem fordul elő Tibetben, az ottani művészetben csak stilizált ábrázolásaival találkozunk. 
Ennek ellenére gyakran láthatjuk tibeti istenségek képein és szobrain, illetve a nyolc szerencsés jel megjelenítésein.




A lótusz színe is fontos abból a szempontból, hogy milyen jelentést tulajdonítanak a szimbólumnak:

- A fehér lótusz a spirituális tökéletességet és a teljes mentális tisztaságot (bódhi) jelképezi.
Fehér Tarához, a végtelen könyörületesség istennőjéhez kapcsolják. Az ő tökéletességét szimbolizálja, amit egyben az istennő testszíne is hangsúlyoz.




- A rózsaszín lótusz a legmagasabb szintű lótusz, amit általában a legmagasabb szintű istenségnek tartogatnak.
Ezért rendszerint magához a Nagy Buddhához kötik.

- A piros lótusz a szív eredeti természetét és tisztaságát jelképezi.
A szeretet, az együttérzés és a szenvedély lótusza.
A hagyomány szerint Avalokitésvara (az ő reinkarnációjának tartják a Dalai Lámát), az együttérzés bódhiszattvájának virága.




- A kék lótusz a szellem győzelmét jelképezi az érzékek felett, és a tudás bölcsességére utal.
Nem meglepő, hogy Manjusrí, a bölcsesség bódhiszattvájának kedvenc virágáról van szó.


Az egyiptomiak és a lótuszvirág

A lótuszvirágot az egyiptomiak is a reinkarnáció folyamatának a szimbólumaként tartják számon, ugyanis a lótuszvirág megtalálható ugyanabban az összefüggésben az egyiptomi mitológiában, mint a hindu mitológiában.

Mindkét kultúrában a legendák szerint az élet a vízből, egy mély, végtelen óceánból és egy hatalmas lótuszvirág sarjadásából jött létre.




Az ókori Egyiptomban a lótuszt istenalakokkal és más szakrális jelképekkel együtt ábrázolták.

A lótuszhoz – amely a Nílus két partján virított, és így Felső Egyiptom jelképe lett – kapcsolták a termékenységet, teremtőerőt és a Napot, mint az élet és újjászületés forrását.

A fennmaradt képzőművészeti ábrázolásokon vagy Hóruszt látni a lótusz virágán, vagy Izisznek és Ozirisznek szolgált trónul.

„A régi Egyiptom maradványain annál gyakrabban találhatók a lótuszvirágok és a víz a Nap-Istenekkel kapcsolatban, mennél régebbiek a kiásott, felajánlott tárgyakon levő jelképek és emblémák.

Khnoom isten – a nedves erő – a víz, amely Thales szerint minden dolog princípiuma, lótusz-körülfogta trónuson ül.




Bes isten lótuszon áll, készen arra, hogy ivadékát elnyelje.
Thot-ot, a misztérium és a bölcsesség istenét, Amenti szent Írnokát, aki napkorongot visel fejdíszül, és akinek bika-feje és emberi teste van, teljesen kinyílott lótuszon ülve ábrá-zolják.

Végül Hiquet istennő béka alakjában lótuszon pihen, ezzel mutatja a vízzel való össze-függését.” (H.P. Blavatsky)

Az egyiptomi kozmogónia egyes változataiban a Nap fia árasztja el a sötétbe burkoló-dzott Földet, és az őseredeti káoszból kiemelkedő domb tetején nőtt lótusz kibomló kelyhében ereszkedik alá.

Számos egyiptomi ábrázoláson az újszülött Nap lótuszvirágon trónol.

Ré isten is lótuszvirágból született.

Az egyiptomi mitológiában az élet a vízből, az ősvízből született.
Nun az ősvíz megtestesítője, amelyből kiemelkedett az ősdomb, amelyen kinyílt egy lótuszvirág, aminek a szirmán ült Ré, a Napisten csecsemő formájában.
Fénylő kék szemét tágra nyitotta és ez volt az első hajnal.

A lótusz kelyhében ülő csecsemő alakjának ábrázolása kedvelt volt egészen a római korig.

A lótuszvirág hajnalban a víz felszínére kerül és kinyílik...




A lótuszvirág éjjel összecsukódik és a vízbe merül, hajnalban pedig a víz felszínére kerül és kinyílik, csakúgy, mint a Nap.
Ezért is hozzák kapcsolatba a lótuszvirágot a Nap istenével, Atom-mal.

Számos különböző vallásban a tudat a Nap reinkarnáción keresztüli utazását jelképezi, felkel, fényt áraszt, lenyugszik, de másnap megint felkel.

Egyesek azon véleményen vannak, hogy az emberek megszületnek, elvégzik a feladataikat, meghalnak és aztán újraszületnek csakúgy, mint a Nap.

A reinkarnációban való hit szerint csakúgy, mint a lótuszvirág, minden egyes ember már tökéletes, vagyis minden személy magában hordozza a tökéletességet, és mindenki arra a lehetőségre vár, hogy a felszínre törjön amikor eléri azt az állapotot, hogy tudatában lesz a maga tökéletességének.

Tehát mindegyik, fentebb említett vallás ugyanazt az igazságot vallja, és azon személyek, akik megértik a szimbólumok filozófiáját, minden bizonnyal felfedik a különböző nevek és mítoszok rejtette közös üzenetet.
Ebben rejlik a szimbolikus nyelv igazi szépsége.




A kozmikus lótusz a teremtést jelképezi, a világ keletkezését az ősvizekből vagy pusztaságból, amelynek közepén az alvó Vishnu nyugszik.

Kínában a lótuszt szent növényként tisztelték már a buddhizmus elterjedését megelőzően is.

A taoista hagyományban a nyolc halhatatlan egyikét, a nemes szívű szüzet kezében a "nyíltszívűség virágával", a lótusszal, illetve lótusz-elemekkel díszített jogarral szokták ábrázolni.

"A fehér lótusz idillje" c. könyv tartalmára gondolva asszociálhatunk még a csakrák közül a hetedikre, a koronacsakrára is, amely központ a fejtetőn található, és az indiai könyvek ezerszirmú lótusznak írják le.




Amikor a lótuszvirág teljesen kinyílik az már a bölcsesség és a megvilágosodás állapota, innentől az ember már be tudja teljesíteni a küldetését, hidat képez a Föld és az Ég között, a gyökér és a korona csakrája között, a teste és a lelke között, és együtt tud áramolni az Univerzum áramlataival.

Ez már a teljes béke és harmónia állapota.

Ilyenkor az ember már tudja, miért született, honnan jött és hová tart, és mi az élet igazi értelme.

Így válik a lótusz a korona csakra szimbólumává is.


"A szimbólumok olyan ábrák, melyek egy magasabb dimenziójú geometria elemei.

Ennél fogva komoly erőket mozgatnak meg."



  

(Forrás: Édenkert/Édesvíz/Lótusz szirom)








Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:
- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:


-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:
- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

-Magyarul beszélő indiántörzsek - Móricz János kutatásai - Tayos barlang:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:
- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:





- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016_01_31_archive.html






Szeretettel,

Gábor Kati




blog oldalam: 



 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.