2016. január 11., hétfő

A Gyűrűk Ura és a Hobbit trilógiák


A Gyűrűk Ura és a Hobbit trilógiák 


A Gyűrűk Ura trilógia:

- A Gyűrű Szövetsége
- A két torony
- A király visszatér

A Hobbit trilógia, a Gyűrűk Ura előtörténetét képezi.




A remény születése:

A Dúnadánok ...vagyis DANU-dánok (IstenAnya - FényAnya - NapIstennő gyermekei)

életét mutatja be...Azon belül is Aragorn szüleiét és az ifjú Aragornét.

„A vízből érkeztünk,
mely végigfut történelmünkön, ősidőktől fogva,
hosszú éveken át mostanáig,
mindig bennünk csörgedezett a Királyok vérvonalaként.
Egy sebesen rohanó folyó,
telve emlékkel és bánattal.
Egy csepp víz, vagy vér, majd egy újabb.
Lehet belőle egy hullám,
egy folyó,
egy növekvő áradat,
mely megállíthatatlan.
Mely idővel lerombol minden akadályt,
hogy újból szabadon folyhasson a végzete felé.
A Hűségesek maradéka a Dunadánok,
a Nyugat Népe,
szétszóródott és megfogyatkozott,
és megannyi veszedelem fenyegette őket.
A sötét Úr, Szauron nem feledte el a múltat.
Középfölde minden népe közül senkit sem gyűlölt annyira,
és senkitől sem félt úgy, mint a Dunadánoktól.
Akaratának engedelmeskedvén,
szolgái hosszú éveken keresztül kutatták Isildur örököseinek nyomát, hogy elpusztíthassák őket,
és így Szauron legfőbb ellenségeinek utolsó maradéka is eltűnjön örökre.”




„Hány embernek kell még meghalnia?
Nem veszíthetjük el a reményt!”

Film: 
https://www.youtube.com/watch?v=0gO7PFZMpNw




A Hobbit trilógia:

A törpök küldetése, hogy segítőikkel együtt összefogva, visszaszerezzék otthonukat a gonosz sárkánytól.




1.  Váratlan utazás:

A földi, anyagi javak képesek az elmét megfertőzni és az igaz barátságokat is feldúlni!

Az igaz, szeretettel teli kicsiny tettek sora tudja igazán a világot továbblendíteni.

A jó és igaz célért a természet különböző teremtményei képesek összefogni, erőiket egyesíteni!




2. Smaug pusztasága:

 "Ne hagyd, hogy az elméd befolyásolás alá kerüljön!
Őrizd meg a tisztánlátásod képességét!"

"A becsület nem megvásárolható és nem megvesztegethető!
Csakis így tudod megőrizni az igaz utat!"

"Nem szigetelheted el magad öncélúan az eseményektől, melyek körülötted zajlanak!
Ha bebújunk a falaink közé, akkor ezzel hagyjuk győzni a sötétséget.
Nem bújhatunk el, mert mi is részei vagyunk a világnak!
Az összefogással többre mész, messzebbre jutsz!"

"A gyógynövények az igaz isteni erőt hordozzák!"






3.  Az öt sereg csatája:

"Szauron, Morgoth (a Világ Fekete Ellensége) szolgája, neked itt nincsen helyed, mert névtelen vagy és  arctalan!"




"Ne becsüld alá az arany gonoszságát, mely felett sokáig egy sárkány fészkelt.
A sárkány-kórság, mindent és mindenkit megfertőz…vagyis majdnem!"

"Semmi szükség háborúra a törpök, emberek és tündék közt, amikor orkok serege gyülekezik és vonul ellenünk!"

"Itt ülsz ezekben a hatalmas termekben koronával a fejeden, és mégis kisebb vagy, mint eddig bármikor!"




„Ekkora arany kincset nem lehet elveszett emberi életekben mérni!” - Tölgypajzsos Thorin




"Valami betegség borítja be ezt a kincset!"

"Álljunk a férfiaink mellé az életben és a halálban is! Harcoljunk!"

"Azt hiszed a te életed többet ér a törpökénél? Nem tudod mi az, szeretni!"

"Miért fáj ez ilyen nagyon? Mert igazi szerelem volt."




"Ha többen becsülnék az otthont az arany helyett, akkor a világ egy sokkal derűsebb hely lenne!"




A Gyűrűk Ura trilógia

1.  A Gyűrű Szövetsége:

A Másodkorban az eregioni nemestündék elkészítik a Hatalom Gyűrűit.
Hármat a tündék urai, hetet a törp-királyok, kilencet pedig az emberek fejedelmei kaptak.




Eközben Szauron, a Sötét Úr elkészítette birodalmának, Mordornak közepén, a Végzet Hegyének nevezett vulkán tüzében az Egy Gyűrűt, amivel uralkodni lehet a többi Gyűrű felett.




Az emberekből, akiknek birtokukba kerül egy-egy Gyűrű, egymás után lidércekké Szauron szolgáivá válnak.

Szauron megkísérli meghódítani Középföldét a Gyűrű segítségével, de a tündék és emberek Utolsó Szövetsége szembeszáll a seregeivel.




Megsemmisítik Szauron testi formáját.
Az eddig jó célt szolgáló király fia levágja Szauron kezéről a Gyűrűt, ezzel megsemmisítve Szauron testi formáját.
Szauron szelleme azonban addig nem pusztul el, ameddig az Egy Gyűrű létezik, a Gyűrűt viszont csak ott lehet elpusztítani, ahol készült: bele kell dobni a Végzet Hegyének tüzébe, de a királyfi elcsábul a hatalomvágytól, és ezt nem teszi meg akkor.
Királyi apja tanácsa ellenére sem semmisíti meg az ékszert.

Később egy csata folytán a gyűrű egy folyóba hullik, és ott pihen 2000 évig.

Kétezer évvel később a Gyűrűt megtalálják, és az egy újabb hordozót csal tőrbe: aki egykor emberi alakot viselt .
Egy barlangba viszi a Gyűrűt, ahol megismeri az ékszer azon tulajdonságát, hogy viselőjét láthatatlanná teszi.
A Gyűrű természetellenesen meghosszabbítja életét, aki ötszáz évig él a barlangokban.
Ekkor a Gyűrű, ami önálló akarattal rendelkezik, cserbenhagyja őt, és egy újabb hordozóhoz kerül: egy hobbithoz, Zsákos Bilbóhoz.




A hobbit tudja, hogy a Gyűrű láthatatlanná teszi viselőjét, hazaviszi az ékszert.
60 évvel később a hobbit 111. születésnapján az unokaöccsére, Frodóra hagyja a Gyűrűt, és ő maga elutazik.




A nagy szürke mágus, Gandalf felfedezi, hogy a Gyűrű az Egy, és útnak indítja Frodót a gyűrűvel, hogy meneküljön el.




Negyedmagával indul el Frodo, a hobbit.




Gandalf segítségért fordul a mágusok rendbéli egyik társához, Fehér Szarumánhoz, aki elmondja, hogy átállt a sötét oldalra, Szauron oldalára.
Mivel Gandalf nem áll mellé, el akarja pusztítani őt.

Szarumán hatalmas hadsereget hoz létre az orkokból, és azok démoni változataiból.
Kivágatja Vasudvard kertjeit, fáit, gödröket hoz létre, ahol fegyvereket kovácsoltat, és mágiával létrehozza az orkok új, veszélyesebb fajtáját, az uruk-hait.

Völgyzugolyban, Elrond király összehívja azoknak a népeknek a tanácsát, akik még hűségesek Középföldéhez, hogy eldöntsék, mi legyen a Gyűrű sorsa.

Elmondja, hogy a Gyűrűt csak úgy lehet megsemmisíteni, ha a mordori Végzet Hegyének tüzébe vetik, ahol Szauron egykor készítette.

Frodó, a hobbit vállalkozik, hogy elviszi a Gyűrűt Mordorba.
Vele tartanak addigi hobbit társai, Samu, Trufa, Pippin és Aragorn-a vándor, aki Isildur örököse, és Gondor trónjának várományosa;
csatlakozik hozzájuk Szürke Gandalf;




valamint Középfölde szabad népeinek képviseletében Legolas, a Bakacsinerdő tünde-királyának fia,
Gimli,egy törp, 
és Gondor helytartójának fia, Boromir.

Ez a Gyűrű Szövetsége:




Az útjuk vezet Magyalföldön, Mória bányáin keresztül kénytelenek utazni, ahol Gandalf Khazad-dûm hídján megküzd a balroggal (az óidőkből megmaradt tűzdémon), és mindketten egy mély szakadékba zuhannak.

A Gyűrű Szövetsége halad tovább Lothlórienbe, egy tünde-országba, ahol Galadriel úrnő és Celeborn úr, az ország uralkodói befogadják őket, ajándékokkal látják el a Szövetséget, majd továbbutaznak az Anduinon, a Nagy Folyón.

Szarumán felállít egy ork-sereget a Szövetség üldözésére.
A Szövetség felbomlik. Külön utakon haladnak tovább.




2.  A két torony:

 „A gyülekező és egyre erősödő sötétségben, a gyűrű hatalma egyre nő, hogy utat találjon az emberekhez, akik oly könnyen elcsábulnak hatalmától.
Már közel jár, csaknem eléri célját, mert Szauron gyakorol majd hatalmat az egész világ fölött, még ha ez a világ végét jelenti is.”




„A tündék ideje lejárt.
Hagyjuk sorsára Középföldét?
Hagyjuk magukra őket?” - Tündék




Szarumán egyre nagyobb sereget gyűjt maga mellé.
Háromszáz-tízezerrel szemben!




„Az embereid követnek, bárhogyan végződjön is!”

„Hogyan jutottunk idáig?”

„Mindig van remény!”

„Volt valaha egy szövetség az emberek és tündék közt.
Régen egy volt a küzdelmünk és egy volt a halálunk.
E hűség iránt tanúsítunk tiszteletet!
Büszkén harcolunk újfent az emberek oldalán.” – A Tündék




„Az Entek megállapodtak!”
„Az Entek nem tudják megállítani ezt a vihart!”
„Ezek a fák a barátaim voltak.
Ismertem őket mag koruktól.
Némelyiknek még hangja is volt!”
„Gyertek barátaim, az Entek háborúba mennek!
Ez lesz az utolsó utunk!” – Az Ent fák




Az orkok és a Vasudvard ellen vívott csatájukban az Entek fái segítik a Gyűrű Szövetségét.

„Vasudvard tüze elterjed!  Nem lesz többet Hobbit Megye sem!”

Frodo egyre inkább a gyűrű hatalma alá kerül!

„Itt az idő, hogy együtt rántsunk kardot!”

A Fehér Mágussá vált Szürke Gandalf visszatér az egyesült seregekkel.




„Hogy lehetne a világ olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben?
De ez csak egy múló dolog, a sötétség.
Új Nap virrad majd fel!
És, ha egyszer kisüt a Nap, annál világosabban fog majd ragyogni!
Az ember azokra a történésekre fog emlékezni, melyek jelentettek is valamit, még ha kicsinyek is!
De azt hiszem Frodo úr, én már értem, tudom.
E történet résztvevői gyakran visszafordulhattak volna, de tovább mentek, mert volt mibe kapaszkodniuk!
Akad még jó ebben a világban Frodo úr, amiért érdemes kűzdeni!” – Samu, a hobbit társ

„Szauron dühe rettenetes lesz és pusztító!




Most minden reményünk két apró hobbit, valahol kint a mezőben!” – Gandalf




3.  A király visszatér

„Megátkoztak minket! …és mi sírdogáltunk, mert magányosak voltunk.
Lassan elfelejtettük a kenyér ízét, a fák susogását, a szél puhaságát, elfeledtük még a saját nevünket is!” –  a lény, akiben viaskodik személyiségének két oldala, a jó Szméagol (aki egykor hobbit volt) és a gonosz Gollam




„Szarumán mocska kimosódik.
A fiatal fák újrakelnek majd.” – Szilszakál az Ent fa

„Frodo minden nappal közelebb jut Mordorhoz.”

„Mindig kell neki a friss táplálék, de mindig csak mocskos orkokat kap. Azoknak nincsen túl jó ízük. Egyáltalán nincs. Ő édesebb húsra éhezik!” - Gollam

„Az emberek nem olyan gyengék, mint hitte Szauron. Fél ettől. Nem kockáztatja meg, hogy Középfölde népei egyesüljenek.” – Gandalf

„Miért segítsünk azoknak, akik nekünk nem segítettek?”

„Értsétek meg! Az eseményeknek már nem vethetünk gátat!” – Gandalf

„A hamvakból új tűz éled!
Az árnyból fénysugár tör elő!
Egy lesz újra a kettétört penge!
S király lesz a koronátlan fő!”

„Kovácsoltasd újra a kardot!”




„Nagy a csend! Ez a mély lélegzet, a lemerülés előtt!”

„Nem akarok harcolni, de várni úgy, hogy nem kerülheted el, még rosszabb!”

„Az ellenség kész a harcra, összegyűjtötte erejét!”

„Hát ez is eljött végül, a mi korunk nagy csatája! A tábla készen áll! A bábuk mozognak!”

„A jelzőtüzek fellobbantak!  A remény feléledt!”





„Az emberek vezérükre leltek! Követnek a csatába, sőt a halálba is! Reményt adtál!”




„Miért hagynátok itt? Ugyanannyi joga van harcolni, mint nektek! Miért ne küzdhetne a szeretteiért?”

„Szauron nem felejtette még el Elendil kardját!”




„Ne gyászold, akiknek eljött az ideje!”

„Nem hittem, hogy így végződik. Vég? Ez nem a vég!
A halál csak egy másik ösvény, melyre mind rálépünk.
Amikor a világ szürke esőfüggönye visszagördül, és minden ezüstös tükörré válik, akkor meglátod...fehér partokat, azon túl…egy távoli országot, mely zöld és napsütötte.” - Gandalf és Pippin beszélgetése




„Megtört a testem, el kell hogy engedj!
Apáimhoz megyek, és az ő dicső köreikben sem kell majd szégyenkezzek.” – Théoden király és lánya



„Nem hittem volna, hogy egy tünde oldalán halok meg!" - Gimli, a törp
"...és, ha azt mondanám, hogy egy barát oldalán!" - Legolas, a tünde
"...Azt vállalom!" - Gimli!




Frodo, a hobbit teljesítette a küldetését, barátja Samu segítségével.
Az Egy Gyűrű belezuhant teremtésének helyére, a Végzet Hegyének nevezett vulkán tüzébe, ahol megsemmisült, és így Szauron hatalma is elpusztult.





„Elkövetkezett a király ideje!
Legyen Áldás Rajta!




Ez a nap nem egyetlen emberé, de mindünké!




Építsük újjá együtt a világot, és osztozzunk benne a béke napjaiban!” – Aragorn




Aragorn király, aki ember, és Arwen a Tünde hercegnő egymásra találnak újra, és véglegesen.




„Hogyan veszed fel újra a régi élet fonalát, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút. Vannak dolgok, melyeket az idő sem képes helyrehozni, mert olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek.”




„A három gyűrű hatalmának vége. Eljött az idő az emberek uralmának. A tenger haza szólít minket.” - Tündék




„Drága hobbitok! Itt, most véget ért szövetségünk. Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könnycsepp keserű." - Gandalf 




„Megpróbáltuk megmenti a Megyét Samu, és meg is mentettük, de nem nekem. Az utolsó oldalak terád várnak!” – Zsákos Frodó




"Itt az idő Frodó!” – Gandalf





„Hát, haza értem!” - Samu





Gyűrűk Ura - May It Be - Enya - zene:







 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:


 

Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: