2017. december 19., kedd

Finomságok – receptek/3.


Finomságok – receptek/3.



- Túrós süti
- Diós kifli
- Lekváros linzer
- Gyümölcsös sajttorta
- Házi kenyérlángos, ahogy én csinálom :)
- Joghurttorta sütés nélkül







Túrós süti

Mindent beletett a tálba, elkeverte és a sütőbe tette. Isteni finom túrós süti lett belőle




Már évek óta készítem, hol mazsolával, hol nélküle. Volt, hogy konzerv barackot vágtam a tésztába, akkor is isteni finom lett.

Hozzávalók:

50 dkg túró
450 g tejföl
10 dkg szoba hőmérsékletű vaj
8 tojás
7 evőkanál liszt
7 evőkanál cukor
1 citrom reszelt héja
1/2 sütőpor
a tepsi kenéséhez:
vaj

a tálaláshoz:

baracklekvár
porcukor

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítjük.
A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében a keverő tálba téve kikeverjük. 
Az így kapott masszát a kivajazott (lisztezni nem kell!), magas falú tepsibe öntjük. 
A tepsit néhányszor a konyhapulthoz ütögetjük, hogy egyenletesen elterüljön a tészta, illetve, hogy a felesleges levegő távozzon belőle.

Az előmelegített sütőbe tesszük és annak erősségétől függően kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!)

Sülés közben jelentősen megemelkedik, majd amikor a sütőből kivesszük, összeesik.
Forrón ízlés szerint felszeleteljük, de kihűtve is isteni.



Forrás: eztnézdmeg.net






Diós kifli




Hozzávalók:

15 dkg darált dió + 5 dkg durvára vágott
15dkg vaj,
25 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 tk. sütőpor,
1 vanília cukor
1+1 tojás,
kevés tej ha szükséges
5 dkg csokoládé


Elkészítése:

A vajat a cukorral a vanília cukorral és egy tojással habosra kikeverjük.
Hozzá adjuk a darált diót és a sütőporral elkevert lisztet, majd ha szükséges kevés tej hozzá adásával jól gyúrható tésztát készítünk.
Jól kidolgozzuk.


A tésztát ujjnyi vastagra sodorjuk és kb. 5 cm hosszú darabokra vágjuk.
Kifli formára hajtjuk sütő papírral bélelt tepsibe rakjuk.
A kifli felét a másik tojással megkenjük és a durvára vágott dióval megszórjuk.
A többi kiflit csak megsütjük a gáz sütő középső fokozatán sütőtől függően 17-19 perc alatt világosra sütjük, mikor kihűlt olvasztott csokoládéba mártjuk.

(Piroska receptje)

💢

Lekváros linzer




Hozzávalók:

20 dkg finomliszt,
20 dkg rétes liszt,
15 dkg porcukor,
25 dkg margarin,
1 tojás,
1 tojássárgája,
1 csomag vaníliás cukor,
fél csomag sütőpor,
fél citrom reszelt héja

Töltelék:

baracklekvár

Elkészítés:

A tészta alapanyagait egy tálba tesszük és összegyúrjuk.
Nem pihentetjük a tésztát, rögtön kinyújtjuk nagyjából 3 mm vastagságúra.
Linzerszaggatóval kiszaggatjuk, ha nincs virágformájú szaggatónk, karikára is szaggathatjuk, csak akkor nem lesz olyan szép lyukas a teteje.
180 fokos sütőben 6 – 7 perc alatt megsütjük.
Vigyázzunk, mert gyorsan megsül!
Mikor kihűlt, baracklekvárral megkenjük és összeragasztjuk a tésztákat.
Porcukorral meghintve kínáljuk.
A fotón 3 adag linzer látható.

(Kulman Henrietta receptje)


(Forrás: egyszerugyorsreceptek)

💢


Gyümölcsös sajttorta




Hozzávalók 
20 cm-es tortához
a tésztához:

18-20 dkg édes, kakaós keksz
10 dkg darált dió
2 evőkanál puha vaj

a krémhez:

30 dkg natúr krémsajt
3 tojás
3,5 dkg étkezési keményítő
2,5 dl tejföl
10 dkg porcukor
1 dl tejszín

a tetejére:

30 dkg bogyós gyümölcs (eper, ribizli, áfonya...)
3 evőkanál méz
3 teáskanál zselatin

Elkészítés:

A kekszet apróra törjük, és összegyúrjuk a dióval és a vajjal. A sütőpapírral bélelt, kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk, és 160 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

Közben robotgéppel összekeverjük a sajtkrémet, a tojást, a tejfölt, a keményítőt, a porcukrot és a tejszínt. A krémet a kekszalapra öntjük, majd visszatoljuk a sütőbe még 50 percre, de 30 perc letelte után a sütő hőmérsékletét 120 fokra mérsékeljük. Amikor kész a sütemény, kihűtjük.

A gyümölcsöt a mézzel együtt felforraljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a zselatint. Hagyjuk kicsit hűlni, majd a tortára öntjük, ezután a süteményt egy napig hűtőszekrényben pihentetjük. Másnap levesszük róla a formát, a tortát felszeleteljük és tálaljuk.


Forrás: http://falusilibak.blogspot.com



💢



Házi kenyérlángos, ahogy én csinálom :)




Amire szükséged lesz:

- 50 dkg finomliszt
- 3 db krumpli
- 2,5 dkg élesztő
- 1,5 dl langyos víz
- 1 kk cukor
- só

A tésztához:

- 2 dl tejföl
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 fej lilahagyma
- bacon
- sajt

Így csináld:

1. Hámozd meg a krumplit, kockázd fel és sós vízben főzd puhára, majd törd át
2. Az élesztőt futtasd fel a langyos vízben, a kiskanál cukorral
3. A lisztet a krumplival és az élesztős vízzel jól gyúrd össze, adj hozzá ízlés szerint sót
4. Kb. 1 órát hagyd állni langyos helyen, majd oszlasd el a tésztát egy tepsiben és szurkáld meg villával
5. Előmelegített sütőben (175fok/7-es fokozat) 5 percig süsd, hogy a teteje szilárd legyen
6. Vedd ki, kend meg a tetejét tejfölös fokhagymával, tedd rá a lilahagymát, a sajtot és a bacont is

7. Süsd még további 10-15 percet, amíg a sajt meg nem barnul.
Kellemes sütést és jó étvágyat! :)

(Forrás: SussFozz)


💢


Joghurttorta sütés nélkül




A zselatinos sütiknél két dologra kell figyelni: mindig hideg hozzávalókhoz kell keverni a zselatint, és nem szabad főzni, csak langyosra melegíteni.


Hozzávalók:

150 g babapiskóta

2x 375 g natúr joghurt (nagy dobozos)

80 g cukor

2.5 dl habtejszín

20 g zselatin

Tetejére:

fél kg gyümölcs (meggy vagy málna, eper, stb…)

10 g zselatin

Egy kapcsos formában (nekem ez 24 cm-es) alulra elrendezem a kevés tejben éppen csak megmártott babapiskótát.
Mi csak úgy pakolgattuk, volt ahol egymásra is kerültek, nem voltak tökéletes sorban. A joghurtot kézi habverővel összekeverem a cukorral és a zselatinnal, majd langyosra melegítem.
Mikor a cukor elolvad, akkor már tökéletes.
Félretéve hagyom hűlni.
Közben a tetejére szánt gyümölcs felét pépesítem, összeöntöm a maradék gyümivel, hozzákeverem a zselatint, és ezt is langyosítom.
Főzni nem szabad, csak addig melegíteni, míg a zselatin felolvad.

A joghurtot közben betettem a hűtőbe, hogy kicsit rásegítsek a hűlésére.
Mikor már kezd összesűrűsödni, akkor felverem a tejszínt, hozzákeverem a joghurthoz robotgéppel,(így szép egyenletesen sima lesz) majd ráöntöm a babapiskótára.
Ismét hűtő, majd mikor már a gyümölcs is kezd sűrűsödni, az is mehet a torta tetejére.

Nekünk olyan 3-4 óra hűtés után lehetett vágni, de a legjobb, ha a fogyasztás előtti napon elkészül.


(Forrás: Falusi Libák)





Továbbá:






- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 






Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.