2017. június 22., csütörtök

Csillagnemzetségek - Lélelcsaládok - dr Czeizel Beatrix és Greskó Anikó - könyv



Csillagnemzettségek - dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó - könyv


Ez a könyv egy rendkívüli erejű, egyedülálló tanítást hordoz, amely felvázolja az egész Tejút Galaxis kozmikus történelmének emlékezetét a tizenhárom Csillagnemzetség és közel 230 csillag tükrében.
Egy olyan 7. Dimenziós tudás ez, mely által a Földbolygó Felemelkedésében elkötelezett fényküldöttek olyan mélységben ismerhetnek önmagukra, a bennük rejlő kozmikus teljességre, amely visszaadja számunkra azt a multidimenzionális tudatosságot és teremtő erőt, mely által sokkal valódibb pillérei lehetünk a közös álom megvalósításának.


A 13 Csillagnemzetség

Csillagnemzetségek

Első Földre érkezésünk előtti energia állapotunkban egy Csillagtérből érkeztünk, mely számunkra otthonként érzékelhető.




Bár már tudom, hogy e Csillagcsaládunk előtti energia állapotunk is, mely még tisztább és közelebbi az Egyhez otthonunk és családunk, de a Mostban kitárulkozó tudatunknak e Családokról van tapasztalható lenyomata, mely a közelmúltban vált elérhetővé.

A 13 Csillagnemzetség nagyobb körben való elterjedését szolgálta a IV. és az V. DNS aktiválás.

E nemzettségekről az eddigi tapasztalataimat és információimat szeretném megosztani, abban a sorrendben amiben számomra kitárul.




Delfin Csillagnemzetség

E család energiáiban, ahogy a földi delfineknél is, a feltétel nélküli gyógyító szeretet kiáradása az emberi szív számára, mit érzékel. 

A Delfinek családja tiszta gyógyítói energiát hordoz. 
Szeretet rezgésük által képesek átívelni a hozzájuk kapcsolódó lények lelkét az 5. Dimenzióba. 

Ezt teszik földi társaik egy-egy partravetődésük által ,mikor szellemtestükkel segítik a halálban megrekedt tudat görcsét oldva, az emberi katasztrófák haldoklóit. 

A számunkra érthetetlenül megnyilvánuló autista gyermekek közelükben megnyugvást találnak, hiszen tudatuk egy Dimenzióban rezeg, megértik, gyógyítják, szeretik egymást.

"A Delfin nemzettség a csillagközi tér, a kozmikus világegyetem gyógyító lényei, akik a Krisztus Tudatosság erejével, tulajdonképpen az örömenergiái által, a Megváltás hírének örömével gyógyítanak, rendkívül intuitív és telepatikus képességekkel."

Honnan tudod meg, hogy melyik Csillagcsaládhoz tartozol? 

Aki kérdez a válasz is benne rejlik. 

Ennek az oldalnak célja elsősorban az, hogy ráismerj Éned ezen aspektusára. 

Segítve ezen utadat adom közre az általam megtapasztalt családok rövid leírásait.




Sárkány Csillagnemzetség

A sárkányok nemzettsége Őrzői minőségben jelennek meg. 

Őrzői az Égi és Földi Rendnek, az Isteni Törvényeknek és a Hatalomnak. 

A legtisztább minőségű harcosai a Véd-elemnek. 

A Négy Elem Sárkányai. 

A négy minőségben négyféle Véd-elem rejlik, összekapcsolódva az elemek Entitásaival végzik feladatukat, védik az Igazságot. 

A Sárkányok nemzettsége a Hatalom égi és földi minőségű Szárnyas Oroszlánjainak védői.

"Isteni Rend és Isteni Hatalom őrzője, az Égitörvények betartója. 
Útjai a Nyolc szent ösvény, a Nyolc Harci erény (nekem a kínai tanítások a harcművészeti ágak jutottak eszembe és azokat tanítják)"




Unikornis Csillagnemzetség
  
Az unikornisok családjába maga ÉON vezetett és mutatta meg a legtisztább arany tavat, amit valaha láttam, hogy benne megtaláljam azt, amit keresek. 

Ekkor láttam magam először fickándozó delfinnek a tóban, aki játékosan egy aranypénzt hoz a felszínre és helyezi Éon lábai elé hálából a segítségért, amit megmutatott, hogy tovább haladhassak magam megismerésében. 
Ez a család a sors gyógyítóiminőségét képviseli.

Elakadt folyamatok, élethelyzetek, kapcsolatok elsimítói, ha a segítségre szoruló kellő alázattal elfogadja azt, amit megmutatnak neki a továbblépéshez. 

Egy nagyon lényeges vonás az mire az Unikornis minőségnek figyelnie kell önmagán, a folyamatokba belenyúlnia nem lehet. 

Mások helyett nem cselekedhet, csakis a megvilágítás az ő dolga. 

Ha a segítségre szoruló másképp cselekszik ítélet nélkül kell tovább haladnia.




Szárnyas Oroszlán Csillagnemzetség

A szárnyas oroszlánok energiáit Szent Királyainkon keresztül tapasztaltam meg, kik a legmagasabb rendű Hatalom és a Kormányzás legtisztább földi képviselői . 

Hatalomuk megynyilvánulása a Szolgálat és az Alázat által válik a beavatottság legmagasabb fokává. 

Atilla legfényesebb koronaékét a Római hadjárat előtti álma, és az álom hatására az Erő, a szolgálatban való megnyilvánulása adja. 

Szent István király, Mátyás király emberi akaratuk ellenére hozott döntések a teljes önfeladás, Isteni vezettetés legalázatosabb szolgálatában teljesednek ki ,e csillagnemzetség legfényesebb földi testesülései.

A mellettük és szent kötelékkel hozzájuk kapcsolt pár-enegia a szárnyas oroszlánok mágusai a pálos generálisok. 

A szárnyas oroszlánok nemzettségének földi megnyilvánulásai a nemzetek, csoportok , vezető, kormányzó, nagyjai, kik az Igazság útján, a Fény erejével vezetik a rájuk bízott csoportokat, betartva az Isteni Rend Törvényeit, a Szent Korona energiájával kacsolódva az Égi Tanácshoz.


Ízeltábúak Csillagnemzetsége

Ehhez a nemzettséghez személyes kapcsolódásom van. 
Niomé a csodálatos pókkirályné, ki a legtisztább és fényesebb energia e térben, a védelem hálóját szövi az univerzumokon keresztül. 

Egyik meditálásom közben amikor ráhangolódva kértem segítségét abban, hogy miközben megnyitom magam a felsőbb világnak minden olyan alacsony rezgést és sötét energiát aranyhálójával semlegesítsen amely zavarhat, Ő készségesen és szeretettel teljesítette. 

Ettől a naptól kezdve közös munkánk elkezdődött.

 A védelem, mit semlegesítő hálója által biztosít minden "munkám" alkalmával, a szíveket összekapcsolva aranyhálójával csodálatos és felbecsülhetetlen.

Az Ízelt lábúak nemzettségének Szent feladata az Isteni kiáradás teljesültének univerzumokon keresztüli ellenőrzése, rögzítése és visszajuttatása az Egyhez. 

Pók testvéreink készítik az életfilmeket. 

Az összes olyan technikai eszköz, mely a megfigyelés , kommunikáció, informatika, általuk a 4. Dimenzióba ( közös tudatunk) lehozott információ révén került. 

Ennek vannak negatív és pozitív hatásai is. 

A negatív hatások semlegesítője NIOMÉ. 

Kérjétek az ő segítségét abban, hogy az alacsony rezgésű, kutató jellegű energiákat távol tartsa.


Kígyók Csillagnemzetsége

A Kígyók Nemzettségének két ága a férfias jellegű energia a Tanító Tudás és a nőies jellegű energia a Gyógyító Tudás. 

Egy szellemi tégelyből indulnak és ketté ágaznak mint a Hermész boton, ahol a két poláris erőt szimbolizálják.

A férfias Tanítói Tudás az arra születettnek ráhangolódással megnyitja azt a fényutat aminek végén a 12 Tudás Fája található. 

A szándék erejével az emberi lélek megfelelő tudatszint elérésekor felveheti e kódokat, hogy segítse a Földi feladatának teljesítésében. ( asztrológia, szakrális geometria....) 

Fontos, hogy a Tanítói Tudás megszerzésével alázattal szolgálja a Föld és a Földi Család Rendjének felemelkedését és csakis erre használja.

A nőies gyógyító energia személyes tapasztalatot nyitott számomra. 

Azt az erőforrást nyitja meg az arra születettnek, hogy energia rendszerét közvetítőként használva a Fény gyógyító erejét átáramoltassa testén és ekként nyújtson segítséget a változást, gyógyulást akaró társainak. 

Fontos tapasztalat, hogy csakis akkor áramlik tisztán át a Fény gyógyító hatása, ha az átengedő közvetítő önfeladást gyakorol. 

Az eddigi emberi tapasztalatait félre rakva, saját gondolati és érzelmi világát kiiktatva alázattal adja át magát a Fény erejének. 

Mindegy, hogy a gyógyító, növényekkel, kézrátétellel, masszázzsal segít.

A két energiapár elválaszthatatlan Egyként Ható Erőként Van jelen 2009.01.29.-étől az új Rendben a Földön




Hellebrand Henriett Festőművésznő alkotása


Medvék Csillagnemzetsége

Ez a Csillagnemzetség a Bölcsesség- Tudás Tanítását képviseli. 

Példázaton keresztül tanít a Krisztusi Tudathálóhoz kapcsolódva a Bölcsesség sugarán át . 

Jézus, Kuthumi Földi Családban leszületett megtestesülései e nemzettségnek. 

A szeretet aktiválása, a nyugalom, béke és bölcsesség jellemzi energiájukat. 

Morné mutatta be nekem nemzettségének energiáit.

Morné a Galaktikus Tanács egyik tagja , nemzettségének Fényes képviselője. 

Az ő segítségével kapja meg szabad akarata és szándéka által az emberi lélek a Hét Tudás Hét Sugarának beavatottságát, mely elvezeti a Hét Isteni minőségbe, hogy ez által szolgálja és vezesse a Földi család felemelkedését a Krisztusi Tudathálóhoz kapcsolódva.

Minden Földi családtag ( bármely csillagnemzetség tagjaként) ki vállalva feladatát rálép a Fény, Igazság ösvényére összekapcsolódik a Krisztusi Tudatháló Szent energiájával. 

Annak a családtagnak a szívében szeretet és bölcsesség virágzik. 

Ez az Alap pillére az Új Föld Rendjének: Szeretet, Fény, Igazság. 

Erről minden nap számot kell adnunk, minden emberi megnyilvánulásunkkor. 

Amíg az ember a Földön jár a Fény ösvényén, megbotlik, régi érzelmi és gondolati energiái átveszik az irányítást. Ezért kell ébernek lenni és a Megbocsátás Erejével és a Szeretet Oldásával botlásainkat felismerve újra és újra visszatérni a Fény útjára.




Pegazus Csillagnemzetség

E csillagnemzetség égi hírnöki csatornája összeköttetésben van Gábriel arkangyallal. 

Isten hírvivői ők, akik az információ áramlásával eljuttatják az embereknek azokat az üzeneteket, amelyek a továbblépésükhöz szükségesek. 

Összekötik a társakat, eljuttatják, elküldik az üzenet által azokra a helyekre az embert, ahol tanítások várják, ahol újabb tapasztalatot gyűjthet. 

Legyen ez egy könyv, egy tanfolyam egy párkapcsolat vagy egy otthon amire vágytunk.

 Figyelmük sokrétű, hogy befogadja az impulzusokat, melyeket később másokkal megoszthat. 

Nélkülük nehezen jutnánk el a ránk váró kapcsolódási pontokhoz.

Fontos tudniuk, hogy e hírnöki szerepért ők sem várhatnak hálát, és a keserűség érzés amit akkor éreznek ha a tovább adott információ által a segítséget kapó magasra jut és ebből ők nem részesülnek -a csapda számukra. 

Isten egyformán gondoskodik minden teremtményéről, és megadja számára a legjobbat. Ennek megakadályozói csakis mi vagyunk azzal, hogy a nem szeretettség állapotába kerítjük magunkat és azonosulunk érzéseinkkel.




Angyalok Csillagnemzetsége

Talán ez a Csillagnemzetség, amely az emberek lelkéhez a legközelebb áll. 

Oly régóta vannak jelen szívünkben, imáinkban, fohászainkban. 

Az angyalok csillagnemzetségének tiszta fénye elkíséri az embert születése óta. 

Őrangyalaink vigyáznak ránk és azt mondjuk ha egy gyermek meghal, angyal lesz belőle.

 Az Angyalok Rendje különböző feladatokat ellátó angyali lények. 

Kinek kinek nagyobb Erőtere és Hatóereje számunkra hierarchikus lépcsőként jelenik meg. 

E csillagnemzetség hivatott segíteni , gyógyítani az emberi lélekcsaládot kérésünkre, és hozza el Teremtő Egy Szent Istenünk Igéjét a Földi Rendbe és a Földi lélek családhoz. 

Közvetítik szívünkből kiáradó kérés és óhaj energiákat, hogy a szinkronicitás (véletlenszerűség) által imáinkra választ hozzanak, lehetőségeket tárjanak elénk.

A Most energiáiban a Védelem legfőbb angyala Mihály Arkangyal, a Magyar Nemzet védő angyala Gábriel Arkangyal, valamint 2008.12.27.-étől MIDÁR arkangyal a magyar lélekcsoport vezető hangjaként jelenik meg és hozza el számunkra azt az energiát, mire legnagyobb szükségünk van. 

Kérjük őket, hogy a Védelem és a Tisztítás energiáival segítsenek az egyes embernek, a Magyar Nemzetnek és a Földnek az egyensúly megtartásában.

Az elementálok és a dévák is az Angyali hierarchia részei. 

Az elementálok az emberek szeme előtt ritkán, megjelenhetnek: ködszerű foltok, felvillanásokban.

A törpék, manók, tündérek, faunok, szilfek (légi szellemek), szalamandrák (tűzszellemek), a sellők (vízi szellemek) is az angyali rendbe tartoznak.





Az elementálok szoros kapcsolatban állnak a Földdel és a Négy Elemmel. 

Vannak közöttünk kiknek felvállalt feladata a velük való kapcsolódás hogy a Föld embereken túli élővilágát egyensúlyban tartsák.




Madarak Csillagnemzetsége

Ennek a nemzettségnek a szerepe az égi energia szállak kötésében , áthorgonyzásában játszik fontos szerepet. 

E csillagnemzetség fényes küldötte TATU a sas mutatta meg nekem munkájukat.

Az Égi madarak fényszálakat húznak át az emberek által megnyitott dimenziókapukon keresztül , és a Földi madár testvérüknek átadva e szálakat, azok lehorgonyozzák a Föld horgonyzó pontjain és tovább húzzák költözésükkel más jelentős energia pontokra.

 Ezáltal járulnak hozzá a különböző rácsok, hálók kialakulásában. 

A rácsok szálait a Madarak Csillagnemzetség képviselői az energia vonzással húzzák át a Földre azzal a dimenzióval összeköttetésben, amely a hozzájuk kapcsolódó bolygó.

 Ebben a munkában a madarak és a cet félék, bálnák és delfinek szoros energia kapcsolatban állnak.

Az óceánok és tengerek energia pályáit ők horgonyozzák le a Földön. 

Bár szorosan nem e Csillagnemzetséghez kapcsolódik azonban számomra itt és az Angyalok Csillagnemzetségénél jelent meg a Bálnák sorskódja. 

A bálnák számomra is kőbe zárt angyaloknak jelenetek meg, kik e nagy testbe zárva végzik szolgálatukat hogy később visszatérhessenek eredendő csillagenergiájukba.

Az általuk és a Madarak csillagnemzetsége által hozott energia pályák a mágneses rács, a Krisztusi Tudat rács vagy háló a Magyarság Tudat háló és még számos jelentős energiát hordozó az emberiség számára kapcsolódási pontként megjeleníthető hálók, melyek a Felemelkedésben játszanak fontos szerepet. 

Az egyes emberi hálók, a csoport hálók, a nemzeti és Föld hálók és a Kozmikus hálók. 

E hálók vagy rácsok kialakításában és formálásában az emberi lélekkel kapcsolódva más Csillagnemzetségeknek is szerepük van.




A párduc - Hellebrand Henriett Festőművésznő alkotása


Macskafélék Csillagnemzetsége

A Macskafélék Csillagnemzetségének felvállalt Szent feladata a Szabadság Védelme.

 Harcosok kódjait hordozzák kreatív, megérzéseken alapuló harcmodorukkal. 

A Szárnyas Oroszlánok Védelmezőiként az Isteni Igazság, és Szabadság harcosai. 

Kifinomult energiáikkal a Földi társaikhoz hasonlóan puha, árnyékként suhanó intuitív módon nyilvánulnak meg. 

Ha a Véd-elem két Csillagnemzetségben megmutatkozó energiáit egymás mellé illesztjük megtaláljuk a Sárkányok Nemzettségének férfias, és a Macskafélék nemzettségének nőies Egységét.

Személyes élményem a két védő energiával a 10. DNS aktiválásnál volt, ahol a megnyíló kapu négy pontján négy Sárkány Harcos és két ponton két Nagy Macska harcos állt Őrt. 

Ez előtt csak Sárkány harcos energia Véd-elemmel találkoztam aktiválások során.

Az én megértésemben ez a Szabadság üzenetét hordozza ettől a ponttól a Magyarság Tudat hálójának a Krisztusi Tudat hálóval megnyilvánuló kapcsolódásánál.


Emberek Csillagnemzetsége
  
E Csillagnemzetség által kaptam a legteljesebb képet a 12 Csillagnemzetségről. 

Mélyen az emberben lapuló magként, csirája kipattanó rügy, 12 levél, mely alkotja e nemzettség lényegét. Szemeim előtt egy Életfa növekedett fel, melynek 12 ága a 12 csillagnemzetség és az emberi Szív Őrzi e magot, mely DNS-ünkben gyökerezik.

A legtisztább formában létező emberi megnyilvánulás az Univerzumban e nemzettségnek a kódja hordozója minden nemzettség kódjainak, melyek felnyitásra várnak a Földi ember számára. 

Hiszem és tudom, hogy a tudatos lét rejtett lépcsőfokain e kódok megnyílnak és a földi ember ráébred mi rejlik Magjában. 

Ráébred, hogy Egyként hordozza a csillagnemzetségek mindegyikét, ráébred, hogy Felelőssége, Hatalmában gyökerezi. 

Ha tehetném 12 színnel írnám e sorokat hogy ezzel is kifejezzem azt a mintázatot amit az Isten Ember hordoz.

  
+1 Mindent Átható Csillagnemzetség (Szentlélek)

E Csillagnemzetség felfogásában egy meditációban kaptam segítséget. 

Azt tudtam, hogy e nemzettség az Egy kiáramlásához legközelebb kapcsolódó és megnyilvánulása tisztán szellemi energia, mely mindent átsző az Univerzumban és mi emberek Szentlélekként azonosítjuk. 

A meditációmban kértem, hogy a Földön megnyílvánuló legmagasabb tudatszintet érhessem el, ha kellően tisztának és fényesnek találtatok a Teremtő Szent Átvilágítói által. 

Ekkor tudatomban Gaia jelent meg, mint e Földi tér legmagasabb tudatú megnyilvánulása. 

Gaia az élő, impulzív energia, mely áthatja a Vaskristály mag Szívét és kapcsolódik a Forráshoz, az Egyhez. 

Eddig is kapcsolódtam mint Örző és Nyitó, Kiegyensúlyozó Erő hozzá, de most egy teljesen új lényegét ismertem meg.

E Csillagnemzetség minden létezőt átszövő Univerzumunkban és hordozója a legtisztább Forrás energiának, mely lehetővé teszi a felébredt tudat kapcsolódását ahhoz a térhez, mely jelleget öltött benne és ahhoz az energiához mellyel kapcsolódik Csillagkódjaival.


Köszönet dr. Czeizel Beatrixnak és Greskó Anikónak kik egyedülálló munkájuk révén elhozták elsőkét ezen információk energiáit és könyvük által átadták nekünk Csillagnemzetségek ( www.yahunagaia.hu)
forrás:aranybolygó.eoldala.hu





A teremtés tánca














Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Annunakik közöttünk?


- Misztikus Magyarország - A Szuperkocka rejtélye:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/01/misztikus-magyarorszag-szuperkocka.html


- Koncentrációs gyakorlat - Auralátás finomítása:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/03/koncentracios-gyakorlat-auralatas.html

- A kínai egészségmegőrzés fegyvere - a fésű:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/04/a-kinai-egeszsegmegorzes-fegyvere-fesu.html



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:


- Az utolsó Táltos:


- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html


- ŐSI TUDÁSUNK - HAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


- RÉGÉSZET ÉS TÖRTÉNELEM - Turáni népeink: 



- Paál Zoltán - Az Arvisurából - részlet 1. -  2.: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html

- AZ ÖZÖNVÍZ: 

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:




- Az Ég Fiai - animációs film a magyarság keletkezéséről:


- Itt és most a nagy TITOKRÓL lehullott a lepel:

- A Teremtő sosem csinál selejtet - Teremtés-Tudatos Táplálkozás:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/06/a-teremto-sosem-csinal-selejtet.html

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak - könyv:

- L, a Fényhozó - Szerző: KIAS - könyv:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/06/kias-l-fenyhozo-konyv.html

- Csillagnemzetségek - Lélekcsaládok - dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó - könyv:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/06/csillagnemzettsegek-dr-czeizel-beatrix.html






Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: