2017. augusztus 19., szombat

Világkorszakok


Világkorszakok

A tavaszi napéjegyenlőség, amely a csillagászati év kezdete (március 21.), a zodiákus Kos jegyével indul.
A Nap évről évre a tavaszi napéjegyenlőség idején nem ugyanabban a helyzetben áll, mint az előző évben.
E jelenség magyarázata a földtengely elmozdulása.
Ebből adódóan a tavaszpont végigvándorol az ekleptikán (a 12 állatövi jegyen), mégpedig ellentétes irányban az állatövi jegyek sorrendjével, vagyis hátrafelé.
Ez a precesszió jelensége.



Az állatövi jegyek sorrendje:

Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak

Ennek értelmében tehát megfigyelhetjük, hogy a Napunk akárcsak az összes többi Nap az Univerzumban vándorcsillag, ami azt jelenti, hogy folyamatos mozgásban van.

Egy 77 körös spirálrugó alakú pályán halad felfelé a Tejúton.

Ha a tetejére ér, akkor elérkezik a Naprendszerünkre, így a Földre az adott evolúció szerinti teljes megvilágosodás.

Ezt a spirális utat a Nap nagyjából 2 millió év alatt járja be.
A 77. kör vége és a 0. kör kezdete egyazon pont, tehát a 77. kör végéhez érkezve a 0. pontba visszafordulva, kezdődik az elejétől az újabb spirális út.

A távoli múltban, főképp a keleti kultúrákban a régi bölcsek és tudó emberek értették ezt az önmagába visszaforduló struktúrát, s jelrendszerükben a saját farkába harapó kígyóval szimbolizálták (Uroborosz).



uroborosz


A körbe futó, jobbra forgó tűz elem, a Fiú benne van, a kúp hegye az Atya, 
uroborosz - időhurok, a világegyetem működésének az alapja ez a modell




Kisfaludy György video:



Ennek az örök körforgásnak a lényege, hogy minden 77 körben egyre fejlettebb és fejlettebb evolúciós szintre lép az adott Naprendszerben helyet foglaló élet.
Ez, a mi esetünkben a Földre vonatkozik.

A 77 kör, korszakokra osztható:

22 zöld

7 ezüst

7 arany

38 kristály

3 gyémántkor

ezek a korszakok a mentális és szellemi fejlettségi szintekre utalnak.

Minden egyes kört 25920 év alatt teszünk meg.

Egy-egy kör felosztható még négy 6480 éves ciklusra:

fehér

arany

bordó

fekete

Jelenleg a 29. kör és a 30. kör váltásán állunk, ami azt jelenti, hogy az utolsó ezüst világból jövünk az első arany világba.

Most fog lejárni a 6480 éves fekete ciklus is.




A 25920 éves precesszió alatt áthaladunk mind a 12 állatövi jegyen, ez a világév.

Egy jegyen az áthaladás ideje 2160 év, amit világhónapnak nevezünk.

Napunk 72 év alatt tesz meg 1o -ot, tehát egy állatövi jegy 30o-ot jelent

Ez, az egy fokra jutó 72 esztendős út pedig egy-egy világnapnak felel meg. (tehát kb egy emberi élet 1 nap!)

Ezeknek, az időegységeknek rendkívül nagy a szerepük a Föld és az emberiség életében.
A nagy világév a Föld életében mindig egy-egy hatalmas korszakot fejez ki.

A precessziós út során, a zodiákus jegyein áthaladva a Napunk hatása hatványozódik az állatövi jegyek hatásaival, s így korról korra mindig más-más hatást gyakorol a földi életre.

Az egy éves Nappálya kezdetét a mindig tavaszi napéjegyenlőségtől számítjuk, s ezt tekintjük a Kos 0. fokának.

A 25920 éves precesszió során azonban a Nap máshol foglal helyet.

Jelen pillanatban, a Halak, és a Vízöntő az átmenetében tartózkodik.

Nem keverendő össze tehát a Nap precessziós mozgása az állandó állatövi jegyekben az éves nappálya haladásával, mert a precesszióban a Nap az a zodiákusok sorrendjével ellenkező irányban halad.

Őseink megtalálták az összefüggést a Nap a csillagjegyekben való elhelyezkedése és a földi élet szellemi minősége között, attól függően, hogy a Napunk a precesszió során melyik jegyben milyen hatást gyakorol a Földre.

A 6480 éves korszakok mind a mentális, mind a spirituális állapotra utalnak,
de ezeken a korszakokon belül is, a 2160 éves világhónapok ciklusainak, szintén meghatározható jellemzői vannak:

Oroszlán: A földi élet még összhangban van a természettel és az égi törvényekkel.

Rák: Felborul az ősi tisztaság egyensúlya, nyughatatlanság és zavar a jellemző

Ikrek: Az emberi gondolkodásmód és a földi élet ismét kezdett kibontakozni.

Bika: Anyagias elemek kezdtek előtérbe helyeződni, az élet sokat vesztett szellemiségéből.

Kos: Megindul újra a szellemi fejlődés, az anyagi dolgok helyét átveszi a spiritualitás.

Halak: Visszavágyódás a szellemi és a lelki egyensúlyhoz.

Ám a mentalitás és a spiritualitás a sötét időszakát éli annak ellenére, hogy a Halak elején megjelent Jézus, aki a világosság felé való vágyódást megszemélyesítette.

Vízöntő: Ez a korszak most indul el, (vagy legalábbis az átmeneti időszakban vagyunk), óriási változásokat idézve fel a földi életben.
A Vízöntő hatásának köszönhetően, minden a feje tetejére lesz állítva, hogy a régi világból megszülethessen az új.



Megkezdődött a korszakváltás, amit sok nemzet próféciája megjövendölt.
Ez nagyon fontos dolog az emberiség életében, mert most ismét tudatosan beleszólhat a saját sorsába.

A korszakváltás és az ezzel járó spirituális fejlődés mindenképpen bekövetkezik.

A kérdés csak az, hogy az emberiség mekkora része élvezheti az „új világot”?

Ha továbbra is úgy gondolkodik az emberiség, hogy a nézeteltéréseket csak háborúval lehet megoldani, és tovább folytatja az önpusztító, környezetpusztító tevékenységét, s hagyja, hogy a rossz gondolat vezérelje, hát, hogy is fogalmazzak, nem lesz túl nagy a népsűrűség a Földön egy ideig.

Ha viszont elérünk egy „kritikus tömeget” akik úgy gondolják, hogy vissza kell térni az egységes harmóniához és a Szeretet Kozmikus Energiájával minden baj és konfliktus megoldható, akkor minden bizonnyal zökkenőmentes korszakváltásnak lehetünk tanúi.

Tehát tudjuk, hogy a Nap precessziós pályája 25920 év, és ennek következtében 2160 évenként áthalad az egyes állatövi jegyeken.

Fontos tehát megjegyezni, hogy a korszakok fordított irányban következnek egymás után, miszerint a Vízöntő kor nem Bak, hanem Halak korszaka után következik.

Nem lehet azonban meghatározni az egyes korok közötti pontos átmenetet, mert nem egyik pillanatról másikra köszöntenek ránk, legyen elég információ az, hogy az előző korszak (Halak) kezdete valamikor Jézus születésének idejére tehető, s a mai kor (Vízöntő) pedig valamikor a második ezredév kezdeti időszakában indul, vagy indult el.

Többféle magyarázat született a Vízöntő kor kezdetére, egyesek 1997 tavaszpontjára teszik ezt az időt, mások ragaszkodnak a Maya naptárkövek rendszeréhez, miszerint 2012-ben volt a korszakváltás.




Igazság szerint a pontos váltás meghatározásának nincs jelentősége, gyakorlati haszna kb. annyi, mint ha egy embernél a gyermekkor, a felnőttkor és az időskor közötti átmenetet szeretnénk napra pontosan meghatározni.


Forrás: zafirenergia.hu








Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Annunakik közöttünk?


- Misztikus Magyarország - A Szuperkocka rejtélye:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/01/misztikus-magyarorszag-szuperkocka.html


- Koncentrációs gyakorlat - Auralátás finomítása:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/03/koncentracios-gyakorlat-auralatas.html

- A kínai egészségmegőrzés fegyvere - a fésű:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/04/a-kinai-egeszsegmegorzes-fegyvere-fesu.html



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:


- Az utolsó Táltos:


- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html


- ŐSI TUDÁSUNK - HAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


- RÉGÉSZET ÉS TÖRTÉNELEM - Turáni népeink: 



- Paál Zoltán - Az Arvisurából - részlet 1. -  2.: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html

- AZ ÖZÖNVÍZ: 

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:




- Az Ég Fiai - animációs film a magyarság keletkezéséről:


- Itt és most a nagy TITOKRÓL lehullott a lepel:

- A Teremtő sosem csinál selejtet - Teremtés-Tudatos Táplálkozás:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében - 
Fénygyógyszer
Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak - könyv:

- L, a Fényhozó - Szerző: KIAS - könyv:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/06/kias-l-fenyhozo-konyv.html

- Csillagnemzettségek - dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó - könyv:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/06/csillagnemzettsegek-dr-czeizel-beatrix.html

- Smaragdtábla -Az Atlantiszi Thoth története:

- A "Szárnybontók" – A Gömb lények - Kék Avianok avagy a Központi Faj története:





Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: