2013. április 3., szerda

Különös fények a Pilisben - Pálosok - Szkíták



Különös fények a Pilisben




Emlékszem, amikor először hallottam ezt a szójátékot: Pilis-Pálos-Pólus. 


Eltöprengtem, hogy vajon milyen összefüggés lehet a Pilis-hegység, a Pálos Rend és a magyar őstörténelem egyik kiemelt jelentőségű térsége, a Föld egyik Pólusa között.

A Pilis-hegység egy ősi magyar királyi központ volt. 

Vannak, akik vitatják ezt, vannak, akik mellette érvelnek. 
Az viszont tény, hogy a Pálos Rendnek a központja a Pilisben volt, s az is aligha vitatható, hogy az Árpád-házi királyok szent helyek sokaságát létesítették itt. 
Akkoriban még aktívan működött a magyar beavatott remeték vezénylete alatt a Pilis megannyi spirituális erőtere, de később valamilyen rejtélyes oknál fogva ez másként alakult.


A Pálos Rend 



“Ha tudni akarod az ország soros állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére. 
Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.”




- Pázmány Péter -





 Boldog Özséb – A Pálos Rend alapítója


A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, amelyet a római pápa is elismert. 

Névadója Thébai (Egyiptomi) Remete Szent Pál, akinek az égisze alatt született ez a Rend. 
Boldog Özséb a tatárjárás után alapította meg a Pálos Rendet és építette fel a pilisszentkereszti kolostort. 
De ezen kívül még két hely számított pálos központnak: Pilisszentlélek és Pilisszentlászló. 
Nem volt könnyű dolga Özsébnek, még Aquinói Szent Tamás közbenjárásával együtt is évtizedekig ment a huzavona, mire nemzetközileg is elismerték a Rendet. 
Özséb egy látomástól vezérelve gyűjtötte egybe a remetéket, jóllehet eme daliás emberek nem a klasszikus remetékre jellemző módon éltek.
 Például jártak emberek közé, de hallgatási fogadalmat tettek.

A Pálos Rend élete összefonódik nemzetünk sorsának alakulásával. 

Történelmünk során, amikor megbénították tevékenységüket, a nemzet sorsa törvényszerűen rosszra fordult. 
Hitük, lelkük tisztasága ma is több, mint egyszerű szakrális üzenet. 
Őseik titkát őrzik, fehéren, tisztán, bölcsen, kivárva amíg felnő egy igaz hitű új nemzedék, a sok mélyre ásott igazság tiszta lelkű befogadására. 



 
Érdemes eltűnődni azon, hogy a névadó szent éppen ott – Thébában – remetéskedett, ahol az újbirodalom fáraóinak a legnagyobbjai nyugszanak békében. 

Gyakorlatilag itt egy pillanatra összekapcsolódik az egyiptomi és a magyar szellemiség és hagyomány.
A Rend megalapításakor különös jóslatok jelentek meg a pálos évkönyvekben Magyarország sorsával kapcsolatban. 


Az egyik ilyen röviden így foglalható össze: Magyarország a pálosokkal növekszik, ám gyengülésükkel hanyatlik. 

Kevesen tudják, de amikor a legendás Mátyás királyunk hadba vonul, mindig egyetlen szent támogatásáért fohászkodott: Szent Pál közbenjárásáért. 

De ez a Szent Pál nem a bibliai Szent Pál és nem is Remete Szent Pál, hanem egy harmadik. 



Pálos

 

Lelkek, kik a Fényt halljátok, tudjátok-e magatok?!

Feltört-e már bennetek a feladat, mit hoztatok

Szívetekkel új köntösben, új színpadon

állva bár

Ugyanaz-e az igazság, mit a Hitünk szól alánk?!

 

Ti, akik a valóságot lehunyt szemmel látjátok

S úgy alkottok ítéletet, hogy az Ég a bírátok

Ti, akik a Jóra leltek, bármíly sűrű rossz között

S átéreztek minden sorsot, mely Embernek öltözött

 

Tudjátok-e magatokat?

Hív-e már a régi dal?

Késztet-e bent segítségre, tettekre Egy ősi hang

Hogy a Jelent formáljátok, s tisztítsátok Szellemünk

Elmosva a törvénykönyvet, mit a sötét írt nekünk

 

Akik régen, Keresztül a tengeren és földön át

Összehúzták az időnket, hídat állva úgy alánk

Hogy a kétség folyamát, mind félsze nélkül szelte...

Feléledtek-e ma újra?!

Fel, Egy Új életre!

 

Pártus, Szkíta, Hun és Magyar, Táltos Lovak, Mágusok

Ébredjetek emlékekre!

Sorsból nekünk Egy jutott;

Legyetek hát Napot hozó, lángagancsú Szarvasok,

S ragyogjatok a Világra!

Keljetek fel Pálosok!

 

- Fehér Barna verse






Bunyevácz Zsuzsa

Az örök bölcsesség útján

A Grál magyar lovagjai, a pálosok


A pálosok egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szféráiban láttak – tartotta a rend történetét megíró Gyöngyösi Gergely, aki 1520 és 1532 között a pálosok generálisa volt. Novemberben óhatatlanul foglalkozunk az elmúlással. A halál azonban - a régmúlt nagy beavatottaihoz hasonlóan - a pálosok számára sem az elmúlást jelentette. A rejtett barlangokban folyó, csak beavatottak számára ismert szertartásaikon az „örök bölcsesség útját” keresték.

A Szent Grál kutatói közül sokan úgy vélik, hogy az nem egy kézzel fogható tárgy, hanem sokkal inkább egyfajta Istentől kapott titkos tanítás, rejtett bölcselet. Az arra érdemesek beavatás útján kerülhetnek ennek a hihetetlenül ősi, rejteki tudásnak a birtokába.

Az egyes beavatási szertartások sok mindenben hasonlítanak egymásra.

Dionüszosz istenkultusza az antik világ legjelentősebb beavatási iskolája volt. Szertartásaik közös eleme a halál és az újjászületés átélésének élménye volt. Sok minden arra vall, hogy ténylegesen átélték azt, ami a halál pillanatában történik, tehát átléptek az anyagtalan világba, a beavatottak így szert tehettek a tudásra, azaz közvetlen kapcsolatba kerülhettek a gnózissal.

Platón allegóriái közül talán legismertebb a barlanghasonlat, amiben rámutat a barlangban leélt szolgasorsból való kiszabadulás, azaz a gyakran lélektelen beidegződésekkel teli életből való kilépés szükségességére. E gondolat ragadta meg a későbbi gnosztikusokat is: tanaik szerint a lélek az anyagba, a testbe, az anyagi világban van bebörtönözve. Úgy vélekedtek, hogy az emberi élet leginkább a víz alatti élethez hasonlítható, ahol nem tudatosodik az ott élőben, hogy felette fény van. Elég lenne, ha csak egyszer felúszna felszínre, majd visszatérne a tényleges élettérbe. Azok az emberek, akik a gnózis (tudás, bölcsesség, ismeret) birtokában vannak, képesek a felszínen úszni, és erre másokat is meg tudnak tanítani. Ennek a képnek a barlangban való megjelenítése a beavatási misztériumok alvilágba szállását juttatják eszünkbe.

A barlang szimbolikát számos filozófus és beavatott átvette és továbbfejlesztette. Egyik közülük Porphürosz (232-304), aki nem mulasztja el megjegyezni, hogy a vének a barlangot nemcsak az anyagi világ szimbólumának, hanem a láthatatlan erők jelképének is tartották. Valószínűleg ez a szimbolika az oka annak, hogy Platón, Empedoklész és Püthagórász is sziklabarlang formájában jelenítették meg világunkat.

C. Knight és R. Lomas szabadkőműves szerzők a jelöltek harmadik fokozatba való beavatást így írják le: „jelöltnek elmondják, hogy ennek a fokozatnak a fő eszméje a halál. A rituálé első része sötétben zajlik, és drámai módon fejeződik be, amikor a jelöltet meggyilkolják, és „élettelenül” fekszik a padlón egy halotti lepelbe begöngyölve. A szertartás tovább folyik a sötétben, míg egy bizonyos aktus elvégzése után a jelölt ki nem emelkedhet a „sírjából”, és vissza nem térhet az élők közé”. Különféle szertartásaik során a jelöltet egyedül hagyják az úgynevezett sötétkamrában, amely szimbolikája feltűnő a hasonlóságot mutat a barlanggal.

A szerzők a titkos tudásba való beavatási rítusok utáni nyomozásukban hasonlóságot találtak ez és a skóciai Newgrange mesterséges barlangjában ötezer évvel ezelőtt nagy valószínűséggel végzett rítusok között. Szerintük akkor a halott király vagy főpap maradványait elhozták a koromfekete kamrába, ami a „halál sötétségét” jelképezi, azonban már akkor is tudták, hogy ez a sötétség csak előfutára egy még ragyogóbb fénynek. Szerintük a rítus a megalitikus népektől származik, a kánaánitáknál találkozhatunk vele először, így került a judaizmusba, majd a szabadkőművességbe.

További vizsgálódásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a Nagy Piramis belsejében is hasonló szertartások folyhattak. Alátámasztja ezt az ott talált kőszarkofág, amelyben holttestet nem találtak. Több kutató van azon a véleményen, hogy a Nagy Piramist nem temetkezési céllal építették. C. Knight és R. Lomas és mások is úgy gondolják, hogy a piramis belsejében, úgy, mint egy barlangban, a fáraó beavatása zajlott. A „halott” fáraó a csillagokba repül, hogy befogadja őt az istenek társadalma, spirituális értelemben megkoronázták őt, majd „feltámadt”. A fáraó, így az istenek általi beavatás révén vált valódi uralkodóvá.

Véleményük szerint hasonló szertartást alkalmaztak a kumráni közösség tagjai a jelöltek beavatására. Többen jutottak arra a következtetésre, hogy Jézus is ennek a közösségnek volt tagja. C. Knight és R. Lomas szerint a kumráni barlangrendszer olyan, hogy akár kánaánita barlangrendszer is lehetett. A kánaániták eredetétől pedig a Biblia azt írja, hogy Noé fia Hám, az ő fia többek között Kús és Kánaán, Kús fia pedig Nimród.

Próbáljunk meg utána nézni annak, hogy a Nimródig, sőt sokak szerint a vízözönig visszanyúló, csak a beavatottak számára ismert rítusnak van-e nyoma idehaza!

A Pilisben találhatók az ősi Pálos-rend kolostorainak nyomai, a Pilis rejtekhelyein éltek a pálos atyák, s a barlangok legmélyén folytak titkos beavatási szertartásaik. Történetírásunk Boldog Özsébhez, IV. Béla királyunk kortársához fűzi az egyetlen magyarországi alapítású, Róma által is elismert rend létrehozását, azonban sok kutató van azon a véleményen, hogy maga a pálos tudás és eszme a messzi régmúltban gyökerezik. A rend megalapításának célja talán csak az lehetett, hogy Róma ne akadályozza tevékenységüket.

A Pilis körvonala hatalmas szívet formáz, amelynek a közepén található Dobogókő, a Kárpát-medence energetikai központja. Őseink nem véletlenül adták a terület középpontjában álló csúcsnak ezt a nevet, tudniuk kellett, hogy itt „dobog” a világ szíve. A területet a ma itt élők is a Föld szíveként emlegetik.

Maga a pilis szó a kopasz, illetve leborotvált fej jelzője, illetve a fejtetőt nevezték így régen. Papi kifejezés is egyben, másik megfelelője a tonzúra. Itt található az emberi test korona-csakrája, amin keresztül – az ezoterikus tanítások szerint – a Teremtő energiája áramlik. A tiszta, isteni energiának, illetve ennek a pontnak a tanítás szerint fehér a színe. A fehér szín állandóan, kísértetiesen visszaköszön a Pilissel kapcsolatban, a pálosok tagjai is fehér ruhát hordtak, valamint feltűnő, hogy a történelmi Magyarországon mennyi Fehér- vagy Fejérvár van. Ma már egyre többen vallják, hogy Fehérvár koronázó városunk egykor a Pilisben helyezkedett el, ami a korona-csakra, a fehér és a beavatás fogalmak érdekes találkozása.




A pálosok központja, a Pilis, tehát pontosan az a hely, ahol a beavatás történhet. Mint ahogy az emberi testben ez a hely a fejtető, ugyanúgy a Kárpát-medence „pilise” az, ami képes a fentről jött finom energiák befogadására. A korona- és a szív-csakra a Pilisben egy helyen található, ezáltal teljes szakrális uralkodói programot képvisel. A Pilis Árpád-kori szakralitását oklevelek bizonyítják: mindvégig királyi központként működött, soha nem lehetett adni-venni benne földterületeket, csak királyi jóváhagyással. Később, az Anjou-kortól Visegrádon, a fellegvárban őrizték a Szent Koronát és a Képes Krónika képein a koronázás helyeként a Pilis azonosítható. A Pilis alagútrendszerében, a titkos barlangokban, pedig a pálosok végezték titkos beavatási szertartásaikat.

A pálos kolostorok mellett országszerte mindig ott találjuk a barlangokat. Gyöngyösi Gergely művének töredékeiből megtudhatjuk, hogy a pálosok itt keresték az „örök bölcsesség útját”. A beavatás egy kőkoporsóhoz kötődik, ebbe fektették be a jelöltet. A szertartáson csak néhány beavatott vehetett részt. Az ifjú jelentkezőt úttalan utakon levitték a barlang mélyére, a belső termekbe. A főteremben semmi más nem volt, mint a kőkoporsó. Amikor a jelölt belefeküdt, megnyílt előtte az ég, és a lelke, áttörve a kőboltozatot, felszállt az égbe. „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szféráiban láttak” – írja Gyöngyös Gergely.

A pálosok a magányt kedvelték. Csak egy év után végezték el a felvételi szertartást, addig a jelölt minden kötelezettség nélkül köztük élhetett, aztán el kellett döntenie, hogy belép-e vagy sem, mert ha igen: valóban be kellett feküdnie a kőkoporsóba, hogy élje át a halált. Sokak szerint nem csak jelképesen, hanem valóban, a halálnak azt az arculatát, amely fenyegette iszonytató és hatalmas nagy egyedülléttel és magánnyal. Ezért írnak úgy a pálosokról, mint akik „kiállták a magány és az egyedüllét próbáját”.

Az archaikus magyar népi imák szavai feltűnő hasonlóságot mutatnak a rítussal: „Én lefekszem az én ágyamba, mint Úr Jézus Krisztus a koporsóba.” A néphagyomány szerint a beavatandó fejénél (mint Krisztus fejénél) megjelenik a ragyogó Nap, lábánál pedig a fénylő Hold. A kutatók szerint ez a rítus a Fénnyel való egyesülést szimbolizálta. Aki átélte ezt az élményt, annak testét a halála után – a pálos legenda szerint – nem kezdte ki az enyészet. Ha valaki a rend tagja lett, az eljutott erre az emelkedett szintre.

Egy „külföldi tudósító”, Kapisztrán János, miután végiglátogatta a pálos kolostorokat, a következőt írta: „Ezek egytől egyik szent emberek, és ha valaki élő szentet akar látni, menjen… Pilisszentkeresztre, mert itt a régi atyák – szinte az összes – romlatlan testtel várja a feltámadást.” Tudni kell azonban, hogy nem egyetlen romlatlan testről van szó, hanem kolostoronként több százról.

A pálos liturgiában azonban egyetlen nem romló holttest játszotta a vallásos tisztelet központját és szerepét, amelyet a Pilisben őriztek és nagyobb ünnepeken a körmenetek szereplője volt, sőt olykor Magyarország legtávolabbi részeiből is ennek a holttestnek a látására érkeztek az emberek. Több kutató jutott azonban arra a következtetésre, hogy a holttest nem biztos, hogy a névadóé, a IV. században Egyiptomban, Théba környékén remetéskedő, később szentté avatott Pálé.

Azt azonban tudjuk, hogy az Anjouk idején már Thébai Szent Pál rendjének nevezik a pálosokat. Ekkortól mintha egy különös történet kezdődne, mindenki Szent Pál testét akarja megszerezni. Ismert, hogy a bizánci császár a romlatlan tetemet 1169-ben Konstantinápolyba szállíttatta, majd a testet Velencében őrizték, a fejet, pedig Rómába vitték, ahonnan IV. Károly császár Prágába menekíttette, majd Karlatein várába került.

Nagy Lajos királyunk 1381-ben Velencét majdnem a földdel tette egyenlővé. Hadi sikerei ellenére megkegyelmezett a városnak, de békefeltételei között egy érdekes mondatot találunk: „Remete Szent Pál holttestét adják vissza!” Végül titokban szállítják el, hogy a nép ne próbálja azt megakadályozni. Jogos a kérdés: vajon miért olyan fontos a holttest? A „törökdúlás” után a holttest hollétéről nem tudni semmit.

Több elgondolkodtató ténnyel is szembesülünk kell azonban mindezekkel kapcsolatban: Nagy Lajosról tudjuk, hogy mint Anjou leszármazott, a Grálok ivadékának tartják. Bensőséges szálak fűzték a pálosokhoz, akik viszont hazánkban egyedül tartották számon a Grál őrzőjének tartott Arimátiai József ünnepét.

A pálosokat, öltözékük után, fehér barátoknak hívta a népnyelv. Tudjuk, hogy az egyiptomi papok csakis fehér vászonöltözetet viseltek, a kumráni közösség tagjai is fehér ruhában jártak, ugyanúgy, mint a druida papok. A Tir-nan-og című kelta sagában pedig kijelentik, hogy a Grál misztikus földjén az „ember soha nem fogja látni a halált vagy a test felbomlását”.

Láttuk, hogy a titkos tudás, rejteki bölcselet őrzői és továbbvivői egy olyan beavatási szertartás során jutottak hozzá az isteni titokhoz, melynek lényege az, hogy a jelölt szimbolikusan (vagy talán valójában?) meghal, lelke az Égbe száll, és miután végigment „az örök bölcsesség útján”, visszatért, és immár beavatottként, újjászületettként, a gnózis birtokában tett eleget földi feladatának. A pálosok rejtett barlangjaiban folyó szertartások gyakorlatilag ugyanolyanok, mint azok, amelyeken az emberiség nagy beavatottjai átmentek. A szertartások gyökerei, pedig évezredekkel ezelőtti időszakra vezethetők vissza, ugyanúgy, mint a pálos tudás vagy eszme. Bátran nevezhetnénk hát a pálosokat az ősi titkok őrzőinek, a magyar Grál lovagoknak!

Bunyevácz Zsuzsa

Forrás :

Gönczi Tamás: Pilisi titkok, pálos barátok

Szántai Lajos: A két hollós

Dobogó folyóirat

Képaláírások:

1. Könyv: A pálosok rendi kívánalmaihoz alkalmazott első misekönyv (Bázel, 1490)

(Kincsek a nemzet könyvtárából, Magyar Könyvklub)

2. Barlang: A kumráni barlangok egyike

3. A Nagy Piramis kőszarkofágja

forrás: http://www.magtudin.org/A%20palosok%203.htm







A Pálos szolgálat = Palil = Ilona tisztelete






Pálos – Pal(il) – A Pálosok Ilona tisztelete, a Tündérasszony, a Szíriusz felé




Nimród – Orion és Szíriusz gyermeke az Ikrek




A koptok Remete Szent Pál kolostora – Théba




Sziklasír – Théba – Pantokrátor fresko






Pálosok Film - Eredeti Rendezői Változat:







Állítólag a Pilisben temették el az első Szkíta uralkodót.


A pálos atyák éppen ezért a Pilisben kutattak.

Voltaképpen egy erőt kerestek, amely az egész Pilist áthatotta, amely szinte sugárzott a Pilisből.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy Pálos vagy Pilis a magyar nemzet sorsdöntő pillanatára tartogatja az erejét. 

Értsük meg jól, a pálosok valamiféle reájuk bízott erőt őriztek, védtek és titkoltak, melyről úgy tartották, hogy kulcsfontosságú szerepe lesz a magyar történelemben.






Miért járnak ma is hófehér angyal ruhában?


Íme hitvallásuk egy “parányi” töredéke.



A Szent Koronát a Magyarok Égi Édesanyjától, a Szűzanyától két vakítóan fehér ruhába öltözött angyal hozta le az Égből. 

Ama angyalok fehér ruhája a mi fehér csuhás rendi ruhánk.






  

Ez az angyalruha soha be nem piszkolódik, világossága eltaszít magától minden sötétséget. 
Bölcsességgel és hazaszeretettel ajándékoz meg minket.

A mi fehér ruhánk a Korona megvilágosító isteni kegyelmét sugározza.


A Szent Korona maga az Ország.


Ha a Szent Korona sérül, az ország sérül, akkor a Szent Korona veszít a fényéből.

A Szent Korona végleg csak akkor vész el, ha a fejekből távozik, nem az országból.


A Szent Koronának ereje van. 

Annak ereje az ország ereje.

Ha ez az erő nincs a királlyal, a király nem király, ha ez az erő nincs a pappal, a pap nem pap, ha ez az erő nincs a magyarral, a magyar nem magyar.

Ha az ország nagybeteg, a Szent Korona mindig meggyógyítja, miként ha atyát hívnak a nagy beteghez. 

De a hitnek az ereje csak akkor segít, ha hisznek is benne. 

A Szent Koronában is hinni kell, mint ahogy bennünk (pálosok) is hiszel, és a Korona segít az országon.

A Szent Korona szentség. 
Megáld és gondodat viseli, ha hű maradsz hozzá.
A világ teste az anyag börtöne. 
A pénzimádó ember maga sem tudja, de börtönben éli le az életét. 
A természet Isten ruhája. 
A Szűzanya tisztelete a haza szeretetében nyilvánul meg.
Aki Istent őszintén szereti, az mindig a hazát építi.
A lelket az istenszeretet és a hazaszeretet tartja tisztán.
A Szentlélek ereje erős és hatalmas, mindezt megláthatod a természetben, a hívő emberben és a magyar Szent Koronában.
Két törvényt őriz a Szent Korona: Istenét és a hazáét, ezért vagyunk mi is (pálosok) a földön.

Isteni szerződés köti a Szent Koronát a magyar hazához.

A pálosokat ugyan „elküldték”, de a Szent Koronán keresztül itt maradtak.
Az ország balsorsában osztozunk mi is (pálosok) és a Korona is.



A klastrompusztai pálos kolostor romjai


A Pilis valójában egy rendszernek a neve, amelynek középpontjában Dobogókő található. 

Érdekes, hogy az emberi testen a fejtető neve is pilis. Spirituális oldalról közelítve a fejtetőhöz, egy csakrát találunk itt: a korona csakrát. Ez a legmagasabb rendű, s éppen ezért a legmagasabb rezgésű csakra. Ez az energiaközpont kapcsolja össze az embert a benne lakozó isteni résszel, a Lélekkel.
Ha most összekötjük a szálakat, akkor feltűnik, hogy a korona csakra, a legmagasabb rendű szellemiség, a Pilis elnevezés, a pálos beavatottak és a szkíta központ valamilyen módon összefonódik egymással. 


Bizonyára ezért lehetett a szakrális királyainkat csak itt, a Pilisben megkoronázni.

Sokaknak feltűnt már, hogy a világűrből a Földre tekintve a Kárpát-medence egy emberi agyra emlékeztető formát ad ki.





Ha megkeressük a tobozmirigy helyét, akkor hogy-hogy nem, éppen a Pilis térségénél találjuk. 

Aki már foglalkozott egy kicsit ezotériával, tudhatja, hogy a korona csakrához tartozó belső elválasztású mirigy éppen a tobozmirigy.

Akár igaz ez a fejtegetés, akár nem, a Pilisben található energiák léteznek, valódiak és valóban erőteljesen hatnak az ember harmadik szem és korona csakrájára, vagyis a két fejen található, a látással és a tiszta szellemiséggel kapcsolatos energiaközpontunkra.

Úgy tűnik, hogy a pálosok megtalálták a Pilisben, amit kerestek. 


Rábukkantak ama erőterekre, melyek a nemzet sorsát befolyásolhatják és Magyarországot alkalmasint megmenthetik. 

Özséb terve eredetileg az volt, hogy a Pilis névadójával, az első szkíta királlyal kell felvenni a kapcsolatot. 

Ő Pálosz, aki a romolhatatlan teste a Pilis belsejében fekszik egy kőkoporsóban.

A magyarok első királyának a testét a fáma szerint a Hármas-barlang rejti, melyet Koronázó barlangnak is hívnak. 


Özséb hat társával révülés útján látogatást tesz a barlangban. 

A legenda szerint ez a hét személy hidat vert két világ közé, s teremtői energiákat közvetítettek.

A pálosok titka egy ősvallás lehetett, egyfajta tudásé, melyet nem manipulál az idő múlása. 

Éppen ezért egy olyan helyre rejtették el a titkaikat, ahol egészen biztosan megőrződhet. 
Ez a tudás nem hasonlítható össze a földi vallási felekezetekével, ugyanakkor a Természetben mindenhol megtalálható.


(forrás: Magyar Nyelv)








A PÁLOS REND


Új fejezet kezdődik a pálos rend életében.

Több száz év után, 2014 - ben ismét Székelyföldön, Hargitafürdőn alapít kolostort a pálos rend.





A Pálos rend címere 

és a 4000 éves sumír életfa párhuzama











Csillagösvény túra - Dobogókő 2013 jun. 1.




"A Turul madár kontúrját követi az útvonal. 
A szent útvonal bejárása egyéni, spirituális fejlődésünket szolgálja, melyet Őseink szellemszintű jelenléte támogat."



Csillagösvény túra - Dobogókő 2013 jun. 1.





képek:






Spirituális túra minden hétvégén Dobogókőn

(Dobogókőért Közhasznú Alapítvány):



leírás:








A Pilis szakralitása

Minden egyes fának, sziklának, hegynek, folyónak, forrásnak van egy saját Angyala, amely nem csak védi, de az életfolyamatban szerepet játszó elementálokat is irányítja.


A Pilis szakralitása:

Amikor megérezzük egy hegy vagy egy folyó energiáját, tulajdonképpen a hely Angyalával kerülünk kapcsolatba.

A földnek vannak energetikai központjai, amelyekhez az emberek ösztönösen vonzódnak, ott békéssé válnak és megnyugszanak.

 Ezeken a helyeken a természet még érintetlen, és a hely szépsége mindenkiben áhítatos érzéseket ébreszt.

A Pilisi hegy látogatása számomra mindig nagy élmény, boldogok kiknek lehetőségük van feltöltődni Földünk eme különleges pontján.

A legtöbbször a. megfigyeléseink alapján sok fényes entitás figyeli az oda látogatókat és védelmezi a helyet.




Köztudott, hogy Pilis a föld szív csakrája. 

Mint olyan igen jelentős szerepet játszik a föld spirituális átváltoztatásában mivel, mint tudjuk, és analogikusan értelmezzük, szív csakra vagy ebben a helyzetben Pilis az a hely, amely összeköti a spirituális és fizikai síkokat, vagyis összekötő híd a föld és ég között, azaz dimenziókapu. 

Azok, akik egy kicsit is belemélyedtek a csakra-tanba azon belül, pedig a szív csakra jelentőségébe világosan meg fogják érteni mélyebb vonatkozásait. 

Egy rendkívüli szakrális hely, egy valódi és hatalmas kincs, a magyarok öröksége, hagyatéka, ami felelősséggel is jár. 

Mind azok, akik a fény szolgálatában kötelezték el magukat kötelességük ennek a helynek a megismerése és őrzése. 

Több száz évig a hatalmon lévő emberek megpróbálták minden eszközzel kitörölni a magyarokból ennek a helynek a fontosságát. 

Pilis energetikai állapota az egész földre kihat ezért globális jelentőségű, pláne a mostani időkben. 

Ezt mindenkinek, aki csak egy kicsit is felébredt ebben az országban tudnia kell.

És, hogy még világosabbá tegyem egy kicsit, részletekbe bocsátkozom, hogy tisztábban lássuk ennek komolyságát.

Pilis egyike azoknak a nagy szakrális központoknak, mint: Gízai Nagy Piramis, Uluru hegye Ausztráliában, Machu Picchu Peruban, angliai Glastonburyban lévő Tor, hogy csak néhányat soroljak föl. 

Összeköttetésben van az összes nagy jelentőségű energetikai központtal a Földön. 

A pilisi hegy belsejében futnak össze a lej-vonalak (pozitív földsugárzások) az isteni igazság tüzének a kiáramlásai, melyek mint egy energetikai háló körbe ölelik a földet.

 Ezeken a helyeken az isteni energiák sokkal erősebbek, emberek és szellemi lények könnyebben teremthetnek kapcsolatot egymással. 

Nyitottabbá tesznek minket a látomásokra, égi üzenetekre, ha itt kérünk, imádkozunk az Istenhez az olyan, mintha hangszóróból kiáltanánk felé, mindent felerősít. 

A dimenzió kapun keresztül az univerzum fényét és szeretetét sugározhatjuk, és magunkba fogathatjuk.




De mint ahogy a fénylények, úgy a kevésbé fényes energiák is átáramolhatnak ezeken, a kapukon, ha az emberekben sok a negatívvitás, harag, gyűlölet akkor ezek felerősödnek és bevonzzák az univerzumból a hasonlót. 

Régen a Pilist és környékét elzártan tartották a hívatlanoknak tilos volt a bejárás. 
A királyok és a szellemi vezetők, papok helye volt ez, ahol eldőlt az ország sorsa.
Ezeken a helyeken a szentség tiszteletével kell látogatnunk, szeretetet és fényt kell vinnünk, hogy általunk megnyíljanak az isteni kapuk.

Van még egy titok, amit megosztok, a Pilisi hegy belsejében van egy barlang amelyet csak intuitíven, szellemi vezetéssel találhatunk meg. 

Ott létezik egy olyan titkos kamra, szentély amelyben az úgynevezett Nap-tükör van elrejtve, ezen keresztül áramlanak be azok a kódok amelyek összekapcsolnak minket a legmagasabb céljainkkal, isteni minőségünkkel, életünket beteljesítő erőkkel és azokkal a Mesteri csoportokkal akik a szellemi utunkat felügyelik.

Mivel a hegy belseje csak beavatottaknak megközelíthető, ezért annyit tehetünk, hogy a Pilisben járva tudjuk, hogy misztikus világba kerültünk, megszentelve ezzel spirituális utunkat és céljainkat.


(Forrás: Angyalforras.hu/A Magyar Nő)







Szőke Lajos - A pilis hegységről - video:


"A távoli jövő energetikai fényalapja a hármaskereszt.
Ami a magyarsággal történik, nem veszteség az, csupán a tapasztalataink hiánya.
A tapasztalataink hiánya, amit egy kellő erkölcsi, etikai tartással rendelkező magyar ember, a fizikai szinten kell, hogy átélje.
A feladataink nehezednek, s a nehéz körülmények közepette, nem fontos, hogy a Pilist és közösségeket tárjunk fel, nem fontos,
hogy bizonygassuk nemzeti hovatartozásunkat, és nemzeti érzelmeinket, a fontos az, hogy az ember,
a környezet és a külsőségek bármiféle intézkedéseire tanuljon meg szépen reagálni és önmagában találja meg a megoldást.
A feladat és a kűzdés ettől kezdve személyre szabott." - Szőke Lajos




Pilisszántó - Hármaskereszt:





Ziribár - az Anya Öle, ahol Születik a Fény december 21.-én

A Ziribár-hegy, vagy egyszerűen csak Ziribár egy kétcsúcsú magaslat a Pilis hegység Pest megyei részén.

Pilisszántó - Napfelkelte - december 21.-én:


Pilisszántó - Napfelkelte - december 21.-én - Napbaöltözött Boldogasszonyunk:


Marton Veronika fejtegetése a témában:

Szőnyi József Pilisszántó eddig ismeretlen történelmi és régészeti emlékei
video:



A Bercsényiek egyik címere:






Badiny Jós Ferenc - Magyarok története




video:







Herceg Ferenc: Eltitkolt ősi múltunk a Pilisben:




Pilis - kőbaba







"A Pilis a Pólus.

A Kárpát - medence pontosan Európa közepe!

A Földünk élőlény, melynek szívcsakrája a Kárpát - medencében, a Pilisben található, mely valóban szív formájú! Dobogókő szakrális beavató hely!

Így tudja ezt minden, a Földön élő ősi, magas szakrális kultúrával rendelkező népünk is!..." 
- Herceg Ferenc -




"Vannak a madarak, és van a kerecsensólyom - turulmadár, a magyarok szent madara, mely összeköti Eget és Földet!" 
- Herceg Ferenc -




Ismerjük meg az IGAZ múltunkat!
.

Eltitkolt ősi múltunk a Pilisben
- Herceg Ferenc
video:


Leírások:
- Milyen madár volt a turul?:


- Figyeljük a TURULmadár érkezését!:


- A Turul monda:


- Különös fények a Pilisben - Pálosok - Szkíták:


- Hová temették Árpád fejedelmet?






Továbbá:


1.A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

2.Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

3.Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

4.Mátyás király:

5.Különös fények a Pilisben - Pálosok - Szkíták:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

6.A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

7.A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
hagyomanyorzoink.hu


blog oldalam: 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.