2013. június 26., szerda

A Szakkarai Piramis – a kvantumgép


A Szakkarai Piramis – a kvantumgép





Az első, a szakkarai piramis építésénél használtak először méretre szabott kőtömböket. 

A történelem első vallásos szövegeit itt vésték föl hieroglifákkal a kamrák falaira. 


Egy hatalmas földalatti komplexumot építettek, ide. 


12 emelet mély volt, kamráit és folyosóit pedig az első, ember által előállított égetett csempék díszítették. 



Ezekben a kamrákban több mint 40 ezer alabástrom tálat, korsót és csészét találtak. 









Mire szolgáltak? 


És vajon miért dolgoztak olyan keményen, hogy 30 méterrel a föld mélyén alagutakat, kamrákat és termeket építsenek? 


Hogyan világították meg ezeket a termeket, miközben feltették a falakat díszítő csempéket? 


A felszínen található épületek vajon miért olyan hatalmas tömegű építmények, melyekből látszólag semmi hasznuk sem volt? 


Miért vájt ki, és mozgatott meg egy 4 milliós létszámú társadalom több mint 1 millió tonna követ, hogy megépítsen egy ilyen kifinomult építészetű komplexumot? 


Miért készítettek gondosan megmunkált oszlopokat, véseteket és domborműveket csak azért, hogy kidíszítsenek egy olyan homlokzatot, amely mögött nincsen semmi? 


Hogyan tudott egy magasan fejlett új technika megjelenni egy ilyen racionálisan megmagyarázhatatlan dologgal együtt?





IMHOTEP




 

Szakkara Egyiptom egyik legnagyobb rejtélye. 

Története a leghihetetlenebb válaszokat fedi fel, kezdve a sokoldalú géniusszal, a fantasztikus férfival, a komplexum építőjével és az építés irányítójával.

Ez az építész Imhotep. 
Nevének jelentése: “Aki békében közlekedik”

Ő volt a Hórusz Szeme Misztériumiskola főpapja, aki fontos szerepet játszott az emberiség történelmében.

A III. dinasztia korában, Kr.e.2800 körül uralkodó Dzsószer (Djoser) fáraó
építésze és kancellárja volt.





Imhotepet, akit a Memphis-i hagyomány Ptáh isten fiaként tisztelt, az írnokok védőszentjének tartották. 

A szobrok egy része egyszerű emberként egyszerű papi ruhában ábrázolja. 

Ő volt az építészet atyja. 

A fától és a napon szárított agyagtéglák használatától eljutott a méretre szabott kőtömbökig. 

Ő tervezte az első olyan oszlopokat, amelyekre lótuszvirágokat faragtak. 

Szakkara építészeti harmóniája és a legkifinomultabb megoldások bizonyítják mesteri szakértelmét.




Ő volt az emberiség történelmének első, isteni rangra érdemesült orvosa. 

A világűrrel, az idővel, a térfogattal, a betegségek természetével, isten létezésével, a halhatatlansággal kapcsolatos gondolatoknak szentelte magát. 

Megfogalmazta az egyiptomi civilizáció fogalmi alapját, az egyebek között a tudat fejlődését az igazság, az igazságosság, a harmónia és egyensúly, a “Maath” felé. 

Platón szerint Imhoteptől ered az a történet, amelyet az egyiptomi papok Atlantiszról meséltek.


Asztrológusként és asztronómusként ő készítette el az első rendszeres feljegyzéseket az éggömbről és az első térképeket a csillagképekről. 

Ismerte a napéjegyenlőségek tengelyforgását, és a korok változását felhasználva ő határozta meg a reveláció állomásait az egyiptomi civilizáció spirituális fejlődésében.



Imhotepet azonban orvosi képességei tették félistenné. 

Csupán 50 év telt el halála után, amikor Mükeinosz fáraó templomot épített a tiszteletére. 

Temploma zarándokhellyé vált, ahol csodálatos gyógyulások történtek. 


A görögök, akik Egyiptomban tanultak, és mindennek új nevet adtak, Aszklépiusznak, vagy Eszkulápiusznak hívták, hogy hangsúlyozzák orvosi eredményeit. 



Nevezték Hermész Triszmegisztosznak, azaz Háromszor Nagynak is filozófiai és fizikusi tehetségéért, és amiért felfedte az univerzum működését.



Imhotep volt az első, aki összegyűjtötte a betegségek felismerésével és gyógyításával kapcsolatos tudást. 

A pálca, amelyre kígyó tekeredik, és ma az orvoslás szimbóluma, Imhotep jelvénye volt.





 Azzal mérte az életenergia mennyiségét, amelyet egy ember megtanul feldolgozni. 

Tudta, melyik idegközpontot, vagy csakrát használja az ember ennek az energiának a feldolgozására, és hogy hol van a sejtekben elektromágneses egyensúlyhiány. 

Úgy gyógyított, hogy megnövelte az aura vagy a beteg elektromágneses mezőjének rezgési frekvenciáját. 

Visszaállította a csakrák egyensúlyát, hogy a beteg szervezetet ismét ellássák életenergiával.
 
A pálcában két kígyó találkozik a 7 csakránál, a gerincen lévő 7 idegközpontnál, amely felfogja és szétküldi az energiát. 

A két kígyó az univerzumot létrehozó két ellentétes mozgást és elektromos pólust jelképezi. 




A két kígyó egy ellentétes töltésű részecskepárokból álló energiaoszlopot fog közre. 

A részecskék semlegesítik egymást – ez az egyetlen módja a megvilágosodásnak. 

Ez jelképezi a kundalinit, az életerőt, amely felfelé kúszik a gerincoszlopon. 

A tudás mára elveszett, de a forma továbbra is a gyógyítást szimbolizálja.



Imhotep szobra a Louvre-ban.






Azok a kísérletek, amelyekben elektromos tekercsként használták ezt a formát, azt derítették ki, hogy rejtélyes tulajdonságokkal bír. 


Amikor elektromosságot vezetnek bele, nem keletkezik elektromos mező, bár minden frekvencián és hullámhosszon rezonál.



Az egyiptomiak radioelektromos jelek fogadására és kibocsátására tudták használni. 


A … papiruszból tudjuk, hogyan vegyítette Imhotep az orvoslást és a varázslatot. 

Receptjei és gyógyító formulái tele voltak imádságokkal és varázsigékkel. 



Úgy vélte, hogy az orvostudomány nem tud gyógyítani a szavak energiája által közvetített erő nélkül. 


Tanításai nemzedékről nemzedékre, évezredeken keresztül titokban öröklődtek. 



Az ő tanai képezik a gnosztikusok, a templomosok, az illuminátusok, a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek tudásának alapját. 



A görögök e tanokat hermészi elveknek nevezték. 


Imhotep számos papiruszon és agyagtáblán hagyta őket az utókorra. 



Egyik tanítása szerint a világegyetem Isten elméjében létezik, és minden ember ezeknek a gondolatoknak egyike, de egyúttal maga is képes a gondolkodásra. 



A valóság egy nagy rendszer, melyben minden kapcsolatban áll egymással, és tudattal bír. 

Imhotep tanító volt.


A hieroglifák kőbevésését, írását is tanította, és ezzel létrehozta a történelem első vallásos szövegeit. 

Imhotepet Toth-tal, az isteni elvvel hozták összefüggésbe, akit egy íbiszfejű ember, az isteni ige, a szavak teremtője jelképez. 




Kétségtelen, hogy Imhotep különleges lélek volt. 

Idővel alakja mítosszá vált, és különböző neveken az istenséggel azonosították: Toth, Merkúr, Pecapuatl, Escapulatus, Hermes Trismegistos, a Háromszor Nagy. 

A hermészi kifejezés a titkos bölcsesség szinonimájává vált, amely egykor a Hórusz Szeme papjait foglalkoztatta. 

Ezek egyik főpapja volt Imhotep, Aki Békében Közeledik.

Az építkezés helye

Imhotep volt az, aki eldöntötte, hová építsék a Szakkarai Piramist. 




A komplexum a keleti 31. és 32. hosszúsági fok, valamint az északi 29. és 30. szélességi fok közötti területen található. 

Az elkövetkezendő 400 évben csak ezen a helyen építettek piramisokat Egyiptomban. 

Ez egy sivatagi terület Kairótól 14 km-re délre, Memfisz, Egyiptom korábbi fővárosa mellett. 

A legdélebbre fekvő piramisok Meidumban, Havaraban és E-Laskumban vannak. Abu Ravash-ban van a legészakibb piramis.
Ez a plató egész Gízáig nyúlik. 

500 méterrel magasabban áll a folyó szintjénél, ami biztosította, hogy a folyó ne áraszthassa el a földalatti helyiségeket. 

Ezen a területen 8 kisebb piramis található, amelyek a IV., V. és VI. Dinasztia alatt épültek. 

A bolygó elektromágneses mezejének egyik fő csomópontján helyezkednek el, ott, ahol a Föld energiáját a legjobban ki lehetett használni arra, hogy egy kőtömb rezegni kezdjen. Ez az a hely, ahol a bolygó legerősebb mágneses jelenségei előfordulnak. 

Itt található a bolygó egyik csakrája, ezen a helyen halad át a földáram, a Földnek az a negatív töltése, amely az életenergiát hordozza. 

Itt van az ún. Lí-vonalak nagy csomópontja, ahol a kvarckristályban gazdag kőtömeg molekuláris súrlódásának eredményeképpen negatív statikus energiát hoz létre. 

Itt a levegőt négyzetméterenként 500 V-os pozitív töltésű áram hatja át, ami ötszöröse a szokásosnak. 

Ez egy olyan hely a bolygón, ami növeli az Imhotep által épített piramis energetikai hatásait. 

Szakkara elhelyezkedése alapvető fontosságú volt a piramisnak, mint elektromos kondenzátornak a használata szempontjából, ugyanis befogta a piramis felszínét borító mészkőlapok kvarckristályaiban lévő pozitív energiát.

 Szakkara, a temető mai arab elnevezése az óegyiptomi Sokaris név átvétele. 

Sokaris a halottak és mesteremberek elnevezése. 
Jelképe a sólyom.





A misztérium

Ha megvizsgáljuk a tudat megvilágosodásához vezető kvantumutat, látni fogjuk, hogy erről a fejlődési útról számos kiemelkedő tanítvány beszélt.

 Ezek egyike Jézus volt. 

Ő azt mondta, hogy ha szeretetben követjük a fény és a rezgés útját, akkor még nagyobb dolgokra leszünk képesek. 

Jézus a fény szubatomi részecskéinek, az univerzumot létrehozó erőnek a használatáról beszélt. 

Többezer évvel Jézus előtt a Hórusz Szeme bölcs papjai ennek a tudásnak a segítségével gyorsították fel a tanítványaik fejlődését.

Hatalmas piramisokat, kvantumgépeket építettek, hogy örvénylő energiaoszlopokat hozzanak létre, mellyel növelni tudták tanítványaik rezgési frekvenciáját. 




Olyan központot építettek, ahol kommunikálni tudtak a magasabb dimenziókkal. 

Ez lehetővé tette, hogy a magasabb fejlettségű beavatottak megtapasztalják a fény útját, és tudást kapjanak a legfejlettebb lényektől, a tudás magasabb szintjén álló tanítóktól.

 Fizikai síkon az elektromágneses ösvények és a szupravezetők létrehozásával könnyebbé tették templomaik megépítését, melyek a Hórusz Szeme Misztériumiskola élő könyvei voltak. 

Szakkara részecskegyorsító energiát termelt, amely az Univerzum legmagasabb frekvenciájú és rezgésű energiája. 
Semleges energia. 

Részecskepárokból áll melyeknek egymást kiegészítő ellentétes töltésük van. 

Mivel semleges energia, nem hoz létre ellenállást, és a fény sebességének 27-szeresével halad.

Ez a gondolati energia. 
A szeretet magas frekvenciáján rezeg. 

Ezt az energiát használta Jézus is, amikor a csodáknak nevezett nagyszerű tetteket hajtotta végre. 

Bebizonyította, hogy az agy magas frekvencián rezegve irányítani tudja a gondolati energiát, és ezzel növeli a beteg emberek életenergiáját, hihetetlen gyógyításokat hajt végre, akár a halálból is visszahozza őket. 

Vagy, hogy addig növelje a víz frekvenciáját, míg bor nem válik belőle. 
Fejlettségi szintjétől függően minden tárgy és lény, különböző frekvencián rezeg. 

Szakkara hatalmas elektromágneses mezőt és olyan hangokat hozott létre, amelyek különböző frekvencián rezegtek. 
Formája termelte, és befogta az energiát. 
Az elektromos részecskéket örvénylő oszlopba rendezte, amely a fénysebességnél gyorsabban terjedő energiát hozott létre.

A piramis számos frekvenciát hozott létre, és így lehetővé vált, hogy a különböző fejlettségi szinteken lévő tanítványok a szokásosnál magasabb frekvenciára hangolódjanak, és azon rezegjenek. 

Ez növelte mentális energiájukat és aurájukat, vagyis saját elektromágneses mezőjüket. 
A tanítványok ugyanakkor intenzív felkészítést is kaptak, amely 21 éves korukban lehetővé tette a számukra, hogy tudatukat a valóság magasabb dimenzióiba emeljék. 

Az életenergia magasabb szintjeinek következtében a szeretetenergia felébreszti a telepátiát. 
A tanítvány érzékennyé válik a szférák zenéjére, az aurát, vagyis az embert körülvevő elektromágneses mezőt alkotó szubatomi részecskék táncára. 
A szakkarai kvantumgépezet felgyorsította a spirituális fejlődés folyamatát. 

Lehetővé tette, hogy a különböző tudati szinten álló tanítványok megtapasztalják rezgésszintjük ideiglenes megnövekedését. 
Meditációval és az arra való felkészüléssel, hogy békében és harmóniában éljenek, hogy tiszteljenek mindent, a megtapasztalt rezgésszint állandóvá vált.

A legfejlettebb tanítványok magas rezgésszinten maradtak. 
Utaztatni tudták tudatukat időben és térben, és látták a reinkarnációk láncolatát, amely eljuttatta őket idáig. 

E fejlett tanítványok látni és érzékelni tudták a 3. dimenzión túli valóságokat az emberi lények fejlődésének következő fejlődési fokán: a magasabb szintű testvérek, vagy a megvilágosodott szuperlények világában, akik már túlléptek ezen a fejlődési szinten, és hozzájutottak a tudáshoz. 

Az ilyen valóságokba betekintve Imhotep azt mondta: “Mint fönt, úgy lent.” vagy ahogy Jézus mondta: "Atyám házában sok hely van." 




Kapcsolat van a valóság különböző szintjei között. 
Azt tanította. hogy a fizikai szintet, ami a legnyilvánvalóbb a mi korlátolt érzékeink számára, elemezni lehet, hogy megtudjuk az igazságot az általunk nem érzékelt többi valóságszinttel kapcsolatban. 

Azok a beavatottak, akik megtapasztalták a következő dimenziót, visszajöttek, hogy szeretetet sugározzanak, és meghozzák a tudást alacsonyabb szinteken lévő társaiknak.

Ez – a saját tapasztaláson alapuló – igazolás magabiztosságot kölcsönzött az egyiptomi társadalom piramisrendszerének minden szintjén. 

Mindenki megtapasztalta, hogy a világegyetem számos szintből áll. 

A szakkarai komplexum kommunikációs központtá alakult, ahol a világegyetem legmagasabb valóságait lehetett megtapasztalni. 
Erről az első dinasztiák piramisainak falain található vallási szövegek számolnak be. 
A mennyország nem ebben a fizikai dimenzióban létezik. 
Magasabb dimenziókba tartozik, ahol a szeretet magas frekvenciája rezeg. 

A piramis bejutást biztosított a szuperlények, a magasabb szinten lévő megvilágosodott testvérek dimenziójába, azokéba, akik már éltek a Földön, és eljutottak a valóság egy magasabb szintjére.

A komplexum másik rendeltetése az volt, hogy az ionok feltöltésével elektromágneses ösvényeket hozzanak létre, melyekben a kőtömböket nehézség nélkül tudták a templomok építési helyére szállítani. 

Az emberek levitálnak. 
Az egyiptomi papok felfedték, hogy a világegyetemben két energiapólus van: a szeretet és a félelem. 
A legalacsonyabb rezgési frekvenciája azoknak van, akiknek a tudata kevés fejlődésen ment keresztül, nem sok élete volt a földön, nagyon kevés tudást szereztek. 
Életüket a félelem és a fájdalom uralja. Még mindig az élet pokoli szakában járnak.

Azok, akik már sokszor újjászülettek, tanultak választásaik következményeiből, fokozatosan megnövelték rezgési frekvenciájukat, életerejüket. 
Megtanultak, tisztelni, nem hibáztatni, valamint békében és harmóniában élni. 
Mivel több igazolt tudás van a birtokukban, megértik a szeretet jelentését, a szeretet frekvenciáján keresztül nézik a mennyországot és az életet.

A tudás révén a papok felgyorsították tanítványaik fejlődését. 
Arra tanították őket, hogyan múlják fölül az EGO-t, és hogyan érzékeljék a magasabb rezgésű frekvenciákat. 

A tanítványok sok éven át tartó képzés során megértették, hogy az élet a tudást elősegítő folyamat. 
Saját bőrükön szerzett tapasztalataik megtanították őket arra, hogy az ember csak a szeretet révén válhat szuperlénnyé. 
A szeretet semleges. 
Nincsen polaritása. 
Nagyon magas frekvencián rezeg, energiájának nincsen tömege, és egy olyan spirituális és mentális szinten van, ahol létezése a szemlélő akaratától függ.


A piramis felépítése

Hogy megértsük ezt a rejtélyes helyet, visszamegyünk az időben ahhoz a pillanathoz, amikor még csak egy hatalmas sivatag volt a helyén.




Imhotep hozzálátott a hatalmas földalatti komplexum, Szakkara építésének első szakaszához. 
Aknát kezdtek ásni a sziklatalapzatba - ez volt a komplexum gerincoszlopa. 
Az akna 30 méter mély, olyan magas, mint egy 12 emeletes épület. 
Alapja egy 10 méter oldalú négyzet.

Az egyik elmélet szerint a piramisok tükörképek, egy virtuális formát hoznak létre a föld alatt. 
Létrejön az antianyagnak nevezett fogalom. 
Egy kamrán keresztül, amely a piramis alatt található, bejárat nyílik egy párhuzamos valóságba, a fizikai világ elektromágneses tükörképébe. 

Az idő itt a jövőtől a múlt felé halad. 
Valamilyen fizikai, vagy metafizikai oknál fogva az akna mély, és bár kemény gránittalapzatba vájták, az ember által használt első téglákkal borították. 
Ez volt az első alkalom, hogy egy elemet ismétlődően használtak, egy kis kőtéglát a nagy munka során.

Ami különös, hogy nem sziklákból vágták ki őket.
 A Nílus-folyón, az asszuáni vízesés közelében, a Seschel-szigeten találtak egy sztélét, amelynek hieroglifáit Imhotep írta. 
Ez egy olyan beton képletét tartalmazza, amely, amikor megszárad, kőnek néz ki és kőkeménységű. 

Egy francia tudósokból álló csoport, melynek vezetője Joseph Davidowicz vegyész, felfedezte, hogy ez a keverék kvarckristályokban gazdag agglomerátumot hoz létre, amely elektromosságot tud termelni, a molekulái egy bizonyos módon rezegnek.

Az egyiptomiak összetört kagylókat és fosszilis maradványokat, magas kvarc- és alumíniumtartalmú homokot, előzőleg kiégetett mészkövet, sziksót és vizet kevertek össze. 
Ez a keverék nátronlúgot eredményezett, mely reakcióba lépve a nílusi homokban található alumíniummal, nátrium-aluminátot hoz létre. 
Égetett mész hozzáadásával nátrium-alumínium-szilikátot kaptak, valamint gyorsítóként réz-arzenátot adtak hozzá. 
Ebből a keverékből öntötték ki a templomaikhoz és piramisaikhoz használt kőtömböket.

 Az első kőtömbök formaként szolgáltak az újak számára, és így olyan pontos illesztéseket hoztak létre, amelyek közé még egy késpenge se fért be.

Miután a földben lévő 30 méter mély aknát kibélelték téglával, alagutak és csatornák egész rendszerét vájták a sziklába. 
A kamrákat fokozatosan növekvő számban, a fő pontok irányában alakították ki. 

Egy kamra volt az akna mellett, kettő kelet felé, három nyugat felé, négy északra, öt pedig délre nézett. 

Mindegyik csoport belülről egy másik, egyre magasabb frekvenciájú hangot bocsátott ki az elektromágneses frekvencián belül.
Mindegyik kamrán belül több ezer alabástrom edény volt, amelyek ugyanarra a zenei hangra hangolva rezegtek. 




Az edények formája és a bennük lévő folyadék határozta meg azt a zenei hangot vagy rezgési frekvenciát, amelyre a kamra hangolva volt. 

Az E-hang 3 kamrában rezgett. 
Ez volt a belépő szint a legtöbb kezdő számára. 

A D-hang felett rezegtek, ez volt az első szint megékezésükkor. 

Az F-hang 4 kamra edényeiben rezgett. 

A G-hang 3 kamra edényeiben, az A-hang 2 nyugati kamrában. 

A főkamrában pedig , egy egy darabból álló alabástrom szarkofágban a legmagasabb szinten lévő tanítványok elérték a H-hangot, majd onnan magasabb dimenziókba jutottak.

Ezeket a kamrákat kék kamráknak nevezik. 
Falaikat a történelem első kerámiacsempéi borítják. 




A türkizkék különböző árnyalataiban pompáznak. 

Belül újoncokból álló párok meditáltak olyan rezgésszintekre hangolódva, amelyek egyre magasabbá váltak.

Imhotep leírta az Univerzum 7. törvényét: 
Minden a nemeken alapul, mindennek vannak férfi és női alapelvei. 
Ez minden síkon megnyilvánul.

Amikor párokként beléptek, az újoncok egyensúlyba kerültek. 
Semlegessé vált az elektromágneses mezőjük, mivel a férfiaké az óramutató járásával megfelelő irányban, a nőké pedig azzal ellentétes irányban forog.




Felfedezték, hogy a csempék szupravezetők. 
Nem hoznak létre ellenállást az elektromos töltéssel szemben. 
Valószínű, hogy miután működni kezdett a komplexum, az örvénylő oszlop módosította a molekulákat, és semlegessé tette őket. 

A technológiát és a kék szín eléréséhez szükséges keveréket Imhotep találta fel. 
A híres egyiptomi pép szódabikarbónából, agyagból, káliumból, kovaföldből és réz-bikarbonátból álló keveréke adja ezt a jellegzetes egyiptomi türkizkék színt, amelyet sok kerámiatárgynál még ma is alkalmaznak.

A kerámiacsempéket boltív-alakban helyezték el. 




Ez a forma minden élőlény gerincoszlopát jelképezi. 
Ez a forma energiát ad az egész szervezetnek. 

Ptáh-nak, az Univerzum teremtőjének jogara is a gerincoszlopot mintázza. 
Ezt a formát alkalmazták az oszlopokon is, melyekkel a nehéz köveket lebegtették az elektromágneses ösvényen.

A Hórusz Szeme Misztériumiskola papjai nagyon fejlett technológiai tudással rendelkeztek. 
Elő tudták idézni ezeket a fizikai eseményeket, és ezer fokos kemencékben fel tudták forrósítani a kerámiákhoz szükséges zománcot is. 

Voltak kőbevésett, erősen domború képeik, amelyek Dzsószer fáraót ábrázolják a Heb-Seb rituális fiatalító ünnepség közben. 
A fáraó fehér koronát, az Egyiptom feletti uralom jelképét viseli. 

Szakkarában voltak olyan szobrok is, amelyek berakott szemei a megszólalásig hasonlítottak az emberi szemhez, ilyen volt az ülő írnok, 




vagy a Ká-Áper nevű pap szobra is. 
Ez a művészeti forma csak a civilizáció kezdetén létezett, a későbbi korokban soha többé nem jelent meg.

Északra volt a földalatti komplexum bejárata. 




Az akna aljából emelkedett egy nagyon magas létra, amely a termeken keresztül a felszínre vezetett. 
Az akna körül, pontosa a földalatti komplexum felett építettek egy kemény talapzatot ugyanolyan téglából, mint amilyenekkel az akna falait fedték be. 5 méterrel a kamrák alatt ástak 11 merőleges gödröt. a 35 méteres mélységben lévő függőleges gödrökből 11 folyosó ágazott el más kamrákba, amelyeket stratégiailag az 5 méterrel feljebb fekvő kék kamrák alá helyeztek.




Ezeken a folyosókon több mint 40 ezer alabástrom vázát találtak. 
Az egyik váza egymillió év szimbólumát jelképezi Alsó- és Felső-Egyiptom két trónjával. A bölcs Imhotep egyik neve Vázakészítő volt.

Ezeken a folyosókon több ezer váza rezgett az F-hangra, amely bolygónk rezgési frekvenciája. 
A folyosók a piramis rezonátoraiként viselkedtek, a létrejövő hang betöltötte a piramist. 




Az alabástrom olyan anyag, amely rezegni és rezonálni tud, ha olyan erőt alkalmaznak, amely egybeesik a saját rezgési frekvenciájával. 

Az edények által előidézett rezgésnek magas frekvenciája volt, attól függően, hogy milyen rezgésszintre volt szükségük a kijelölt kamrában. 

Az elektromágneses frekvencia ugyanezt idézte elő.

Az újoncokból álló párok beléptek a kék kamrákban, hogy a piramis hatalmas, erős hangjára meditáljanak, miközben egy zenei hang rezgett körülöttük. 

Ez a hang minden alkalommal megemelkedett, és magasabb hangon rezgett. 
Ily módon hozzászoktak a magasabb frekvenciákhoz és a rövidebb hullámhosszú erőmezőkhöz: új érzékek ébredtek bennük, és érzékenyebbé váltak a fényre. 

Miközben meditáltak a kék kamrákban, ráhangolódtak az alabástrom edényekből jövő hangokra, és hatott rájuk az elektromágneses mező, így az újoncok megnövelték rezgési frekvenciájukat. 

Ez megnövelte életenergiájukat, aurájukat, és lehetővé tette, hogy megtapasztalják más valóságok létezését. 
A hangok és rezgések ráhangolódtak minden csakrájukra, és fokozatosan rávezették őket arra, hogy tudatában legyenek a magasabb frekvenciáknak és a fizikai szinten túli élményeknek.

Miután a földalatti építkezés befejeződött, az akna nyílását kőlapokkal fedték be. 
Ezzel valódi földalatti obeliszkké változtatták, melynek a föld felszínén elhelyezkedő piramis a teteje. 

Az alakzatok nagyon hasonlítottak a Mastabákhoz, a királyi sírokként használt építményekhez, ezért a piramist össze lehet téveszteni egy sírral (pl. Maidumban). Napjainkban még mindig lehet látni ezt a Mastabát a lépcsős piramis szerkezete alatt.

Ezzel tehát befejeződött a földalatti építkezés első szakasza. 
Megépítették egy hatalmas, háromdimenziós processzor első fázisát, hogy felgyorsítsák az emberek fejlődését, és fénynél gyorsabb energiát hozzanak létre a kvantumfizika egyik alapvető technológiájának a segítségével.

Ezután elkezdődött a második szakasz, és megépítették a nagy özönvíz utáni első piramist, amely lépcsős piramis volt. 

Ez pontosan feleakkora és feleolyan súlyú volt, mint a tervezett végső piramis.

A függőleges aknát borító első alapzaton nagyobb téglákból építettek négy szintet. 

Mindegyik 11 méter magas volt. 
Ez lett a lépcsőspiramis. 
Az első piramis 44 méter magas volt. 
Egy nagy halom tégla, amely kvarcban gazdag olvasztott kőből készült. 
A kvarcmolekuláknak tetraéder formájuk van. ez a természet 5 alapvető formájának, a Platóni formának az egyike. 


A bolygó rezgése, szabályos lüktetése az elektromágneses mező egy csomópontján rezgésre késztette a piramis tégláiban található kvarckristályokat, valamint a földalatti kamrákban lévő alabástrom edényeket. 
Ennek kettős: energetikai és hanghatása volt. 

Az állandó mechanikai feszültség alatt álló kvarctömeg súrlódást okozott a kristály tetraéderei között, ezért azok a piezoelektromos hatás miatt negatív töltést hoztak létre. 


A kőtömeg a negatív energia hatalmas kondenzátora volt.

Kétféle kvarc létezik. 
Az egyik az, amelyik negatív töltést hoz létre, amikor rezeg. Balra forog, és az olvadt sziklában használták. 

A másik pozitív töltésű és jobbra forog, ez utóbbi a turai mészkőlapokban volt megtalálható, és a piramis felületének borítására használták.

Imhotep kinyilvánította az Univerzum 3. törvényét: minden rezeg és mozog, semmi sem marad mozdulatlan, minden mozog.

A részecskék rezgési frekvenciája alkotja azt az energiát amely meghatározza a valóság állapotát: az anyagsűrűség elvét, a lélek rendkívül magas frekvenciáját. 

Minden rezeg a legalacsonyabb és legsűrűbb anyagoktól a tiszta lélekig. 
Ez az a törvény, amely meghatározza a különböző energiafajták létezését a rezgésüktől függően.
 Eszerint pedig van elektromos kémiai, mágneses,gravitációs - és a fénynél gyorsabban terjedő energia, melyet Szakkarában állítottak elő.

A téglaméretű mészkőkockákat turai mészkőlapok fedték, melyek jobbra forgó kvarckristályokat tartalmaztak, és ezzel pozitív elektromos töltést hoztak létre. 

A kőkockák befedésekor habkőtömböket helyeztek el minden vízszintes lap alá, hogy szigeteljék az elektromosságot. 
Ezekre ragasztották a Turából szárazó mészkőlapokat. 

A köveket rézsútosan faragták meg, a függőleges oldalon 73 fokos szögben álltak, a vízszintes oldalon pedig 22 fokos szögben. Elválasztották egymástól a rezgő kő negatív töltését a turai mészkőlapok pozitív töltésétől, amelyek befogták az atmoszféra pozitív töltését.

A piramis tehát két különböző töltésű ellentétes energiát tárol. 

A négy oldal felületének kristályai az atmoszféra pozitív energiájából kapnak töltést, míg a földi energiával kapcsolatban álló nagy kvarctömeg negatív energiával tölti fel a molekuláit.

A 4. törvény kimondja, hogy minden kettős, minden poláris. 

Ebben a valóságban mindennek megvan a maga ellentéte. 
A szélsőségek találkoznak. 
A két pólus ugyanazon dolognak, a forró és a hideg ugyanannak a hőmérséklet-nevű dolognak a két szélsősége. 
Világosság és sötétség, nagy és kicsi, puha és kemény, fehér és fekete, zaj és csend, magas és alacsony.

A piramisforma alapvető fontosságú a kvantumgépezet működésében. 

A vízszintes rétegek területe csökken, ahogy egyre feljebb jutunk, és különböző erejű elektromágneses töltések halmozódnak fel. 
Ugyanez történik a turai mészkő-felületeken. 
Ez a tény, valamint a 11 függőleges akna a valódi obeliszkkel, melyet a piramis É-D-i tengelyén kívül helyeztek el az elektromágneses mező egyik neuralgikus pontján, kettős forgómozgásra készteti a felhalmozódott elektromágneses töltést. 

A pozitív töltésű részecskék az óramutató járásával megegyező, míg a negatív töltésűek az óramutató járásával ellentétes irányban forognak. 
Ez elektromágneses örvényt, a szubatomi részecskék tornádóját hozza létre. 
A részecskék ugyanis felgyorsulnak, amint a bolygó szabályos pulzusa állandó frekvenciát hoz létre, és rezonancia alakul ki. 

A centripetális és centrifugális erő bizonyos sebességnél és frekvencián párba állítja az ellentétes töltésű és mozgású részecskéket. 
Ezek semlegessé válnak, majd új forgástengelyt találnak 90 fokkal a piramis tengelyétől, és létrehoznak egy forgó oszlopot. 
Ez az oszlop olyan szubatomi részecskékből áll, amelyek párba álltak, majd semlegessé váltak, és nagyon magas frekvencián mozogtak. 

Ez az energiaoszlop leszáll a bolygó kristálymajáig, és feljut egészen az ionoszféráig. 

Ezek a semleges, kiegyensúlyozott részecskék alkotják a fénynél gyorsabban terjedő energiát. 
Nem hoznak létre ellenállást ott, ahol mozognak. 
Ők képezik az alapját a szupravezető-jelenségnek.

A piramisban lévő energiaörvény felgyorsította a rezgési frekvenciát, és egy magasabb szintű energiává alakította, a fénynél gyorsabban terjedő energiává, amellyel a kvantummechanika foglalkozik. 

A fénynél gyorsabban terjedő energia rendelkezik a valóság legmagasabb rezgésével és frekvenciájával. 
Ez egy tudati energia, tudásenergia, akárcsak az az energia amelyet az ember képez és használ az agyában, amikor feldolgozza gondolatait, és amikor szeretetet sugároz.

A fénynél gyorsabban mozgó energiát és a függőleges oszlopokat Nikola Tesla is tanulmányozta. 

Ezt a jelenséget alkalmazta több mint 1600 találmányában, a villanymotorokban, rádiókban és a TV-ben, a Röntgen-gépben és a radarban. 

A Tesla-tekercseket használták a gépek elektromos működtetésére. 
A köteg örvényáramot hozott létre, amely egy rézhuzal-tekercsen átfolyó 12 V-os áramot több ezer V-os árammá alakított át, amikor egy másik tekercsben indukálták. 

1942-ben Tesla vezette az ún. Philadelphiai-kísérletet, amely hatalmas elektromágneses mezők segítségével rendezte az energiát párokba, és hozott létre a fénynél gyorsabban mozgó energiát. 




A kísérletben egy szilárd testet részecskéire bontottak, majd máshol újra összerakták. A láthatatlansági kísérlet során szétszedték az USS Elbridge nevű amerikai cirkálót, és 75 kilométerrel odébb összerakták, csakhogy a rajta lévő emberek vagy meghaltak, vagy szörnyű módon hozzáragadtak az anyaghoz. 

Teslának volt egy titka. 

Amikor a részecskék újraszerveződnek, változások jönnek létre az anyagban. Tanulmányaiban arra a következtetésre jutott, hogy az ún. tachionenergia 27-szer gyorsabban halad a fénynél. 

Ez a gondolati energia.

Einstein elmélete, miszerint a fény legnagyobb sebessége másodpercenként 300 ezer kilométer, csak a valóságot alkotó egyik síkra érvényes: az atomokból, elektronokból és protonokból álló anyag fizikai síkjára.
Az Univerzumnak azonban három síkja van. 
A kettős univerzum alapját képező tachionok, a szubatomi részecskepárok nagyon magas frekvencián állandó mozgásban vannak, és semlegessé válnak, amikor ellentétes töltéssel találkoznak.

A hihetetlen gyorsasággal mozgó elemi részecskék alkotják a szupravezető elemek alapját. 

Semlegességük nem hoz létre ellenállást a molekulákon áthaladó töltésben. 

Ezen részecskék összetett elemére nem hat a gravitáció. 

Tömegüknek nincsen súlya. 

Ez a tiszta energia. 

A kvantummechanikusok azt mondják, hogy ezeknek a részecskéknek nincsen tömegük - csak úgy léteznek, mérni csak valószínűség számítással lehet őket, az pedig a megfigyelő, vagyis az ember mentális szintjétől függ.

Imhotep tudta ezt és még sok olyan dolgot is, amelyről a mai tudósoknak még nincs tudomásuk. 
A kvantummechanika és a szupravezetés nagyon is friss eredmények a fizika területén.

A lépcsős piramisnak négy szintje volt. 
280 ezer köbméter kő alkotta, melynek 450 ezer tonna volt a súlya. 
Ez pontosan a fele a végső piramis térfogatának és súlyának. 
A piramis elé oszlopokat (Dzsed (Djed) -oszlopok) helyeztek, hogy elektromágneses ösvényt hozzanak létre, mely elér egészen Turáig.


48 oszlop


 Innen szállították a köveket az építkezés befejezéséig.
Északi és nyugati irányban kiszélesítették az alapzatokat, a déli és a keleti oldalt azonban érintetlenül hagyták. 






175, Saqqara helységből - sír bejárata

Saqqara szó a sógorával hasonló hangzású. 
Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy visszafelé olvasva teljesen mást jelent. S a k a ra = A r a k á s. 
Mit látunk e területen? 
Kőrakásokat. 
Szakkara egyiptomi falu Gíza  tartományban, Kairótól 30 km-re. 
Itt található az ókori Egyiptom egyik fővárosának, Memphisznek (Ménfőnek) legősibb temetője, 7 km hosszú (görögös névvel) nekropolisza. jelentése: „a halottak városa”.

Egy kedves olvasónk, hozzászólásában írta: "...a Giza értelmezése nem a gezaval függ össze gizagizagizagizagiza~ azigazigazigazigaz ,olvasd ezt is ugyanúgy oda vissza kedves baratom az igaz igaz igaz igaz igaz =giza....magyarul vannak de nem mindenki tudja olvasni őket mert nem tudják hogyan kell....."

Giza tartomány Az Igazak tartománya is jól érthető magyar nyelven. 

A képen egy sír bejáratát látjuk.




A rendelkezésre álló képről a felső  sorokat tudjuk elfogadhatóan nagyítani, és elolvasni.




Lemásoltam a jeleket, jobbról-balra  olvassuk.




1, Est (=nyugati)  Égi-ta (= Égi-talaj, föld, ma Egyiptom)  3 fő népe(i) ágai Napúr országa (=úrszéked van a leleten) Fő Magyarja  felment a Magyar Napúr útján (ez úr) és


2, és vándorol a Nagy Főúr, Magyarok Napura  (a szövegben Magyar Napurad), a magyar nép földi ura , Úr Nap Nagyúrral, magyarok urával.

3, a  képírás szövege: Égi vándor  urunk, királyunk trónján pihen az Égi-hazában.

Megtudtuk a leletről, hogy aki meghalt, átköltözött az Égi-hazába, ahol Magyar Isten társaként utazott az égi bárkán, trónt kapott, ahol  megpihent az örök életben.

(Jézus is ezt tanította  Ménnek országáról,  Mennyek országáról. 
Tudjuk, hogy Egyiptomban is tanult, gyermekkorától kezdve, sejtjük, hogy visszatérve Názáretbe (Nagysárrétre) a szkíták más tudományát is megtanulta. 
Jézus Krisztus, az Atyaisten Fia, aki értünk emberré lett.)



(Forrás: rovásoldal)






AZ EGYIPTOMI LABIRINTUS - animáció




video:







Az egyiptomiak képesek voltak az elektromosság előállítására...



és ezt le is rajzolták az utókor számára




Oláh András kutató is életre kelti az egyiptomi izzót







AZ ANKH KERESZT ÉS A DZSED OSZLOP






Milyen érdekes, hogy emberi formákat adtak a Dzsed oszlopnak (férfi - delej erők) és az Ankh (női befogadó erők) keresztnek.



Az örökkévalóság jelképe, a Dzsed oszlop.


Ankh-Dzsed-Ptah

Ptah jogara (fő érrendszer, kundalini, életerő, életet létrehozó energia) 



Ankh kereszt-Dzsed oszlop-Ptah jogara









A piramisok elé  Dzsed (Djed) oszlopokat helyeztek, hogy elektromágneses ösvényt hozzanak létre.





Az Uruki kőtáblán is megtalálhatjuk a Dzsed oszlop jelét.





Az Ankh-kereszt – az élet szimbóluma, az ég és a föld egyesülését ábrázolja.





Az idők során az Ankh az élet és a halhatatlanság, a világegyetem, valamint az életadó víz és levegő szimbóluma lett.





Az Ankhot szinte sose festették ezüstszínűre, mivel Napszimbólum volt.







Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az EGY - ISTEN összerovás (ligatúra) jelünk egy Dzsed oszlop és egy Ankh kereszt együttes képe!




A piramis úgy nőtt, mint az emberi test: a fejétől. 
Ha nem tervezték volna meg előre, akkor a hagymahéjak mintájára könnyebb lett volna szimmetrikusan kiszélesíteni mind a négy oldalról. 

A kiszélesítés következtében az obeliszk pontosan az új piramis észak-déli tengelyére került, amelynek most már 140-szer 100 méteres lett az alapja. 

Két újabb szinttel toldották meg, így a piramis 65 méter magas lett, a térfogata 560 köbméterre, a súlya pedig 90 ezer tonnára növekedett. 

A bejáratok szintén megerősítik azt, hogy a megnagyobbítás kezdettől fogva szerepelt Imhotep tervei között. 

Az eredeti bejárattól kiindulva könnyen meg tudtak hosszabbítani egy alagutat. 
Egy másik lépcső vezetett az északi udvar egyik temploma valamelyik udvarába, amelyet azért építettek, hogy elrejtsék a bejáratot.
A térfogat és a súly megkétszerezése nem véletlenszerű. 

Az energiatermelés, a piramis hatótávolsága a rezgő anyag tömegétől függ.
A későbbi piramisok egyre nagyobbak és súlyosabbak lettek. 
A legnagyobb a Keopsz piramis, amely 6 millió tonna súlyú.



Kheops

A súly meghatározza a termelt energia mennyiségét. 

Ez a kőmennyiség állandó sebességgel forog a Föld tengelyén. 
Azért adtak piramis-formát a kőtömegnek, hogy az energia természetes mozgásának, valamint állandó rezgésének és forgási frekvenciájának a segítségével vonjanak ki energiát az anyagból.

Az obeliszkben egy mozgó tekercs mozgott fel-alá. 
Ez egy elektromos tekercs volt, amelyben aranyhuzalt tekertek a fa köré. 

Mozgás közben pulzáló hatást idézett elő a piramis elektromágneses mezőjén, és ezzel megváltoztatta az egész energiaoszlop frekvenciáját. 

Az akna rezonáló lyukként működött. 
Az obeliszk felső sarkában még mindig látható néhány 45 fokos szögbe állított gerenda. Ezek kampóként szolgáltak, és lehetővé tették, hogy a tekercs függőlegesen mozogjon. 

Az elektromos tekercs kontrollálta a hullámok hosszát, a rezgési frekvencia elérte a maximum fokát. 
A tekercs határozta meg, melyik lesz az a pillanat, amelyben a piramis kvarcmolekuláiban felhalmozódott energiát megtervezett ünnepségek keretében kibocsátják a napéjegyenlőségek idején. 

Az egyiptomi papok bebizonyították, hogy a piramisok állandóan mozognak, és hogy minden egyes mozgást energiává lehet alakítani.
Az építkezés utolsó szakasza a bonyolult fal, valamint az álkápolnák és a Kígyók udvarának megépítése volt. 




Ezt Dzsószer fáraó szobra kivételes helyzetből kísérte figyelemmel.



A piramis célja

Ez az Imhotep által épített hatalmas kvantumgépezet nagy áldozatokat kívánt időben, munkaerőben és anyagi forrásokban egyaránt, de társadalmi haszna óriási volt. 

Az örvényáramot arra használták, hogy felgyorsítsák a Hórusz Szeme Misztériumiskola tanítványainak spirituális fejlődését. 

Ők voltak azok a vezetők, akik növelték a nép tudati szintjét. 
A piramis által közvetített energia megrövidítette az agyhullámokat, és ezzel felerősítette az ember mentális erejét és a testét körülvevő elektromágneses mezőt, az aurát.
 Ez lehetővé tette, hogy a tanítványok magasabb szinteket érjenek el, megtapasztalják más valóságok létezését, és így bizonyosságot szolgáltassanak az egész társadalomnak. Amikor ráhangolódtak más, fejlett lények frekvenciájára, képesek volta kommunikálni velük, és befogadni a tudást.
Szakkara volt az első olyan központ, amelyben lehetőség nyílt a magasabb dimenziókkal való kommunikációra. 
A piramisok olyan kvantumtechnológiát alkalmaztak, amelyet mi még csak most kezdünk megismerni. 
Ezt a technológiát az egyiptomiak az elveszett atlantiszi civilizációtól örökölték.

Szakkara egy olyan technológia kellően nem értékelt példája, amelyet elképzelni sem tudnak, és amelyet csak most kezdünk megérteni. 

Ezt a technológiát a tudat kontrollálja.

Célja a minden ember spirituális tökéletessé válásának elérése. 

Az elektromágneses áramkör energiarészecskéket hozott létre és gyorsított fel. 
Ezáltal a statikus energiából először mozgási energiát, majd tachion-energiát hozott létre.

Szakkarában először alkalmazták a hangot és az elektromágneses mezőt egyidejűleg arra, hogy növeljék a tanítványok rezgésszintjét. 

Ezt a technológiát a Kheopsz piramisban fejlesztették tökélyre. 




"A kőtömböket isteni fénnyel működő vésőkkel vágták!"

"Eljön a nap, amikor a torony teljesíti a rábízott feladatot.
A piramis felszökken, mint a kos, és akkor véget ér a szomorú vaskorszak." - Énok könyve

video:
A Kheopsz piramis egy Zed tornyot rejt, amely állítólag képes lelassítani az időt:




Obeliszk a tenger alatt, a Kheopsz átellenes oldalán a Földön


Fizikai síkon arra használták az energiát, hogy elektromágneses ösvényeket és szupravezetőket hozzanak létre. 
A Hórusz Szeme papjai tették le az alapját a kőelemekből való építkezésnek. Megmutatták érzékenységüket az aprólékosan kidolgozott külső falon, a Kígyók udvarának falán mindazokban a kifinomult díszítésekben, amelyek a kvantumgépezet elrejtésére szolgáltak. 

Kémiai képleteket dolgoztak ki, amelyekkel megolvasztották a kvarcban gazdag követ. Kerámiacsempéket készítettek, és azokkal borították be a bonyolult földalatti folyosókat. 
Hieroglifákkal vésték kőbe azt, hogy hogyan értelmezik a világegyetemet. 
Elképzeléseik Imhotep törvényeiben maradtak fenn. 
Ezek képezik a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek és a templomosok titkos tudásának alapját.

Imhotep ezt írta: "Minden oknak megvan az okozata, és minden okozatnak megvan a maga oka. 
Semmi sem létezik véletlenül, hiszen az elpusztítaná az Univerzumot."

Ahogy Einstein mondta: Isten nem szerencsejátékos.








A Spektrum Televízió "Hórusz Szeme" sorozatának egyik kiemelkedően érdekes része:

Hórusz Szeme: Szakkara A Kvantumgépezet: 




video:
https://www.youtube.com/watch?v=SoYCdiuypqk&index=6&list=PLsSWt1D21LbKJwoaFgdbY2KdLDdeXt3tL






Nikola Tesla - A piramisok rejtett titkai





video: 








A dzsed és az ankh



Egyiptomi Osoris templom - számítógépes chipek - panel építkezés


A maya civilizáció








Matek Kamill - Európa piramisai | Tudatosság Völgye 2013










Továbbá:



-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Nikola Tesla - A piramisok rejtett titkai

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Mátyás király:


-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:


-Az ÖregÖsteenségünk (ÉletadóAnya, ÉletadóApa) szeretettel teremtette meg a világot:

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

-A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!:

-Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

-Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv 

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

-Az Arvisurából - részlet 1.:

-CSABA KIRÁLYFI:

-Magyarul beszélő indiántörzsek:












Szeretettel,


Gábor Kati



web oldalam:

blog oldalam: 






2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Imhotep fohászai: (bevezetés)
    http://www.borbolajanos.com/images/stories/konyvek/csillagszoba%20tartalom%20i%20bevezetes%20es%20ii%20utmutato.pdf

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.