2015. január 11., vasárnap

A dimenziókapuk létezése



A dimenziókapuk létezése


Sci-fi szerzők kedvenc témája az a bizonyos “kapu”, vagy más néven féregjárat. 






Egy különleges átjáró az időben vagy a térben, amelyen át az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el egyetlen szempillantás alatt, csakhogy egy ilyen ajtó egyben út az ismeretlenbe. 

Persze, ha egyáltalán létezik.

Ez azonban a NASA legutóbbi bejelentése után, már nem kérdés többé: Bizony, hogy létezik. 

Saját honlapján közölte ugyanis a szenzációsnak tűnő hírt az Amerikai Űrhajózási Hivatal, majd hamarjában egy közel négy perces kisfilmet is készítettek, amelyben megpróbálják annak lényegét, a laikusok számára is érthetővé tenni.

Az Iowai Egyetem, plazmafizikusa, Jack Scudder jött rá, hogy a Föld mágneses mezeje bizonyos helyeken összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével, létrehozva ezzel egy állandó, folyamatos és megszakítás nélküli kapcsolatot a Föld és a Nap között. 

Ezeken a kapcsolatokon, vagy ahogy ők nevezik x-pontokon, pedig vannak úgynevezett kapuk, amelyekről egyelőre sejtelmük sincs, hogy hova vezethetnek.

A bejelentéssel egyidőben azt is közölték, hogy 2014-ben, egy több évig tartó misszióba kezd a NASA, melynek során az energia részecske detektorokkal és mágneses érzékelőkkel felszerelt űrhajók legfontosabb feladata lesz megfejteni a különös kapuk titkait.

A feladat persze távolról sem egyszerű. 

A NASA azonban egyelőre egy néhány soros tényhíren kívül csak az alábbi rövidebb videót hozta nyilvánosságra a témával kapcsolatban, amelyből a felfedezés több részlete is kiderül és amelynek magyarul feliratozott változata itt megtekinthető:

A NASA bejelentette, hogy bizonyítékot talált a dimenziókapuk létezésére 





video:



(Forrás: sosefeledd)







Csak a nő képes dimenziókaput nyitni


A magyar mesevilág,
mely egyedülálló a világban, rengeteg spirituális elemet tartalmaz.

Az ősi spirituális tudat szerint a női nemi szerv egy dimenziókapu, mely a közösülés csúcspontján megnyílik.

Ha megvalósul ez a fogantatás, akkor egy lélek átjön a másik dimenzióból és anyaggá alakul, azaz megszületik.

Csak a nő képes dimenziókaput nyitni.

Leírás itt:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!






(Kép: Földanyánk - Pomaházi Anna Mária alkotása)









Hawking szerint másik univerzumokba vezetnek a fekete lyukak


Stephen Hawking, a világhírű elméleti fizikus tegnap jelentette be egy konferencián, hogy valószínűleg megoldást talált a fekete lyukakkal kapcsolatos úgynevezett információs paradoxonra.

Szerinte az információ nem vész el a fekete lyukakban, sőt lehet, hogy ezek az objektumok valójában másik univerzumokba vezető átjárók.

Einstein általános relativitáselmélete azt jósolja, hogy a fekete lyukak – amelyek gravitációs vonzása olyan erős, hogy semmi, még a fény sem jut ki belőlük, ha egyszer átjutott az eseményhorizonton – által beszippantott anyag információja megsemmisül, a kvantummechanika törvényei szerint azonban az információ örök életű. 

Ez az úgynevezett információs paradoxon. 
Stephen Hawking azonban – saját állítása szerint – megoldást talált a paradoxon feloldására.




Az információ nem kerül be a fekete lyuk belsejébe

Hawking – két munkatársával, a Cambridge-i Egyetemen dolgozó Malcolm Perryvel és a Harvard Egyetemen kutató Andrew Stromberggel közösen – állt elő egy lehetséges megoldással. Elképzelésük szerint a behulló részecskék kvantummechanikai információja valójában nem kerül be a fekete lyuk belsejébe.

Javaslatom értelmében az információ nem a fekete lyuk belsejében tárolódik, ahogy erre számítani lehetne, hanem a határán, az eseményhorizonton” – mondta Hawking az augusztus 25-én a stockholmi KTH Királyi Műszaki Intézetben tartott Hawking Radiation konferencián.



A csillagok tánca - középen a fekete lyuk 


Megmarad, de mégis elveszik az információ

Az információ a határon kétdimenziós hologramok, úgynevezett szupertranszlációk formájában tárolódnak, magyarázta. 

Ezeket a szupertranszlációkat – amelyek fogalmát először 1962-ben vezették be – azonban már nem lehet használható információkká visszaalakítani.

A behulló részecskékről szóló információ visszatér, de kaotikus és hasznavehetetlen formában” – mondta Hawking. 
„Az információ minden gyakorlati felhasználás céljára elveszik.”



A fekete lyuk dinamikája


Egyirányú átjárók a fekete lyukak

Hawking a fekete lyukakról is értekezett egy másik előadásában Stockholmban. Szerinte elképzelhető, hogy a fekete lyukak valójában átjárók másik univerzumokba.

„A lyuknak nagynak kell lennie, és ha forog, akkor lehet, hogy átjáró egy másik univerzumba” – mondta Hawking.

De ez után már nem lehetne visszatérni a saját univerzumunkba. 

Ezért én nem próbálnám ki, noha oda vagyok az űrutazás gondolatáért” – tette hozzá a kutató.

(Forrás: Origo)






"Egy Joe Parr nevű ember a piramisokat kutatta.

Joe Parr-nak volt egy propellere, aminek a végeire apró piramisokat helyezett. 

Mágneseket helyezett körbe egymással szembe úgy, hogy az északi pólus az északival, míg a déli pólus a déli pólussal került szembe és megforgatta ezt a propellert.

Az év egy bizonyos időpontján (december vége felé), amikor a Nap és az Orion-öv kiviláglik és a föld mondhatni áthalad egy „kapun”, a propeller végén lévő piramisok a centrifuga hatására egyszerűen átalakultak, "kirobbantak" és eltűntek a szoba falán keresztül, mindenféle kimeneti nyom nélkül.

Parr azt feltételezte, hogy abban az időpontban, amikor a Föld áthalad a Nap és az Orion között fekvő sugárnyalábon, akkor valamiféle energiacsatorna képes hatást gyakorolni az anyagra.
Elképzelhető, hogy ez a plazma sugár képes ilyen hatást kifejteni?"

video:











Továbbá:


- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- EMF Kiegyenlítő Technika:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A harmadik szem:


- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- Fordítások - 1.Rész - Az Universal Calibration Lattice (Univerzális Kalibrációs Háló) …és a kísérlet, melyet Életnek hívunk!:

- Fordítások - 2.Rész - A Munka Természete:

-  Fordítások - 4. Rész - Teremtsd Meg Magadnak a Legmegvilágosodottabb Életet - Energetikai szemszögből nézve:

- Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:



- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- A dimenziókapuk létezése:









Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:


blog oldalam:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.