2013. december 3., kedd

Az őrségi = ősrégi jelkincs


Az őrségi = ősrégi jelkincs


A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház nem csupán egy különleges szépségű őrségi szállás, hanem a magyar írástörténeti kutatások fontos terepe is. 

A szálláson megpihenő vendégek megtekinthetik a portán kialakított Sindümúzeumot és meg is beszélhetik a szállás írástörténész gazdájával a szakterület napirenden lévő kérdéseit. 


A veleméri Cserépmadár szállás utcafrontja liliomokkal


Mivel a szálláson megpihenő vendégek és az utcáról betérő látogatók között - nyilván a Sindümúzeum ismertté válásával párhuzamosan - egyre több néprajzkutató, régész, történész és nyelvész akad, ezek a beszélgetések gyakran érdekesek és tanulságosak. 

Van annak némi bája, amikor a Sindümúzeum tárgyai segítségével az ELTE tanárának sikerül bebizonyítani, hogy az ELTÉ-n a székely írás humanista feltalálásáról máig oktatott szégyenletes kitalációnak nincs tudományos alapja, de ellenkezik a székely írás és a magyar népi jelkincs tényeivel. 

A Sindümúzeum tevékenysége elsősorban az őrségi jelkincs feltérképezésére összpontosít (összhangban a szállás tájjellegű voltával), ezzel egyúttal a magyar népi jelkincs és a székely írás eredetét, összefüggését is tisztázza. 

Mindeközben az írás kialakulásáról, tehát a világ számára is érdekes, eddig félreértett kultúrtörténeti folyamatról is lényeges megállapításokra jutunk (az írást nem a könyvelés, hanem az ősvallás igényei hívták életre).

Az Őrségben a mai napig készítenek kőkori eredetű jelekkel ellátott edényeket.  

A lap alsó felében lévő táblázatok alapján belátható, hogy az őrségi jelkészlet lényegében azonos, vagy rokon egyrészt a magyar népi jelkészlettel, másrészt az antik írásrendszerek (a székely és a hettita hieroglif írás, valamint az indiánok legkorábbi jelrendszerének) jeleivel. 

Az ezer évvel ezelőtti vallásváltás miatt ma már sem a néprajztudomány, sem az őrségi fazekasság nem ismeri az őrségi népi jelek eredeti jelentését, vagy ilyen tudásra csak kivételesen akad példa, mint a rontáselhárító tárgyként megőrzött veleméri sindü égigérő fáján lévő "us" (ős, isten) jel esetében. 




A mintakincset azonban máig alkalmazzák, sőt esetenként a jelek óvó-védő szerepének az emléke is megmaradt (például az X alakú jelet is így ismerik a néprajzkutatók, a jobb fazekasok pedig a tejesköcsögökön máig alkalmazzák). 

Az archaikus őrségi fazekasjelek a székely rovásírás jeleivel azonosak, egy szó- és mondatjeleket alkalmazó íráshasználati mód emlékei. 

Elolvasásukat és megértésüket az 1990-es években az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunka, a székely betűk akrofóniájának rekonstruálása tette lehetővé. 

Ez azt eredményezte, hogy a legfontosabb jelek esetében ma már tudjuk, hogy a rovásbetűink milyen szójelből alakultak ki, s ezek segítségével el tudunk olvasni, meg lehet érteni néhány elfeledett őrségi fazekasjelet, az ősvallás jelkészletéből reánk maradt rövid írásos üzenetet.

A szállás vendégei és a Sindümúzeum látogatói olyan tudással gazdagodhatnak, amilyennel sehol másutt nem találkozhatnak. 

Ahogy azt többen megfogalmazták: Kinyílt előttük egy addig ismeretlen világ. 

Ebből, a szálláson folytatott kutatómunka eredményeiből, nyújt ízelítőt az alábbi néhány cikk.

  
Szárnyas napkorong üdő jellel:
  




Csótár Rezső szentgyörgyvölgyi fazekas pohara a több ezer éves szárnyas napkorong minta őrségi változatával; 
a székely írás segítségével minden részlete elolvasható; 
az elemi jelek a szár "Úr", a jó "folyó" és az üdő/idő szavakat rögzítették (ezeknek a székely írásban az "sz", a "j" és a sugaras napot ábrázoló "ü" betű felel meg)



Egy őriszentpéteri tál jelei:





Az őriszentpéteri tál a Szikszay Edit Néprajzi Gyűjteményből
  
Az 1773-ban készült szép őrségi tál a jelhasználatot illetően átmeneti állapotot tükröz. Ebben a korban a pogány hagyományok már évszázadok óta visszaszorultak, az ősvallás szertartásait rég elfeledték, legfeljebb a népies babonaság szokásai között maradtak meg valamelyest. 

A török idők a faluközösségek hagyományait elpusztították, a régi rend az ország nagy területein megsemmisült. 

A török időket követő idegen telepítések sok tájegységünkön nem csak a magyar hagyományok helyreállítását tették lehetetlenné; hanem azt is megakadályozták, hogy a töröktől kiürített területeket a magyar parasztság újra benépesítse. 

A szerencsésebb vidékeken, ahol az eredeti lakosság megmaradt, a fazekasok ugyan még őrízték a régi jelképeket, de azokat már alig értették, elsősorban díszként hasznosították őket. 

Feltehetően ennek köszönhető a fenti őrségi tál "díszítése" is.

A tál közepén a körbe zárt pontot találjuk, egy forrást ábrázoló napjelképet (a napisten minden jó forrása), amely a felülnézeti világmodellek közepét szokta jelezni.

Körülötte azonban nem négy, hanem öt "eget tartó fa" képszerkezet van, pedig a világmodellekben négy (esetleg nyolc) szokott szerepelni a hasonló jelképekből. 

Ugyanez mondható el a Ten jelek és a "Nagy Óg" mondatjelek számáról is. 

A Nagy Óg mondatjelek és párhuzamaik jellegzetes sarokjelképek voltak, ezen a tálon azonban sormintává degradálódtak. 

Ezen az őrségi tálon az "n" (nagy) és az "o/ó" (Óg) jelek is vízszintesek, ahogy azt a képszerűségük megköveteli. 

A nagy jel ugyanis egy dombot ábrázol (ilyen a hettita hieroglif írás "nagy" szójele is), az "o/ó" jel pedig az ég boltozatát (az eurázsiai mítoszokból azt is tudjuk, hogy az égbolt ívének szélei azért hajlanak vissza, mert a Föld sarkához ütközvén, kicsorbultak). 

A székely rovásírásban e jelek függőleges állásúak, mert pálcába róni csak függőleges és ferde vonalakat lehet, vízszinteseket nem.

A tál napjelképe és az azt övező öt "eget tartó fa" kompozíció az ég jel csúcsán található, ami egyrészt utal a sarok hegyén álló égigérő fára (az egész kompozíció virágszerű, s az archaikus cserépedényeken lévő virágok az égigérő fa jelképei szoktak lenni). 

Az ég jel felbukkanása azt jelzi, hogy amit a tál közepén látunk, az az égi világ, közepén az Istennel.





Az őrségi tál közepén a székely írás "ly" (lyuk) jelével azonos napjelképet találunk; 
ez a jel a sumer írásban a "kút, forrás", a kínai és az egyiptomi írásban pedig a "Nap" jele (mert a Nap minden jó kútfeje és forrása)
  




Az őrségi tálon többször is megjelenik az "eget tartó fa" képszerkezet, amelyben a fa népmeséink Tejúttal azonos égigérő fája, amely ez esetben is kettőskereszt alakú; a kettőskereszt istenjelkép, a székely írás "gy" (Egy) jele





Az őriszentpéteri tál Ten jele (a szó a magyarok Istenének régi neve, isten szavunk második szótagjával azonos);
 a nikolsburgi ábécében megtalálható "nt/tn" (Ten) jel megfelelője





Az őriszentpéteri tál "ég" jele az "eget tartó fa" képszerkezet jelszerű változata, a székely "g" (ég) jellel azonos

  



Az őriszentpéteri tál "nagy Óg" mondatjele fentről lefelé a székely írás "n" (nagy) és "o/ó" (Óg) jeléből alkotott montázs; 
Óg Básán uralkodója az Ószövetség szerint a sémi népek honfoglalása előtt; 
a görögök Heraklészként emlegették és a szkíták ősapjának tartották; 
neve a magyar sarok (szár Óg) "Óg király" szóban is fennmaradt 
(a sarkoknak külön istene volt, mert csak ott érintkezett egymással a Föld és az ég)



Egy szentgyörgyvölgyi csupor jelei:





A szentgyörgyvölgyi csupor a körbefutó "négy jó" (négy folyó) felirattal


Szentgyörgyvölgy az Őrség egyik települése, jelei is őrségiek. 
Az egyik szentgyörgyvölgyi falunapon a község kultúrházában volt kiállítva néhány régi szentgyörgyvölgyi tárgy, közöttük a fenti cserépedény is.  
A rajta lévő jelek miatt lefényképeztem. 
A csupor testén két szójelből álló mondat ismétlődik körbe-körbe, ezért nem lehet tudni, hogy balról jobbra, vagy jobbról balra kell-e olvasni ezt a mondatot; amint azt sem, hogy a két jel közül melyik az első.

A négy függőleges vonal a magyar számrovás 4-es számjele.

A kacskaringó alakú jel a "jó" szójele (ugyanezt jelenti a csukcs szójelek között is). 
A jó szavunk az Isten egyik állandó jelzője; 
egykor "folyó" jelentésű is volt - ezért ábrázol a jel egy égig csapó hullámtarajt. 
Ez az égbe vezető folyó a Tejút, amely az ősvallás szerint azonos az égigérő fával és az Istennel.

Azaz a körbefutó és ismétlődő mondat a "négy folyó" értelmet rögzíti. 
Ez a négy folyó az Éden négy szent folyója, amelyek az archaikus cserépedényeinken rendszeresen felbukkannak legalább a hun kor óta (azonban a leggyakrabban csak négy függőleges hullámvonal képében). 
A négy szent folyó a Tejútból kapja és viszi tovább az isteni teremtő erőt jelentő vizét a Föld négy tájára.




A szójelekkel írt "négy jó" (négy folyó) mondat; 
ezen az ábrán jobbról balra olvasható el, de - mivel a körbefutó jelsornak nem ismerjük a kezdőpontját - a helyes olvasási sorrend lehetett balról jobbra haladó is



Egy szentgyörgyvölgyi korsó jelei:




A szentgyörgyvölgyi világmodelles korsó oldalnézete


Ezt a korsót is azon a fentebb említett falunapi kiállításon volt szerencsém lefényképezni. 
Áldja meg az Isten azokat, akik megőrizték és kiállították! 
Jól tudták, hogy kincseket őriznek és állítanak ki. 
Bizonyság ez arra, hogy a régi házak padlása és a fel nem tárt műgyűjtemények egy sor értéket rejthetnek még a magyar írástörténet kutatója számára. 

Ez az első pillantásra nem feltűnő korsó fontos tudományos kérdéseket segít eldönteni. Azt ugyanis, hogy voltak-e, vannak-e a székely írásnak szójelei; 
a székely betűk szójelekből alakultak-e ki; 
s e jeleket a magyar nép alkotta-e meg?





A szentgyörgyvölgyi világmodelles korsó felülnézete; 
a székely írás "ly" (lyuk) jelének közepén van a lyuk, a korsó nyílása






A szentgyörgyvölgyi korsó világmodellje (fotógrafika)


A szentgyörgyvölgyi korsó világmodellje két dolgot tesz nyilvánvalóvá:

- Egyrészt azt, hogy a korsó "díszítésének" megalkotói ismerték a felhasznált jelek jelentését (a lyuk szójele a korsó száját jelöli ki).

- Másrészt azt, hogy az Éden (ennek térképe a felülnézeti világmodell) és az edény (archaikus népi cserépedényeink állandóan visszatérő témája az Éden jelképes ábrázolása) szavak nem véletlenül, hanem az ősvallási képzetek közös gyökere miatt hasonlítanak egymásra.





A szentgyörgyvölgyi világmodell lyuk szójele (a székely írás "ly" betűjének előképe)


A körbe zárt pont, vagy két koncentrikus kör alakú jel az egyiptomi és a kínai írásban a Nap jele, a sumerben "kút, forrás" jelentésű, a székely írásban a "ly" betű. 

A székely írás elődjét jelentő magyar hieroglif írásban ez a jel a lyuk szójele (erre példa a most elemzett szentgyörgyvölgyi korsó jele is).





A szentgyörgyvölgyi világmodell ég szójele (a székely írás "g" betűje és a kínai lolo írás "ég" szójele azonosítható vele)



Bél isten jele rontáselhárító szerepkörben:





A magyarszombatfai Czugh Zsuzsa fazekas által készített hagyományos őrségi tejesköcsög az X alakú rontáselhárító jellel, Bél isten jelével



Az X alakú jelről tudja a néprajztudomány, hogy apotropaikus, azaz óvó-védő jel (tejesköcsögökön, meg tetőcserepeken szolgált), de nem tudja megmagyarázni, hogy miért éppen ilyen alakja van az óvó-védő jelnek. 

A székely rovásírás segítségével azonban kideríthető, hogy ez a jel (amely ma a "b" rovásbetű), eredetileg Bél fiúisten jelképe volt. 

A jelforma a négy szent folyó térképe, amelyek forrása a világ szakrális közepén (azaz belsejében) található.



  
Magyarszombatfai tál Föld jellel:

  



A magyarszombatfai tál



A magyarszombatfai tál Czugh Zsuzsa magyarszombatfai fazekas tulajdonában van, a műhelyében megtekinthető. 
A nagyapja készítette vagy 80 évvel ezelőtt. 
A tál mintája egy szép felülnézeti világmodell, amelynek legfontosabb alakzatai a székely írás "f" (Föld) jelét juttatják az eszünkbe. 
Amíg azonban a székely jel lineáris, ezen a tálon részletgazdag, képszerű ábrázolást találunk. 
A tál jelmontázsa többféle értelmezést és megközelítést tesz lehetővé, de ezek ugyanazt az ősvallási témát járják körül.





A körbe zárt kereszt, vagy X a székely rovásírás "f" (Föld) jelével azonos






A tál közepén lévő X a székely írás "b" (Bél) jelével egyezik meg; az Ararát tövében eredő négy szent folyó (Halüsz, Arakszész, Tigris, Eufrátesz) térképe (ezek a vize az ősvallási képzet szerint a hegy tetején álló, az Istennel azonos Tejútból származik)




A körbe zárt pont a székely írásban a "lyuk" jele (egy szokásos napjelkép)





A sugaras napábrázolás a székely írás sugaras Napot ábrázoló "ü" (üdő) jelével azonosítható





A világmodell négy sarkán a hegyet ábrázoló sarok jelek vannak, amelyek a székely írás "s" betűjével és a szentgyörgyvölgyi tehénszobor sarok jelével is kapcsolatot mutatnak





Az "eget tartó folyó" képszerkezet a Tejutat ábrázolja






A tál "folyó" jeleinek egyike; a székely írás hullám alakú "ak" (patak) és "ü" (ügy) jeleinek rokona


  

Magyarszombatfai korsó a négy szár mondattal:




A magyarszombatfai korsó felső részén a négy és a szár szójele fut körbe; 
alatta pedig (a feje tetejére állítva, azaz a korsó közepe felől nézve) a nagy ég mondat ismétlődik





A négy szár mondat





A nagy ég mondat




Az "us" (ős, isten) szójele




Veleméri rajzos sindü (tetőcserép) az égigérő fa ábrázolásával; a fa tetején a székely írás "us" (ős) jele látható, amely a hettita hieroglif írásban az "isten" szójele



Az ősi jelek jelentését illetően a régi tudásból alig maradt meg valami. 
E sorok írója fedezte fel, hogy a magyar népi jelkincs a székely rovásírás jeleivel összevethető, sőt a segítségükkel megérthető és esetenként el is olvasható. 
Az fenti cserépen látható veleméri égigérő-fa ábrázolás "ős" jele segít elfogadni a fenti állítást.

Ugyanez a jel a hettita hieroglif írásban az "Isten" jele. 
Isten szavunk "ős Ten" értelmű - azaz ős szavunk is az Istenre vonatkozik. 
Az egyezés nem véletlen, hanem rendszerszerű, mert a hettita hieroglif írásnak kb. 20 jele megtalálható a székely írásban is. 
Ráadásul a hettita "Isten" szó Estan-nak hangzott - vagyis az egyezés genetikus.

Antal József, a fenti cserép néhai gazdája szerint a sindüre "az Isten valamicsodája" van rajzolva s ennek tulajdonította, hogy az 1928-as nagy vihar idején nem sérült meg a tető.

 Berze Nagy János pedig azt írja az égigérő fáról szóló kötetében, hogy a magyar nép az Istennel azonosította ezt a fát. 

Mindebből - és a hasonló párhuzamok sorából - nyilvánvaló, hogy a veleméri (őrségi, vagy magyar népi) jelkincs egyértelműen azonosítható egyrészt a székely írással, másrészt a hettita írásban is megjelenő ősvallási eredetű jelkinccsel.



Jóma (is)ten mondatjele:
  




A magyarszombatfai tál égigérő fát ábrázoló, a székely írás segítségével elolvasható mondatjele a Jóma ten "jó magas isten" szöveget rögzíti.













A lyuk szójele:




Magyarszombatfai tányér a szár és lyuk szójelekből alkotott felülnézeti világmodellel



Az atya szójele:




A magyarszecsődi templom freskójának részlete az atya jelével



A magyarszecsődi katolikus templom belsejében szép freskókat találunk. 
Közülük mutatunk be egyet a fenti képen, amelyen a székely írás atya szójelét találjuk meg az égigérő fát jelképező virágzó növény tövében. 

A jelet ma a székely írás "ty" (atya) jeleként ismerjük. 
A magyarszecsődi alkalmazás (az "atya jeléből növő virág" képszerkezet) nem példátlan a magyar népművészetben, hortobágyi szarukürtön és nógrádi hímzésen is van párja. 

Azt az ősvallási eredetű vallási tételt fejezi ki, miszerint az atyaisten minden életerő és bőség forrása. 
Az ábrázoláshoz azért használták a székely írás atya jelét, mert ez a képszerkezet általánosan elterjedt és közismert volt. 

Az Eurázsia észak-keleti részén elterjedt, ősvallási jelentőségű égigérőfa-ábrázolások jellegzetessége, hogy a fa székely jelek párhuzamából áll, vagy ilyeneket is tartalmaz (mint pl. a gjunovkai szkíta nyeregdísz eget tartó fája). 
Ez a magyarszecsődi ábrázolás ennek az ősvallási hagyománynak megfelel.




A magyarszecsődi templom Dana ten mondatjele:

  
A magyarszecsődi templomnak van egy másik írástörténeti jelentőségű emléke is. 
Fettich Nándor régész ugyanis készített egy rajzot a templom keleti végéről, a tetőcsúcs alatt található jelekről. 
Ezek téglából vannak kialakítva, be vannak vakolva és meszelve. 

A templom leírásai már igen korán megemlítik őket. 
Aki ma veszi őket szemügyre, csak három keresztet talál a templom oromzatának csúcsán.

 Fettich Nándor régész rajzán azonban a középső keresztnek még van egy kalapja, amely a nikolsburgi székely ábécé "nt/tn" (Ten) jelével azonosítható. 

Ugyanez a jel fordul elő a székelyderzsi rovásírásos téglán is. 
S amiképpen a székelyderzsi téglán nem tudtak mit kezdeni vele a megfejtők, azonképpen a magyarszecsődi templom ormán is zavaró körülménynek bizonyulhatott. 

Lehetséges, hogy valamelyik restaurálás alkalmával a talán egyébként is szétfagyott kalapot leverték a középső keresztről s azt csak Fettich Nándor rajza őrizte meg nekünk.

A jel a "d" és az "nt/tn" ligatúrája. A magyarok Istenének régi nevét (a Ten d-vel kezdődő változatát) őrzi az Erdélyben ma is használatos "Dana verjen meg!" mondáshoz hasonlóan. 

Isten szavunk ugyanis egy ma már nem értett jelzős szerkezet, eredetileg am. "ős Ten". 
A Ten szótagnak (a régi névnek) felel meg a Dana, vagy az Anonymusnál fennmaradt Du istennév.





Fettich Nándor rajza a magyarszecsődi templomról, az oromzat csúcsán a Du/Dana ten mondatjellel; 
ma - talán egy restaurálásnak "köszönhetően" - csak három kereszt látható ugyanott





A magyarszecsődi Du/Dana ten (Du/Dana isten) mondatjel Fettich Nándor nyomán





A Du/Dana ten - mai magyarsággal: Du/Dana (is)ten - ligatúra ismert előfordulása a székelyderzsi rovásírásos téglán; 
a téglára jobbról balra a "Miklós, Du/Dana (is)ten papp(j)a" mondatot írták


  

A mártonhelyi Szent kristóf-freskó jó szójele:
  


A mártonhelyi Szent Kristóf-freskó fényképe


Az elcsatolt Muravidék egyik települése Mártonhely (Martjanci), amelynek gótikus temploma a székely "j" betű eredetének kérdését is megvilágítja. 
Van ugyanis a templom keleti falán egy hat méter magas Szent Kristóf-freskó. 

Ez a szent a vállára emelve vitte át a kis Jézust egy folyón (a folyó a Tejút lehet). Kristóf ma már nem szerepel az egyház hivatalos szentjei között, de a freskó ma is hívja a híveket a misére. 

A szent öltözete jellegzetes sztyeppi eredetű magyar viselet, amelyre jellemző a méltóságot jelölő öv. 

A freskót készítő mester a folyó ábrázolását a jó "folyó" szavunk szójelével oldotta meg, azaz nem képet festett a folyóról, hanem egy képszerű jeleket alkalmazott. 

Ezek a jelek egyrészt képszerűen jelölik a hullámfodrokat, másrészt fonetikusan is rögzítik a jó szavunkat, amelyik abban az időben még őrízhette a "folyó" jelentését is. 

Ez a jelszerű ábrázolás magyar jelenség, összefügg a magyar jelkincs ősiségével, az írás és a rajz - a magyar kultúrában tapasztalható - szoros rokonságával.

Ez a szójel csak emlékeztet a székely írás "j" betűjére. 
A freskótechnikának megfelelően ívesen kanyarodik, azaz nyoma sincs benne a rovástechnológia miatt később kialakuló szálkásságnak, merevségnek.

A freskó alapján belátható, hogy a székely "j" betű a jó szójeléből alakult ki, s a ma ismert formája a rovástechnológia következménye.




A mártonhelyi Szent Kristóf-freskó




A freskón a jó "folyó" szót  rögzítő jelek





Az egyik mártonhelyi jó "folyó" szójel (ebből a formából alakult ki a székely írás 1-eshez hasonló "j" betűje)


  
Az ország szójele:



Regedei régi cserépedény az ország jelével



A Föld szójele egy veleméri sindün:




Veleméri rajzos sindü a székely írás X alakú "b" (Bél, belső) és körbe zárt kereszt alakú "f" (Föld) jelének párhuzamából alkotott felülnézeti világmodellel (az egy forrásból négy irányba tartó, a Földet négy világtájra osztó szent folyók ábrázolásával)



A jó "folyó" szójele:



Korsó Fraz Simon őrségi gyűjtéséből a jó "folyó" kacskaringó alakú jelével



A víz jele:



Veleméri rajzos sindü a körbe zárt pont alakú lyuk jellel (napjelkép) és a hullámvonal alakú víz (folyó) jellel



A szár szójele:



Szentgyörgyvölgyi tál a szár jellel



A sarok szójele:



Vas megyei lepedőszél az égigérő fa és (a tulipánokban) a világhegy ábrázolásával (a sarok szójelével)



Dana isten és az ég jelképe:




Veleméri festett láda felülnézeti világmodellel; 
a kereszt alakú világábrázolás a székely "d" (Dana) megfelelője lehet; 
a világmodell negyedeiben az eget tartó folyó képet találjuk, amely a székely "g" (ég) és "j" (jó) megfelelőiből alkotott ligatúra



Hasonló írástörténeti tanulságokkal szolgál a honlapunkon olvasható cikksorozat és a veleméri Sindümúzeum, a magyar hieroglif írás egyetlen múzeuma.



A magyar jelkincs rétegei és párhuzamai táblázatokban:



Székely jelekkel azonos magyar népi hieroglifák táblázatának eleje (e jelek megtalálhatók, vagy a felbukkanásuk várható az Őrségben is)




Székely jelekkel azonos magyar népi hieroglifák táblázatának vége (e jelek megtalálhatók, vagy a felbukkanásuk várható az Őrségben is)




A székely írásból hiányzó "ország" jel; valamint ligatúrák és ábrázolási konvenciók a magyar népi hieroglifák között




Az őrségi jelkészlet egy része megtalálható a veleméri rajzos sindükön is; e táblázatban bemutatjuk ezek hettita, kínai és indián megfelelőit is




Az uralmi jelvényeinken (a Szent Koronán, a jogaron, a koronázó paláston és a címerben) alkalmazott jelek és rokonságuk táblázata




Székely szójelekkel írt mondatok őrségi edényekről, honfoglaláskori és Árpád-kori ötvöstárgyakról, uralmi jelvényeinkről, valamint az énlakai és a tusnádi rovásfeliratból.




A Szent Korona székely rovásjelekkel rokon hieroglifái;

(e táblázatok Varga Géza szerző és a forrás (www.csinyalohaz.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók)



Dél-dunántúli hieroglifikus feliratok:

Illegális fémkeresés eredményeként évek alatt összegyűlt, jelentős mennyiségű régiség jutott el a közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeumba (sajnos, a legértékesebbeket előzőleg már külföldre vitték). 

A tárgyak restaurálása és leírása jelenleg folyik. 
E cikkben néhány fémtárgy írástani elemzését kezdjük el. 
(1) Fellelési körülményeikből csak az ismert, hogy valahol a Dél-Dunántúlon kerültek nejlonzacskóba. 
A kutató által velük együtt őrzött (a jelen cikk témáját nem képező) további tárgyak a XIV-XVII. századra jellemzőek. 

E századoknál a most tárgyalt hieroglifikus feliratok – pogány gondolati rendszerük miatt – idősebbnek tűnnek.




1. ábra. 
Az írástörténeti-vallástörténeti környezet hieroglifikus írásemlékei


Az újonnan előkerült dél-dunántúli írásemlékek (anyaguk, méretük, stílusuk, állapotuk és jelhasználatuk alapján) azonos kulturális forrásból valók. 
Jeleik egyeztethetők a sztyeppi ősvallás jeleivel; amelyek a népi és az egyházi jelkészletben (1. ábra), valamint a székely írásban napjainkig fennmaradtak.

Jelentést hordoz a tárgyak alakja is. 
A felső rész általában az égi országot jelképezi (2), vagy a sztúpa alakját vette fel (4. ábra). 
Egyes tárgyakon az alsó rész határozottan vékonyabb; mert az égbe vezető út, amit jelképez, szintén keskeny (nehezen járható).

A töröttségük összetörve eltemetett sírmellékletre (egy pogány szokásra) utal. 
A tárgyak a törékenységük miatt hétköznapi célra (például lószerszám díszeként) eleve használhatatlanok. 
Rendeltetésük a halott búcsúztatásához kötődhetett: azért törékenyek, mert a temetéskor szokás szerint ketté kellett őket törni.

A tárgyak és felirataik a holt léleknek mutatták az égbe vezető utat. 
A jelek pontatlansága a poncolás és a hevenyészettség következménye (az írástechnológia ez esetben is meghatározta a jelformát).

Formájukat és mondanivalójukat illetően is hasonló tárgyak a sztyeppi kultúrkörből (a szkíták, hunok, avarok és a honfoglaló magyarok hagyatékából) ismertek (2. ábra).




2. ábra. 
A dél-dunántúli emlékek párhuzamainak felső része hármas tagolású (az égi országot jelzi), alsó részükön pedig az égbe vezető út elolvasható ábrázolása (hegyek sora, vagy égigérő fa) látható; 
balról jobbra: szkíta "jó napistenhez (vezető) sarok",  avar "Egy (Is)ten országa", dél-dunántúli "Északi sarok országa", honfoglalás-kori "Magas kő országa", hun "Egy (szent, isteni) sarok"

  
A Dél-Dunántúl pogány hagyományai jórészt az avarhunoktól származhatnak; mert – leleteik alapján – a honfoglalók nem jutottak el jelentős számban e területre, miközben az avarok nagy tömegei élték meg itt a honfoglalást. 

A hunok és az avarok használták a későbbi székely írás jeleit; ezért a csoportba tartozó írásemlékek karakterei székely jelekkel azonosíthatók. 

Az új leletek a székely írás eredetéről, dél-dunántúli elterjedtségéről és jellemzőinek változásáról szolgáltatnak adatokat. 
A jelek a szemünk előtt válnak képszerűből lineárissá és az ünnepi felhasználásból kialakuló hétköznapi alkalmazást dokumentálják. 

A hozzájuk fogható dunántúli írásemlékek száma figyelemre méltó, de ezek – az íráshasználat hieroglifikus jellege miatt – nem közismertek (1. ábra).



„Magas kő” töredék:


  
3. ábra. 
A „Magas kő” töredék és a rajta lévő jelek párhuzamai; a toronytemplom ábrázolásából két hieroglifa alakul ki


A „Magas kő” töredéken két szójel, a székely „m” (magas) és a „harmadik k” (kő) jel hieroglifikus előzménye látható. 
E két szójel eredetileg a lépcsős toronytemplom, a „magas kő” ábrázolásának két oldala, azaz két lépcső rajza. 
A paziriki és a tiszalöki szkíta írásemléken, valamint a karcagi csatkarikán e szójelek között egy harmadik jel is felbukkan, amely a toronytemplomon tisztelt isten nevét, (3) vagy jelzőjét  rögzíti. 
(4) A „Magas kő” töredéken a két szójel sorrendje felcserélődött, összeállításuk így már nem felel meg a lépcsős toronytemplom természetes ábrázolásának. 
Időközben ugyanis az olvasási sorrend megváltozása miatt, a tuzséri honfoglalás-kori lelethez hasonlóan (2. ábra), fel kellett cserélni a jelek sorrendjét. 
Annak az évezredekig tartó átmeneti kornak az emlékei ezek, amikor a képjelből szójelek keletkeztek. (5)



„Ragyogó, nagyon nagy folyó” töredék:



4. ábra. 
A „Ragyogó, nagyon nagy folyó” töredék és jeleinek párhuzamai


A „Ragyogó, nagyon nagy folyó” töredék felső részének körvonala egy sztúpa alakját, a hegyen álló folyó képzetét idézi fel. 
(6) A tárgy csúcsdísze a székely írás „sz” (szár „úr”) jele, amely a Tejút/égigérő fa neve, a folyóval/fával azonos Isten jelzője. 
A hegyen álló folyó tiszteletére utaló jeleket találunk az 531 táján a mervi oázisban készített Szent Koronán, a nagyszentmiklósi kincsen, a komáromszentpéteri honfoglalás-kori hajkarikán (4. ábra) és egy horezmi uralkodóábrázoláson is. 

A törött tárgy alsó része szabályosan elkeskenyedik, a rajta lévő jelek elhelyezése azonban olyannyira pontatlan, hogy csak a párhuzamok alapján ítélhetjük a sarok szójelének (2. ábra). 

A „sztúpa” testébe poncolt négy szójel a székely párhuzamok segítségével a „Ragyogó, nagyon nagy folyó” értelmet adja. 
A korabeli hangzó olvasat ettől valamelyest eltérhetett: „Rá, nagyon nagy ügy”. (7)



Töredék nehezen azonosítható jelekkel:



5. ábra. 
Jellegzetes töredék, felül „Szár (is)ten”, vagy „Szár országa” olvasatú hármashalommal, középen azonosítatlan jelekkel, alul a „Magas kő” mondattal


Az 5. ábrán látható töredék három értelmezési tartománya közül kettő jelentése tisztázható. 
A tárgy felső részén a szokásos hármashalom-szerű körvonal jelenik meg. 
A középső halomról letört világoszlop-jelkép a szár „úr” szójellel azonos. (8) A két vízszintes vonal között lévő poncolt jelek a részletezettség miatt nehezen azonosíthatók, balról jobbra talán az „ak” (patak, Heraklész), az „u” (ushu „őskő”) és az „sz” (szár) jelek követik egymást. 
Az elkeskenyedő alsó részen az égbe vezető útra emlékeztetnek a „Magas kő” mondat lépcsőfokai.



„Heraklész, a nagyon nagy folyó” töredék:



6. ábra. 
A „Heraklész, a nagyon nagy folyó” töredék és jeleinek párhuzamai


A töredék felső részén lévő csúcs az Istennel azonos világoszlop (Tejút, égigérő fa, sztúpacsúcs) jele; a székely rovásírásban az „sz” (szár „úr”) jele. 
A két szélső kiemelkedéssel együtt hármashalmot képeznek s a „Szár országa” értelmet adják. (9)
Középen, a két vízszintes vonal között lévő jelek szimmetrikusak, amint a vélük rögzített szöveg is az. (10)
- A két szélső jel hullám alakú és vizet ábrázol, (11) a székely írásban az „ak” (patak, Oka, Ókeánosz, Heraklész) és „ü” (ügy „folyó”) jele. (12)
- A középső tükrözött jelek az „n” (nagy) változatai. (13)
A négy jel megközelítőleg az Ak, a nagyon nagy ügy hangalakot rögzíthette, aminek értelmét mai magyarsággal a „Heraklész, a nagyon nagy folyó/oszlop” mondat adja vissza.
A jelvény alsó részén a szokásos sarok szójel maradéka (a székely írás „s” betűjének hieroglifikus előképe) látható. (14)



Körbe zárt pont alakú jeleket hordozó töredék:



7. ábra. 
Napjelképek egy töredéken

A tárgyon látható körbe zárt pont alakú jelek a székely írás „ly” (lyuk) jelei. 
Ez a lyuk a Napot jelenti, amelyet a vallásos hagyomány (Kőhalmi Katalin szibériai kutatásai alapján) az életfolyó forrásával azonosított.



Összegzés:

A rendelkezésre álló tudásunk és az írásemlékek száma nem elegendő a pontos, korabeli hangzó olvasatok megállapításához s erre talán soha nem is leszünk képesek, hiszen a múlt egy része visszavonhatatlanul elveszett (15). 
A tárgyak rendeltetését és a rajtuk lévő feliratok értelmét azonban – úgy vélem – sikerült megközelíteni. 

E leletek egy szkíta és avarhun gyökerekből táplálkozó honfoglalás-kori ősvallási hagyomány dokumentumai!

A kis lemezeken felismerhető hieroglifikus jelrendszert (a székely írás ősét) ez az ősvallási igény hívta életre.


Jegyzet:

(1) A fényképeket Tomka Gábornak és Hajnal Zsuzsának köszönöm. 
A budapesti hun jelvény néven bemutatott írásemlék párhuzamait képezik, amelyet korábban több régész hun cikáda fibulaként jellemzett. 
Később e meghatározás megkérdőjeleződött. 
A jelvény nem cikáda fibula, s a párhuzamai jobbára honfoglalás-koriak.

(2)  A hármashalom az „ország” szójele.

(3) Az iráni mitológia megőrizte Jima, az özönvíz előtti kor uralkodójának emlékét (vö. finn jumala „isten”!).

(4) Ipolyi Arnold szerint az Isten jelzőit (pl. a jó jelzőt) a sztyeppről hoztuk.

(5) A lépcsős toronytemplom rajzát eredetileg a természetazonos képnek megfelelően balról jobbra olvasták. 
Ebből az egységes képből a bal oldali lépcső a „magas”, a jobb oldali pedig a „kő” szójelévé vált. 
Amikor a rovástechnológia elterjedése miatt az eredeti írásirány megfordult és jobbról balra kezdték írni-olvasni az elkülönült jeleket, akkor alakult ki a dél-dunántúli töredéken látható szembefordított elhelyezés (3. ábra). 
A hagyományos ábrázolási formák és az eredeti sorvezetés fennmaradása miatt ezzel párhuzamosan megőrződött a paziriki és tiszalöki változatokon lévő képszerűbb elhelyezés is, amit a karcagi csatkarika jelei illusztrálnak. 
Az írás szabályai nem váltak kötelezővé, alkalmazási területenként eltérőek maradtak.

(6) A sztúpa a világoszlop ábrázolása: alsó része a világhegy, csúcsa pedig a Tejút jelképe. 
Az oldalán körbefutó lépcsők az égbe vezető út lépéseire emlékeztetnek.

(7) A szójelek nem képesek a szó alakjának, például a ragozásnak a rögzítésére. 
A két középső „n” (nagy) jelet az ábrázolás szimmetriája kedvéért tükrözhették (a sopronkőhidai sótartóhoz hasonlóan). 
Az utolsó szójel olvasata ügy-nek hangozhatott, de a szónak akkor még „folyó” jelentése is volt (vö. a Feketeügy folyónév Erdélyben!).

(8) A gnadendorfi vereten az oldalra hajló szélső halmok a Ten „isten” szójelét képezik, ezért a Szár ten „Úristen” olvasatot adják (5. ábra jobb felső sarka). 
Erre emlékeztethet e töredék felső része is.

(9) A szár megfelelője szerepel a szkíta Oitoszürosz (Utu szár, Időúr) napisten nevében is.

(10) Talán egy versbe szedett ima részlete.

(11) Szimmetrikus szövegek rögzítéséhez alakult ki e vizet ábrázoló jelek tükörkép formája?

(12) Az „ak” és „ügy” jelnevek az ég (ék, ág, agy, Egy stb.) történelem előtti szócsaládjába tartoznak.

(13) A nagy jelek szimmetrikus elhelyezése az Isten jellemzésekor a „nagyon nagy” kifejezésnek felelhet meg.

(14) Az égbe vezető út a sarkok hegyén át vezetett, mert a négyszögletes Föld és a kerek ég csak ott érintkezett. Sarok (szár Ak „úr Ak”) szavunk Heraklésznek (a szkíták ősapjának) magyar neve. E név jelenik meg az ogur „Óg úr” szóban, pl. onogur és magyar (vö. Muagerisz!).

(15) Ezek a leletek és a körülöttük kialakuló vita eldöntheti azt a vitát, ami a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka előkerülésekor fellángolt. 
Annak akkor az volt a lényege (bár ezt a vitatkozók nem mindig fogalmazták meg ilyen világosan), hogy a székely írást használták-e Erdélyen kívül is, hogy a székelység és a székely írás török eredetű-e, hogy a székely írás avarhun örökség-e, hogy a magyarság a hunok és az avarok utóda-e
. A vitába csak az akadémikus tudomány arra érdemesnek tekintett szereplői szólhattak bele, ezért a kérdések megválaszolása elmaradt.


Javasolt őrségi szálláshely:

A veleméri Csinyálóházat (2 háló, 5 ágy, konyha/étkező, fürdőszoba, nagy terasz) egy nászutas párnak, vagy egy gyermekes családnak ajánljuk. Véle egy  portán van a Cserépmadár szállás, amelyet szintén ajánlunk (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér). 
Ez egy százéves parasztház, amelyet gondos felújítás után az őrségi falusi turizmus szolgálatába állítottunk. Valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutas pár helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve - ezért érvényesül a csoportkedvezmény.

Velemért a szerencsés adottságai kifejezetten alkalmassá teszik a falusi turizmus céljára, ezért szaporodnak itt is gombamódra a kiadó szobák, a parasztházból kialakított szállások és vendégházak. 
Nagyméretű (50 főt, vagy többet befogadó) szállás, vagy panzió nincs a településen. A legnagyobb befogadóképességű veleméri szálláson (azaz nálunk) is csak 16 ágy áll a vendégek rendelkezésére.
 Azon a dombon, ahol a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház is megtalálható (a Botszeren) három szomszédos szálláshely együttvéve is csak 35 vendéget tud fogadni (az egyik szobát, a másik lakosztályt, a harmadik vendégházat kínál) . Termálstrandot és wellness szolgáltatást az alsómaráci fürdőben (Szlovéniában) lehet legközelebb igénybe venni.

- Cserépmadár szállás és Csinyálóház (Velemér). Villanyposta: cserepmadar@gmail.com . Telefon: 06(20)534-2780. Honlap: www.cserepmadar.hu . A szállásdíj kifizethető üdülési csekk és SZÉP Kártya (Széchenyi Pihenőkártya) segítségével is.




A veleméri Cserépmadár szállás Kamraszobájának festett ajtaja (részlet)



A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény.



Egész ház:

Min. 3 éj és max. 6 fő esetén az egész ház 20 000 Ft/éj.

Min. 3 éj és 7-11 személy esetén az egész ház 30 000 Ft/éj.

1-2 éjszakás foglalás esetén az egész ház 40 000 Ft/éj.



Egy szoba:

Tele szoba (3-4 fő) és min. 3 éj esetén 3 000 Ft/fő/éj.

1-2 éjszakás foglalás és nem tele szoba esetén 4000 Ft/fő/éj (valamint az üres ágyak után 1000 Ft/éj).




A veleméri Cserépmadár szállás festett előszobafalának részlete



Az Őrségben a falusi turizmus szálláshely fejlesztése terén jelentős előrelépés történt az utóbbi időszakban.
 Ennek köszönhetően sok vendégház és egyéb szálláshely nyílt meg. 
Van olyan őrségi falu, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma. 
Szerencsére kereslet is mutatkozik irántuk, mert az Őrség éppen azt kínálja, amit a vendégek keresnek: a békét, a szépséget és a nyugalmat. 
A városok zajában elfáradt ember természetes igénye a nyaralás egy pihentető környezetben. 
Nem csak az évente két hetes pihenés (a családi nyaralás), hanem a falusi hétvégi üdülés is dukál (amely egyre hangsúlyosabb szokássá válik, a nyaralási szokások átrendeződésével). 
Jellemző, hogy egy-egy megüresedett őrségi ingatlant, vagy csak néhány szobát az örökösök hasznosítanak szálláshely céljára.




Veleméren - mivel a porták nincsenek bekerítve - a tyúkok élete is egy idill, ha nem találkoznak a rókával



A jellemzően kicsi őrségi szállások békét és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak. 
Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud. 
A vendég falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és az Őrség természeti szépségeit. 
A fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak.
 Ez azt jelenti, hogy a parasztházakból kialakított kis őrségi szállás létjogosult.




Részlet a veleméri Cserépmadár szállás Belső szobájából



Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház? 

Nos, ez esetben is az adottságok határozzák meg a lehetőségeket. 
Ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg. 
A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók. 
Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség. 
Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk. 
Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához. 
Az épületeket elsősorban őrségi parasztbútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is. 
A Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég. 
Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg?

A nyájas olvasó szerencsés helyzetben van, mert könnyen elkerülheti ezt a szemrehányásnak is beillő kérdést, ha az árak és foglalás menűpontra kattint.






A veleméri Cserépmadár szállás utcafrontja orgonavirágzáskor


(Forrás: csinyalohaz.hu)







A magyar hieroglif írás



A magyar hieroglif írásnak seregnyi emléke lehet a múzeumokban - de nem tudja elolvasni őket senki. 

Most feltárjuk az egyik szép hieroglifikus írásemlékünk jelentését.




A magyar fazekasság tehetségét páratlanul gazdag tárgyegyüttes bizonyítja. 
Különösen jelentős a magyar fazekastárgyak mintakincse, amelynek Európában nincs párja s a világban is csak a mexikói fazekasokéhoz fogható. Ez azonban nem a fazekasok leleménye. 
Nem a fazekasok teremtették meg, ők csupán megőrízték azt, ami az ősvallás mintakincséből hozzájuk került.

A magyar fazekasremekek egyik legszebbike a XVII. századból épen fennmaradt miskolci tál. 

Majdnem azt jelenti ez a gyönyörű cserépedény a fazekasoknak, mint amit a Szent Korona jelent az ötvösöknek. 

Amiképpen minden valamirevaló magyar ötvös egész életében a Szent Korona másolatát készíti, vagy azt szeretné elkészíteni - ugyanúgy törekszenek a legjobb fazekasok is a miskolci tál lemásolására. 

Az 1. ábrán látható másolatot Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester készítette 2008-ban, a Kresz Mária könyvében lévő kép alapján.

Első pillantásra a tálon egy szép világcsokor látható, az alaposabb szemrevétel során szembetűnő jelek azonban azt bizonyítják, hogy ez a virágcsokor 
az égigérő fa szimbóluma.



(Forrás: Géza Varga/Magyar Nyelv)








ŐRVIDÉK (Várvidék - Lajtabánság), mint BURGENLAND





  
„Magyarország nyugati végvár vidékén, egykor valóságos várlánc állt!”



Ruszt várfal


Hogyan kerül ez a név – mármint az első – egy nyelvápoló rovatba? – teheti föl a kérdést a jámbor olvasó.
Nos úgy, hogy mint minden helynév, ez is nyelvünk szerves része, amely feledésbe merülőben van.
Kevesen tudnak róla.
Megérdemli hát, hogy rövid történelmi áttekintéssel fölhívjuk rá a közfigyelmet. Úgyszintén a többi őrvidéki helynévre.

Tévében, rádióban, sajtóban időnként szó esik Ausztria legkeletibb tartományáról, de mondhatni csaknem kizárólag Burgenlandként emlegetik.
Pedig ennek az osztrák megszállás, majd Ausztriához való csatolás előtt a honfoglalás óta Magyarországhoz tartozó területnek mindig magyar neve volt. 
Mint említettük, a jelek szerint ez a magyar közemlékezetből kihullófélben van. Ausztria keleti és egyben legújabb tartományának e magyar és az ottani magyarok által ma is használt neve Őrvidék – amely nem tévesztendő össze az ennek részét alkotó Őrség (Felső-Őrség) nevű vidékkel –, és nem Burgenland.

Az első világháború után ezt a dunántúli, nyugat-magyarországi vidéket, a többi „területszerző” szom­szédot követően vérszemet kapott osztrákok maguknak követelték.




Az elrabolandó területet, a négy nyugat-magyarországi megye – Pozsony, Moson, Sopron, Vas alapján –, beleértve négy ottani város német nevét is – Pressburg ’Pozsony’, Wieselburg ’Mosonvár’ (később Moson, melyet 1939-ben Magyaróvárral egyesítettek, s ma Mosonmagyaróvár része), Ödenburg ’Sopron’, Eisenburg ’Vasvár’ –, Vierburgenlandnak (’négy megye tartomány’) keresztelték.

Miután azonban a csehek szemfülesebbek voltak, mint az osztrákok, és csapataik 1919 januárjában megszállták Pozsonyt, a kezdeti név Dreiburgenlandra (’három megye tartomány’) változott.

1921-től, amikor Pozsony kivételével az országnak ezt a részét, az Őrvidéket, Ausztriához csatolták, egyszerűen Burgenland lett.

Ha figyelembe vesszük, hogy ezen a 166 km hosszú területen, Magyarország nyugati végvár vidékén, egykor valóságos várlánc állt – Fraknó (Froch­ten­stein), Kabold (Kobersdorf), Lánzsér (Landsee), Léka (Lockenhaus), Borostyánkő (Bernstein), Szalónak (Városszalónak, Stadt-Schlaining), Németújvár (Güs­sing) stb. –, a hivatalból kiötölt német nevet akár helytállónak is mondhatnók.

A tartomány kelet, azaz Magyarország felé nyitott, nyugat, vagyis Alsó-Ausztria és Stájerország felé, az Alpok keleti végének – a Lajta-, Rozália-, Soproni-, Lanzsér- és Kőszegi-hegységnek – köszönhetően vi­szony­lag zárt.
A Lajta-hegység lábainál fekszik a tartomány tízezer lakosú székhelye, Kismarton (Eisenstadt).
Kisebb tájegység a Fertő-tótól keletre fekvő Fertőzúg (Seewinkel) és az ettől délre levő Hanság (Waasen).
Vizei az Ausztriában eredő, kelet felé tartó Lajta (Leitha), Vulka (Wulka), Csáva (Stoob), Répce (Rabnitz), Gyöngyös (Güns), Pinka, Strém, Lapincs (Lafnitz) és Rába (Raab).
Nemkülönben a 35 km hosszú, jégkorszakból származó, jelentős idegenforgalmi vonzerejű Fertő-tó (Neusiedler See), Európa egyik legnagyobb tava.




A Mátyás király és IV. Habsburg Frigyes közti háború idején elpusztult magyar lakosság pótlására e végvidék földbirtokosai betelepítéseinek „hála”, Őrvidék mai területén a magyarság hozzávetőleg már a XV. század végén kisebbségbe került. 
A németek által lakott terület határvonala lényegében az idő tájt alakult ki.

A magyarlakta vidékek – Fertőzug, Kismarton környéke, Felsőpulya (Oberpullendorf) és környéke, a Pinka völgye, Németújvár – kivételével, Őrvidék többségében német nyelvű lett.



Borostyánkő vára


A Felsőőr (Oberwart) környéki legnagyobb magyar népcsoportot a Pinka völgyi magyarság folyosója kötötte össze Nyugat-Dunántúl magyarságával.

Az 1529., 1532., 1664. és 1683. évi török hadjáratok, valamint a magyarországi háborúskodások következtében a hadak útjai mentén, a folyóvölgyekben és a medencékben lakó magyarság, Felsőőr és Felsőpulya környékén kívül, majdnem teljesen elpusztult.
E két vidéken való megmaradásukat a nemesi jogok biztosították, ami megakadályozta idegeneknek a nemesi birtokokon levő falvakba való letelepedését, közös földjük vagy tulajdonuk megszüntetését.

A horvát menekülteknek az elnéptelenedett falvakba való tervszerű telepítése 1533-ban, Kőszeg ostroma után kezdődött és elsősorban a vörösvári (Rotenturm an der Pinka), a szalónaki, a rohonci (Rechnitz) és a kismartoni birtokon másfél századig tartott.
A horvátok azonban nem csupán a néptelen falvakba telepedtek be, hanem a lakatlan erdővidéken új településeket is létesítettek, mint pl. Újhegy (Neuberg), Őridobra (Neuhaus in der Wart), Pónic (Punitz), Horváthásos (Kroatisch-Ehrendorf), Lipóc (Steinfurt), Borosd (Weingraben).



Jurisics vár


A török hadjáratok és a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc szabadságharc után, a XVIII. század első felében az elpusztult területekre, elsősorban Moson megyében szinte kizárólag németeket telepítettek.
A földbirtokosok azonban egyes helyeken, mint pl. Felsőpulyán 1747-ben, magyarokat is letelepítettek.
Az 1773. évi népszámlálás idején a mai Őrvidék, a kisebb-nagyobb horvát szigetek kivételével, elnémetesített terület volt, és csupán tíz településen lakott magyar többség.
A XVIII. század második felében a gabonatermesztés föllendülésének, Moson vármegye kedvező földrajzi fekvésének, a szállítást megkönnyítő Duna és a bécsi piac közelségének köszönhetően az ottani nemesi birtokok – elsősorban a Fertőzugban levők – jelentős mértékben szarvasmarha-tenyésztésre, gabona- és cukorrépa-termesztésre szakosodtak.
Az itteni birtokokra telepítendőket a Kapuvár környéki birtokok lakosai és Csallóköz kisparasztjai közül toborozták.
A magyarok által lakott birtokok számának növekedése – 1784-ben 7, 1869-ben 14, 1930-ban 38 – lényegében a Fertő-tó és a mosoni Duna közti vidéket tarka népességű területté változtatták.
Ugyanakkor a nemesi jogok 1848-ban való eltörlése nehéz helyzetbe hozta a középkori határvédőknek – Felső-Őrség, Felső­pulya – az Őrvidék középső és déli vidékén élő leszármazottait.
A közös földtulajdonjog megerősítette és megőrizte a magyar azonosságtudatot. Eltörlése azonban lehetővé tette a németek letelepedését a magyarlakta településeken.
Ezekbe a közlekedési és piacköz­pontokba, mint amilyen Felsőőr és Felsőpulya, a németek a környező falvakból jöttek.
Több vegyes lakosságú faluban ez a letelepedés fölgyorsította a magyarok elnémetesedését.
Vasjobbágyiban (Jabing) például a magyarság 1828. évi 57%-os aránya 1880-ra 16%-ra, 1920-ra 8%-ra csökkent.




Fehérpatak - völgyi vár


Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés fékezte az elnémetesedést.
1880-ban tartották az első, az anyanyelvet feltüntető népszámlálást.
Ekkor az Őrvidék mai területének 266 000 lakosából 209 000 (78,8%) német, 11 162 (4,2%) magyar, 42 789 (16,1%) horvát volt.
A magyar állam megerősödésének tulajdoníthatóan német ki- és magyar bevándorlás kezdődött.
 Ezzel egyidejűleg a nem magyarok elmagyarosodásának is köszönhetően 1880 és 1910 között a magyarok aránya 4,2%-ról 9%-ra nőtt, a németeké 78,8%-ról 74,4%-ra csökkent.
Faluhelyt azonban az etnikai arányok száz év alatt, 1910-ig bezárólag, nem sokat változtak.
Kivéve a Németújvár környéki horvátok lassú elnémetesedését és néhány Moson vármegyei birtok megjelenését.
A magyar–német népességhatár ez idő alatt változatlan maradt.

A mai helyzethez hasonlóan, az ausztriai magyarok túlnyomó többsége annak idején sem Őrvidéken, hanem a Lajtán túl, főleg Bécsben élt.
A császári székhely mágnesként vonzotta a magyar nemeseket, akik magukkal vitték részben vagy egészében magyar személyzetüket is, a kedvező piac pedig több ezer magyar kézművest csábított Bécsbe.
Az ott élő magyarok száma az 1840. évi tizenöt­ezerről 1890-ig harmincezerre, 1910-ig negyvenötezerre nőtt.
Az osztrák főváros és környéke hasonló hatást gyakorolt a különböző nemzetiségű magyar állampolgárokra is, számuk 1910-ben elérte a 232 000-et.

Az Ausztria és Magyarország által elvesztett első világháború után a Saint-Germaine-en-Laye-i béke­tárgyalásokon 1919. szeptember 10-én Magyar­ország nyugati, többségében németek által lakott területét Ausztriához csatolták.
Az erélyes magyar tiltakozás nyomán azonban a Sopronban és a Pinka-völgyben tartott népszavazás Magyarország számára kedvező eredményének köszönhetően „csupán” Őrvidék jelenlegi területe jutott osztrák kézre. Somogyvári Gyula - Virágzik a mandula című regényében (1937) állít emléket a Magyarországtól, Ausztriától független ún. Lajta menti Köztársaságért – az osztrák bekebelezés ellen – küzdőknek.
A hatalomváltozás következtében a XVI. század óta nyelvszigetekben élő őrvidéki magyarság államalkotó nemzetből nemzeti kisebbség lett.

Bár az új országhatár nem akadályozta az azelőtt kialakult gazdasági, társadalmi és művelődési kapcsolatokat, az a társadalmi réteg, amelyik elől a határ elzárta a magyar államot és nemzetet, és amelyik nem bennszülött őrvidéki volt – a köztisztviselők, a hadsereg személyzete, a vasutasok, a tanszemélyzet, a munkások egy része stb. –, nagy számban a mai Magyarország területére telepedett át.
Emiatt Őrvidék magyar anyanyelvű lakosainak száma mintegy tízezerrel, kb. 39%-kal kevesebb lett.
 Ez az elvándorlás különösen a szétszórtan élő magyarságot érintette érzékenyen.
Ugyanakkor az Őrség falvaiban élők száma alig néhány százzal apadt.
Az iparban és a mezőgazdaságban dolgozók, az őrvidéki magyarság legalsó társadalmi rétegének létszáma a kivándorlás következtében csökkent jelentősen. Ez a folyamat az 1920-as években, a mezőgazdaság gépesítése és a jól fizető, elsősorban bécsi ipar miatt, tovább tartott.




Pálffy vár


A monarchia felbomlása után a magyar politikai menekültek nem ellensúlyozták az Ausztriában és a Bécsben élő magyarság számának a hazatéréssel és a kivándorlással járó gyors apadását.
Így pl. a Bécsben 1910-ben élő 45 000 magyarból 1923-ra 10 922, 1934-re 4844 maradt.
A kivándorlás és a statisztikai mesterkedések – például a túlnyomó részben magyar anyanyelvű 6507 cigány, bevallása ellenére más nyelvi csoportba sorolása – miatt az őrvidéki magyarok száma az 1934. évi népszámlálás adatai szerint a fél századdal korábbi szintre, 10 442-re apadt.
 Ekkor a német ajkú, főleg köztisztviselők, kereskedők és kézművesek betelepedése következtében megszűnt a legjelentősebb magyar település, az 1938-ban várossá nyilvánított Felsőőr túlnyomó magyar többsége.

Ausztria 1938. március 12–13-i, a náci Németország általi bekebelezése után Őrvidék magyarságának helyzete gyökeresen megváltozott.
A náci közigazgatás felszámolta Őrvidéket és Stájerország (Steiermark), valamint Alsó-Duna birodalmi tartományba (Nieder­donau Reichsgaus) sorolta. Ezzel egyidejűleg bezárták a magyar egyházi iskolákat, a náci propaganda és rendőrség pedig a magyar nyelv használatát a családi körre korlátozta.
A magyarság addigi erős öntudata, beleértve a jelentős gazdasági erejű földbirtokos nemességet is, valósággal elsorvadt.
Most ez utóbbiak is érezni kezdték a kisebbségi sors hátrányait.
Jelentős változás következett be a fiatalok gondolkodásmódjában, akik elsősorban az iskola és a hadsereg egyre erősödő náci légkörében szégyenletesnek kezdték érezni magyarságukat.

A második világháború után, annak ellenére, hogy Őrvidék, akár Magyarország, szovjet megszállás alá került, a határt és annak átkelési pontjait a Rákosi-féle kommunista rendszer lezárta.
Ily módon Őrvidék lakosságának, köztük magyarságának a hagyományos központokkal – például Sopronnal, Szombathellyel – való természetes gazdasági, társadalmi, emberi kapcsolata teljesen megszakadt.
A gazdasági csapás mellett a nemzeti tudatot érintő súlyos lelki sebet okozott az, hogy a vasfüggöny és a magyarországi kommunista rendszer lehetetlenné tette a közeli magyar oktatási intézményekkel azelőtt létező kapcsolatot.
A magyarországi hatalomváltozás ráadásul kínos helyzetbe hozta az őrvidéki magyarokat, mert magyar és kommunista rokon értelmű szó lett az osztrák közvéleményben.
Másrészt az anyaország, amelyik gazdasági fejlődését tekintve Ausztria mögé került, egy művelődési otthon meg a kommunizmus jelképévé vált.
Ezek után érthető, hogy azok száma, akik az 1951. évi népszámlálás idején magyarnak vallották magukat – 5251 személy –, az 1934. évi népszámláláshoz viszonyítva – 10 442 – a felére csök­kent.
Még nagyobb fokú visszaesés következett be az osztrák állampolgár bécsi magyarok számában – 1934-ben 1042, 1951-ben 384 –, akiknek jelentős része egyszerűen eltitkolta magyarságát.



Kaboldi vizivár


Az 1955. évi nemzetközi egyezmény és a szovjet csapatok ezt követő ausztriai kivonulása után bekövetkező gazdasági föllendülés és iparosítás idején megélénkült Ausztria lakosságának, s ezzel együtt az őrvidéki magyarságnak is a mozgékonysága.
E társadalmi változás következtében felbomlottak az elmúlt századokban kialakult hagyományos falusi, nemzetiségi közösségek.
A mezőgazdasági tevékenységüket részben vagy teljesen feladó, naponta vagy hetente az ipari központokba ingázó magyarok német nyelvkörnyezetbe kerültek. Szülőhelyük elhagyása a német nyelv fokozott használatára kényszerítette őket, s a fiatalok apránként nyelvet és műveltséget váltottak.

A magyar nyelv elhagyása a magyarországi kommunista rendszer iránti általános utálatnak és annak is következménye volt, hogy így akarták elkerülni a lehetséges hátrányos megkülönböztetést.
A magyar nyelvre immár nem volt szükség a gazdasági életben, az iskolában, a munkahelyen, s a vegyes házasságban sem.
A magyarok és a németek közti házasságok felgyorsították a magyarság beolvadását.
Alsóőrött (Underwart), a legnagyobb őrvidéki magyar faluban a vegyes házasságok aránya az 1949 és 1958 közötti 19%-ról 1969 és 1988 között 60,6%-ra nőtt.
A vegyes házasságok arányát a kisebbségi települések kedvező gazdasági, munkavállalási lehetőségei és földrajzi helyzete befolyásolta.
A legtöbb német betelepülő két körzeti központba, Felsőőrre és Felsőpulyára érkezett, amelyekben a XX. század elején a magyarság még többségben volt. Emiatt a két helységben a vegyes házasságban élő magyarok aránya 30-ról 38%-ra nőtt.
Egy 1964-ben a családnevet, a lakóhelyet, az eredetet és a felekezethez való tartozást elemző felmérés 7600 főre becsülte az őrvidéki magyarság számát, miközben az 1961. évi népszámlálás szerint Őrvidéken 5642 magyar élt.

Az 1956-os forradalom vérbe fojtása után Ausztriába érkező 181 000 menekült statisztikailag alig kimutatható mértékben növelte az ottani magyarok számát – 162 000-en nyugatra távoztak, 7772-en visszatértek Magyarországra –, így az 1951-ben kimutatott 5251-ből 1961-re 5642 lett csupán.
1971-ben a népszámlálás ugyan még 5673 magyar nemzetiségű személyt mutatott ki, a beolvadás, a kedvezőtlen népesedési folyamat – elöregedés, az emiatt növekvő elhalálozás –, a növekedő kivándorlás következtében az őrvidéki magyarság száma 1981-ig 4147-re apadt.

Az őrvidéki helyzetet a bécsivel egybevetve kiderül, hogy ez idő alatt az állandó bevándorlással pótlódó, osztrák állampolgárságú bécsi magyarok száma az 1951. évi 384-ről 1971-ben 6099-re, 1981-ben 5683-ra növekedett.
Az 1981 és 1991 között Magyarországon bekövetkezett politikai változások kedvezően befolyásolták, vagyis növelték az Őrvidéken és Ausztriában élő magyarok öntudatát és a magyar nyelv hasznosságát.
Ugyanakkor a vasfüggöny leomlása után az Ausztriában letelepedő magyarok – köztük számtalan erdélyi magyar – számának növekedésével az osztrák állampolgár magyarok 63,1%-kal 19 638 főre, a nem állampolgárok 26,7%-kal 13 821 főre gyarapodtak.
A Bécsben letelepedett nem osztrák állampolgárok száma megkétszereződött, a Bécs környékiek és az alsó-ausztriaiak száma 7,4-szeresére nőtt.
A bennszülött őrvidéki magyarok száma, elsősorban Felsőőrött és Őriszigeten (Siget in der Wart) 23,5%-kal, az osztrák vagy más állampolgárságú magyarok száma 63,1%-kal nőtt.

Az 1991. évi népszámlálás idején a magukat anyanyelvük alapján magyarnak vallók száma 33 459 volt. 58,7%-uk osztrák állampolgár.
Ennek csupán 20,2%-a, 6763 személy bennszülött őrvidéki.
Egyes feltételezések szerint azonban számuk tízezerre tehető.



Szalónaki vár


Az ausztriai magyarság túlnyomó többsége a Lajtán túl és Őrvidéken egyaránt szétszórtan él.
36,7%-uk kis nyelvi szigetet alkotva három felső-őrségi településen, Felsőőrött, Alsóőrött (Unterwart) és Őriszigeten.
Felsőőr 1592, Alsóőr 669, Felsőpulya 631, Kismarton 257, Őrisziget 223 és Boldogasszony (Frauenkirchen) 215 fővel a legnépesebb őrvidéki magyar közösség.

Bár az 1976. július 7-én kelt. ún. népcsoporttörvény a magyarokra is kiterjed, az őrvidéki kábeltévé-társaság a csökkenő nézettségre hivatkozva 1995-ben alaposan csökkentette a magyar nyelvű műsorokat közvetítő csatorna adásidejét. Ez érzékenyen érintette az ottani magyar közösséget, amelynek tájékozódása és nemzeti tudatának fenntartása szempontjából a magyar tévéadás jelentős szerepet játszik.

Önálló magyar tannyelvű középiskola 1920 óta nincs Őrvidéken.
A felsőlövői gimnáziumban az 1981–1982-es tanévtől magyar nyelvű tagozat, a felsőpulyai gimnáziumban az 1987–1988-as tanévtől ún. pannon osztály létesült, melyben a magyar vagy a horvát nyelvet kötelező tantárgyként oktatják.
1992-ben Felsőőrött kétnyelvű gimnázium létesült magyar és horvát tagozattal.

Az óvodák többnyire német vagy vegyes nyelvűek.
Az iskolán kívüli magyar oktatás az ún. népfőiskolák keretében történik.
Az ausztriai tanító- és tanárképző felsőoktatási intézményeknek nincs magyar tagozatuk.

Az úgynevezett Burgenland régi magyar neve tehát Őrvidék.
 Eisenstadt pedig Kismarton.

Jó lenne, ha a ­magyar tömegtájékoztatásban ez tudatosodna, s amennyiben szóba kerülnek, valamennyi őrvidéki település ­magyar nevével együtt következetesen használnák, hiszen mint minden magyar helynév, ezek is nyelvünk szerves részei.

Bár a XX. századi, az osztrákok által kitalált Burgenlanddal ellentétben a román Transilvania magyar eredetű, Erdély középkori, latinra fordított Transsylvania változatából való, ha Erdélyt valaki így említené, mindenki fölkapná a fejét.


(Forrás: - Asztalos Lajos írása - Kolozsvár – erdélyigyopár)









"NEM AZ ATILLA ARANYKINCSEI HORDOZZÁK AZ ÁRMÁNY ÁLNOK HALÁLÁT ,  HANEM AZ EGYSZERŰ NÉP AGYAG EDÉNYEI, S ÁLTALUK A HÁZAIKBA VALÓ BETEREMTETTSÉGEIK!

A HÉTKÖZNAPI SZERSZÁMAIK, A NÉPMŰVÉSZETÜKBEN, NÉPI HÍMZÉSEIKBEN JELEN LÉVŐ  VIRÁG ÉS ÁLLAT HÍMZÉSEIK,  ÉS AZ AZ INTELLIGENS ÉS TUDATOS NAGYSZERŰ ÉRTELEM, MELY FELISMERI ÉS MEGLÁTJA A RÜGYBEN A VÉGTELEN ÉLETTEREMTŐ ATYA ÉS ANYA EGYSÉGÉT ...

AZ EGYIK RÜGYBŐL TÁPLÁLÓ LEVÉL LESZ -  A SZER - ETET, ÉS A MÁSIKBÓL VIRÁG PATTAN KI,  MELY MAGÁBAN HORDOZZA A MAGKEZDEMÉNYT, AZ ÚJ ÉLET ÚJ REMÉNYSÉGÉT...

… ÉS ELMONDHATÓ, HOGY EGY AZ ISTEN! …

…MERT MEGVAN EGY ÁGON MIND A KÉT MINŐSÉGŰ RÜGY, VAGYIS ÉLETTEREMTÉS!" 

- Gábor Kati -









NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET


A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk.

Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk.
Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek!

Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását.

Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is.
Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk.

...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei.

Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik!








További:

- Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html



- Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html


- Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok:

- Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:


- KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:
 http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html

- November - Szent András hava:

- Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- A magyar népviselet és a szakrális geometria:
- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:
- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:






Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése