2014. október 19., vasárnap

FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA


FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA

Spiriteve üzenete


Tettem egy fogad-almát, akkor, amikor megnyitottam a médiumi csatornámat.
Megfogadtam, hogy át-ad-OM, amit kap-OK.

AUM-OM = a Koronacsakra hangja, lásd a fenti képen.

3-OM a magyar igazság! 

Jól figyeljetek hát arra, amit elmesélek! 

Van egy szint, amire azt mondjuk: NINCS RAJTA FOG-ÁS.
Vagyis ahol az ember már nem tudja ott hagyni a FOG-át, hogy vele együtt el-ÁS-sák azt. 

Sokan szerették volna ezt elérni, csakhogy nem jó helyen keresték a megoldást. 

Nos, hogy értelmét veszítse mindenféle találgatás a személyemet, a hitelességemet, és a forrást illetően, ahonnan az információimat SZER-ZEM, az alábbi üzenetet hoztam el Nektek!

SZER-ZEM
ZEM
ZEN-ÉM
ZENE ÉNEM 

A ZENE ami bennem szól, az én ZEN-ÉNEM. 
A ZEN buddhizmusról talán már hallottatok. 
S talán arról is, hogy BUDDHÁNAK VAN KÖZE BUDÁHOZ!

Buddháról pedig úgy hírlik, hogy meg tudott világosodni.
Ami azt jelenti, hogy a KORONA-CSAKRÁJÁBAN megszólalt az OM hang. A ZENE MAG(J)A

Innen származik a ZEN BUDDHIZMUS MAG(J)A

A megvilágosodáshoz EGY dolog kell!
Közhely de IGAZ!

A SZER-ETET!

Kár, hogy manapság nem tudjuk, HOGYAN kell IGAZÁN JÓL SZERETNI MAGUNKAT ÉS EGYMÁST!

A SZER, amit SZER-zek a SZER-ETET FORR-ÁS-ából ERED.
Nem ezért indultam, amikor elindultam.
Csupán egy dologra fájt a fogam. 
Tudni szerettem volna azt, hogy KI VAGYOK. 
Hogy megérthessem, mi végre is vagyok itt ezen az oly kevéssé ismert világon.

Egy dolgot kértem az út elején. Hogy a SZERETET nyelvén tanulhassam meg azt, hogy ki vagyok.

Úgy tűnik jól tettem.

Aki a SZERETET nyelvét megismeri, az a FORRÁS nyelvén ÉR-T.
Aki ismeri a FORRÁSKÓDOT az MEGTALÁLHATJA, azt a HELY(ES)ET, ahol a FORRÁS ERED. 

Minden elérhető SZÁM-OD-RA, ha ezt FEL-ÉRED ÉSSZEL! 

ÉRED-ERED
A forrás benned ERED! 
A mi ERED-Ő-INK-BEN.
A mi FENYŐ ERDŐINKBEN.
Ami FÉNY Ő ERED Ő INK BEN.

A SZERETET Forrása EGY. 
Összeköt, nem elválaszt. 
EGY-s-éget TER-emt, és nem KÉT-s-éget.

MEGTALÁLHATOD TE IS!
Az Út amit én magam bejártam mától mindenkié, aki elég bátor, és KI-TART-Ó, hogy végigolvasson egy pár sort... 

EGYETLEN egy kérdés van, ami magában rejti a MINDENSÉGET, és a SZERT, ami a mindenség megértéséhez és megéléséhez vezet.  

Mi történik azzal, aki képes SZERETNI?

A SZERETNI TUDÓ vagyis 
SZERETŐ = SZERT-EVŐ = SZERT T-EVŐ ember az, 
aki SZERT TETT a SZER ELEM áldásos hatásaira, 
vagyis FELTÖLTŐDÖTT a SZER ELEM hatalmas életenergiájával, 
és ezáltal képes volt átélni azt a HATALMAS KEGYELMI 
= KI-EGY-ELEM-MI állapotot a Párjával EGY-etemben, 
a KÖZÖS-(ŐS)ÜLÉS révén, ami az ISTENNEL történő 
ÚJRA EGYES-ÜLÉSHEZ vezet.

FELTÖLTŐDÖTT = FEL-TÖLT-ÓD*-OTT

*ÓD=ÉLETENERGIA

De mi is az a HATALMAS KEGY?

HATALMAS = 6 ALMÁS 
A 6 ALMA a Korona-csakra AL-att TALÁLHATÓ 6 db AL csakra 

A korona-csakra képén, amit mellékeltem az OM hang jelet lát-6-od, ami a megvilágosodott ember tobozmirigyében megszólal, amikor a 6 AL OM már a kezében van, hogy megszólaltassa azt. 

TALÁLHATÓ
TALÁLHAT-OM
MEGTALÁLHAT-OM

A MEGTALÁL-OM és a MEGTALÁL-HAT-OM a legfontosabb szavaink közé tartoznak!

Hova is rejtené el máshová egy beavató nyelv készítője a megoldást, ha nem a MEGTALÁLOM szóba?

Ugyanis a mondás úgy tartja:
"Aki keres, az talál."

Ha ezt MAGAMRA = MAG-AUM-RA vetítem, akkor azt mondom:
Ha keresek, MEGTALÁLHAT-OM a megoldást!

AUM=OM

MEGTALÁLHATOM
MEG = MAG 
MAG TALÁL HAT OM
MAG TALÁL 
MAG TÁLAL
MAG AL TÁL 
6 MAG AL TÁL

MEGTALÁLHATOM
MAG TALÁL HAT ALOM
MAG TALÁL 6 ALOM
MEGTALÁL(T) HATALOM
MEGTALÁLT 6 ÁLOM

Aki megtalálja a forrást az megtalálja a valódi hatalmat!

A valódi HAT= 6 ALMÁT!
A SZERETET 6 ALMÁ(JÁ)T! 

6 AL MAGOM VAN, ez a 6 db AL-SÓ csakrám, a Korona csakra alatt!

6 AL OM = 6 AL csakra

A megtalálhatom szó azt jelenti, megtalál-OM a 6 al csakrát, s aki erre képes, annak mása is van.

Mit is mond a másik közhellyé silányult mondásunk?
A TUDÁS HATALOM!

MEGTALÁLHATOM

MEG TAL
MAG TÁL 

ÁL(L) HAT OM
AL HAT OM = HATALOM

MEGTALÁL(T) HATALOM!

Nem ÁLLHATOM MEG, hogy el ne mondjam, hogy mert ÁLL-6-ATOS voltam, beavattak ebbe a misztériumba, ami a TEREMTŐ nyelve MAGA.

MEGÁLLHATOM
MAG ÁLL 6 OM

A megoldás = MAG OLDÁS a MAG 6 db AL OM vagyis a 6 db AL-SÓ csakra szintjén megy végbe.

A MEG=MAG OLDÁSA a 6 AL OM vagyis a 6 ÁLOM SZINTJÉN megy végbe.

A 6 AL-SÓ csakra szintjén vándorol az életenergia, amíg el nem éri a 7. szintet, a Korona-csakra szintjét, ahol az OM hang felcsendül. 

A MEGÉRTÉS FÉNYE(nergiája) ránk terül.

MEGÉRTÉS
MAG ÉRTÉS
MEG TÉR ÉS
MAG TÉR ÉSZ

Amikor JÓ MAG-AUM ÉSZ-HEZ TÉREK=TÉR ÉG, akkor a MAGOM ÉSZ-HEZ=HAZ-A TÉR.

Az az ember HATALMA, amikor az ALMA MAG(J)A visszatér a MAG-HÁZ-HOZ, ami csak akkor következhet be, 
amikor az ember ÉSZ HEZ = ÁSZ HÁZ-HOZ HAZ-A TÉR.

Amikor JÓ MAG-AD AD-SZ és NEM ELVESZEL!!! 
Akkor ADOD ÖNMAGADAT!
AD-ÓD = ADSZ ÉLETENERGIÁT
Akkor ÖN MAG AD ÁT AD ÓD és végre felébred7sz a felejtés ÁLMÁBÓL, ALMÁ-JÁ-BÓL! 

Mert csak a SZERETETTEL működő 6 alsó csakra képes az ÁLOMBÓL, amit idelent élünk felébreszt-het-ni!

Mert csak akkor, ha HELY-ES-EN = HELY ÉS ÉN SZERETNI TUDSZ FOR(R)DÚL-6 ELŐ=ÉLŐ, hogy a HAT AL OM = 6 AL OM már nem RÉSZEGÍT meg.

RÉSZEGÍT
RÉSZ ÉG ITT

Amikor már nem részegít meg a hatalom, akkor nem itt leszel itt-hon, hanem ott leszel ott-HUN.

Én már tudom, hogy mire és hogy hogy-AN(A, ANYA) használjam. 

SZINTE MINDEGY MIT TESZEK!
SZÍN TE MIND EGY MIT TESZEK.
A 7 db csakrám színe MIND EGY, mert MIT TESZEK, azt ESZEK.

TESZEK
TESZ ÉG
ESZEK
ÉSZ ÉG

NEM RÉSZEG vagyis RÉSZ ÉG vagyok, hanem ÉSZ ÉG vagyis ÁSZ ÁG.

Az ALMA FA ÁGA, a FORRÁS VIZE folyik a számból, amikor adásban vagyok. 

Még nem tudom folyamatosan megtartani magamban ezt az állapotot, mert igazán, jól szeretni a legnehezebb dolog.

Te tudsz mind-ÉN-t és mind-ENKI-t (mind én ki) szeretni?

Ugye, hogy nem... 

De szinte mindent megtettem azért, hogy képessé váljak rá.

SZINTE = TE SZÍN
SZINTJE = TEJSZÍN
SZINTÉN = SZINTE TE ÉN
SZINTJÉN = SZÍN TE TEJÉN TEJ ÉN 

A megvilágosodás nem LE 7 ETLEN

LE 7 ETLEN csak az, amiben nem hiszünk.
S a SZER-ETET az, amiben nem tudunk hinni.

LE 7 ETLEN vagyis ÉTLEN-sz-OM-jan van a testünk és a lelkünk.
Nincs bennünk elég SZER, ami ETET. 

Mert elfelejtettük azt, hogy kik vagyunk és hova tartozunk.

Hogy hol van a TEJJEL és MÉZZEL folyó Kánaán.

Nem emlékszünk már az Ősanya TEJÉRE.
Nem táplál már bennünket az Ő szeretete.
El vagyunk ANYÁTLANODVA.

ANYÁTLANÓDVA
ANYA ÁTLAN=ÉTLEN ÓD ÓDA VAN ÓDVA(S)

Az étlen van, éhezik... 
nem eszik, nem iszik ÓD-ot = ÉLET(FÉNY)ENERGIÁT, úgymond ODA VAN, olyanná válik, mint egy ODVAS fa... 

A 7. szinten, a Szent KORONA szintjén az ANYAKIRÁLYNŐ áll.
Az Ő életenergiája áramlik belénk, ezt hívják ANYATEJNEK!

ANYA TEJ SZÍN-E JAVA
JAVAS ANYA 
JÓ ANYA

TEJ
TEJES
TELJES
TEJ-ÚT... 

Ez Csaba királyfi csillagösvénye. 

CSABA CSAPA CSÍ APA 

Vagyis az ÖREG ÖSTEN életenergiája is egyszerre. Amit az ISTENANYA formál TEJES = TELJES KEREK EGÉSZ = ÉG ÉSZ ÉLETENERGIÁVÁ. Hiszen csak Ő képes EGYESÍTENI azt a KÉT ELEMET, amiből a GYERMEK születik. 

GYERMEK
GYERE MEG
GYERE MAG
EREGY MAG

Sokan nem tudják, hogy az ISTEN GYERMEKEI a MAGYAROK, s az ő ÍR MAGJAIK.

A GYERMEK szó a KULCS

E=A

GYERMEK
MEGYER-K
MEGYEREK
MAGYARAK

A MAGYAR az OK.
A megvilágosodott ember tudja, hogy a 6 AL OM, ÁLOM.
A felébredt ember tudja, hogy az álom akkor ér véget, amikor rájövünk, hogy ez ITT az ÁLOM, a VALÓSÁG OD(B)A FENT VAN!

VALÓSÁG
VALÓS ÉG
VELŐS ÉG
AGYVELŐ S ÉG
EGY VELE Ő S ÉG

EGY Ő S VELE EGY AZ ÉG.
EGY SZER Ű(R) MINTA AZ EGY SZER EGY. 

ÓD*A AD-OM a TUD-ÁS-OM, mert a TUDÁS MIND-ENKI-É!

*ÓD = a rajtunk FENTRŐL LEFELÉ átáramló életenergia. 
Fentről, tehát a KORONA-csakrán keresztül érkező isteni életerő belénk és befelé áramlása. Ez az energiaáramlás egyirányú. Minket tölt fel, de nem tudjuk átadni. Ennek a jele az EGY darab ÉKEZET!

ŐD = az ODA-VISSZA áramló életenergia. 
Az ÓD-BA visszaáramló életenergia, ami folyamatosan ÓD(B)A-VISSZA áramlik bennünk, s amit immár mi is képesek vagyunk átadni annak, aki a mi SZERET-Ő-nk!

A SZERETŐ ÖL-EL(L)ÉS ELLÉST=SZÜLÉST eredményez. Megtermékenyíti a testet és a lelket. 
Feltölt bennünket szer-etet-tel, MELEG-S-ÉGGEL.

MELEG-S-ÉG
MELEG = LEGEM S ÉG = a legtöbbé tesz, ami én MAG-am lehetek!
MELL ÉGSÉG 
MELL ÉK(ES)SÉG 
A MELL ÉKESSÉGE a SZÍV, a SZERETŐ SZÍV! 

A SZERETŐ SZÍV ÖLELÉSE tehát ÉLETED AD(Ó ENERGIÁVAL TÖLT FEL BENNÜNKET).

ÖL=ANYAMÉH

AZ ÖL szó Nagy Boldog Asszonyunk UR-ALKOD-ÁSA vagyis ÚR-ALKOT ÓD ÁS-A idejében nem a GYILKOLÁS szinonimája volt, hanem az ANYAMÉHÉ! 
Ezen nem árt alaposan elgondolkodni! 

SZERETET L-EGYEN V-ELET-EK! <3 -="" andrea="" kely="" span="" spiriteve="" sz="" va="">

U.i.: Aki a nevem, s ezáltal a csatorna feltüntetése nélkül használja az írásaim bármely összetevőjét, annak NEM velem gyűlik meg a baja. Ezek után talán TISZTA, hogy a FORRÁS VIZE TISZTA vagyis a FORRÁS VIZÉT ISSZA, aki az "én" szavaimat issza... 

Az üzenetek megosztása más tilalom alatt nem áll. 
Használni mind-ENKI csak saját FEL-LEL-ŐS-S-ÉG-ÉRE használ6ja. Így aki nem mer SZERETNI, az semmit sem ér vele. 

Úgyhogy véssétek jól az eszetekbe, de még mélyebben a szívetekbe, hogy: 

"A szív nem ott él, ahol van, hanem ott, ahol SZERET."

SZERETET L-EGY-EN=ÉN VELETEK = VELE ÉLET ETTETEK EGET... 
szerző: 








Továbbá:


- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Az utolsó Táltos:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:

- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:



- Sámánizmus és Sámánok, Táltosok: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/samanizmus-es-samanok-taltosok.html

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html

- Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

- A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

- NagyBoldogAsszonyunk – HétBoldogAsszonyunk:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:





1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.