2015. január 28., szerda

CSILLAGÁSZAT


                                    
CSILLAGÁSZAT




A Tejút



A Tejút - Csillagösvény - Az Égi Táltos - Dávid Júlia destménye


MIT SZÓL EHHEZ A MAI TUDOMÁNY?

Két nagy bolygó rejtőzhet a Plútón túl!




Létezik az X bolygó?




cikk:



és:

http://boldognapot.hu/blog/ket-nagy-bolygo-rejtozhet-a-pluton-tul/


Van még egy bolygó a Naprendszerünkben, amiről eddig nem tudtunk.

Egyelőre Kilencedik Bolygónak vagy X Bolygónak nevezik.




Keringési ideje pedig akár 20 ezer év is lehet.


cikk:


Továbbá:

- Három eltitkolt beavató csillagkép:









GALAXISOK TALÁLKOZÁSA


Már csak alig négymilliárd év maradt a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis találkozásáig.




Szerencsére a NASA csillagászai szerint aggodalomra nincs okunk, mivel a csillagvárosok szó szerint galaktikus méretei miatt a Föld valószínűleg épségben megússza a csillagközi karambolt, "köbükunokáink" elé pedig gyönyörű látvány tárul majd éjszakánként.




Így változik majd az éjszakai égbolt - négymilliárd év múlva.
(Fotó: NASA)


A tudósok eddig is tisztában voltak azzal, hogy a tőlünk 2,6 millió fényévre található Androméda és a Tejútrendszer kölcsönös (gravitációs) vonzalmuk miatt hihetetlen sebességgel (körülbelül 400 ezer kilométer per órával) közelednek, azonban mindeddig azt feltételezték, hogy csupán súrolni fogják egymást - erre cáfoltak rá a Hubble legújabb számításai.

A csillagászok szerint az ütközés nemhogy a Földet, de a hihetetlen távolságok miatt valószínűleg a két hasonló tömegű galaxis egyetlen csillagát sem érinti majd végzetesen.

Napunk pályája ugyan megváltozhat, azonban a körülötte mozgó bolygók hozzá képest a "helyükön" maradnak.


Az Androméda-galaxis az isteni maszkulinitás tónusán vibrál. 

Minden fény, amely az Androméda-galaxison szűrődik át, a különleges maszkulin kifejeződéséhez igazodik és minden lény, amely abba a valóságba inkarnálódik, olyan lélekmotívummal rendelkezik, amelyben mélyen feltárul a maszkulin polaritás dinamikája. 

Ahogy azt bizonyára már tudod, minden élet az isteni maszkulinitás és az isteni femininitás pulzáló rezgésén keresztül fejeződik ki, és ez a dinamika tükröződik univerzumszerte. 

A Tejút-galaxis feminin és az Androméda-galaxis maszkulin jellege pusztán e princípium galaktikus kifejeződése.


E szimbiotikus kapcsolat következtében az Androméda-galaxis számos kulcsot hordoz a Tejút-galaxishoz. 

Nagyon sok itteni kérdésünk tökéletes harmóniában megválaszolásra és megélésre kerül ott.


A Tejút és az Androméda találkozása

video:

Az első ütközés után további kétmilliárd évre lesz szükség ahhoz, hogy a két galaxis teljesen egyesüljön, a helyzetet azonban tovább bonyolíthatja, hogy a Triangulum-galaxis sem szeretne lemaradni a "buliról" - sőt, egyes számítások szerint beelőzi az Andromédát, és elsőként csapódik a Tejútrendszerbe.



A Tejút és Androméda galaxisok ütközésének szimulációja

Az ütközésre négy millárd év múlva kerül sor és az összeolvadás további két milliárd évet vesz igénybe.




video:


Cikk:





Csillagrendszerek








A TEJÚT

A Lokális galaxiscsoport két legnagyobb tömegű tagja a kísérőgalaxisok rendszerével rendelkező Tejútrendszer és Androméda-galaxis.
Mi most az Orion -karban vagyunk...a Tejútban.
ANDROMÉDA azt jelenti"EMBEREK KIRÁLYNŐJE".
Az Andromeda sok régi ábrázolásánál az α, β és γ Andromedae csillaglánc az etiópiai hercegnőnek csak az alsótestét, lábszárát és lábát képezte, míg felsőteste átnyúlt a Pegazus-négyszögbe.
Ha a Pegazus-négyszög mellett az említett csillagláncot is tekintjük, geometriailag egy hatalmas SZEKÉRfélét kapunk, amelyet azonban nem szabad összekeverni a Sarkcsillag közelében található valódi Göncölszekérrel.
A Tejút helyenként „szétnyílik”. Ilyen hely például a DARU csillagkép farkánál lévő úgynevezett „Szeneszsák”.
A Tejútrendszer középpontja a Sagittarius (Nyilas) csillagkép irányában van.
Galaxisunk központi, nagyon nagy tömegű fekete lyuka a Sagittarius- NYILAS A*.
A spirálkarok
Tejútrendszerünknek négy fő spirálkarja van,
-a Perseus-kar,
-a Norma- és Cygnus-kar,
-a Scutum-Crux-kar és Carina-
- és Sagittarius-kar.
Van két kisebb kar is, ezek közül az egyik a Napnak is helyt adó Orion-kar.
Mi ez utóbbiban vagyunk.
A mi Naprendszerünk természetesen az az Orion karral együtt forog a galaxis középpontja körül , s ez 200 millió év alatt teljesül.
Az Orion karon belüli mozgásunk , ami 25.920 év , szintén periodikus.
A Világegyetemen belül minden periodikus , tehát véget ér és újrakezdődik.
Az ősi magyar mitológiában a Tejút egyrészt a „Hadak útja”, másrészt a székelyeknél „Csaba királyfi csillagösvénye” vagy röviden „Csaba útja” néven ismert.
A monda szerint ezen a csillagösvényen távozott el a földi világból Csaba királyfi, a székelyek vezére, és tér majd vissza, ha népének segítségre van szüksége.
A székely himnusz két sora is ennek a mondának állít emléket:
Vezesd még egyszer, győzelemre néped,/ Csaba királyfi, csillagösvényen!”
No most, az a kérdés: hova távozott el a Tejúton Csaba?
Miért akar a SZÍRIUSZ , azaz a SÁNTA KATA pont az Orionnál felülni a SZEKÉRRE? És melyik SZEKÉRRE? A Göncölre vagy a Pegazusba átnyúlóba?
PEGAZUS maga a TÁLTOS paripa a magyar mitológiában. A FEHÉR PARIPA, melynek hátán "VILÁGOK KÖZÖTT TUDUNK JÁRNI"
Világok között?
Mondjuk a TEJÚTRÓL netán az ANDROMÉDÁBA?
A táltos lovat parázzsal eteti a legkisebb fiú, ez meg ugye, akárhogy is nézem, maga a CSABA, ugyanis azt jelenti: legkisebb.
A parázs a NAP ereje, a TŰZ ereje, amely az anyagot szellemivé alakítja, olyan erő, amellyel ki lehet törni a fizikai sík rabságából, szellemivé lehet vélni.
De PEGAZUS szállítja Zeusz VILLÁMAIT, azaz az ISTENI SZIKRÁT.
Aki képes a villámot szállítani, annak a FÉNYNÉL IS SEBESEBBEN kell szállnia!
Pegazussal képesek vagyunk KILÉPNI a TÉR és az IDŐ fogságából, és oda szállni, ahová szeretnénk. Pl VISSZA, az ANDROMÉDÁBA!
És vajon, hol lehet visszamenni?
Ahol nem engedik! Ott a kijárat ebből a rendszerből!
És akkor igaz is lesz:
"....megtöröm a VILLÁMOKAT." Zeuszét.

(Forrás: Liliom)






...ÉS AKKOR MIRŐL IS BESZÉLÜNK?


A NASA csinált egy képet az Univerzumról, amit ép ésszel szinte felfogni sem lehet!




Nézzük meg a videót!:




  




Megtalálták az "Univerzum alakját", ami egy "Napkeresztre" hasonlít




Egy fényfoton alakja a mezopotámiai "Napkeresztre" hasonlít.




Az ember energiarendszerének vízszintes metszete is ugyanazt a formát mutatja.




"Ahogy kicsiben, úgy nagyban is!"

Forrás:








                         HOL VAN AZ ISTENEK TÜZE?


Nyilas mitológia 1.

Az isteni tűz


Vajon miért nem vette vissza a tüzet Zeusz az emberektől?




A mesék, a mítoszok csodálatos módon segítenek behatolni lelkünk legrejtettebb rétegeibe.

Paksi Zoltán asztrozófus előadásai is ezt szolgálják.

Ám e történetek közlésével célunk nem az, hogy olvasóink szóról szóra kövessék az elemzéseket, hanem ők is olvassák el a teljes történetet, és gondolkodjanak el, hogy nekik mit üzen, lelkük mely részét szólítja meg.

Most a Nyilas mitológiájából merítünk, de ez nem azt jelenti, hogy csak azoknak szólnak a bennük rejlő üzenetek, akik a Nyilas csillagzata alatt születtek. 

Életünk bizonyos szakaszaiban, sőt egy napon belül is vannak olyan pillanatok, amikor a Nyilas minőségek érvényesülnek.

Paksi Zoltán szerint minden mítosz belső történet.


Prométheusz és az emberek

A világ teremtését követően az istenek megbízzák Prométheust és testvérét, Epimétheust, hogy az éppen megteremtett embereket és állatokat díszítsék fel, és lássák el őket különböző tulajdonságokkal.




A történet szerint Epimétheus meggyőzte Prométheust, hogy bízza csak rá a feladat elvégzését, amelyből a következő kerekedett ki:

Epimétheus az állatvilágban gyönyörű harmóniát teremtett: akinek erőt adott, azt nem ruházta fel gyorsasággal, tehát a teljes teremtést nézve igen kreatívan rendezte be az állatvilágot, arra törekedett, hogy az állatvilág ne pusztuljon ki. 

Ám Epimétheus nem volt túl bölcs (neve azt jelenti, hogy utólag gondolkodni), így a nagy munkában az emberekről megfeledkezett, nem hagyott nekik egyetlen tulajdonságot sem.

Prométheus végigjártatta a szemét Epimétheus munkáján, amikor is észrevette, hogy az emberrel nem történt semmi: csupaszon, fegyver nélkül, védtelenül áll a világban.

Prométheus viszont nagyon a szívén viselte az emberek sorsát, tudta, hogy fenn kell maradniuk, élniük kell, így ellopta Héphaisztosztól, a sánta kovácstól és Athénétől, a bölcsesség istennőjétől a kézművességet és a tüzet.

Ezekkel ajándékozta meg az embereket.

Tehát az isteni bölcsességet és energiát adta át nekik.

"Hol van az istenek tüze? 

- teszi fel a kérdést Paksi Zoltán a www.tisztahangok.hu rádióban elhangzott, Nyilasról szóló beszélgetésében.

– A Tejút spirálgalaxis központjában, ahol a csillagok születnek."






A történet folytatásában Zeusz megbünteti Prométheust, ám mindezt nem úgy teszi, ahogy egy halandó tenné: nem veszi vissza a tüzet az emberektől, hanem Prométheust egy sziklához kötteti, egy sas marcangolja nap mint nap a máját.

Végül saját fiával, Héraklésszel szabadíttatja ki a hőst.

Valójában Zeusz áldását adja arra, hogy az ember használja az isteni tudást: a Héphaisztosztól és Athénétől elrabolt mesterségeket és a teremtés tüzét.

A Nyilas csillagkép őrzi e mitológiai történetet.
A Nyilas csillagai fölött látjuk a sas csillagzatát; a Kaukázus sziklája, amelyhez Zeusz kikötteti Prométheust, maga a Tejút.



  
Sas csillagkép a Nyilas fölött


Az ősi üzenet pedig a következő:

az ember az Isten fényének, az Isten tüzének a hordozója és őrzője.

A Nyilas minőségében van lehetőségünk arra, hogy ezen üzenetet a gyakorlati életbe lehozzuk, és működtessük.
  
Forrás: Paksi Zoltán A fény harcosa című könyv




A Helix Nebula







CSILLAGÁSZAT


"A Napban lévő fényforrás kiáradása a Fiú.
Közepében ott van a Nagyboldogasszony, aki mindezt fenntartja." - Kisfaludy György









Fluidszálas kommunikáció



Fénykvantum



A fény kék és vörösként defektál



A fény, ha közeledik és távolodik, az idő sűrítettsége 




Napvitorla 




Helyi galaktikus csoport 



Nap és Föld 



Naprendszerünk


Kisfaludy György előadása

2014-11-27_1.rész

video:







A Vortex mozgás


A bolygóink a Nappal együtt száguldanak keresztül az űrön, és egy hatalmas kozmikus DNS spirál útvonalát járják be.





Amikor megteszünk egy fordulatot a Nap körül, már több száz kilométert utaztunk az űrben.

Valójában így halad a világűrben a Naprendszer - a Vortex mozgás:

video: 


Az élet Vortex mozgásból áll, és nem körkörös mozgásból!


(Forrás: újvilágtudat)






CSILLAGOK ÉS CSILLAGKÉPEK ŐSI MAGYAR NEVEI



Aranyhajú csillag : Berenice
Apostolokcsillaga : Korona
Árvaleányszeme : Sirius
Árvadorkaszerencséje : Holló
Bojtárkettőse : Casztor és Pollux
Boldogasszonymatullája : Kisgöncöl
Bujdosóklámpása : Aldebaran
Bábamatullája :Sarkcsillag
Béresszekér : Göncöl
Csősz :Vega
Csőrszárka : Tejút
Éjjelikegyelet : Tejút
Estvéli csillag : Casztor
Ebcsillag : Sirius
Ebédhordó :Sirius
Égútja : Tejút
Esthajnali csillag : Vénusz
Furucsillag : Sarkcsillag
Fiastyúk : Plejádok
Fejérköz : Tejút
Fejérárok : Tejút
Göncölszekér : Nagymedve
Göncöltérítője : Sarkcsillag
Gyűjtők : Orion c , d , l
Hajnalszakadék : Tejút
Halászcsillag : Androméda / b ,o / ,Pegazus / a /
Hadakozó : Mars
Hadvezető : Hattyú
Hadakútja : Tejút
Háromhadnagycsillag : Hattyú / ..../
Hajnalcsillag : Vénusz
Határjárócsillag : Procyon
Istenkalács : Hold
Istenútja : Tejút
Illésszekere : Göncöl
Jézusútja : Tejút
Juhász : Atair
Jászol : Paesepe
Kistátos : Kisló
Kisbérös : Alcor
Krisztus urunk asztala : Korona
Kaszáscsillag : Orion / ebből 3 csillag,nem tudom jelölni a billenytyüzettel melyik/
Korcsma : Cassiopea / a, b ,x /
Kilenccsillag : Mérleg
Körösztcsillag : Hattyú
Lelkekútja : Tejút
Magyarokcsillaga : Cassiopeia - /egyes források szerint a Jupiter
Máriakertje : Korona
Nászvezetőcsillag : Hattyú / a/
Nagytátos : Nagyló
Nagyasszonytárszekere : Kisgöncöl
Nagyboldogasszonycsillaga : Kisgöncöl
Nagyválasztócsillag : Éjfélicsillag
Országút : Tejút
Ostoros : Alcor
Pásztorserkentő : Vénusz
Pálinkásasszony : Pegazus
Részögembör : Cepheus szeme
Sellő : Sas és Antinous
Sántakata : Sirius
Szarvasnyomdoka : Kisgöncöl / ....,d rúdjának tengelyébe a Sarkcsillag előtti /
Szilkehordó : Sirius
Szent Péter szekere : Nagymedve
Szépasszony : Antares
Szérű : Hattyú orra / Albireo / körül kis csillagcsoport
Székelycsillaga : Szaturnusz
Szómásút : Tejút
Szent Mihály útja : Tejút
Tündérekjárása : Szobieszki pajzsa
Szerelömcsillag : Vénusz
Tündérasszonypalotája : Kisgöncöl
Tündérút : Tejút
Tündérfő : Sirius
Tündérekfordulója : Tejúton a Hattyú , és elágazásánál
Tatárdúlás : Berenice
Urunkasztala : Korona
Vezércsillag : Hattyú / a /
Vacsoracsillag : Vénusz
Virradócsillag : Pollux









(Forrás: Horváth Ibolya/egy 1948-ban kiadott naptár)









A LÉPTÉKEKRŐL

video: 




Az egész világmindenség EGY élő, létező EGYSÉG.
Lélegzik,
dobban a szíve,
tudatos.

A kicsi gyermek megfogalmazásában ez így hangzik:

"Tudod Anya, ez úgy van, hogy a világmindenség olyan, mint egy nagy ember, melynek a mi Földünk egy sejtje a pocakjában."

....és az idézett szöveg u.az, csak más szavakkal leírva:

"Steve: Tehát, csak hogy tisztázzuk: a Központi Nap a tudatosságunk növekedésére reagál oly módon, hogy a megfelelő időben hozza el az Eseményt. Így van?
Cobra: Igen, pontosan így van. A Galaktikus Központi Nap a galaktikus entitás, Pleroma otthona. Ez egy élő entitás és ennek az élő lénynek a belsejében élünk, a Pleroma belsejében, része vagyunk ennek az entitásnak. A galaktikus lény az összes naprendszerrel kapcsolódik, mint a galaktikus égitest belsejében lévő sejtekkel. Mi a galaktikus égitest egyik sejtje vagyunk és ……. visszatér a Galaktikus Központi Napba, ami reagál erre.

Az Esemény az embereken keresztül fog megtörténni, mi vagyunk a csatornák, a közvetítők az Eseményhez. Nem kerülhet el bennünket, az nem lehetséges. Keresztüláramlik az energiamezőnkön a fizikai testünkbe, a környezetünkbe és a társadalmunkba. Az egyetlen kölcsönhatás az emberiség és a Galaktikus Központi Nap között jön létre. Amikor ez a kapcsolat elég erős, meg fog történni az Esemény és szerencsére ezen dolgozunk."


A KOZMIKUS MÉRETEK

video: 




ÉRDEKES ÖSSZEHASONLÍTÁS

Több csillag van a Világegyetemben, mint ahány homokszem van a Föld összes strandján, viszont egy homokszemben több atom van, mint ahány csillag van az Univerzumban!

video: 







BOLYGÓ ÉS CSILLAGMÉRET ÖSSZEHASONLÍTÁS

video: 








CSILLAGÁSZATI FELFEDEZÉS 

- egy gigantikus struktúra...

...,melynek mérete kilencede a jelenleg megfigyelhető Univerzumunknak!

Elsöprő paradigmaváltás a csillagászatban....szinte semmit nem tudunk!

A tény az, hogy ez a titokzatos struktúra annyira hatalmas, hogy ezáltal összetörik a tudomány jelenlegi Kozmoszról alkotott állítása.

video:












A Laniakea szuperklaszter


Bolygónk már nem csak a Naprendszernek és a Tejútrendszernek a része. 
Hawaii kutatók a Világegyetem új kolosszális szerkezetére bukkantak, amely galaxisunk útját is kormányozza. 

Üdv a Laniakea szuperklaszterben!




A galaxisok elrendeződésének és mozgásának újabb szeletére derül fény a Nature csütörtöki számának "címlapsztorijában". 
A felfedezés közelebb visz néhány rejtély megoldásához, és tovább pontosítja helyünket a Világegyetemben.

Hol is van a Föld?

Az univerzumban az égitestek nem véletlenszerűen helyezkednek el, egyre több olyan szerkezeti összefüggésre derül fény, amely pontosítja ennek szabályait. 

A bolygók csillagok köré rendeződnek, a csillagok halmazokba tömörülnek, azok pedig galaxisokat alkotnak - ilyen a mi Tejútrendszerünk is, amely 200-400 milliárd csillagot foglal magába. Van tovább is, a Tejútrendszer nagyjából 30 társával együtt egy még nagyobb halmaznak, a Lokális Galaxiscsoportnak a tagja, amely pedig a Virgo halmaz (klaszter) része. 

Itt a rendszerezés okai megszakadnak: ez idáig úgy tűnt, hogy ezeket a klasztereket nem fogja össze semmi. 

A Hawaii Egyetem kutatói most felfedezték, hogy a minket körülvevő galaxisokat egy közös kolosszális erő is mozgatja, így azok még nagyobb szerkezeti egységnek is részei.




Ön itt áll. 
A bekarikázott Laniakeában piros nyíl mutatja a Tejútrendszert, a fehér csíkok pedig a galaxisok mozgásának irányát jelzik


Galactus éhes

Az újonnan felfedezett Laniakea szuperklaszter nagyjából 100 000 galaxist tömörít magába, melyekben az a közös, hogy tekergőző mozgásukat a Nagy Mozgatónak nevezett láthatatlan tömeg irányítja. 

Láthatatlan, mert a Tejútrendszer takarja azt előlünk, így még mindig nem tudni pontosan, mi is lehet az. 

Ez a misztikus objektum lassan szívja maga felé csillagok és bolygók milliárdjait. 




Saját galaxisunk mozgásának és lokális szerkezetének meghatározása szempontjából kiemelten fontos a felfedezés: a Tejútrendszer alaposabb megismerésével megfejthetőek a távoli, közvetlenül nem megfigyelhető szerkezetek is - azaz egyre pontosabban, egyre távolabbra láthatunk.



  
Sötét energia

Az univerzum körülöttünk lévő szegletének precíz feltérképezése pontosítja a kozmológiai állandó értékét is, így hozzásegíthet a feltételezett sötét energia sűrűségének megállapításához. 

Ez az energia a Világegyetem tágulásában játszhat kulcsszerepet, és egyfajta taszítóerőként a gravitáció ellen hat.




A hawaii kutatók helyi nyelvükön nevezték el a szuperklasztert, melyben mi is keringünk: a Laniakea a lani (égbolt, vagy mennybolt) és az akea (mérhetetlen) szavakból tevődik össze, így jól érzékelteti a struktúra monumentális méreteit.

Már elérhető a Nature videója a Laniakeáról és a Tejútrendszer benne elfoglalt helyéről.
  
video:




Forrás: origo







Sámán rajz

A 16 párhuzamos univerzum, a száluniverzumok, lelkek



Ez egy Világkép, egy fraktális összefűzési rendszer.


A parlament kupolája 16 ágú csillag fénypalota, a 16 párhuzamos univerzum



video:








FELFEDEZTÉK A GRAVITÁCIÓS HULLÁMOKAT



  
A gravitációs hullám a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozása.

Létezhet eszerint a tér-idő utazás?





Fizikusok régóta sejtették a gravitációs hullámok létezését, de most közvetlen bizonyítékot is találtak.

A felfedezés olyan, mintha eddig csak láttuk volna az univerzumot, de nem hallottunk volna semmit: mostantól fülünk is van hozzá.




cikk:








A Lagrange-pont

A Lagrange-pont (librációs pont, illetve L1, L2, L3, L4, L5 pontok) a csillagászatban a tér azon öt pontja, amelyben egy kis test két, egymás körül keringő nagyobb test együttes gravitációs vonzásának hatására azokhoz képest közelítőleg nyugalomban maradhat.



A Lagrange pontok mozgása a középponti égitest körül körpályán keringő kisebb tömegű égitest környezetében.



Az ebben a pontban elhelyezett test helyzete fix marad a másik kettőhöz képest, ebből a szempontból hasonló a geostacionárius pályához.








"Egy Joe Parr nevű ember a piramisokat kutatta.

Joe Parr-nak volt egy propellere, aminek a végeire apró piramisokat helyezett. 

Mágneseket helyezett körbe egymással szembe úgy, hogy az északi pólus az északival, míg a déli pólus a déli pólussal került szembe és megforgatta ezt a propellert.

Az év egy bizonyos időpontján (december vége felé), amikor a Nap és az Orion-öv kiviláglik és a föld mondhatni áthalad egy „kapun”, a propeller végén lévő piramisok a centrifuga hatására egyszerűen átalakultak, "kirobbantak" és eltűntek a szoba falán keresztül, mindenféle kimeneti nyom nélkül.

Parr azt feltételezte, hogy abban az időpontban, amikor a Föld áthalad a Nap és az Orion között fekvő sugárnyalábon, akkor valamiféle energiacsatorna képes hatást gyakorolni az anyagra.
Elképzelhető, hogy ez a plazma sugár képes ilyen hatást kifejteni?"

video:












A téridő és a fény (az energia) születésének első fázisa.

Ez a világ keletkezésének lényege, az időhurok, az Uroboros.


(Kattints a szöveges képre a nagyításhoz!)

Betlej Tamás grafika:



Uroborosz, saját farkába harapó kígyó, megújulás, újrakezdés, örökkévalóság:




A körbe futó, jobbra forgó tűz elem, a Fiú benne van, a kúp hegye az Atya, 
uroborosz - időhurok, a világegyetem működésének az alapja ez a modell




Kisfaludy György video:






"Én vagyok ama fényes hajnalcsillag (a Szíriuszról = Sántakata)!" - Jézus



A Szíriusz A és B a Hubble űrtávcső felvételén


video:

- Szíriusztól a Kárpát-medencéig:








"Egy nap mindannyian ráébredünk arra, hogy 
életünk 
nem egy parányi szikra valahol a testünk mélyén, hanem 
a Mindenséget átölelő valóság."

- Grandpierre Atilla -





"A modern vallás megjelenéséig, 
a természet hit volt a vallási élmény elsődleges forrása! 





Majd ez megváltozott, mivel a jelenlegi vallás megkövetelte, hogy mindent csakis az ő szemüvegén át szemléljünk!

A valóság már nem érdekes, az csak másodlagos!" 

- Grandpierre Atilla -

video:
Dr. Grandpierre Atilla: Miért fontos tudnunk, hogy a Világegyetem él?:

https://www.youtube.com/watch?v=ZTk2tsX7Vv8


"Miért fontos tudnunk, hogy a Világegyetem él?
Azért, mert ez azt jelenti, hogy van élet a halál után!
A Világegyetem izzó, felvillanyozó, alkotó erő, inspiráció, hajmeresztő, megtisztító, katartikus erő és az IGAZság végül győz! 
Nem vagyunk egyedül és Életadó Földanyánk ezt tudja! 
Éltet minket, érzi a mi érzéseinket!
Ugyanaz a viszony, mely köztünk és sejtjeink között van, ugyanez a viszony áll fenn a Nagy Egészhez viszonyítva is!"

- Grandpierre Atilla -




video:
- Dr. Grandpierre Atilla: Miért fontos tudnunk, hogy a Világegyetem él?:


- CSILLAGÁSZAT:









ISS űrállomás élőkamerás közvetítése!
Nagyon izgalmas! ;-)








A Foton öv

A Tejútrendszerünk középpontjában haladó hatalmas energiát Foton övnek nevezik.
A Foton Öv egy erős sugárzású kozmikus zóna.




Az innen kapott rezgéseket a Napunk átveszi és szétszórja a Naprendszerben.
Több sávos foton csík, amely a Galaxisunk központjából áramlik, követve a Galaxis spirálját.

A mi Naprendszerünk ezt a gyűrűt 25.920 év alatt teszi meg, amely egy galaktikus évnek felel meg.
Az áthaladás rajta 2.000 év.




Napunk már 1998. óta behatol a gyűrűbe, de 2012. után már benne is marad.

A Foton Övet a Fény intenzív Hullámának 12 gigantikus örvénye alkotja.
Minden örvény végre fogja hajtani a saját különleges akcióját a Földön és a Naprendszerünkben, melynek folyamata nagyon szigorúan ellenőrzött, összehangolt és kiegyensúlyozott munka.
Ez rendkívül biztonságos és nincs semmi ok a félelemre.




A 2012. évet követő 12 évben a Föld át fog haladni mind a 12 Fényörvényen azzal az intenzitással, amely megköveteli számára azt a nagy mértékű tisztulást és felkészülést, hogy a felemelkedési folyamat végén a Föld az 5. dimenzióba léphessen.

A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Földünkön is spirituális szelekció következik be emiatt. Azok, akik ellenállnak a Fénynek és a sok változásnak, amit hoz, nem lesznek képesek átjutni a 12 örvényen.

Olvassunk tovább:
http://mindenenergia.blog.hu/2017/09/27/a_foton_ov

"Egy holografikus burkolat veszi körül a Földünket, mely megvédi a Napból érkező erős sugárzások ellen.
Ezt 1972-ben kiterjesztettük az egész Naprendszeretekre, belefoglalván a Napot és a Naprendszeretek összes bolygólyát.
Ez a holografikus burok mindaddig védelmezi Földeteket és az egész Naprendszert, ameddig be nem léptek a Fotonövbe."

- Isten és a gondviselés 2.rész:








 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- A dimenziókapuk létezése:

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-kezben-talpon-stb-benne-van-az-egesz.html

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 


- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:



Ica - a faragott kövek:



- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- AZ ANDROMÉDA GALAXIS ÉS CSILLAGKÉP:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/07/az-andromeda-galaxis-es-csillagkep.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.