2015. április 10., péntek

Titánok és Titaniszok



Titánok és Titaniszok




Szeléné (Hold istennő)



Titánok:


A titánok és titaniszok a görög mitológiában Gaia és Uranosz első tizenkét gyermeke, az istenek második nemzedéke.

A hat fiútestvér, azaz a titánok
név szerint Ókeanosz, Koiosz, Kriosz, Hüperión, Iapetosz és Kronosz, 

illetve 

a hat lánytestvér,azaz a titaniszok
név szerint Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé és Theia.

Egyes források megemlítenek egy hetedik titaniszt, Diónét, Theia ikertestvérét.

A titánok és titaniszok kezdetben az őserő megtestesítői, később találmányaik által az emberiség jótevői.

Fiatalabb testvéreik a küklopszok és a hekatonkheirek.

A titánok rangját utódaik örökölhették.





Történetük:

Uranosz olyannyira nem kedvelte legfiatalabb gyermekeit, a három küklopszot és a három hekatonkheirt, hogy a Tartarosz mélyére vetette őket.

Emiatt Gaia rábeszélésére a legifjabb titán Kronosz, bosszúból Uranoszt megcsonkította és hatalmától megfosztotta, s ezáltal a főhatalmat megkaparintotta.

Testvéreit az Alvilágból ugyan kiszabadította, de rövidesen – gigantikus erejüktől megrettenve – azokat oda ismét bezárta.

Miután feleségül vette Rheiát, születendő gyermekeiket sorban lenyelte, nehogy anyja jóslata beteljesedjen, miszerint saját gyermeke fogja a tróntól megfosztani.

Rheiának mégis sikerült egy gyermekét, Zeuszt megmentenie, s egy távoli helyen felnevelnie, aki apját egy óriási küzdelemben, a titanomakhiaban, vagyis a Titánok harcában legyőzte,
s ezáltal a főisteni hatalmat megszerezte, s büntetésképpen a titánokat a Tartaroszba zárta – kivéve azokat, akik a harctól tartózkodtak,
illetve az ő oldalán harcoltak – s onnan csak hatalma megszilárdítása után engedte ki őket.


Theia 
(titanisz)




Theia
Gyermekei:

Héliosz (Nap isten)
Éósz (Hajnal istennő)
Szeléné (Hold istennő)

Szülei:

Gaia
Uranosz

Theia a titaniszok egyike a görög mitológiában.

Uranosz és Gaia gyermeke.

Testvérei a titánok és titaniszok, valamint a hekatonkheirek és a küklópszok.

Férje: 

Hüperión.

Gyermekei: 

Héliosz (a Nap istene), Szeléné (a Hold istennője), Éósz (a Hajnal istennője).

Neve Thia alakban is előfordul.

Hüperión: 

(περίων) 
titán a görög mitológiában:

Gaia és Uranosz gyermeke.

Sokáig ő hordozta a Napot.

Feleségül saját testvérét, Theiát választotta, 
és született is tőle három gyermeke: 

Héliosz, a Nap istene, Szeléné, a Hold istennője és Éósz, a Hajnal istennője.

Hüperión felnevelte gyermekeit, és Hélioszt megtanította mindenre, amire csak figyelnie kellett a Nap irányításában,
és végre megpihenhetett az idős titán, mert feladatát Héliosz vitte tovább.






Hüperión "ragyogó" isten, szó szerint "magasan járó" (vagyis az égen), ezért Héliosszal azonosítják : 

Homérosznál gyakran, a hellenisztikus-római mitológiában mindig, Héliosz fiait Hüperionidészeknek nevezik.


Megjegyzés: 

Hésziodosz szerint a küklopszok és a hekatonkheirek Uranosz és Gaia legfiatalabb gyermekei voltak, Apollodórosz szerint viszont a legidősebbek.

Ezenkívül szerinte csak a küklopszokat taszította Uranosz az Alvilágba.

Második generációs titánok:

Ókeanosz és Téthüsz leszármazottai: Aszia, Sztüx, Élektra, Dórisz, Eurünomé, Amphitrité és Métisz
Koiosz és Phoibé lányai: Aszteria és Létó
Hüperión és Theia utódai: Éósz, Héliosz és Szeléné
Kreiosz és Eurübia fiai: Asztraiosz, Pallasz és Perszész
Iapetosz és Klümené fiai: Atlasz és Menoitiosz, Prométheusz és Epimétheusz









 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- EMF Kiegyenlítő Technika:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-teremto-ur-szeretettel-teremtette-meg.html

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

-Magyarul beszélő indiántörzsek - Móricz János kutatásai - Tayos barlang:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:
- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:







Szeretettel,

Gábor Kati




blog oldalam: 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.