2014. július 22., kedd

MÁK - MÁKOLAJ


MÁK - MÁKOLAJ






Mákolaj: 

elixír a bőrnek, a hajnak és a körömnek


Mákszemekből olaj

A mákszemekből a mákolajat hidegsajtolással nyerik ki, ez az eljárás azért nagyon hatásos, mert maga a folyamat mentes minden vegyi eljárástól és tartósítószerek sem szükségesek hozzá.






Az így előállított olaj vagy vaj megőrzi teljes vitamintartalmát és természetességét és ez által a természet adta gyógyító erejét.


Gyógyító erő

A mákolaj E-vitamin tartalma rendkívül magas, ezen kívül tartalmaz kalciumot, magnéziumot és vasat is.





A mákolajnak több kedvező hatása van:

- csökkenti a trombózis és az embólia kialakulásának lehetőségét
- fokozza a szervezet védekező mechanizmusát
- növeli a szellemi teljesítőképességet
- vérnyomáscsökkentő hatással bír
- gyorsítja a sebgyógyulást
- idegerősítő, nyugtató és altató hatású
a csontritkulás megelőzésében és kezelésében orvosok által elismert hatása van






Így használd

Érdemes a mákot beemelni az étrendünkbe, sőt hetente háromszor-négyszer kéne mákot fogyasztunk, hogy a kívánt hatást elérjük.







Ám ha egyfolytában mákos tésztát és sütit eszünk, akkor hamar ráunhatunk erre a csodaszerre.

Épp ezért megoldás a mákolaj, amiből érdemes naponta 1-2 kiskanállal önmagában vagy mézzel keverve bevenni.

A változó korban lévő nőknél kifejezetten fontos a mákolaj rendszeres használata, hiszen megakadályozza a csontszövetek leépülését.

Az emberiség már több évszázada használja a mákot, nemcsak energiaforrásként, hanem mint a legkülönbözőbb gyógykészítmények alkotóelemeként is.

Az antik világ atlétái például mézzel és borral kevert mákmagokat fogyasztottak, hogy így őrizzék meg erejüket és egészségüket.

A törékeny növény tejéből nyert ópiumon kívül a másik fő produktum a mákolaj 
(Oleum papaveris).





A mákolajat a kis szürkéskék mákmagokból nyerik hideg sajtolással, és miként mifelénk többnyire tisztában vannak vele:

a magokban nincs semmiféle narkotikum
(sok külföldi éppúgy visszautasítaná a mákos kalácsot, mint az ópiumpipát).

A mákolaj a lenmag vagy a kendermag olajához hasonló tulajdonságokkal büszkélkedhet.
Vannak benne értékes esszenciális zsírsavak (omega-3 és omega-6), ám az említett másik két olajhoz képest a mákolaj kevésbé zsíros, világosabb színű, és lassabban szárad ki.
Ez utóbbi tulajdonságát elsősorban a festők használják ki a különböző színek kikeverésekor.





Egy mákszem mikroszkópikus képe



Gyönyörű haj, kemény csontok

Szenteljünk egy kis figyelmet a mákolaj előnyös tulajdonságainak és az egészségre nézve jótékony hatásainak.

A mákolaj a már említett telítetlen zsírsavak mellett nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot, magnéziumot, vasat és E-vitamint.

Valóságos elixírként kiválóan hat a bőr, a haj, a köröm és a csontok állapotára.




Az esszenciális zsírsavak – csakúgy, mint a lenmagolaj és a kendermagolaj esetében – táplálják, hidratálják, regenerálják, óvják és selymessé is teszik a bőrt. 

A mákolaj kiváló a száraz, töredezett, ekcéma vagy gyulladás következtében sérült bőrre, és segítséget nyújt különféle sömörök esetén is.

Magas kalcium- és magnéziumtartalmának köszönhetően a mákolaj táplálja, védi és rugalmassá teszi a körmöket és a hajat.





Emiatt a mákolajat sokszor felfedezhetjük az arckrémek, hajbalzsamok és kondicionálók összetevői között.

Az olajban levő kalcium már az anyaméhen belül is támogatja a megfelelő csontfejlődést.
Megelőzhető vele a csontritkulás és a fogszuvasodás korai kialakulása.


A mák és az idegrendszer

A mákaromának köszönhetően a mákolaj nyugtatóan hat a lélekre.
Jelentős mértékben nyugtatja a központi idegrendszert, segítséget nyújt idegi eredetű betegségek, lelki kiegyensúlyozatlanság és stressz esetén.






Kiválóan alkalmazható masszázshoz és illóolaj-keverékekben.
Csillapítja az izomgörcsöket és a fejfájást, valamint elősegíti a nyugodt alvást. (Erre utal a mák latin neve is: Papaver somniferum annyit jelent, hogy álmot hozó.)
Alkalmazása jótékony hatású például a stressz (a szülők válása, örökbe fogadás stb.) miatt magas vérnyomásban szenvedő serdülőkre és fiatalokra.

 Érdekes tény továbbá, hogy az omega-3 zsírsavak javítják a sejtek inzulinérzékenységét (vagyis előnyösen alkalmazhatók a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében, illetve kiegészítő kezelésében – a szerk.)





Fehér mákszemek


Daganatmegelőzés

Az olajsav, amely szintén megtalálható a mákban, javítja az emlékezőképességet, és csökkenti a vérnyomást.

Az utóbbi idők kísérletei alapján mostanában a mellrák megelőzésének egyik lehetőségeként emlegetik a legtöbbet.


Mákolaj a konyhában

A mákmagokat emberemlékezet óta használják a konyhában.
A mákolaj rendkívül finom és kellemes illatú, alkalmas hideg vagy meleg, édes vagy sós ételek készítésére, beletehetjük salátaöntetekbe, főzhetünk és süthetünk is vele.






Nem csupán finom, hanem jó érzéssel is eltölthet bennünket a fogyasztása, hiszen a telítetlen zsírsavak segítenek megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását.
Ha egyszer túl sokat enne, és elkezdene “égni” a gyomra, vegyen be egy kanálnyi mákolajat.






Meglátja, hogy egy kis idő múlva már nem lesz semmi baja!

Legyen tehát akár testi, akár idegrendszeri, lelki-érzelmi problémája, vagy egyszerűen csak szeretne egy jó, illatos mákos kalácsot, a mákolaj mindig kiváló és egészséges alternatívát kínál.



(Forrás: Vladimír Vonásek/femcafe)







Kedveskéim💖💖💖

SzívSzerEtetTündérAngyalSágok sorozatomat útjára indítom, és mostantól -szinte- napi szinten jelentkezek verseimmel😇
Remélem imádni fogjátok a Tündék, Manók, Elfek, Törpék, Koboldok, Pixik valamint Angyalok lélekzetelállítóan gyönyörű SzépSÉgeit😍

MosolyÖrömRagyogással:

🌹LyMeSha (LájMeSzá) TündérAngyalotok🌹




MákTündér

Magyarok földjének közepén,
szkíta szívekbe ölelvén,
létezik szépséges Iringó,
szép anyajegye pirinyó.

Szirmos virágházban éldegél,
szellő hallgatja énekét,
önfeledten szórva harmatát,
lágyan kísérve dallamát.

Varázslatos ősi ritmusa,
mesés tündéri virtusa,
színpompás természet élteti,
Őrző Szellemét kéreti.

Örömmel megáldja hajnalát,
szellő csókolta hajzatát,
liliom fonatos pompáját,
virágillatú csodáját.

Bársonyos nyoszolyán pihenget,
boldog mosollyal hímezget,
andalító hangon dalolgat,
csillogó szeme csalogat.

Gyönyörű fenséges Istennő,
azúros eget figyelő,
angyalian kedves pillangó,
tündöklően bölcs *villangó.

Réges régen földre érkezett,
napkőbe jelet égetett,
beteg embereket gyógyítva,
éjük sötétjét hódítva.

Mákmező bűbájos Tündére,
betegek gyűlnek **küréje,
lelkesítőn ragyog jogarja,
arany csillámát csorgatja.

Káprázatos lényét imádják,
finom teáját kívánják,
érintése után vágyódnak,
bűvös lelkével álmodnak.

*Villangó: TündérFaj

**Küréje: Köréje régies elnevezése

LylaManesha Sherana © 2018.09.28.
A szerzői és minden jog fenntartva!
A tartalom (minden esetben) változtatás nélkül megosztható, csakis a Forrás megjelölésével!
Egyéb felhasználáshoz, a MűvészNő Engedélye szükséges! - Liliana Oszpeth








Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:




Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
hagyomanyorzoink.hu


blog oldalam: 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.