2014. október 19., vasárnap

TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK


TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK


A szervesanyag bolygószintű újrahasznosításában vesznek részt.

A tengeri sünök (Echinoidea) a tüskésbőrűek egyik fiatal osztálya.

Körülbelül 1000 fajukat ismerjük; a világ minden tengerében akad belőlük.





Először is szögezzünk le egy tényt!

A kertben matató, szuszogó sünihez (Erinaceus roumanicus) a tengeri sünöknek semmi közük sincs.

A tengeri sünök a tüskésbőrűek törzsébe tartoznak, kizárólag tengervízben élő állatok.
Az európai sziklás tengerpartokon szinte mindenhol megtalálhatók.

A test általában gömb alakú, esetleg ovális. 

A vázra jellemző az ötsugaras szimmetria.
Ez azonban csupán a látszat, az a valóságban tengelyes, s a lárvaalak is kétoldalasan szimmetrikus.




Vázuk, belső váz, azt kívülről csillós hám fedi.
A váz apró mészlemezkékből épül fel, mely preparált állapotban olyan törékeny, mint egy karácsonyfa-dísz.

A mészlemezkék annyira szorosan illeszkednek egymáshoz, hogy a vázat szinte merevvé teszik.

A tüskésbőrűekre jellemző meszes, mezodermális eredetű belső vázlemezek ebben az osztályban egységes belső mészvázzá forrtak össze.

A mészváz a tengerisünök szimmetrikus váza.

A héjon apró gömböcskék találhatók, melyekre izületi fejekkel csatlakoznak a mozgatható tüskék és a pedicelláriák, azaz a tüskék között növő fogókarocskák.

A tüskék általában nagyon hegyesek, s a rajtuk lévő mikroorganizmusok miatt a bőrbe fúródva gyulladást, fertőzést okozhatnak.
Néhány faj mérget is termel.
Mivel a tüskék is mészalapúak, a befúródás pillanatában elpattannak és a bőrben, izomban maradnak.
Kivételük fájdalmas és hosszadalmas művelet.







A tüske kavalkádban apró ambulakrális lábacskák is találhatók, amelyeknek egyik része szívókákban, másik része csipeszszerű fogócskákban végződik.
A szívókák első sorban a rögzülést, a fogócskák a haladást és a táplálék szájnyíláshoz juttatását biztosítják.

A fogócskák segítségével moszatokat, kagylóhéjakat és más - a tengerben található - anyagokat rögzítenek magukhoz, árnyékolás céljából.
A fogócskák segítenek a tisztálkodásban is.

Szemük nincs, de a fényt érzékelik.

A mészváz tetején van a végbélnyílás, az alján pedig egy 1–2 cm-es lyuk.
Szájnyílásuk lefelé, végbélnyílásuk fölfelé áll.
Ez a végbél és az ivarszervek kivezető nyílása.

Szájszervük elnevezésére az "Arisztotelész lámpása" nevet használják.
Ez egy öt részből álló állkapocs, mindegyikében véső alakú fogakkal.
A fog nem csupán kalcitból áll, hanem abba nagyon kemény magnéziumkristályok is beépülnek.







Ennek köszönhetően a sziklán élő állatok valósággal lyukat rágnak maguknak a kőbe.

Egyes fajaik a tenger fenekén mászkálnak, mások homokba, kőbe fúrják magukat.
Moszatokat, szerves törmeléket és állatokat egyaránt esznek.

A tengeri sün váltivarú
Ez azt jelenti, hogy vannak hím és nőivarú példányok. 

Megtermékenyítésük külső, a petesejt és a hímivarsejt a tengervízben talál egymásra. Egyetlen nőstény akár húszmillió petét is létrehoz egy szaporodási ciklus alatt. 
A hímivarsejtek száma ennek százezerszerese.
A nemi mirigyeikben található eikozapentaénsav szív- és érrendszeri betegségek kezelésére alkalmas.


Rendszerezésük:

Euechinoidea

 - Atelostomata
   Cassiduloida
   Spatangoida

 - Diadematacea
   Diadematoida
   Echinothurioida
   Pedinoida

 - Echinacea
   Arbacioida
   Echinoida
   Phymosomatoida
   Salenioida
   Temnopleuroida

 - Gnathostomata
   Clypeasteroida
   Holectypoida

Perischoechinoidea
 - Cidaroidea
   Cidaroida


Tengerparti nyaralásunk alkalmával gyűjtött példányainkat folyóvízben alaposan mossuk meg, majd szárítsuk ki.

Gyűjteményünk darabjait pormentes helyen tároljuk, kezelésüknél nagyon óvatosan járjunk el, mivel roppant törékenyek.






A tengeri csillagok (Asteroidea) 

a tüskésbőrűek (Echinodermata) törzsének egyik osztálya.

Legtöbb fajuk ötkarú, de vannak fajok akár ötven karral is.
Szájnyílásuk lefelé, végbélnyílásuk fölfelé irányul.
Párzószervük karjaikban van.







Ragadozók: főként kagylókkal és csigákkal táplálkoznak.
Regenerációs képességük kivételesen hatékony;
képesek egyetlen letört karból regenerálódni, ha ahhoz a központi korongnak legalább egy darabkája rögzül.
Egyes fajaik az árapály zóna kulcsfajai.

Az osztályt nyolc rendre és egy rendbe nem sorolt, kihalt osztályra (Palaeasteridae) osztják.


A nyolc rend:

Brisingida
Forcipulatida
Notomyotida
Paxillosida
Peripoda
Platyasterida
Spinulosida
Velatida
Valvatida






(Forrás: Természettár/Wikipédia)








Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:

- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:

- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész: 

- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész: 




- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- MÁK - MÁKOLAJ:

- ZSÁLYA:

- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:

- Az útifű:

- Galaj:

- Az erős paprika:









Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.