2015. december 5., szombat

Ilus néni receptes füzete I.


Ilus néni receptes füzete I.



Hát vette a fáradtságot, és beszkennelte a sok-sok oldalt.
Én meg OCR program lettem, és begépeltem a könnyebb olvashatóság kedvéért.

A történet/recept gyűjtemény 1949-ben kezdődik, és 1959-ig tart mint folyamatos gyűjtés.
Egy bejegyzés viszont 1973-ra datálódik, tehát Ilus néni akkor még aktív volt és megtalálta a füzetét is.
Érdekes, hogy az 1949-ből származó bejegyzés közel a füzetke végén található. Feltehetően más célra gondolta Ilus néni a füzetet felhasználni, csak a disznóhizlalás felkelthette érdeklődését és gyorsan lejegyezte az utolsó előtti lapra.


Az első 12 oldal




Diós-Pite:
  
25 d. lisztet 8 d. cukrot, citrom héjat 18 d. vajat, vagy 15 zsírt és 1 tojást 1 kés hegy szódaport is lehet tenni, de nem muszály, ezeket gyorsan össze gyurjuk. A tésztát vékonyra sodorva tepsibe tesszük, pihenni hagyjuk, míg a másik felső felét elkészítjük. 4 tojás sárgáját 1 evő kanál rumot és 20 deka cukrot habosra keverünk, hozzá adjuk könnyen a 4 tojás kemény habját és 22 d. darált diót, az elkészített diós tésztát egyenletessen rákenjük a vajasra, lassan sütjük tepsibe hütjűk ki, hidegen felvágjuk.

  
Zserbó szelet:

25 d. lisztet 5 d cukorral jóll elkeverünk 15 d. vajat, vagy 10 d zsírt elmorzsoljuk, hozzá adunk 1 de.l. langyos tejbe feloldott 2 dk. Élesztőt, 1 tojás sárgáját 1 késhegy szódaport és a tésztát kidolgozzuk. 3 részre osszuk, késfok vastagsra nyujtjuk, tepsibe téve megkenjük lekvárral és be hintjük cukros darált dióval rá borítjuk a másik lapot ugyan úgy megkenjük, letakarjuk a harmadik tésztával 1 óráig kelesszük, kihülve bevonjuk.




Csokoládémáz: (Behuzás.)

2 szelet csokoládéhoz 5 d. kocka cukrot 2. evő kanál vízet adva tüzön adig keverünk míg a csokoládé elolvad, tűzről levéve folytonos keverés közben, addig hűtjük, megpróbálva a tésztáról nem nagyón folyík le, akkor ráöntjűk, gyorssan egyenletesre kenjűk és száradni hagyjúk.

  
Diós vagy mákos kevert tészta:

1 csésze liszt 1 csésze cukor 1 csésze tej, 5 dg. Zsír 1 tojás 1 kis szódapor 1 csésze darált dió vagy mák, jóll kikeverjük és megsötjük, azután töltjük. Vajat, porcukorral kikeverünk habosra. Ha vékonyra sül a tészta, akkor több helyen elvágjuk, és úgy töltjük, több szeletetket ragasztunk össze.
  

Keksz:

30 dg. Lisztet 7 d. zsír 10 d. cukor, vanilia késhegy szódapor 1 tojással kevés tejjel össze gyúrjuk kidolgozzuk, vékonyra nyújtva, megszurkáljuk és dereje vágóval négyzetekre vágjuk, világos-barnára sütjűk.




Habcsók:

2 tojás fehérje 25 d. cukor kis kávéskanál ecet vagy kevés citrom lé, mind eszt mély tálba kemény habbá vejűk, ha a hab jóll megáll, kikent lisztezett tepsiben kis halmokat rakunk, inkább csak szárítjuk, míg a tepsiről levállik.


Mézescsók:

¼ k. méz ½ k. liszt 10 d. vaj 10 d. cukor 2 tojás sárgája 1 egész tojás 1 kávés kanál szódapor a meleg mézbe fel oldjuk a vajat, hozzá adjuk a többi anyagot és simára gyúrjuk, másnapig pihentetjűk, kis gombócokat formálunk megkenjük tejfeles tojással, dióval, vagy mandulával díszítjük.

  
Habgaluska vagy madártej:

1 ½ liter tej. 15 vagy 20 d. cukor vanillia 6 tojás. A tejet a vanilliával felfözzűk és a keményre vert 102 evő kanál cukorral lassan édesitett tojás habot kanállal bele szaggatjuk, részletekben fözzűk ki, tálba szedjűk a tojás sárgákat a cukorral habosra keverve gözőn folytonos keverés mellett fel fözzűk és a galuskák alá öntjűk.



  
Tea-sűtemény:

35 d. lisztet jóll össze morzsólni 15 d. vajjal. 15 d. porcukor, 1 sötőpor ½ vaniliás cukor 1 egész tojás sárgája ½ citrom leve 5 d. darált mogyoró vagy dió.

  
Vajas-koszorú:

40 d. liszt 20 d. (5.K.) cukor. 20 d. (6 v) zsír, 1 tojás 1 egész citrom leve, citrom reszelt héja, formákat csinálunk belőle, lekvárral megkenve össze ragasszuk.


  

Női-szeszély:

12 d. vajat 4 tojás sárgájával 4 kanál cukorral habosra keverűnk 2 evőkanál v. 1 csésze tej 25 d. lisztet elkevert 1 vánca sütőporral , tésztát kőzép nagy tepsibe kiöntjük(gyurjuk) barack ízzel meghenjűk, mikor már jóll mesűlt habot is teszűnk a tetejére, 6 tojás fehérjéből 1 kis kanál ecet 20 d. cukorral készült kemény habbal bevonjuk, azzal is sűtjűk. Lassan sűtjűk.


Képviselő-fánk:
(citromot dörzsöl cukorral)

¼ l. víz. 12 d. vaj. 20-25 d. liszt. 4-5 egész tojás. Készítése: vajat a vízzel felforraljuk, ha jóll forr, folytonos keverés mellett beleszorjuk a lisztet és sűrűre főzzűk, a tűzről levéve mikor, már kihűlt, hozzá keverjük egyenként a tojásokat és a tepsibe tojásnagyságu csomocskékat rakunk, forró sütőbe 30 percig sütjűk a sütő ajtaját nem szabad 15 percig kinyitani, ki sűlés után a fánkokat félig elvágjuk és a szét nyitott fánkokat krémmel vagy csűmölcs-ízzel töltjűk.



  
Hideg krém:

5 tojás sárgáját 5 evő kanál porcukorral habosra keverűnk 2 evő kanál lisztet hozzá lassan.


Csokoládé-máz:

10 d. cukor. 3 evő kanál víz, 3 evő kanál csokoládé-por, fólytonos keverés mellett főzzűk, ha tésztáról nem foly le, akkor már jó.


Diák-kenyér:

3 egész tojást 20 d. cukrot elkeverűnk, majd hozzá adunk 4 evő kabál olvasztott mézett, kevés tőtőtt fahéjt és szegfűszeget 10 d. hosszára vágott diót ½ csomag vánca sütőport és 25 d. lisztet. Zsírozott lisztezett tepsibe két ujjnyi vastagon lassu tűznél sűtjűk hidegen szeleteljűk.


Torta krém:

10 d. vajat hidegen kíkeverűnk, 2 tojás sárgája 3 evő kanál porcukor ezeket, jó sokáig keverjűk útób kozzá adunk egy kis rumot egy kis csokoládéport ezzekkel még jó sokáig jóll ki keverjűk a tésztára kenjűk, hideg helyre tesszűk, hidegen vagdaljuk fel.




Nápolyi vagy hatlapos:

60 d. líszt. 8 d. zsír 2. tojás, 2 boros pohár cukor, kevés só 2 d. szalagári. (1 d. is elegendő.) 1 deci tejben megásztatjuk össze gyúrjuk, hat lapban kisodorjuk, tepsi hátulján egyenként vílágosra sűtjűk.

Töltelék: 1 l. tejben 25. d. cukrot forralunk 5 evő kanál lisztet egy kis hideg tejben jóll elkeverűnk, és 5 d. kakaót ezeket hozzá őntjűk, ha kezd sűrűsődni, akkor tovább nem főzzűk, amíg jó langyos addig hozzá adjuk a 15 d. vajat vagy 10. vajat.


Rakott palacsínta:

A rendes kisűtött palacsíntákat lerakjuk, megtőltjűk. A tőltelék a kővetkező: A nyers darát tejben megáztatjuk, cukrot és melaszt vagy kakaót keverűnk kűzibe, megtöltjűk a palacsintákat, egymásra boritva szépen és sűtőbe megsűtjűk a tetejére habot teszűnk, tojásfehérjét porcukorral felverjűk, de a habot későbben tesszűk rá és ezzel is még sűtjűk egy kicsit.




Cukor és kerékrépás kifőtt tészta:

Cukor és kerékrépát megvágjuk sóval gyúródeszkán, azután kicsavarjuk, éppen mint a káposztát, zsíron megpírítjuk világos-sárgára, igen izletes.


Dödölle:
Píríttunk lisztet mint gánicának, csak annyira nem pírítjuk meg, mellette főzünk megpucúlva krumplit mikor puhára fől ezzel fől ereszűk eszt gyöngébre kell ereszteni, mint a tiszta liszt gánicát, azután vörös hajmás zsírt teszűnk rá.




Burgonyás sűtemény:

20 d. burgonya 20 d. margarin. 10 d. cukor 1 tojás sárgája, 50 d. liszttel elkevert 1 sütőpor 1 vanillia cukor ezeket össze gyúrjuk, kés fok vastagra sodorjuk, pogácsa szaggatóval kíszurjuk és sűtjűk.

  
Rácsos-tészta:

30 d. liszt. 1 sütőpor. 20 d. zsír. 10 d. cukor 1 tojás 1 citrom héj, és leve, ezeket jóll össze dólgozzuk, egy kisebb és egy nagyobb darabra osztjuk, a nagyobb darabot tepsibe tesszűk. 15. cukrot. 2 tojás sárgáját, vanillia cukrot habosra. Keverűnk 2 tojás fehérjét is keményre verjűk és hozzá keverjűk azután a gyümölcs-íz hegyé kenjük a tőbbi tésztából rácsokat rakunk rá.


Krém:

Körülbelűl 15. d. vajat porcukorral (10 dk vaj 20 dk porcukor) kikeverünk habosra a vajat melegen kicsit megpuhítjuk, hogy keverni tudjuk, azután 2 szelet csokoládét lereszelűnk közibe és még addíg keverjűk amíg egész sima nem lesz a massza és ekkor a tésztát vagy tortát rőktőn bevonjúk vele és hidegre tesszűk.




Karamella:

Körülbelűl ½ kg. Cukrot ½ liter tiszta tejbe adíg főzünk míg egész sürű nem kezd lenni akkor utólján kakaót főzűnk bele tetszés szerint, mikor kész akkor egy tányérat kicsit megzsírozunk, kiöntjűk ré és hidegre ki tesszűk, addig kell felvagdalni míg egésszen kinem hűl.


Hályas tészta:

40. d. lisztet veszűnk és 25 d. hályat. 20. deka liszthez kevés cukrot (k.) sót. 2 tojás sárgáját és annyi fehér bort veszűnk, hogy rétes tésztát csinálunk. A 25. d. hályat össze morzsóljuk a 20. d. liszttel és a tésztát kisodorjuk rá kenjűk a lisztel összemorzsólt hályat. Össze hajtjuk és 4-szer kinyujtjuk közben mindég píhentetjűk. Nem kell tűzes késsel vágni.




Alkáris tészta:

3 tojás sárgája 4 evő kanál cukorral 3 evő kanál olvasztott zsírral kikeverünk 1 d. alkárit egy csepp ecetben hozzá adunk és annyi lisztet, hogy nehezzen lehessen keverni, hozzá teszűnk 3 tojás habját, azután gyurótáblára tesszűk anyi lisztet teszűnk hozzá hogy sodorható legyen, azután kiszaggatjuk pogácsaszaggatóval.

  
Borzas Kata:

25. d. cukorhoóz veszünk 3 tojás fehérjét egy evő kanál ecetet, fél óráig keverjűk és 25 d. vágott diót adunk hozzá és egy lelisztezett plére rakjuk

Helyes csókokat formálunk ás lassan sütjűk. (jó édes csók.)




Vaniliás kifli:

7 d. cukor 7 d. dalárd dió. 14. d vaj, 18. d. líszt össze gyúrva, kis kifliket formálunk, ha megsűlt, még forron vaniliás cukorba hempergetjűk. (1 tojás sárgája.)

  
Vajas pogácsa:

20 d. vaj. 30 d. líszt 2 tojás sárgája 2 ½ evő kanál cukor kis só 1 kanál rum 1 citrom héja leve 1 d. élesztő.

  
Habos lepény:

3 tojás sárgája 50 d. liszt egy kevés tej 3 d. élesztő kevés zsír egy kis cukor és anyi tejfelel gyurjuk, hogy jó győnge rétes tészta legyen, kelni hagyjuk míg a tepsi jóll tele kell lekvárt kenűnk a tetejére és végül a habot kenjűk rá vanillia cukorral megszorjuk.

(Én meg szeretném már enni.)


Krumplis sűtemény:

25. d. líszt. 20 d. tört krumpli főt. 12. d. zsír. 12. cukor 1 kávés kanál szódabikarbóna ½ citrom leve és héja 1 egész tojás mind eszt össze gyúrni és két részre osztjuk, kisodorjuk felét a tepsibe téve lekvárral megkenjűk rá tesszűk a másik tésztát és tört diós cukorral meghintűk és megsűtjűk.




(Forrás: Blogkocsma)






Továbbá:


Gyógyító növényeink 1./a rész: 

- Gyógyító növényeink 1./b rész:


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése - fizikai és lelki gyógyulás: 


- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Így készíts hófehér karácsonyfadíszt szódabikarbónából: 

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:

- Nagymamáink házi praktikái – 1. rész: 

- Nagymamáink házi praktikái – 2. rész: 




- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- A DOHÁNY LEHET A RÁK ELLENSZERE:

- MÁK - MÁKOLAJ:

- ZSÁLYA:

- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - Szabó Gyuri bácsi tanácsai:

- Az útifű:

- Galaj:

- Az erős paprika:



- A LEPKÉK:

- ÉJSZAKAI LEPKÉK:

- A MADARAK:


- KÉRŐDZŐK:

- DISZNÓFÉLÉK:

- LÓFÉLÉK ÉS A SZAMÁR:

- A HOLLÓ – HOLLÓ FAJTÁK

- FECSKEFÉLÉK:

- KROKODILOK:

- SÜNFÉLÉK:

- A GOMBÁK ORSZÁGA:

- A talaj élővilág (edafon) összetevői:

- ALGÁK - MOSZATOK:

- RÁKOK:

- TENGERISÜNÖK ÉS TENGERICSILLAGOK:

- KAGYLÓK:

- TENGERI CSIGÁK - TENGERI FÉRGEK - VÍZI GILISZTÁK:

- KORALLOK - SZIVACSOK:

- MEDÚZÁK - TENGERIUBORKÁK - POLIPOK:

- PIÓCÁK:

- SZÁJTÁTÓHALAK VAGY KÖRSZÁJÚAK:


- CSIKÓHALAK:


- A TEKNŐSÖK:

- A Galápagos-szigeteki óriás teknősök és iguánák:

- A KOLIBRIFÉLÉK:

- IBOLYA – ÁRVÁCSKA: 


- Mángold - a majdnem spenót:









Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: