2017. szeptember 2., szombat

IMA - Gondolataimmal gyógyítok


IMA




Amikor véget ér a nap, pihenőre térek az ágyamban.
Kényelmesen elhelyezkedem, szemeimet lehunyom,
bal lábam fejét a jobb lábamra helyezem. 
Kezeimet összekulcsolom, mutatóujjaimat kiegyenesítem úgy, hogy összeérjenek.
A hüvelyk és mutatóujjaimból háromszögformát képezek, képzeletben testemet viola (lila) színbe burkolom.
Izmaimat elernyesztem, gondolataimból a negatív, zavaró tényezőket megpróbálom kizárni.
Ez néha nehezen megy, mert vannak olyan gondolatok, amelyek állandóan vissza akarnak térni.
Ilyenkor egy kezet képzelek magam elé, amely megálljt parancsol ezeknek.
Miután ez sikerül, a háromszögalakot formáló ujjaimat a fejemhez emelem úgy, hogy mutatóujjaim vége a harmadik szememhez érjen, az orrom pedig benne legyen a háromszögben.

Ebben a nyugalmi állapotban mondom el az én imámat, amely így szól:

Én, aki e Föld és Világ szabad gyermeke vagyok, vakító fényemmel elárasztom a sötét energiákat, hogy
azok ne is legyenek, és olyan magasan járok, hogy azok hozzám soha fel nem érnek.
Isteni erő vagyok, nem halok meg sohasem.
A Földet szeretem, mint egy anyát.
Gondolataimmal gyógyítom éppen úgy, ahogyan embertársaimat és önmagamat.
Békét a Földön, és békességet az Egekben minden lény között.
Így legyen!”

A végén soha nem ejtem ki az Amen kifejezést, mert az negatív energiát gerjeszt.


Amikor ezzel végzek,
összekulcsolt kezeimmel a szívem közepe fölött rajzolok egy pozitív (+) jelet (ez nem keresztvetés!).
Ezután a két tenyeremmel végigsimítom a fejemet, az arcomat, a füleimet, a vállaimat. Minden testrészemen végigmegyek, egészen a lábujjakig. 
A tenyeremből áradó energiával gyógyítom testrészeimet.

Ahol valami fáj, ott tovább időzöm, gondolatban gyógyító energiát fókuszálok erre a pontra. 
Ezt egészen addig folytatom, amíg úgy nem érzem, hogy megkaptam ezeket.

Miután önmagam gyógyításával végeztem, olyanokra gondolok, akik közel állnak hozzám:

 Családom tagjaira, barátokra, kedves ismerősökre. 
Pozitív energiát küldök feléjük, gondolatban védőburok mögé
helyezem mindannyiukat, hogy semmi káros ne érje őket.

Mivel a belső béke, és a kisugárzott békesség
nagyon fontos, ezért itt említem meg a béke jelének meghamisítását. 
Az igazi, a Galaktikus Föderációban
használt jel az alábbi:


Az illumináti által meghamisított, a Földön használt szimbólum, ami a békével ellentétes jelentésű (Ne használja senki!):


Az egész esti „szertartás” nem tart tovább öt percnél. 
Hatása azonban óriási, mivel ez belülről jön, és én akarom, hogy ez így legyen!

Javaslom mindenkinek, hogy tegyen hasonlóképpen.
Ez az esti pár perc rendkívül fontos. 
Hinnünk kell önmagunkban, a saját erőnkben, hiszen mi nem vagyunk akárkik. 
Mi mindannyian parányi Istenek vagyunk, akik ha összefogunk, csodákra vagyunk képesek!









A gondolat gyógyító ereje!

A természet felruházott minket egy bámulatos “gyógymóddal”, ami minden betegségre megoldást kínál.
Csak meg kell tanulnunk használni!




A GONDOLAT EREJE MEGGYÓGYÍTHAT! TANULD MEG EZT A TECHNIKÁT!

A természet felruházott minket egy bámulatos “gyógymóddal”, ami minden betegségre megoldást kínál. Csak meg kell tanulnunk használni!

Az öngyógyításnak két lépcsőfoka van:

Az első, az izmok ellazítása.

A második, hogy elindítsunk egy programot a tudatalattiban, amely beindítja az öngyógyítást.

Az öngyógyítás folyamán a szervezet a saját képességeit használja fel, a gyógyításhoz.
Ehhez meg kell ismernünk önmagunkat és meg kell értenünk, hogy mi vagyunk a felelősek az egészségünkért.
Így minden szervet kezelni tudunk, csakúgy mint az érzékszerveket, mint a látás, a hallás stb.

Relaxáció

A földre tégy le egy puha takarót és feküdj a hátadra. A karjaidat tedd a tested mellé, a tenyereid nézzenek kifelé, az ujjaidat enyhén behajlíthatod. A lábak és a lábfej kifelé mutasson, a fejed fordítsd valamelyik irányba. A szádat nyisd résnyire és a nyelvedet nyomd a felső fogsorodhoz. A szemeidet csukd be. Ne gondolj semmire, lélegezz lassan és egyenletesen. 2 – 5 perc alatt elkezdesz relaxálni.

Öngyógyítás

A sejteknek olyan mentális képességeik vannak mint a gyerekeknek. Ahogyan egy gyereket is lehet nevelni, úgy a beteg sejteket is. Próbáld meg vizualizálni a beteg szervet és kezdj el beszélni hozzá, mondj neki valamit. Adj neki kedves, gyengéd, de határozott utasításokat, mintha egy gyerek lenne. Minden szervnek meg van a saját személyisége. A gyomor és a máj makacsabbak, ezért határozottan utasítsd őket.

A szív megértőbb, meghallgatja a kéréseket, a kedves parancsokat.

Amikor relaxálsz képzeld el, hogy látod a szíved belülről és látsz benne egy kicsi lángot – a szeretet forrását és az energiáét. Képzeld el, hogy ez a láng megnő és betölti a szívedet és szétszóródik az egész testedben. Próbáld meg elképzelni, ahogyan megtisztítja a teljes tested, eltávolítja a betegségeket és egészséget hoz helyettük.

Mondd magadban:

Minden lélegzet közelebb visz a teljes megtisztuláshoz. A testemben lévő fény gyógyító energia.

Tedd a jobb kezed a tested azon részére, ahol tudod, hogy gyulladás, vagy más egészségügyi probléma van. Vizualizáld, hogy a kezedből az energia áramlik az adott részre és elolvasztja a gyulladást, a betegséget, ahogyan a napsugár a havat.

Csak egy könnyed példa, de mindenki rendelkezik képzelőerővel és kialakíthatja a saját gyógyító vizualizációját. Relaxálj és indítsd be a tudatalattid öngyógyító képességét.

Amikor úgy érzed, hogy van egy kis időd, alkalmazhatod ezt a módszert, de a legjobb, ha egyedül vagy a helyiségben. Aki szereti a zenét, bekapcsolhat egy kellemes dalt is közben.

cikk:







Továbbá:


1. Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

2. Hargita:

3. MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

4. Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

5. A pozsonyi csata:

6. Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

7. Az utolsó Táltos:

8.Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

9. Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

10. A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

11. A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

12. Húsvéti népszokások, hagyományok:

13. CSABA KIRÁLYFI:

14.A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

15. MIENK VAGY ERDÉLY:

16. Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

17. A magyar népviselet és a szakrális geometria:


19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok:

20. Székelykapuk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html

22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:

23. Az én népem - a székely nép:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/az-en-nepem-szekely-nep.html

24. TRI-A-NON - Pap Gábor előadása 1/13:

25. Ősi imáink: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/osi-imaink.html

26. A HARANGOK HALHATATLANSÁGA (a harangok, melyek ágyúkként zengtek tovább)





Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:


blog oldalam: 






2017. augusztus 30., szerda

Az összes betegségtől megóv Téged - aszkorbinsav C vitamin




Az összes betegségtől megóv Téged!

Aszkorbinsav - C vitamin

Most valami olyasmit szeretnék megmutatni Nektek, ami tulajdonképpen nyílt titok ma már, mégsem hallasz róla sehol semmit!




Ugyanis az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy napi (minimum) 20 GRAMM (20 – ezer milligramm!!) aszkorbinsav, (tiszta C-vitamin) 5 - 7 deciliter desztillált, vagy szűrt vízben feloldva, egy grape fruit levének hozzáadásával, (a grape fruit a felszívódást segíti) - ezt jól összerázva (én ebben a piros shaker-ben szoktam összerázni) – és mondjuk 6-8 óra alatt fokozatosan elkortyolgatva (csak úgy szívódik fel) minden nap, gyakorlatilag az összes betegségtől megóv Téged!!

Jah?! – hogy Neked azt mondták ennyi C-vitamin vesekövet okoz?!.... – akkor az apámnak már akkora veseköve lenne, hogy a Felcsúti stadion bejáratát, el lehetne vele torlaszolni!
De nincs és ha eddig nem lett, valószínűleg már nem is lesz!
Miért? – Azért, mert Apám – Dr. Weixl Várhegyi László természetgyógyász - 17 éve issza naponta ezt a keveréket, én csak néhány hete, sajnos, mert eddig én magam sem vettem elég komolyan, milyen fantasztikus hatása van a szervezetemre.
Jah! – hogy az orvosod ezt Neked soha nem mondta? – Nem is fogja!
Egyrészt, neki ezt soha nem tanították, másrészt, neki sokkal jobb, ha Te ezt nem tudod!
Mert, ha elkezded alkalmazni, többé soha nem találkozol vele!! – és ő, éhen hal… (ugye azt tudjátok, hogy Szent-Györgyi Albert (a C-vitamin feltalálója), mikor tüdőgyulladást kapott 84 éves kora körül, az addigi napi 1 grammot – amit fogyasztott - napi 8 GRAMMRA emelte, amitől rövidesen meg is gyógyult?
Érdekes, nemde?
és nemrég én is feltettem magamnak a kérdést:
Hogy lehet az, hogy egy rakás vitamint szedek, meglehetősen egészségesen táplálkozom, - 17 éve húsmentesen – néhány éve pedig odafigyelek a vércsoportommal kompatibilis alapanyagokra is, mégis elkaptam 2 hete az éppen aktuális (járványt) az influenzát!
Péntek estére már igazán rosszul éreztem magam, még lázam is volt.
Apám kérdőn nézett rám:
Fiam, nem tanultál tőlem semmit?!”
Majd erélyesen folytatta: „20 GRAMM C-vitamin elixír mindennap, szerinted viccből iszom 17 éve?!!!”
Akkor magamba szálltam és megszállott módjára inni kezdtem ezt a C-vitaminos elixírt… (vigyázat, ne egyszerre döntsd le, mert akkor nem tudsz majd leszállni a WC-ről, úgy meghajt, mint óvodás a biciklit! – és fel sem szívódik)!
Szombaton egész nap kortyolgattam, éreztem, hogy egyértelműen beteg vagyok, de az aszkorbinsav intenzíven dolgozik bennem.
Nagy nehezen eljött ez este.
Hajnalban már gyanús volt, hogy mélyen és nyugodtan tudtam aludni egész éjjel… - a lázam is eltűnt.
Egyetlen éjszaka alatt úgy helyrevágta az immunrendszeremet a 20 grammnyi aszkorbinsavas oldat, hogy vasárnap reggel úgy pattantam ki az ágyból, mit a rakéta!
Nyoma sem volt semmilyen influenzának!
Ekkor megint, de már sokadszor döbbentem rá, hogy a Fater tud valamit!
Nem csoda, hogy még tüsszenteni se láttam Őt, soha! - (no meg az én eddigi hanyagságomra is, rádöbbentem)…
Az ismerősöm, aki szintén akkortájt kapta be a vírust, mint én, 5 – NAPIG nyomta az ágyat, lázzal!
Ő maga mondta el nekem.
Azóta én is MINDENNAP megiszom ezt a keveréket, ma is bennem van 23 GRAMM C-vitamin, mert 20 grammot grape fruitos aszkorbinsav formájában ittam meg, 3 grammot (3 – ezer milligramm) pedig C-1000-es tabletta formájában.
Rengeteg energiát ad, akár krónikus fáradtság ellen is jó!
Nem beszélve arról, hogy ennyi napi szinten bevitt C-vitamin, megvéd az elektromos berendezések káros elektromágneses sugárzásától, (elektro-szmog), a Wi-Fi és a mobiltelefonok káros sugárzásaitól is!
Nos, mi ebből a tanulság?.... – hogy hallgatnom kellene arra, aki bizonyos témákban sokkal tapasztaltabb nálam…
Megint tanultam valamit…. – és ezt – az akár életmentő információt – szeretettel ajánlom Neked is! Nem kell megijedni attól, hogy ez megfizethetetlen, mert ma már hozzá lehet jutni 1 kilogramm aszkorbinsavhoz, 1800 - 2000 Ft-ért is! (bioboltok, nagykereskedések, nem a patikában kell venni, ott sokkal drágább)
Nem szoktam a posztjaim alá írni, hogy „osszátok meg” – de ez annyira fontos infó az emberek számára – szerintem – hogy érdemes lesz megosztani, hadd tudjon róla minél több ember, mert ez az elixír nagyon sok más betegségen is segíteni tud, nem csak az influenzán!

Kezdd el még ma inni ezt az elixírt!!...

- Árvai Atilla -






A CITROM

Az alábbi cikk Dr. Dezsényi Emese doktornőtől jött, aki mentő-és katasztrófavédelmi orvos.

"A CITROM 10.000-szer erősebb mint a KEMOTERÁPIA. Elnézést kérek, hogy eddig nem fordítottam le, most veszem a fáradságot, hogy ingyen és bérmentve lefordítsam mindazoknak, akik nem tudnak angolul.

Figyelem: ami zárójelbe van téve ( ), az mind az én magyarázatom.
Az a jó hogy a citromot (nem a tablettát) lehet pl; enni, és készíthetünk citromfürdőt,
különösen a test befolyásolt területein (ott ahol rákos).

(A citrom minden fajtája rendkívül hasznos a rákbetegségek kezelésében, ill. megelőzésében.)

Vágj fel citromot és add oda a gyerekeknek, hogy szopogassák, vagy tegyél a pohár vizedbe egy pár szeletet, ezzel is megelőzheted a rákot.

Ha valakit ismersz, aki ezt még nem tudja, kérlek, hogy küldd el nekik, mert óriási szívességet teszel nekik azzal, hogy tudatod velük ezt.

A Citrom "Citrus", ez egy csodálatos termék ami MEGÖLI A RÁKSEJTEKET, 10.000-szer ERŐSEBB MINT A KEMOTERÁPIA.

Miért nem tudjuk mi ezt ???

Azért, mert vannak laboratóriumok, amelyek érdekeltek egy szintetikus verzió elkészítésében, ami HATALMAS PROFITOT hoz nekik.

Te most úgy segíthetsz a szükségben levő barátaidon, hogy ezt a tudomásukra hozod, hogy a "valódi citromlé" (ami nem laboratóriumban készült) előnyös a betegségek megelőzésében.

Az íze kellemes és NEM hozza létre azokat a rettentő kemoterápiai effektusokat (mellékhatások).

Ha van lehetőséged, hogy egy citromfát ültess a kertedben vagy a teraszodon balkonodon, akkor még ma tedd meg!

Hány ember hal meg azért mert ez egy féltve őrzött titok, több, mint gondolnánk.

A multimilliomosok és a nagy cégek nem akarják nyilvánosságra hozni, mert akkor óriási haszontól esnének el. 

Amint tudjátok, a citrom fának nem kell sok hely és tudjuk, hogy sok fajta létezik belőle.

A citromot eheted különbözőképpen: megeheted a pépet, a kipréselt lét, készíthetsz hűsítő italokat belőle, sörbet (angolul sorbet), tésztákat, süteményeket.

A citrom sok kiváló tulajdonsággal rendelkezik, de a legérdekesebb az, amit a cisztákkal és a daganatokkal csinál.

Ez a növény egy bizonyított gyógyszer az ÖSSZES RÁKTÍPUS ELLEN !!!

Egyesek azt mondják, hogy a citrom nagyon hasznos különböző rákokra.

Anti-mikrobiotikus spektrum (választék) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS MEGBETEGEDÉSEKRE, az ÉLŐSKÖDŐ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST SZABÁLYOZZA AMI TÚL MAGAS, és ANTIDEPRESSZÁNS is (DEPRESSZIÓ, CSÜGGEDÉS ELLEN).

JÓ HATÁSÚ A STRESSZ ELLEN, és az IDEGI ZAVAROK ELLEN !!!

Ennek az információnak a forrása elbűvölő.

A világ legnagyobb gyártójától jön, amely azt mondja, hogy több mint 20 laboratórium tesztelte már 1970 óta, és ezeknek a kísérleteknek az eredményei bebizonyították azt, hogy:

MEGSEMMISÍTI A ROSSZINDULATÚ SEJTEKET.
12 típusú ráknál, beleértve a: VÉGBÉL-, MELL-, PROSZTATA-, TÜDŐ-,és a HASNYÁLMIRIGY-rákot.

Ennek a fának (citromfa) az összetétele valóban azt mutatja, hogy 10.000-szer jobb mint az ADRIAMYCIN, gyógyszer amit világszerte használnak a kemoterápiában, ami lelassítja a rákos sejtek növekedését.

És ami a legérdekesebb, hogy ez a CITROM alapú terápia nem csak hogy megöli a rosszindulatú ráksejteket, de NEM BEFOLYÁSOLJA AZ EGÉSZSÉGES SEJTEKET."

Fordította angolból:

Ifj. Balla Ferenc"






Amit még soha nem mondtak el Önnek a C-vitaminról és a skorbutról

- Kétféle éhezés van: mennyiségi és minőségi éhezés
- A skorbutnak sok fokozata van
- Akinek vérzik az ínye fogmosás után, az az ember skorbutos
- Nagyon széles szakadék van a skorbut és az egészséges állapot között


video:
Előadó: Dr. Lenkei Gábor orvos, szakíró






A C vitamin mellett a D vitamin 
napi bevitele is elengedhetetlenül fontos számunkra!


Napi 10-40 perc napozás is elegendő D3-vitamint szabadít fel a szervezetben.




D-vitamint tartalmazó növények és ételek:
gombák fajtától függően (5-12µg/100g), lenmagolaj, kakaóbab, margarin

A zsírban oldódó D-vitamin, melyet szinte értékelhetetlen mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni.

Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D3-vitamint szabadít fel a szervezetben.

Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D3-vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve stabilizálja az örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben.

D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba.

A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5µg), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75µg), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100µg) maximalizálták.
A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15µg-ban határozták meg.

D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12µg/100g), lenmagolaj, kakaóbab, margarin


Tej, halak, tojás, máj a szűkösebb téli napokra, mint D vitamin források.





Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:










- Koncentrációs gyakorlat - Auralátás finomítása:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/03/koncentracios-gyakorlat-auralatas.html

- A kínai egészségmegőrzés fegyvere - a fésű:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/04/a-kinai-egeszsegmegorzes-fegyvere-fesu.html

- A Tiszta Só jelentősége:

- Házi sajtok készítése és tejsavó felhasználási ötletek:

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:


- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html



- 10 ezer év után újra ősi búzafajtát termesztenek Magyarországon - az alakor:





Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:


blog oldalam: